Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-08 / 107. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1987. május 8., péntek Liszkai Ernő a nyugdíjkor, határ változtatásáról érdek- lődött Beszélgetés a szénbányák dolgozóival A tudósítást készítette: Koma János Koós József Fotó: Szántó György (Folytatás az 1. oldalról) műtrágyák előállítására, amelyek a homokos talajt kiválóan javíthatják. Ez a keverékfajta nagyon egyszerű technológiával készülhet. Elmondta azt is, hogy a hőerőmű pernyéjét a közelben épített gázbetongyár hasznosítja, s e gyár létrehozásának jogosságát mi sem bizonyítja jobbaó, mint az, hogy az ott gyártott építőanyagot sokszor még gőzölgő állapotban elszállítják a vevők. Győri Sándor arról is tájékoztatást adott, hogy a dolgozóknak több mint 18 százaléka párttag, s nagyon jó a vállalati kollektíva. Éves termelési értékük mintegy 4 milliárd forint. Hogy jól dolgoznak, azt több magas kitüntetés is igazolja, sőt, külföldi elismeréseket is kaptak, így például az idén immár másodszor ítélték nekik a nemzetközi technológiai trófeát. A beszámolót követően Németh Károly többek között arról érdeklődött, hogy hol tart jelenleg a lignitalapú műtrágya kísérletezése? Győri Sándor válaszd, ban kifejtette, hogy e munka utolsó stádiumához érkezett, gyakorlatilag már csak gyártani kellene. Jelenleg az üzletkötések elején vannak. s bíznak abban, hogy lesz igény e termékre. Ezután a Thorez Bánya, üzem markazi hétvégi házában Németh Károly és kísérete a szénbányák dolgozóival találkozott. Itt Eperjesi Iván köszöntötte a vendégeket és a megjelenteket, majd kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program. Az MSZMP főtitkárhelyettese bevezetőben gratulált a dolgozóknak, eddigi sikeres és eredményes munkájukhoz, majd kérdések Makó István: — Bizakodóak vagyunk Pot je László: — Megszüntetik-e a gazdaságtalanul üzemelő cégeket? következtek. Liszkai Ernő csoportvezető, alapszervezeti titkár, a nyugdíjkorhatár változtatásával kapcsolatban érdeklődött. Németh Károly ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg a nemzeti jövedelem tizenegy százalékát fordítják nyugdíjra, s ezt az összeget a dolgozók nyugdíjjárulékából, valamint az üzemek által befizetett nyugdíjalapból biztosítják. Ahhoz, hogy a legalacsonyabb nyugdíjakat érezhetően emeljék, szükséges a nyugdíjkorhatár változtatása. Mint ismert, a javaslat szerint a férfiak 62, a nők 58 éves koruk után mennének nyugdíjba, de természetesen lesznek majd kedvezmények. Sejber József gépmester, alapszervezeti párttitkár arról érdeklődött, hogy a dolgozók és a párttagok az elkövetkezőkben hogyan tudják még inkább szolgálni az országot? Az MSZMP főtitkárhelyettese elmondta, hogy az elkövetkezőkben országos szinten is meghatározzák a konkrét tennivalókat, azaz, hogy mit kell tenni az előrelépés érdekében. Ennek valóra váltása érdekében az alapszervezeteknek segíteni kell a kommunisták mozgósításával, példaadásával. Kovács Sándor, lakatoscsoportvezető, a szakmunkásképzésben jelentkező ellentmondásokra hívta fel a figyelmet, míg Potje László csoportvezető arra volt kíváncsi, hogy adósságállományunk csökkentésének milyen lehetőségei vannak. Németh Károly kifejtette, hogy az elkövetkező időben úgy kell konszolidálni a helyzetünket. hogy megállíthassuk az eladósodásunkat, s természetesen igyekszünk törleszteni adósságunkat. Ha reálisan végre tudjuk hajtani a kibontakozási programot, kilábalunk a gondokból. — És, ha egy üzem nem termel gazdaságosan. azt Németh Károly Agárdy Gábor kiállításán — Azt hiszem, senkinek sem lehet panasza e téren — mondta Mácsár Lászlóné, villamostekercselő. _— Nemigen merült fel gond. — Bizakodóak vagyunk, úgy érzem meg tudunk felelni az igényeknek — vette át a szót Makó István. — Ettől voltunk már kedvezőtlenebb hetyzetben is, s az ország akkor is kilábalt a bajból. — Tény, hogy akadnak, akiknek manapság nehéz a helyzete ... Különösen a kisnyugdíjasoknak és azoknak a fiataloknak, akiknek nem tudnak segítséget nyújtani