Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-08 / 159. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. július 8., szerda BESZÉLGETÉS A JOBBÍTÁS SZÁNDÉKÁVAL A tét: a korszerű ember a jövőnk „A magyar műszaki fejlesztés 15 évvel van lemaradva és a szakmunkásképzés feltételei pedig a jelenlegi gyakorlattól szintén ugyanennyivel.” Ha ezt teljesen így nem is lehet patikamérlegre tenni szakmánként, de akkor is elgondolkodtató. Az egyik résztvevő fogalmazott így Gyöngyösön, a KISZ Heves Megyei Bizottsága által szervezett beszélgetésen, amelyen szakmunkástanulók, tanárok, oktatók és a kapcsolatban álló üzemek fiataljai vettek részt. Vélemények, kérdések záporoztak egymás felé, mint ahogy az ifjúsági fórumokon, baráti beszélgetéseken napjainkban egyre inkább „szokás”. Hogyan lehet előrelépést elérni kisebb ráfordítással, jobb összefogással a szakmunkásképzésben? A lassan, de racionalizálódó gazdasági élet hogyan érinti a képzést? Mennyiben változnak a fiatal szakemberek elhelyezkedési lehetőségei? PORI JAZZ ’87 Testvérvárosunk vendége a Budapest Bigband A KISZ a felhívás során arra vállalkozott. hogy ügyekben és folyamatokban gondolkodjék. Egy országos szinten is hasznosítható javaslat is megfogalmazódott: o itáliaiatok is érdekeltek legyenek abban, hogy a legkorszerűbb gépet adják a szakmunkásképzőknek, pl. adómentesen átadhassák. Az látható, hogy csak érdekeltségi alapon lehet minőségi képzést kialakítani. Abban jórészt egyetértés alakult ki, hogy az általános műveltséget, az alapozó ismereteket előtérbe kelj helyezni! Fel kell készíteni a . szakmunkástanulókat a változásokra! Például egy rokonszakma elsajátítására. Az is valószínűsíthető. hogy nem egyazon munkaterületen fogják ledolgozni az életüket a most szakmunkás- vizsgát tevők. Ha nem készítjük fel a fiatalt a képzés, a pályakezdés során az új kérdések befogadására, az a társadalom megújuló és alkalmazkodó képességét is veszélyezteti. Megfogalmazódott olyan javaslat is, hogy az első két évben közös szakmai és közismereti tantárgyakat oktassanak a gyakorlati képzés mellett, majd szétválnának hároméves képzésre és négyéves szakközépiskolai osztályokra a tanulók. A vállalatok bevonása az anyagiak mellett gyakorlati szempontból is jelentős. Itt a vállalati Fiatal Műszakiak, Közgazdászok Tanácsa kapcsolatában további lehetőségek ... felvételizem. /Benyitok egy hatalmas faajtón, enyhe izzadtságszag icsáp az orromba. Elkéstem. Ezék már írnak. Izgatott magyarázkodás — elnézést, mem találtam a termet —, megbocsátó, negédes mosoly, majd a jól ápolt, vörösre lakkozott kéz elém tol egy papírt. „Üljön a hátsó padba és töltse ezt ki nyomtatott nagybetűkkel. Vigyázzon, el ne felejtse tm- írni a személyi ■.számát és az anyja nevét. A telefonszámot csúsztassa ide a bal zsebembe. ötjegyű? Helyes ... — mondja, miközben cinkosan hunyorít, iMajd elővesz az íróasztal fiókjából |egy sajtos hamburgert, és egészben lenyeli. Elindulok |a |hátsó pad felé. Űtközíben imegbotlom a vannak. Arra már volt példa, hogy fiatal műszaki szakember részt vett a szakmunkásvizsga-bizottságban. A Mátraalji Szénbányák Vállalat KISZ-bizottsága a szakmunkástanulók felett KISZ-védnökségre vállalkozott. A mostani védnökségvállalás a szándékok szerint kiterjed az öntevékeny körök működtetésére, az általános és szakmai műveltség fejlesztésére, a tárgyi feltételek javítására, a szerződéses közösségi mun- kavállalalás ikeretében a KISZ-szervezetek pénzügyi feltételeinek javítására. A beszélgetésen korábbi tapasztalatokra alapozva és néhány vállalat elképzelését ismerve aggodalmuknak adtak hangot többen, hogy esetenként .,a napi könnyebb ellenállást választva feláldozzuk a későbbi jövőt”. A szakmunkástanulóknak a képzések során nem elhanyagolható