Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-15 / 139. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. június 15., hétfő ■n , Wíiiu ■■Hl 3. ÉVI SZÁZMILLIÓ TONNA Mi legyen a hulladékkalI Az országban — iparban, mezőgazdaságban ... — évente mintegy [százmillió tonna hulladék, melléktermék képződik. E hatalmas mennyiségnek azonban mindössze a fele kerül vissza a gazdaság vérkeringésébe. A többi elvész. Ami nem csupán amiatt baj, hogy a kidobott 'anyagokkal hatalmas érték megy veszendőbe, hanem azért is, mivel az évről évre növekvő mennyiségű szemét számos vidéken már erősen szennyezi a környezetet, s veszélyezteti a természet egyensúlyát. A hulladékok és mellék- termékek eltüntetésére két lehetőség kínálkozik. Megsemmisíthetjük, eláshatjuk vagy feldolgozhatjuk azokat. A választás persze nehezebb, mint ahogy az az első pillanatban látszik. Az eltemetés. a megsemmisítés az egyszerűbb megoldás, még akkor is. ha ez a művelet is sok-sok pénzbe kerül. De a töld mélyére vagy egyéb biztosnak vélt helyre elhelyezett anyagok azért velünk maradnak, s ki tudja. hogy mikorra gyűlik ösz- sze belőlük környezetet sértő veszélyes mennyiség. A fele elvész Néhány ide illő adat: jelenleg a hulladékártalmatlanítás legjobb, de legdrágább módszere az égetés. Ám az idehaza keletkező — a környezetre így-úgy ártalmas — hulladékoknak a 75 százaléka nem égethető. Vagyis, mintegy 500—700 ezer tonnát más módon kell eltüntetni. Lerakótelepeken például. Egyelőre azonban csak azt mondhatjuk, hogy Magyarországon lesz olyan ierskótelep, ahonnét nem kerülhet ki ártalmas szeny- nyeződés. A hetedik ötéves tervben öt ilyet kellene kiépíteni, a beruházás költsége azonban elérné a 4,5 milliárd forintot. Szóval. tulajdonképpen nincs más ésszerű lehetőség, mint a hulladékok, mellék- termékek újrahasznosítása, ami végül is az alapanyag- készleteinket növeli. Erre pedig feltétlenül szükségünk van. hiszen erőforrásokból, nyersanyagokból egyre kevesebb van körülöttünk. És mégis, évente 50 millió feldolgozható anyagot kidobunk az ablakon ... Arról persze, szó sincs, hogy a melléktermékek hasznosítását óhajtó, támogató — 1981-ben meghirdetett — kormányprogram eredménytelen volna. A hatodik ötéves tervidőszakra kitűzött cél. nevezetesen az. hogy a feldolgozott hulladékok értéke az 1980-as 6,3 milliárd forintról 1985-re 11,5 mil- liárdra növekedjen, teljesült. Persze ezt a látványos eredményt jelentős beruházások alapozták meg; e fejlesztések, bővítések költsége ez idő alatt meghaladta a 10 milliárd forintot. Kevés a pénz Jelenleg az iparban 29 millió tonna, a mezőgazdaságban 63 millió, az építőanyag-iparban 8 millió tonna hulladék keletkezik. A képződő anyagok feldolgozását tekintve leghátrébb az építőipar áll. hiszen hulladékainak mindössze negyedét hasznosítja, a másik két ágazat viszont a felét. Érdemes kiemelni az élelmiszeripart. ahol a melléktermékek 98 százaléka már feldolgozásra kerül. Az elképzelések szerint 1990-ben a hasznosított hulladékok értéke már el fogja érni a 18—19 milliárd forintot. Ennek szükségességét nem vitatja egyetlen szakember sem. ám jó páran közülük mégis kételkednek e cél elérhetőségében. A korábbiakhoz hasonló gyors ütemű fejlődést ugyanis nehéz lesz megvalósítani. Elsősorban ezért, mert mára már elfogytak az egyszerűbb, így kevesebb pénzt igénylő feldolgozási módszerek. Magyarul: most ahhoz. hogy valamely vállalat a keletkező hulladékainak, melléktermékeinek még nagyobb hányadát hasznosíthassa, a korábbinál lényegesen több forintra volna szüksége. S ilyen, lényegében lassan megtérülő, meg kevés hasznot hajtó fejlesztésekre. beruházásokra a legtöbb üzemnek, termelő- szövetkezetnek ma sincs elegendő anyagi ereje. Mutatja ezt az is. hogy az idén eddig összesen hat. megvalósításra javasolt pályázatot kellett az illetékeseknek elbírálniuk. A gazdaságok tartózkodását természetesen nemcsak a nehéz anyagi helyzetük