Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
NÉPÚJSÁG, 1987., június 20., szombat Alekszandr Puskin halálának 150. évfordulója alkalmából 1987-el l*us- kin-cliilékcvnck nyilvánítói Iák. Ihlet Mihajlovszkojéban Mesélik, hogy Puskin Mihajlovszkojéban lévő házában (családi birtokuk) minden ősszel holdfényes éjszakákon odaszáll egy bagoly, letelepszik a tetőcserépen, és elkezd hangosan sírni. Igen, kifejezetten sír. Talán éppen ilyen élménye lehetett Puskinnak is, amiről az egyik versében számolt be? A költő a nyugalom, az ihlet és a munka csodálatos alkotó, szigetének nevezte Mihajlovszkojét Alekszandr Puskin 1827-ben Fotó: APN A régi görögök és rómaiak a baglyot az örökkévalóság szimbólumának tekingették. Mi- hajlovszkojéra érvényes lett ez a meghatározás. A költő halála után házát eladták bontásra. Mihajlovszkojéban idegenek telepedtek le. A múlt század végén tért ide vissza ismét a költő fia, Grigorij Alekszandrovics. Amikor elutazott innen, édesapja emlékére ültetett egy szilfát, a park közepébe. 1899- et írtak akkor, Puskin születésének 100. évfordulója volt. A XX. század elején Mihajlovszkojét az állam vette gondozásba. 1922-ben a szovjet kormány határozata alapján emlékmúzeumot létesítettek, és természetvédelmi területté nyilvánították a régi Puskin-birtokot. Mihajlovszkojéban megtisztították a kis tavakat, rendbehozták a fasorokat, parkokat, virágokat ültettek. A régi ház alapjára felépítették a múzeumot, és ezután kezdtek megjelenni az első Puskin-emlékek. Sok 'közülük Puskin szomszédainak örököseihez került, akik gondosan megőrizték azokat. ... Sötétedik. A mihaj- lovszkojei ház ablakaiban kigyullad a fény. És a felidézett múlt fonala, az idő fonala elvezet bennünket a távoli 1817-es évbe, amikor Fuskin, a líceum végzett hallgatója a családi birtok gyönyörű fasorán siet haza a szülői házba. Ez volt az első, és úgy tűnik, rövid találkozása a költőnek a nyugalom, a családi béke kis szigetével. Másodszor már szükségből jött ide. A dühödt cár (Puskin szabadságszerető versei, és a szabad erkölcsi nézetei miatt) Mihajlovszkojéba száműzte a költőt, rendőri megfigyelés alá helyezték. Ekkorra Puskin már Oroszország bálványa volt, akinek a nevét nemcsak a fővárosi ifjúság dicsőítette, hanem mindazok. akik együtt aggódtak a hazai kultúra sorsáéit, jövőjéért. Senki, még maga a cár sem tudta kényszeríteni Puskint, hogy másként éljen, mint ahogy a szíve diktálta. Ez a •fajta függetlenség természetesen bőszítette ellenségeit, azokat, akik nem tudták elviselni a költő szabadságszerető érzéseit, kritikus hangvételét, politikai nézeteit. Mihajlovszkoje körülvette őt a maga csendjével, beláthatatlan térségeivel, ködös, nyirkos hajnalaival, reszkető holdfényével. Határtalan szenvedéllyel kezdett írni. sokat és mindenről írt. A magány, amely másoknak talán elviselhetetlen lett volna, a költő számára teremtő ihletet jelentett. Órákig el tudott gyönyörködni a természetben, tanulmányozta szomszédai hétköznapjait, szokásait, amit később fel is használt a Jevgenyij Anyeginben, szívesen elüldögélt a közeli Trigorszk faluban élő, kedves Oszipov családnál, figyelte a paraszti életmódot, eljárt a vásárokra és hallgatta szeretett dajkája, az egyszerű és bölcs orosz asz- szony, Arina Rogyionovna elbeszéléseit ... Csodálatos alkotói korszaka volt ez, hiszen számos lírai költeményt írt, itt született meg híres drámája, a Borisz Godunov. Iván Pus- csin, az orosz értelmiség lelkiismerete, a nemesi forradalmárok (a dekabristák) lelkiismerete, boldog órákat töltött itt, de meglátogatta Mihajlovszkojéban a költőt Delvig, líceumi barátja is. Itt értesült Puskin a szörnyű hírről, hogy Pétervá- rott elfojtották a dekabristák felkelését, Oroszország legnagyszerűbb elméinek felkelését, akik között igen sok barátja volt. Ekkor került oda Puskin egyik kéziratlapjára a következő rajz: egy bitófa, rajta öt akasztott emberi alak kontúrja, és egy sor — „Lehettem volna én is ... ” Van valami különös abban, hogy Puskin éppen 1825 őszén fejezte be a Borisz Goduno- vot. A 'költő hamarosan elhagyta Mihajlovszkojét. Látszólag úgy tűnt, hogy a cár megbocsátott Puskinnak, de valójában feloldozatlanul, bár nem megtörve tért visz- sza