népgazdasági funkciója, hogy olcsó munkaerőt jelentenek. A szakmai-gyakorlati képzésük sokszor szűk munkafolyamatokra korlátozódik, a pillanatnyi vállalati érdekek miatt — ami hosszabb távon egyértelmű pazarlás. Az a nevelés és a népgazdaság szempontjából is hasznos, ha a tanuló látja az elvégzett munkával arányosan „kézzel fog- hatóan” is az eredményt. A követelményekről is sok szó esett. A szakmunkástanulók körében folyó ifjúságmozgalmi tevékenységen belül a KISZ-nek a jelenleginél sokkal jobkeresztbe fektetett fekete kakas tetemén ... Valdki áldozott. Égett szaruszag van, töbfibn elájulnak, ezekkel ecetes tormát szagoltatnak. Az utolsó ielőtti padnál nagy a nyüzsgés, Krúdy Gyula nemrég érkezett meg a Vörös postakocsival, de elfelejtette kifizetni az útiköltséget. Nem érdekes. Zrínyi Miklós kisegíti. Krúdy biccent a fejével és megígéri, hogy a szóbelin egy óvatlan pillanatban kilopja és egy apró vonallal megjelöli la 9-es tételt: „A szatíra ielvi ulapjai és társadalmi jellege Boccaccio művészetében” címűt. Egy kezdő költöcske kihallgatja a beszélgetést, s csak ékkor hajlandó titkot tartani, ha meghívják a legközelebbi hajtóvadászatra. ban. szervezetileg is biztosítani kell a kötődést a szakmai-gyakorlati tevékenységhez. az üzemi KISZ- szervezetekhez. Ennek alapján jobb tartalmi munka- megosztást kell kialakítani a szakszervezeti szervezetekkel is. A kérdésekre válaszok azonban sokszor még mindig a régi módszerek szerint születnek. Például van olyan iskola, ahol tizenegy oldalon fogalmazták meg a követelményeket. Ez rendkívül aprólékos, így nem érheti el célját. Több helyen irreális tennivalókról is hallani. A jó az lenne: a gyerekek által kialakított elképzelések és a leírtak közelítenének egymáshoz. A patronálok bátrabban bíznák ezt a diákokra. A beszélgetés résztvevői azonosultak azzal a javaslattal, a legfontosabb, hogy akarjon tanulni a fiatal és erről a munkáról mondjon véleményt a közösség. Jelentős segítséget adott a megyei párt-végrehaitó- bizottság, amikor meghatározta a pártszervezeteknek az ifjúságmozgalmi munka korszerűsítésével kapcsolatos feladatait, amelyek a szakmunkásképzésben 3 következők: mely szakmákban javasolnak korszerűsítést; nagyobb figyelmet fordítsanak a KISZ- szervezetek a pedagógusok, patronálók elismerésére. Három éve a pedagógusnapon iskolánként egy pedagógus vagy üzemi patronáló, a diákok javaslatára megkapja a megyei KISZ ..Diákokkal a diákokért” kitüntetését. amelynek jelentős az erkölcsi értéke. Ha valaki a szakmunkás- képzőknél az iskola, a pedagógusok többségének nyitottságát hiányolja, nyitott kapukat dönget. Az üzemek fiatal szakemberei a KISZ-akciókban szívesen vállalkoznak. Ha ez megfelelő szervezéssel párosul, csak nyerhetünk. A műszaki haladás, a szakmunkás- képzés mindannyiunk jövője érdekében. Végre leülhetek. Mielőtt beletemetkeznék a személyi adataim felsorolásába,''körbenézek. Úgy látom mindenki itt van, aki számít. Balassi a kardjára támaszkodva gondolkodik, Janus Pannonius magyar—olasz szótárt lapozgat. Tinódit néhány perccel ezelőtt feddte meg a vigyázó tanárnő, mert túl hangosan pengette a lantját. Nehéz dolga van a dalnoknak: II. Rákóczi Ferencről kell rockoperát írnia. Éppen Csokonai csinos fején dkad meg a szemem, amikor kopogtatnak. Newton az. Közük vele, hogy a fizika felvételit a szomszéd teremben írják. Megköszöni, elmormol három nehézségi törvényt, majd odébbáll. Az órára pillantok. Mindjárt letelik a megadott idő, én pedig még mindig csak az „anyja foglalkozásánál" tartok... (dór os) Magyarországot egy fiatal együttes képviseli finn testvérvárosunk, Pori éppen a napokban zajló híres dzsessz- fesztiválján. A Budapest Bigband 1986-ban mutatkozott be a közönségnek. de tagjai már jóval régehben elkötelezték