Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-19 / 143. szám

Nepuitaq 1987. június 19., péntek Hatvanöt éve született Aage Niels Bohr Nobel-díjas dán fi­zikus. aki 1975-ben nyerte el a fizikai Nobel-díjat — megosztva B. Mottelsonnal és J. Rainwa- terrel —, az atommagokon belü­li részecskemozgás és kollektív mozgás közötti kapcsolat felfe­dezéséért, és az erre a kapcso­latra alapozott magszerkezeti el­mélet kiépítéséért. Tanulmánya­it a koppenhágai és a londoni egyetemen folytatta; 1944-45­ben apjával, a szintén Nobel-di- jas Niels Henrik David Bohr fi­zikussal az Egyesült Államokban, a Los Alamos-i tudományos la­boratóriumban dolgozott az úgy­nevezett Manhattan-program megvalósításán. 1946-ban a kop­penhágai Elméleti Fizikai Inté­zet (mai nevén Niels Bohr In­tézet) munkatársa lett. A dán főváros egyetemén doktorált 1954-ben, majd két évvel később az egyetem fizika professzora lett. 1963-tól 1970-ig a Niels Bohr Intézet igazgatója is volt. Az 1953-ra tudós társaival együtt kialakított képükben a részecs­kék egyedi és együttes mozgása — a nagy atommagok hasadá­sának magyarázatára — model- lükben egyaránt szerepet ját­szik. Az atommag a kollektív modell alapötlete szerint olyan héjszerkezet, amely alakjára és kiterjedésére nézve is rezgése­ket végezhet. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.44 órakor. A Hold kél: 1.07 órakor, nyugszik: 13.52 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYÁRFÁS nevű kedves olvasóinkat! A Gyárfás név ma már csak családnévként szerepel, de ko­rábban. főleg a múlt században gyakorta használt személynév volt. Eredeti alakja a „Gerva­sius” volt. jelentése „lándzsa- hordó”. [időjárás] Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan napos, azaz leg­följebb néha felhős idő lesz. Számottevő csapadék nem vár­ható, a szél előbb mérséklődik, majd délnyugatira fordul és megélénkül. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20—25 fok kö­zött alakul. Évzáró után... A fáradt fiú és lány tört orosz nyelven ,érdeklődik melyik utcán, ,s mennyi idő alatt érik el leghamarább a pihenést ígérő kempinget. A megszólítottak, egy ki­sebb és egy nagyobb srác. Az utóbbi tétován dadogva mutatja az irányt: — Vagy öt perc járás. — Na.... van az húsz is — pislog a kicsi. — Ha eszembe jutna oroszul... — sóhajt az öregeb­bik — de hát régen volt már suli. (németi) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Nagy Józsefné ország- gyűlési képviselő június 22- én, hétfőn délelőtt 10 órá­tól 12 óráig fogadónapot tart Heréden a községi kö­zös tanácsnál. — JUBILÁLÓ OLVASÓ­TÁBOR. A Hevesi Városi Könyvtár tíz esztendő óta szervez olvasótábort kisisko­lások számára. Ez alkalom­ból rendeznek születésnapot ma délután 4 órai kezdettel Tarnamérán, ahol is fölele­venítik tábori emlékeiket mindazok, akik valaha részt vettek e nyári program lét­rehozásában, vagy maguk is a kellemes események ré­szesei voltak. — HEVESI ÜTTÖRÖZENÉ- SZEK ZÁNKÁN. E héten kerül sor Zánkán az úttörő­zenekarok szokásos országos fesztiváljára. Heves megyét az idén a vonós kategóriá­ban a Hevesi Állami Zene­iskola növendékeinek zene­kara képviselte. A jól sike­rült tábor szombaton zárul. — HÉTFŐTŐL JÁTÉKPA­VILON. Az úttörőcentrum Egerben a strandon hétfőtől nyitja meg játékpavilonját, amelyet augusztus 21-ig ke­reshetnek föl az érdeklődők délelőtt 10-től délután 6-ig, szombat és vasárnap kivé­telével. — A PÁLYAKEZDŐK hely­zetéről tárgyalt csütörtökön megtartott ülésén Egerben a KISZ Heves Megyei Bizott­sága. Szó esett a teljesítmény szerinti bérezés elvének ér­vényesítéséről, a diáksport, körök és diáksport-egyesüle­tek működésének elsőévi tapasztalatairól. — GYÖNGYÖSI KAZÁNOK KÜLFÖLDÖN. Budapesten tanácskozott tegnap a MTESZ Innovációs Kör. Ezen Mor­vái Ferenc gyöngyösi felta­láló adott tájékoztatást az általa kifejlesztett kazánok, ról és azok külföldi értéke­sítéséről. — MEGYÉNK POLGÁRI VÉDELMI törzsparancsno­kának, Pipis Józsefnek ve­zetésével kihelyezett munka­értekezletre és üzemlátoga­tásra került sor csütörtökön Visontán, a Gagarin Hőerő­mű Vállalatnál. Megvitatták az 1986/87-es kiképzési év ta­pasztalatait. — A TERÜLETI ENERGIA- IPARI BIZOTTSÁG csütör­tökön ülést tartott Egerben, a Technika Házában. A na­pirenden megyénk mezőgaz­dasági nagyüzemeinek vil­lamosenergia-gazdál kodása szerepelt. A lottó nyerőszámai 27, 34, 53, 55, 86 EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére IS órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-tői 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak .Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KÉSZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. ggs I r-i ife# BEMUTATKOZOTT A SAMARA Lada-anket Tegnap egész napos szak­mai ankétot rendezett Eger­ben az Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat Lenin úti telepe. A szakmai ta­nácsadás mellett az érdeklő­dők megtekinthették a vi­lágszínvonalat képviselő Hoffman műszercsaládot. Délután a Hotel Eger adott helyet a Lada iránt érdek­lődőknek. A régi tulajdono­sok és az új kocsira várók találkozhattak az Autóexport, a Merkúr, az Autótechnika és a Kermi képviselőivel, valamint megtekinthették az új Lada Samara kiskocsit is. (képünkön) (Fotó: Szántó György) Diplomaátadás Csütörtökön délelőtt diplo­maátadó ünnepségre került sor a GATE gyöngyösi üzem­szervező és üzemmérnöki ta­gozatán. A megjelenteket dr. Dráviczki Imre megbí­zott igazgató üdvözölte, majd ünnepi beszédet mon­dott. Az idén 56-an vehet­tek át szervező üzemmérnök ki oklevelet, közülük egy la­oszi hallgató is. Ezenkívül a Jó tanuló, jó sportoló el­ismerést Gulyás Tibor, illet­ve a kollégiumi diákbizott­ság végzős hallgatói jutal­mat kaptak. — KÉSŐBB NYÍLIK A KI­ÁLLÍTÁS. Egerben a Hely­őrségi Művelődési Otthon klubjában eredetileg úgy tervezték, hogy június 22-én nyílik meg az a fegyvertör­téneti kiállítás, amelyen az elmúlt korok harci eszköze­it mutatták volna be az ér­deklődőknek. A meghirde­tett tárlat azonban techni­kai okok miatt egy hónapot csúszik, a megnyitó július 22-én lesz. — JOGI TANÁCSADÁS. Dr. Farkas András a Népúj­ság szerkesztőségében fo­gadóóráit ’hétfőn és csütör­tökön 9—11-ig. szerdán dél­után 3-tól 5-ig tartja. Városi tanácsülés Egerben és Gyöngyösön Dr. Varjú Vilmos tanács­elnök vezetésével tartott tegnap ülést Egei Város Ta­nácsa. A napirendi pontok kö­zött dr. Román Gyula vá­rosi vezető ügyész előterjesz­tésében tájékoztatót hallgat­tak meg az illetékesek a törvényesség helyzetéről. Ezt követően dr. Bodó Sándor. a Városszépítő Egyesület elnöke az elmúlt évek tevé­kenységéről, és a lokálpat­rióták jövőbeni terveiről számolt be. Az előterjeszté­sek között kiemelt fontos­sággal szerepelt az Eger vá­rosban működő új gimnázi­um és szakközépiskola kép­zési és közművelődési pro­filjának a kialakítása, ame­lyet dr. Göcző Gézáné mű­velődési osztályvezető ter­jesztett elő. A testület azzal a feltétellel fogadta el Far­kas Imre műszaki osztály- vezetőnek Eger város álta­lános rendezési tervére tett rr.ódcsítási javaslatát, hogy azt az Építési és Városfej­lesztési Minisztériumnak is jóvá kell hagynia. Együttes ülést tartott teg­nap délután Gyöngyös Vá­ros Tanácsa és a Szakmakö­zi Bizottság. A napirendben szerepelt az a beszámoló, amelyet Zagyva Istvánná, a bizottság titkáia és dr. Tir Dezső, a tanács elnöke kö­zösen terjesztett elő. Azt vizsgálták, hogy a két szerv között 1982 júniusában kö­tött együttműködési szerző­dés hogyan valósult meg Ez a kapcsolat már az ezt megelőző időszakban js tar­tósnak bizonyult, azt bőví­teni. szélesíteni kellett csu­pán. A tanács meghallgatta még egyebek mellett a vá­ros közrendjének és közbiz­tonságának helyzetéről szóló beszámolót Bartos Lászlónak, a rendőrkapitányság veze­tőjének előterjesztésében. Ctrínk A tsz-rendész Boldog, Heréd, Kökényes. Hatvan és közel kilencezer hektárnyi föld. Másként: Lenin Tsz, amelynek egy szál rendésze Novák Lajos. Vajon ekkora szerteágazó munkaterületen meg tud fe­lelni hivatásának? — Eddig nem kifogásolták munkámat. Különben is csak papír szerint állok egyma­gámban ezen a poszton, mi­vel a terület önkéntes rend­őrei, mezőőrei szintén se­gítségemre vannak. Éppoly figyelemmel kísérik a köz­vagyon sorsát, mint