magyarázza. A vállalkozási kedvet mérséklik a tartós devizális nehézségek. Ez azért gond. mivel az e területen alkalmazható eszközök, gépek. eljárások zöme csak a fejlett tőkés országokból szerezhetők be. Ám ezeken kívül problémát okoz a hulladékhasznosítási beruházásokhoz adható, állami támogatások jelentős csökkenése is. Elfogadható módszereket A mezőgazdaságban évente körülbelül 400 ezer tonna eltüzelhető hulladék keletkezik. ennek hasznosítása — például a biobrikettgyártás bővítésével — az elmúlt időszakban számottevően javult. Kevésbé megnyugtató viszont az agrárterületen felgyűlt veszélyes hulladékok sorsa. Csak az ‘élelmiszer- iparból évente legalább 500 ezer tonna ártalmasnak minősíthető hulladék kerül ki; e mennyiség negyedének megsemmisítésére, vagy más, a környezetre nem ártalmas elhelyezésére egyelőre nincs elfogadható módszer. Ugyanígy nem megoldott a lejárt szavatosságú növényvédő szerek — ebből már összegyűlt 300 tonna —. illetve a kemikáliák csomagolóanyagainak — ebből is van vagy 500 tonna — szervezett összegyűjtése, tárolása és megsemmisítése. Ezért azonban aligha hibáztathatok az üzemek. H. L. 1. KIRÁNDULÁS A FÖLDTÖRTÉNETI ŐSKORBA A „palóc Pompeji” titkai Szokatlan kilométerjelző kövekkel találkozik a Bükki Nemzeti Park Ipolytarnóci Kirendeltségéhez igyekvő. A kis községtől keletre mintegy két és fél kilométerre, a kerítés és a már közismert „kócsagos” figyelmeztetőtábla jelzi a világhírű természetvédelmi terület határát. Kubinyi Ferenc, a felfedező Amint felkaptatunk a több millió éves időbeli távolságot jelző kövek mellett, hamisítatlan madárdalos, vadvirágos rezervátumba érkezünk. A 160 hektáros területen nem mindennapi természeti és múltbéli kalandozást tehetünk. A televízió, a rádió, az írott sajtó hírverése felkeltette a figyelmet az itt levő, 22 millió évesre becsült ipolytarnóci lehet iránt. Ősmaradványok felfedezői Azért nem kell megrémülni, ha a földtörténeti múlttal találkozik az ember. Szakavatott idegenvezetők hangulatos sétán mutatják be ugyanis a „palóc Pompeji" remekeit. Ezt a nevet nem a nagy mesélő Mikszáth Kálmán, hanem Ábel Othe- nio, bécsi professzor adta a területnek, ám az itt talált leletek ősibbek, a sokkal későbbi Vezuv-kitörés okozta Pompeji tragédiájánál. Mégis, az akkori lét nyomai finom megkövült állapotban, éppúgy megmaradtak a mai napig, mint az itáliai lelet. Kubinyi Ferenc földbirtokos, 1837-ben a Losonc közeli Videfalván értesül egy hatalmas kövesült fáról. Pásztorok vezetésével elmegy a „kőmedence gödörhöz, ahol a kopár dombok legborzasztóbb alakban mutatkoznak, a földből kiálló egy-egy nagyobb darab kövesült fát ve- vén észre”. Közli az 1842- ben megjelent munkájában, aztán a jó érzékű birtokos azt is, hogy a fa nagy részét földdel téríttette be, nehogy a vandál kezek —, amelyekben hazánk akkoriban is bővelkedett — semmivé tegyék e ritkaságot. Később jöttek a tanult, a tudós professzorok, és a több száz mázsa súlyú kovás-opálos fát, illetve azt a kort, amikor gyökerében állt, és még dús lombja volt, igyekeztek meghatározni. Greguss Pál professzor a környéken többféle fenyő és pálmafajt, babérfélét ismert fel a vékony csiszolatokban. És egyre több őslénytani földtörténi ritkaság kerül elő a kutatók vizsgálódása nyomán. Mindenesetre a hatalmas, gigantikus fa nem kerülhette el sorsát, a kirándulók emlékként, a gyakorlatibb érzékűek fenőkőnek hordták el a „gyertyánkövet”. Napjainkban Ipolytar- nóc szimbóluma védett tárolóban nyugszik. 