magukat a műfaj mellett: többségük ismert, népszerű művész. Vezetőjük Dés László, a zeneszerzői vénával is rendelkező, sokoldalú szaxofonos. Muzsikál az egyéni stílusú Dimenzió együttesben, színházi és filmzenéket ír, rendszeresen közreműködik a dzsessz és a rock előadóinak felvételein. — Ez a sokféleség részben kényszer is, — hárítja el a dicséretet. — A dzsessz inkább hobbi ma Magyarországon. Pusztán abból, hogy egy zenekarban muzsikál valaki, nemigen lehet megélni, így más munkákat is vállalni kell. — Gondolom, a bigband ilyen szempontból a hobbi rovatba tartozik . ■. — Régi ötletünket váltottuk valóra Sipos Endre trombonos és Friedrich Károly pozanos barátommal. Dédelgetett álmunk volt, hogy egy profi szinten muzsikáló nagyzenekart szerMegyénkben a pályakezdő fiatalok elhelyezkedése megoldott, kisebb feszültségek a munkaerő-kereslet és -kínálat különbözőségeiből fakadnak — mindezt a megyei KISZ-bizottság legutóbbi ülésén állapították meg, ahol elhangzott többek között az is, hogy növekedett a szakképzett munkaerő iránti kereslet. s a szakképzetlenek számára kevesebb munkahely áll rendelkezésre. Ez utóbbiak egy része megyénkén kívül helyezkedik el, igaz, még így is akadnak olyanok, akiknek munkába állását nem tudják biztosítani. Persze akad, ahol a szak- képzettség sem jelent előnyt. Ilyenkor a megoldást az jelentené, ha máshol, avagy más szakmában dolgoznának. Hatvanban például több a fodrász, a kozmetikus, a karosszérialakatos és az autófényező, mint amennyire szüksége lenne a városnak. Hevesen az egészségügyi és a közgazdasági, Egerben pedig a kereskedelmi szakközépiskolában végzettek elhelyezkedésében tapasztalható fennakadás. Érvezzünk. Tisztán láttuk, hogy anyagi támogatás nélkül ez nem megy, ezért megpályáztuk a Soros-alapítványt, ahonnan 1985-ben félmillió forintot kaptunk. Bemutatkozó fellépésünk 1986 januárjában "volt, a Budapest Kongresszusi Központban, kemény próbák után. — Nálunk kevés hagyománnyal rendelkezik ez a fajta zene. Hogyan fogadott benneteket a közönség? — A világháború előtt ugyan működtek a nagy lokálokban bigbandek, de inkább szórakoztató zenét játszottak. Azóta is volt néhány kísérlet. Alakult egykét formáció, de hosszabb- rövidebb időszak után sorra fel is oszlottak. Ügy érzem, hogy tetszik a hallgatóságnak. amit csinálunk. Viszonylag keveset lépünk fel, de ez érthető: egyrészt a tagokat más munkák is kötik, ezért a próbák, előadások megszervezése sok egyezte' téssel jár. Másrészt ma nálunk egy kisegyüttesnek is nehéz rendszeresen pódiumra lépni, mi pedig húszán vagyunk... — Hogyan áll össze műsorotok? — Klasszikus amerikai dekesség az is, hogy új munkahely létrejöttével jelentősen javult a nők munkába állásának lehetősége. Többek között az Őriem és a Páva Ruhagyár telephelyei sorolhatók ebbe a kategóriába. Az általános iskolát végzettek sorsa általában a községekben nehezebb. Igaz, az érettségizettek számára is kevés az ajánlat. Ök megyén belül és kívül viszonylag jelentős számban vállaltak képesítés nélküli óvónői és pedagógusi feladatokat. A tapasztalatok aztmu. tátják, hogy változik a középiskolát végzettek szemlélete. Töhbségük elfogadja a munkaerő-szolgálati irodákban felajánlott fizikai munkaköröket. A továbbtanulók aránya évről évre azonos. A visszautasítottak egy része, a képesítés nélkül betöltött munkaköréhez később kívánja megszerezni a felsőfokú képesítést. Akadnak, akik mindenáron csak divatos szakmát, így például fogtechnikusi, kozmetikusi, műszerészi oklevelet szeretnének szerezni. A . szakmtmkás-bizonyítbigband-szerzeményeket játszunk elsősorban, de találhatók kétórás repertoárunkban Namislowski-arrenge- ment-ek és saját szerzemények is. Ez a nagyzenekari stílus rendkívül sok lehetőséget rejt magában, és ezzel élni