Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
Elutazott Eduard Sevardnadze Megértés A közelmúltban az egyik kánikulai hét végén történt. Az élelmiszerüzletben, ahová rendszeresen járok, szinte elviselhetetlenül beszökött a hőség, s ráadásul a forgalom is. a tetőpontjára hágott. Eközben én — gyanútlan vásárló — a zöldségespulthoz vánszorogtam, mi tagadás — csak félve merem bevallani — nagy halom visszaváltandó üveggel, s elszakadni készülő műanyag szatyorral a kezemben. S ekkor az egyik eladó a másikhoz fordulva, félreérthetetlenül jöttömre célozva, a következő megjegyzést tette: „Igazán ki kellene már írni, hogy szombaton nem váltunk vissza semmit.”. Némileg berzenkedtem ennek hallatán, s nyilván a nagy meleg az oka, hogy nem álltam meg szó nélkül. Hétköznap ugyanis nem tudtam úgy rendezni, hogy a viszonylag korai záróra előtt ezt a nehézkes csereakciót lebonyolítsam: — Sajnos, aki egész héten dolgozik, ezt máskor nem tudja elintézni — mentegetőztem vevőtársaim védelmében is. Ahogy e mondatot kiejtettem a számon, máris megbántam, mert a hatása robbant. Az elárusítónő értésemre adta, hogy más is (értsem: ő) dolgozik hét közben, s nyilván Jrevesebb pénzért, mint azt én teszem. Ehhez már nem fűztem megjegyzést, mert félő, hogy nem lehetett volna megakadályozni a veszekedést. Magamba fojtottam hát véleményemet, elismerve, hogy igaza lehet. Valóban, ebben az ABC-ben, s mi több, talán a kereskedelemben is munkaerőgondokkal küszködnek: nincs megfizetett emberük az üvegvisszaváltásra. A baj csak ott kezdődik, hogy szinte valamennyi helyen, ahol napi teendőink során megfordulunk, léteznek munkahelyi és személyes konfliktusok, amelyekkel együtt kell élnünk. Talán a nyíltság manapság fennen hangoztatott elvét tévesztették össze ezúttal az indulatos szókimondással. Az, hogy most már egyre gyakrabban országosan és egymás előtt őszintén feltárjuk a gondokat, ez jó, ha segíti a megoldást. Ám nem biztos, hogy azzal változik a helyzet, ha bármikor és bárhol követjük ezt a gyakorlatot, hiszen a „nem tudom honnan jövő” feszültség egyre csak fokozódik bennünk, miközben minden marad a régiben. Mintha a türelem, megértés kivesző fogalmak lennének. Pedig a jó helyen és időben elhelyezett bírálat mellett sokszor éppoly hasznos a megfontolt hallgatás. Talán a példában szereplő kereskedőnő is rájött erre, s munkahelyi problémáját elmondja majd a megfelelő fórumon. Ahol, remélhetőleg ezt türelmesen meghallgatják és orvosolják is. Jámbor Ildikó ORSZÁGOS SEREGSZEMLE EGERBEN Zárult az úttörőbábosok fesztiválja Eduard Sevardnadze és Várkonyi Péter indulás előtt a Ferihegyi repülőtéren (MTI-fotó: Soós Lajos felv. — Népújság-telefotó — KS) Pénteken reggel elutazott Budapestről Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. A szovjet diplomácia vezetője Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter meghívására hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. Ütjára elkísérte felesége. Nanuli Sevardnadze is. Kihelyezett ülést tartott pénteken a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a Híradástechnika Szövetkezetben. A testület megvitatta és elfogadta az elektronikai alkatrészek és részegységek központi feilesztési programA vendégeket a zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren Várkonyi Péter és felesége búcsúztatta. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk moszkvai és Borisz Sztuka- lin. a Szovjetunió budapesti nagykövete. Ott volt Milo- van Zidar, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete is. jának végrehajtásáról készült vizsgálati jelentést. A vizsgálat tapasztalatairól beszámolnak az Állami Tervbizottságnak. Az ülés után a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagjai megismerkedtek a szövetkezet fejlesztő- és termelőmunkájával. A bábosok a Népkert árnyas fái alatt játékkészítésre tanít- gatták a kicsinyeket (Fotó: Kőhidi Imre) Az Ajakról érkezett Csillagocska bábcsoport a népi hagyományokat őrző színészi játékot ötvözte a bábozással A záróünnepségen a debreceni Paletta együttes képviselői veszik át az emléklapot Kalina Máriától, a megyei úttörőelnöktől A lengyel nagykövet megyénkben A pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Gézengúz bábcsoportja a „Palkó a pokolban” című darabbal aratott sikert nűség jellemezte a 25 bemutatkozó csoportot. Az újra- törekvés, a sablonok kerülése meghatározó volt. A báb- játszás majd minden válfaja képviseltette magát. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az alapok őrzésére, az elmélyült, szívós tevékenységre van szükség ahhoz, hogy hosszú távon is megőrizhessék az itt képviselt színvonalat. A játék öröme, esztétikai funkciója mellett lehetőség nyílik a közösségformálásra is, ahol kialakulhat az emberi kapcsolatoknak egy új minősége. Ez a legnagyobb nyereségek egyike. amit a közös munka nyújtani tud. Ezt követően Kalina Mária átadta az emlékalbumokat és az ajándékokat valamennyi résztvevőnek, s elbúcsúzott a pajtásoktól. Lapunk munkatársának elmondta, hogy az úttörő- bábjátszás módszertani központja a megyei úttörőház, s természetes módon kapcsolódott a megyei úttörőelnökség, mint egyik fő rendező ehhez az eseményhez. Kiemelte, hogy tapasztalatokban és élményekben gazdag napokat tudhatnak maguk mögött mind a gyerekek, mind a felnőttek. A legnagyobb eredménynek azt tekinthetjük, hogy igazi fesztiválhangulat alakult ki, ahol a közös játszás öröme átragadt a mindvégig nagyszámú érdeklődőre is. A rendezvénysorozat szakmai hasznáról kérdeztük az egyik házigazdát, Demeter Zsuzsát, az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin bábtagozatának vezetőjét. — A különböző fesztiválokon egységes megítélés alá esik az amatőr és a hivatásos színházi teljesítmény, ezért természetes, hogy mi is bekapcsolódtunk, örömmel vállaltuk a találkozó szakmai irányítását. Ez alkalommal a legjobb úttörőcsoportok voltak jelen. Jó lehetőséget kínált ez arra, hogy megismerkedjünk az országos helyzettel is. Tulajdonképpen továbbképzésnek is tekinthetjük azokat a nyílt, jó légkörű megbeszéléseket, értékeléseket, amelyek a bemutatókat követték. Igen magas színvonalú, változatos stílusjegyeket viselő összejövetel volt ez, ahol rengeteget tanulhattak a szakemberek. Pénteken megyénkbe látogatott Tadeusz Czecho- wicz, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Az MSZMP Heves Megyei Bizottságán fogadta őt Bar. ta Alajos, a megyei párt- bizottság első titkára. A vendeget tájékoztatta a gazdaságirányítás elméleti és gyakorlati kérdéseiről s más időszerű problémákról Szólt a visontai Gagarin Hőerőmű rekonstrukciójáról, amelyik a VII. ötéves terv legnagyobb ilyen jellegű programja szűkcbb hazánkban, s lengyelek is részt vesznek a munkálatokban. (Fotó: Szántó György) Négy napon át, június I6-tól 19-ig Eger adott otthont az országos úttörő- bábfesztiválnak. Az eseménysorozat pénteki utolsó napjának színfoltja volt a Népkertben rendezett játékkavalkád. Az érdeklődők népi kismesterségeket, többek között a kosárfonást, szövést, kör- mönfonást és stílszerűen a bábkészitést sajátíthatták el. A záróünnepélyre az egri városi körcsarnokban került sor pénteken délelőtt. A résztvevőket Kalina Mária, a Magyar Űttörők Szövetsége Heves megyei elnöke üdvözölte, s külön köszöntötte többek között Sós Tamást. a Heves Megyei KISZ Bizottság első titkárát, dr. Kovács Jánost, a Heves Megyei Tanács V. B. művelődési osztályvezetőjét és Kovács Jánost, a megyei tanács ifjúsági és sportosztály vezetőjét. Ezt követően Hollós Róbertné, az Amatőr Bábosok Országos Tanácsának titkára, a zsűri szóvivője értékelte a látottakat. Elmondta, hogy leginkább a formai és tartalmi soksziAZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 144. szám ARA: 1987. június 20., szombat 2,20 FORINT Kihelyezett KNEB-ülés Ajándék, a sétálóknak