jóma­gam. Tisztem tehát főként az egyeztetés, a feladatok összehangolása, majd a szük­(Fotó: Szántó György) séges intézkedések kezde­ményezése. Történjék bár­minő szabálysértés, netán bűncselekmény: készítem a jegyzőkönyvet, amely aztán vagy a tanácson, vagy a rendőrkapitányságon köt ki. Van persze olyan is, s vol­taképpen ez a több, amikor az érintett személy közvet­len munkavezetőjével ren­dezzük az ügyet, s az ára egy fegyelmi. — A Lenin különböző munkahelyein minő szabály- sértések, bűncselekmények a legdivatosabbak? És milyen gyakoriságúak? — A primőrök vonzanak. Vagyis amikor a zöldborsó. a paradicsom épp beérik, s jó áron továbbadható. Leg­inkább ezeket „vámolják” ügyszeretettel. De értünk tetten egyéb mezei tolvajo­kat is! Ami pedig a műhe­lyeket illeti, ott jobbára szer­számok, értékesebb gépal­katrészek kelnek lábra. Ám meg kell mondjam, hogy egy közös gazdaságban, ahol erősen él az emberekben, a tagokban a tulajdonosi szem­lélet, lényegesen kevesebb a rendész dolga, mint egy gyárban. És következetessé­günk nyomán csökken is a bűnelkövetés tendenciája. Például 1985-ben nyolcszor fordultunk a rendőrkapi­tánysághoz, munkahelyi ve­zető fegyelmijében tízen ré­szesültek. 1986-ban már csak ötször kezdeményeztünk rendőri eljárást, s hatra csökkent a fegyelmi bünte­tések száma. Egy emberünk talpa alá viszont útilaput köttetett az elnök ittasság miatt, merthogy ez is dol­gom, gondom. Az alkalom- szerű szondázás . .. — Tervek? Álmok? — Legfőbb tervem, hogy álmaim valóságot öltsenek. s mint rendész: feleslegessé váljak a gazdaságban. Ke­nyér nélkül biztosan nem maradok, hiszen a munka- védelem, ami szintén tisz­tem, rengeteg figyelmet kö­vetel. Moldvay Győző Szombati számunkban olvashatják Mikor tiszta egy város? Az idegenforgalmi idény kezdetén d megyeszék­hely szakemberei köztisz­tasági bejáráson igyekez­tek meggyőződni arról, mennyire rendezett Eger. Ütjukra elkísérte őket lapunk munkatársa, Sza­lag Zoltán is. A tapasz­talatokról a 3. oldalon ol­vashatnak. Életképek a csányi tanyavilágból Megyénkben Csány környékén a valamikor virágzó tanyasoron ma­radt emberek céljairól, lehetőségeiről, sorsáról szól B. Szabó Pál és Perl Márton riportja, amelyet lapunk S. oldalán olvas­hatnak: Tisztek lesznek Ez annak az írásunk­nak a címe a lap 7. olda­lán, amelyben Fazekas István három most érett­ségizett diákkal, az egri Lenkey János Kiváló Honvéd Kollégium lakói­val beszélgetett. A jubi­leumát, a 10. évi kibo­csátást ünneplő kollégi­umban szombaton dél­előtt kerül sor a jeles eseményre. — ÉJJEL-NAPPAL TAXI- ÜGYELET GYÖNGYÖSÖN. A Mátra Volán új szolgál­tatása Gyöngyösön, hogy a város lakosainak jobb ellá­tása érdekében éjjel-nappal taxiügyeletet tart. Az eddigi telefonszám mellett a továb­biakban hívhatók a 11-131, 11-433-as vonalak is. Ä Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. H. Bp. 393 Trabant Lim. C. Bp. 133 Trabant Limousin Bp. 8 196 Trabant Limousin Db. 7 140 Trabant Combi Bp. 2 330 Trabant Combi Db. 1 722 Wartburg Standard Bp. 2 152 Wartburg Standard Db. 1 134 Wartburg Special Bp. 2 634 Wartburg Special Db. 2 128 Wartb. Spec, tolót. Bp. 10 416 Wartburg Tourist Bp. 2 057 Wartburg Tourist Db. 1 161 Skoda 105 S Bp. 11 174 Skoda 105 S Db. 8 733 Skoda 120 L Bp. 26 361 Skoda 120 L Db. 14 385 Lada 1200 Bp. 46 319 Lada 1200 Db. 31 739 Lada 1300 S Bp. 19 033 Lada 1300 S Db. 15 077 Lada 1500 Bp. 15 354 Lada 1500 Db. 11 770 Lada Combi Bp. 9 585 Lada Combi Db. 5 048 Moszkvics Bp. 16 720 Polski Fiat 126 P Bp. 945 Polski Fiat 126 P Db. 724 FSO (P. F.) 1500 Bp. 6 349 Dacia Limousin Bp. 1 228 Dacia Limousin Db. 2 952 Dacia Combi Bp. 2 314 Dacia Combi Db. 1 832 Dacia TLX Bp. 1 745 Dacia TLX Db. 1 668 Zastava Bp. 16 313 Volga Limousin Bp. 1 270 Volga Combi Bp. 1 089 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR.—Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: .11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11 -051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi ___________jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. ___________

Next

/
Thumbnails
Contents