22 millió évvel ezelőtt. . . Amint végigjárjuk a természetvédelmi terület elgondolkodtató állomásait, elérkezünk az ősi lábnyomokat és egy 22 millió évvel ezelőtti életképet bemutató fedett csarnokhoz. Ebben az erdei múzeumban mutatják be az arra kíváncsiaknak annak a 11 állatfajnak a lábnyomát, amelyet a vulkáni hamu öntött kőbe. A kutatók szerint a növényekkel fedett dombvonulatok közötti tágas térségben a forrásos, mocsaras környezetben itatóhoz jártak az orrszarvúk, a kérődzők, a szarvasfélék, ^ madarak, macska- és kutyáféle ragadozók. Ennek a remek növényi és állati élettérnek a vulkáni működés vetett véget. Az állatok más • távolabbi helyre vonultak, a gyönyörű növényzet pedig teljes egészében elpusztult, s ami megmaradt, azt mementónak, lávakeretbe foglalta a természet. „A lábnyomos homokkő” egy korszak lezártát jelzi. Akit érdekel ez a világviszonylatban is igen ritka gyűjtemény, nem vesztegeti hiába az idejét, ha ellátogat az országnak e távoli szögletébe. Szíves szóval kalauzolják hétfő kivételével mindennap az ideérkezőt. A Nógrád Megyei Idegenforgalmi Hivatal Hollókőn régi parasztházból 35 személyes turistaszállót is kialakított. Várja a betérőket a Széchenyi-család szécsénybeli sasfészke is, igaz, reformkori látnivalókkal. Aki veszi a fáradtságot, önkéntelenül a látottak hatására eltűnődik: akkoriban igaz, nem volt emberi élet a Földön, de talán ezért maradt ránk ez a nem mindennapi lelet, hiszen a természet nem pusztítja el csak átalakítja magát és létét... Soós Tamás A gazda Kompolton. a falu szélén új ház magasodik. Farkas Béla portája. Az épület mellett nagy istálló, odébb hatalmas kazalban a takarmány, szarvasmarháknak való. Ahogy körülnéz az ember, meggyőződik róla: igazi gazdaság ez. Megtudjuk: nem háztáji. — Hogyan „adta fejét” szarvasmarhatartásra? —érdeklődtünk a gazdától. — Tudják, eredetileg hegesztő voltam. .Sajnos, a szakmámban nem tudtam megmaradni, súlyos ízületi bántalmak támadtak mag. Addig megkerestem a tíz- tizenkét ezer forintot is. de aztán betegségem miatt mezőőri beosztásba kerültem a Kál-kápolnai Károlyi Mihály Egyesült Tsz-nél. Bizony, így jó, ha havonta háromezer-négyszáz forintom ösz- szejött. Le is százalékol- tak ... — Akkor kezdett foglalkozni állattenyésztéssel? — Nem, még korábban vásároltam néhány marhát. Mint mezőőr kötetlen munkaidőben dolgoztam, két-há- rom óta jutott az itthoni teendőkre. Aztán, hogy végképp rokkantnyugdíjas letMegjött a takarmány (Fotó: Perl Márton) tem, bővítettem az állományt is. Pillanatnyilag tizennégy szarvasmarhám van, de lehet, högy egy óra múlva már tizenöt. Az egyik tehenem ugyanis hamarost ellik. Errefelé ugyancsak ritkaság az egyéni tenyésztés Az egész faluban alig huszonöt tehén van. A kormányprogram értelmében, mivel szükség van rájuk, megérdemlik az ösztönzést, a támogatást a vállalkozó- kedvűek. — Egy szóval sem panaszkodhatott! — mondja Farkas Béla. — Maximális segítséget kapok a termelő- szövetkezettől. Mivel nincsenek háztáji legelők, megengedték, hogy a közeli erdős részre kihajtsam az állatokat. A takarmányt is a tsz-től szerzem, no meg a kompolti kutatóintézettől. Legutóbb olyan százötven mázsányit kaptam. — Mennyi tejet adnak a tehenek? — Most napi száz litert adok le, a tsz begyűjtőhelyére, Kálba. A fuvarköltséget is minimális áron számítják. Ez a mennyiség azért csak segít a lakosság ellátásában. De hogyan is néz ki egy kisgazdaság élete? Tény. hogy látástól vaku- lásig dolgozni kell. Egy napszámos segít a gazdának, a fejést maga végzi, géppel. S hogy mennyi takarmány szükséges? Nos, rövid számítás után: évente hatvanezer forint értékben szálas, hatvan- hetven mázsa abrak, húsz- huszonkét ezer forintért répaszelet. — Saját magam nevelem ki a növendékeket, ha nem jó a ítejhozama, leadom vágásra. De a magyartarka a lak’tációs idő alatt is megtartja a kellő mennyiséget, s van, a miikor a fekete harmincnyolc litert is ad. — Ki segíti világra a borját? — Hát én magam! Mindent meg kell oldani, még a gyógyszerezést is. Megéri, persze, hogy megéri, csak hát kifizetőbb lenne, ha jobban bírnám a beteg kezemmel. — Végül egy utolsó kérdés: nem tart az adóreformtól? — Nem. Az évi jövedelmem nem éri el a három- százezer forintot. (mikes) Farkas Béla: Sok segítséget kapok a termelőszövetkezettől Védőházban nyugszik a famatuzsálem