a régi fővárosba. Ettől kezdve még sokáig melegítette őt Mihajlovszkoje tüze, az utolsó tíz év keserű, rideg napjaiban. Még egyszer, utoljára eljött ide Puskin, 1836 kora tavaszának gyászt hozó napján, amikor édesanyját kísérte úto.lsó útjára. És azon a napon önmagának is biztosított egy helyet abban a temetőben. Megérzése, rossz előérzete sajnos, hamarosan beteljesedett ... Minden évben Puskin születésnapján sok ezren zarándokolnak el Mihajlovszkojéba, hogy tisztelettel adózzanak a költő emlékének. Ahogy azt a múlt század nagy orosz kritikusa, Be- linszkij mondta: „Puskin örökké létező jelenség, aki nem áll meg azon a ponton, ahová a halál helyezte őt, tovább él az emberek tudatában ___” Ju tij Oszipov Puskin és Puscsin Mihajlovszkojéban Néhányszor hozzáfogtam, hogy naponta vezetek nap- lót, de lustaságból mindig ab- ; bahagytam. 1821-ben kezdői tem írni az önéletrajzomat. I és néhány évig foglalkoz- , tam vele. 1825 végén, ami- ii kor felfedezték a szeren- I csétlen összeesküvést, kény- l télén voltam elégetni fel- íj jegyzéseimet. Sókakalt bele- keverhetett volna, és az is s lehet, hogy megsokszorozza i az áldozatok számát. De '• azért sajnálom, hogy oda- lettek a feljegyzéseim; szól— j| tam bennük igaz barátaim- | ról, meg futó ismerősökről, | akik később történelmi sze- | mélyekké váltak. Ma bizo- | nyos színpadias ünnepélyes- I ség övezi őket, és ez való- § színűleg hatással lesz nyel- I vezetemre és gondolatmene- I temre. Viszonit körültekintőbb le- | szék tanúságtételeimben, és jí meglehet, e feljegyzések f: nem olyan elevenek, de an- [5 nál hitelesebbek. Ügy gondoltam, a magam f személye köré csoportosí- | tom a nálam sokkal emlí- I tésre méltóbbakat, szólok ii. hát néhány szót származá- í somról. Nemzetségünket egy Rad- I si vagy Racsi nevű (a kró- ■: nikás szerint tisztes, azaz j előkelő, nemes) porosz ere- i detű férfitól származtatjuk. : aki a szent Alekszandr Ja- | roszlavics Nyevszkij idején vándorolt be Oroszországba. Tőle származnak a Muszin, Bobriscsev, Mjatlev, Povo- dov. Komenszkij, Buturlin. Kologrivov, Serefegyinov és Tovarkov családok, őseim neve lépten-nyomon felbukkan történelmünk folyamán. A krónikás a Rettenetes Iván cár vérengző haragja után magmaradt kisszámú nemesi család közt említi a Puskinokat is. A trónbitorlók korában Grigorij Gavrilovics Puskin kiemelkedő személyiségnek számított. Az interregnum idején egy másik Puskin külön sereget vezényelt, és Karamzin szerint Izmajlov- val együtt becsülettel megtette a kötelességét. A Ro- manovok cárrá választásáról szóló okmányt négy Puskin írta alá, s egyikük, a tartományfőnök Matvej Sztyepanovics, támogatta a rendi gyűlést a hivatalok eltörlésében (ami nem dicséri jellemét). Fia, Fjodor Mat- vejevics asztalnok I. Péter idején belekeveredett az uralkodó ellen szőtt összeesküvésbe. és Ciklerrel meg Szokovnyinnal együtt kivégezték. Dédapám, Alekszandr Petrovics, feleségül vette Golovin grófnak, az András-iovagrend első tagjának kisebbik lányát. Elég fiatalon halt meg, elmezavaros rohamában megölte gyermekágyas feleségét. Egyetlen fia. Lev Alekszandrovics, a tüzérségnél szolgált, és az 1762-es zavargások idején hű maradt III. Péterhez. Várfogságba vetették, és csak két év múlva szabadult ki. Ezután már nem szolgált többé. Moszkvában meg a birtokain élt. visszavonultan. Nagyapám lobbanékony és kegyetlen ember volt. Első felesége, született Vojejko- va, házi börtönének szalmáján halt meg, büntetésül egy franciával, fiai nevelőjével folytatott vélt vagy valóságos viszonyáért, a franciát pedig, feudális kényúr módján felakasztatta nagyapám a hátsó udvaron. Második neje, született Csicserina. szintén sokat szenvedett tőle. Egy ízben ráparancsolt, öltözzék fel, és utazzon vele vendégségbe. Nagyanyám ekkor állapotos volt, és rosszul érezte magát, de nem mert ellenkezni. Útközben lepték meg a fájdalmak. Nagyapám megállíttatta a kocsit, és nagyanyám ott, a hintóbán szülte meg gyermekét — apámat. Félholtan vitték haza, és parádés öltözékében, brillíánsokkal ókesítetten fektették le az ágyára. Mindezekről csak homályos értesüléseim vannak. Apám sosem beszélt nagyapám furcsaságairól, a régi szolgák pedig akkor már elhaltak.
