Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
Nem ülhet az ember ölbe tett kézzel... Az építkező A falak már állnak. A tető még nincs rajta. A gazdáját, Palcsik Istvánt az udvaron találjuk. Az épülő új ház melletti új kutat tisztítja apósával, Varga Józseffel és idős ismerősével, Penyaskó Istvánnal. Tizenkét betongyűrű mélységben csillog a víz. — Egyszer már kiástuk — mutat a kútra a fiatalember —, de a napokban megtelt finom sárga homokkal. Ki kell újra pucolni. Amíg Penyaskó István kötélen ereszkedik le a .kútba — s ez nem akármilyen mutatvány egy 64 éves embertől —, addig mi körbejárjuk a félkész házat. Kétszobás és két félszobás lesz. Alatta hatalmas pince, s tervezik a tetőtér beépítését is. — Véleménye szerint kell ahhoz bátorság, hogy valaki építkezzen? — Azt meghiszem — válaszolja, s beáll ő is segíteni a kúttisztítókhoz. — Hét éve nősültem és az első perctől gondolkoztunk a feleségemmel, merjünk-e erre vállalkozni. Két gyermekünk van, nagyon kell az önálló otthon. Mj itt élünk gyermekkorunktól. A feleségem Bükkszéken tanít, én pedig gépkocsivezetőként dolgozom Egerben a Volánnál. A megyeszékhelyen elérhetetlen lett volna számunkra a lakás, viszont a szüléink nyakán sem élhetünk. — Persze, ehhez kellett némi indulótőke is . . — Ha nincs pénz, ad az OTP — mosolyodik el Palcsik István. — Persze nekünk is volt némi indulótőkénk. A szülők is segítettek, aztán a feleségem kapott 40 ezer forint kölcsönt a munkahelyén, s én is igényeltem vállalati támogatást. — Régebben gyakran lehetett hallani, hogy nincs elegendő építőanyag. Önöknek is hasonlóak a tapasztalatai? — Szerintem minden megkapható. Csak sokat kell utána futkosni. Aztán sok helyen kell adni kenőpénzt, mert enélkül nem megy Rengéteg idegi feszültséggel jár mindez. Sokan felbosz- szantják az embert. Például a téglagyárban a targoncás azt mondta, hogy ő egy ötvenesért nem rakja fel az árut a kocsira. Adtam neki egy százast. — Mikorra tervezik a beköltözést? — Tavaly raktuk le az alapot, az idén feltesszük a tetőt, aztán a szűkös anyagiak miatt csak jövőre pucoljuk a falakat. Szorít az idő, mert az OTP-hitel miatt egy év múlva meg kell szerezni a lakhatási engedélyt. Hogy el ne felejtsem: padlófűtést szeretnénk. Ez még nem terjedt el errefelé, de megéri. Az egyik mosonmagyaróvári ismerősömnek ilyen van, szénporral tüzel. Olcsó. — Egyszóval nem bánta meg, hogy építkezésre vállalkozott? — Időnként elfáradok. A munkahelyemen is helyt kell állni. Dehát mindenért meg kell küzdeni. Előbb vagy utóbb, azért mégiscsak felépül a házk Akkor pedig az ember már elfelejti, hogy mennyit szenvedett érte. Jó lesz itt megpihenni. A levegő tiszta. Aztán lenyűgöző a környék: a Bükk dimbes- dombos oldalai szinte a kertembe nyúlnak. Jól fizetett a tökmag Szénát gyűjt az árokparton Oravecz Imréné. Kis taligára rakja. — A tehénnek lesz? — érdeklődünk. — Dehogy annak. Nem tart itt már senki sem tehenet. A nyulaknak kell. Igaz. nincs sok, dehát évenként 15—20 ezer forintot keresek vele. Egyedül élek a portán. A pénzből az unokáknak veszek ezt-azt. Valamit kell csinálnom, mert elunnám magam otthon. — Jól bírja még a fáradozást? — Mi az hogy jól? — kérdez vissza. — Igaz, hogy már 70 éves is elmúltam, de még nagyon jól érzem magam. Van konyhakertem, ott is akad teendő, aztán egy telkem, ahová ma délután is megyek kapálni. A fiam háztájiját is én művelem. Nagy területen termesztünk tököt. Tavaly jól fizetett a magja. Két mázsa nyolcvan kilót adtunk be, kilónként 60 forintot kaptunk. Uborkával is foglalkozunk 400 négyszögölön. Tavaly nem sok hasznot hozott, mert nem esett csapadék. Talán majd az idén. Aztán elindul hazafelé, maga után húzva a szénáskoMikor lesz egy neve a két falunak? Paicsik István házának falai már állnak csit. Néhány lépés után még utánunk szól: — Nem ülhet otthon az ember ölbe tett kézzel. Valamivel mindig próbálkoznia kell, ha azt akarja, hogy jQbb legyen a sora ... Itt is követik a divatot Az egyik szép családi ház falán ott a kis táblácska: Végh Miklósné nőj szabó. Ahogy kiszállunk a kocsiból, két fiatalasszony lép be előttünk a kapun. — Itthon van Véghné? — kíváncsiskodunk. — Reméljük — mondja az egyik hölgy. — Ugyanis ruhapróbára jöttünk. A lakásba toppanva