is akarunk. Egy sajátos, csak ránk jellemző stílus kialakítására törekszünk. Olyan egyéni „magyar” hangzásra, amelyről bárhol felismernek bennünket. — Terveztek-e lemezfelvételt? — Tenmészetesn készülünk rá, de addig, amíg az önálló hangunkat meg nem találjuk, feleslegesnek tartom. Semmi értelme olyan szerzeményeket rögzíteni, amiket mások már sokkal jobban eljátszottak előttünk. — Mit visztek magatok- 'kal Poriba? — Friss szerzeményeket és Bantovics Katit, az egyik legegyénibb hangú magyar dzsesszénekesnőt. Szorgalmasan próbálunk és bővítjük a repertoárunkat. Hiszen Poriban rangos nemzetközi mezőnyben kell bizonyítanunk, és ez a legjobb doppingszer a munkára ... ványt adó szakközépiskolákban. a szakmunkásképző intézetekben, illetve a szakiskolákban végzők elhelyezkedése zökkenőmentes. Az ilyen iskolatípusokból kikerülőket szívesen fogadják az intézmények, az üzemek. Tapasztalható az is, hogy egyre nagyobb az igény az érettségizett szakmunkások iránt. Nem ilyen egyszerű a helyzet az egyéb szakközépiskolát — például közgazdaságit, egészségügyit — végzett if- jaknál, a körükben jelentkező gondok levezetése például ingázással, más megyében való elhelyezkedéssel oldható meg. Ezeken a területeken figyelhető meg leginkább a pályaelhagyás. Szó volt arról is, hogy a felsőfokú intézményekben diplomát szerzők könnyen találnak munkát. Különösen pedagógusokat, műszaki és közgazdasági végzettségűeket várnak sok helyen. Füzesabonyban és környékén például kétszer annyi agrármérnököt és pedagógust várnak. mint amennyi most van. (homd) Sós Tamás Jlzt álmodtam, hogy... Koncz János A PÁLYAKEZDŐ FIATALOK ELHELYEZKEDÉSÉRŐL Van ahol a fodrász sok, van ahol a kereskedő ÁLLÁSAJÁNLATA: Mátravidéki Cukorgyárak: Hatvan, Szocialista brigádok tere Azonnali belépéssel keres munkavállalókat az alábbi munkakörök betöltésére: vegyészmérnököket cukorgyártási technológia irányítására; cukorgyártási technológiával, fejlesztéssel kapcsolatos vizsgálatok végzésére; élelmiszer- ipari vagy vegyipari gépészmérnököt cukoripari berendezések felújításának és fejlesztésének tervezésére; gépész- mérnököt energiatermeléssel, gazdálkodással kapcsolatos feladatok végzésére; számítástechnikai ismeretekkel rendelkező gépészmérnököt, illetve programozó matematikust számítógépes eljárások alkalmazásának kiszélesítésére, technológiai folyamatok automatizálására. • HEVES MEGYEI Heves Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari V.: Gyöngyös, Április 4. t. Műszaki szakirányú főiskolai vagy gyengeáramú technikusi végzettséggel férfi munkaerőt keres környezetvédelmi előadói munkakörbe. Mátravidéki Cukorgyárak Selypi Gyára: Felvesz vegyészmérnököt cukorgyártási technológia irányítására; élelmiszeripari vagy vegyipari gépészmérnököt cukoripari berendezések felújításának és fejlesztésének irányítására; számítástechnikai ismeretekkel rendelkező gépészmérnököt számítógépes eljárások alkalmazásának kiszélesítésére, technológiai folyamatok automatizálására; közgazdászt költségelemzés végzésére. Fizetés: kollektív szerződés alapján, megegyezés szerint. A munkarendről személyesen lehet tájékozódni. Lakásmegoldásban a gyár segítséget nyújt. Jelentkezés: a Cukorgyárak személyzeti és oktatási osztályán Hatvan, Szocialista brigádok tere. Duna Cipőgyár 2. Sz. Gyáregysége: Hatvan, Sport téri. Felvesz felső- vagy középfokú végzettségű szakembereket középvezetői munkakörökbe, továbbá cipőgyártó és cipőfelsőrész-készítő üzemébe (két műszakos munkarendben) férfi, női szakmunkásokat és betanított munkásokat. ETERNIT Azbesztcementipari V. Selypi Gyára: Selyp Szakirányú felsőfokú végzettséggel tervező-szerkesztők jelentkezését várja. Fővárosi Ásvány- és Jégipari V.: Gyöngyös, Damjanich u. 6. Karbantartó lakatost keres felvételre.