egy kicsit elcsodálkozunk, mivelhogy a műhely egy tenyérnyi helyiségben kapott helyet. — Hát, éppen annyian férünk el, ahánynak el kell — magyarázza Véghné. — A kliensem és én. Nincs még nagy tapasztalatom, mert csak január 1-től váltottam ki az ipart. Addig, 12 éven keresztül a Gyöngyösi Ruházati Ipari Vállalat bedolgozója voltam. Többször felmerült bennem, hogy önállósítsam magam, mert keveset fizettek. — Mikor szánta rá magát végleg, hogy kiváltja az ipart? — Többen szóltak a faluból, hogy milyen jó lenne, ha lenne itt egy varrónő, nem kellene máshová utazni, ha valaki egy ruhát akar. Szoroztunk-osztottunk a férjemmel, hogy megéri-e. Jól döntöttünk: akad megbízás. Még Bükkszékről Sírokból is átjárnak. JobOravecz Imréné: ,.A tök mellett uborkával is foglalkozom..." ban megéri, mintha butikból vásárolnának, mert ez olcsóbb, s ha kérik a legújabb divat szerint szabom. Búcsúzáskor még elárulja: a férje — aki hivatásos gépjárművezető — fontolgatja, hogy ő is kiváltja másodállásban az árufuvarozói kisipart. Mert hogy úgy ítélik meg, erre is igény mutatkozik itt. Pénz a nyúlketrecben — Szereti a nyúlhúst? — kérdezzük Zvara Mihályné- tól, miközben az udvarán lévő nyúlketrecek között bámuljuk mintegy ezer tapsifülesét. — Egyedül élek, nem nagyon eszem belőle — mondja. — Csak ha a fiam hazajön Kaposvárról. Tizenhat éve tartom ezeket, akkor azért kezdtem el, mert leszázalékoltak. Negyvennégy évesen nem akartam munka nélkül élni, azóta szépen gyarapodott az állomány. Éppen most vasárnap adtam le 203 kilót. — Sokat kell velük bajlódni? — Nem sokat. A takarmányt, a tápot veszem, ez nem olyan jelentős összeg, hogy ne érné meg. Még a sertésólban is nyulak vannak. Mert ezek jövedelmezőbbek, mint a disznók. Nem is beszélve arról, hogy ezeknek akkor adom oda az eledelt, amikor akarom. Az idén 27 mázsára kötöttem szerződést. Most már annyira belejöttem, hogy ha úgy hozza a sors, én gyógyít- gatom őket. Vitaminokat is adok nekik. Az utóbbi időben már sokkal kisebb az elhullás, mint régen. A tanács bátorsága Szajla és Terpes már régóta összenőtt. Talán már csak az idősebbek tartják számon, hogy melyik' része Szajla, melyik Terpes. A fiatalabbak egy településként kezelik a két helységet. Logikus, hogy-közös a tanácsuk is. A végrehajtó bizottság titkára, Tar Sándorné büszkén számol be arról, hogy a testület bátor vállalkozásba kezdett, ötven telket alakítottak ki a Liget utcában. Már az út is elkészült, és bevezették a villanyt. — A parcellák közül 21 talált gazdára — mondja Tarné. — A tulajdonosok között akad egri, sőt még borsodnádasdi is. Ezek az emberek innen kerültek el, de visszajönnek, ötven telek egy ilyen kis faluban igen jelentősnek számit. Ezért kellett kialakításukhoz némi bátorság. De úgy néz ki, hogy valamennyi elkelt. Fontos szempontnak tartottuk, hogy a népességet megtartsuk. Ez nem megy megfelelő házhely nélkül. — Ezek szerint akkor ta~ Ián még a lélekszám is növekszik? — Sajnos, ezt nem mondhatnám. Viszont az okot nem az elvándorlásban kell keresni, hanem abban, hogy a fiatalok kevés gyermekei vállalnak. Pedig a közelmúltban már óvodát is létesítettünk, ahová mintegy 30 kicsi jár. Említésre méltó, merész vállalkozásnak számít még a gázprogramhoz történő csatlakozás. A tervek szerint a pétervásári átadóállomástól kapjuk a gázt. A helyi tsz és a lakosság vállalta a költségeket. — A jelek szerint az itteniek nagyon fogékonyak az újra, a korszerűre . .. — Én is úgy ítélem meg. Például 25-en váltották ki a kisipart, javítva ezzel a szolgáltatások színvonalát Persze közöttük sokan csak másodállásban. De ez így is jó. Az elképzelések között szerepel még az ivóvíz bevezetése. Ha ez és a gáz meglesz, akkor talán egy kisebb ipari üzem létesítéséhez is lesz alapunk. Akkor pedig kevesebb embernek kell ingáznia Egerbe, Pétervásárá- ra, Sírokba. — Valóban merész elképzelések. Arra nem gondol~ tak, hogy a két egymásba nőtt falunak egy nevet adjanak? — Nem hiszem, hogy ez fontos lenne — így Tarné. — Sőt, talán még sebeket is tépne egy rossz névválasztás .. . Homa János Végh Miklósné: „Január 1-től váltottam ki az ipart... " Zvara Mihályné: „A sertésólban is nyulakat tartok ..." (Fotó: Szántó György) NÉPÚJSÁG, 1987. június 27., szombat