szüleik. De nyugodtan bizakodhatunk abban, hogy előbbre lépünk, hiszen jelentősek a vívmányaink, jó alapunk van ehhez. S az is lényeges, hogy manapság nagyon sok hazánkban a tanult ember. A hitelek túlnyomó többségét sikerült átütemeztetni, amely stabilitásunkat segíti — mondta Németh Károly. — Szerdán találkoztam a spanyol szenátus elnökével, aki azt mondta, hogy kérem, önöknél nagyon szép és jó az ellátás. Ezekben a szavakban is benne van az elismerés. Németh Károly ezt követően szólt a Szovjetunióval való gazdasági kapcsolataink jelentőségéről, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a gazdasági életet illetően jelentős lehetőségek vannak még, többek között a mező- gazdaságban is. A kötetlen beszélgetés sorért Németh Károly' érdeklődött a szénbányák fiataljainak életéről is, amellyel kapcsolatban Kiss Pál alapszervezeti KISZ-titkár, kotró- mester többek között megjegyezte, hogy a fiatalok közül sokan azért nem maradnak itt szívesen, mert nem szeretnek hét végén dolgozni, s hozzátette azt is. hogy a vállalatnál jelentős kedvezményekhez juthat ez a generáció, ha becsületesen dolgozik. A beszélgetést követően Németh Károly az MSZMP főtitkárhelyettese megköszönte a fogadtatást, és az esti órákban visszautazott Budapestre. megszüntetik? — kérdezte újra Potje László. — E kérdésnek több oldala van. Természetesen lesznek olyan helyek, ahol azt mondják, hogy meg kell szüntetni a gazdaságtalanul tevékenykedő üzemet, de ekkor is gondoskodni kell a dolgozók megfelelő munka- lehetőségéről, átképzéssel és idő előtti nyugdíjazással. Sokszor az a gond, hogy nem ott jelentkezik a munkaerő, ahol a munkaerő iránti igény. De ezen a helyzeten is lehet segíteni, például úgy, hogy azokon az egy- műszakos helyeken, ahol nincs eléggé kihasználva a kapacitás, ott több műszakot szerveznek. Én úgy érzem, nem kell félni attól, hogy valakinek az ország egyik végéből a másikba kell költöznie. Ilyenre aligha kerül sor, a „népvándorlásnak” vége van. — önök hogy vannak megelégedve a bányával, munkájukkal, keresetükkel — kérdezte a jelenlévőket az MSZMP főtitkárhelyettese. — Most volt a bérrende- ,zés — válaszolt Kovács Sándor lakatos csoportvezető — s elég tisztességes összegeket kaptunk. Ez azt is jelenti. hogy az eddiginél képesek leszünk jobban megtartani a dolgozókat. — És milyen a szociális helyzet? — kérdezte Németh Károly. — Le a kalappal az orvosi ellátás előtt, és szinte minden területen figyelembe veszik az igényeket — mondta Sőreginé Barta Mária művezető. — Jó a közlekedés is, szinte háztól házig szállítják a dolgozókat. — S az asszonyokkal hogy bánnak? — érdeklődött az MSZMP főtitkárhelyettese. Söreginé Barta Mária: — A vállalatunknál figyelembe veszik az emberek igényeit Sejber József: — Szeretnénk még többet tenni Németh Károly látogatása megyénkben Hz MSZMP és az Izraeli Egyesült Munkáspárt képviselőjének találkozója Gyürke József, az MSZMP KB Külügyi Osztályának helyettes vezetője csütörtökön Budapesten — az Izraeli Egyesült Munkáspárt (MAPAM) kérésére — találkozott Heini Bornsteinnel, a MAPAM-pártok .Világszövetségének főtitkárával, a párt külügyi osztályának vezetőjével. Az őszinte, nyílt légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, pártjuk tevékenységéről, és véleményt cseréltek a közel- keleti helyzetről. Egyetértettek abban, hogy a közel- keleti helyzet és a palesztin kérdés megoldására a legalkalmasabb fórum egy nemzetközi békekonferencia, amelyen képviselteti magát a Szovjetunió és biztosított a palesztinok egyenjogú részvétele. Az MSZMP képviselője hangsúlyozta, hogy pártja a palesztin nép egyedüli jogos képviselőjének a Palesztin Felszabadítási Szervezetet tekinti. Befejeződött a Zsidó Világ- kongresszus VB ülése Csütörtökön befejezte munkáját Budapesten a Zsidó Világkongresszus Végrehajtó Bizottságának ülése. A kétnapos tanácskozás befejezéseként Edgar Bronfman, a nemzetközi vallási szervezet elnöke sajtókonferencián válaszolt a magyar és a külföldi sajtó képviselőinek kérdéseire. A többi között elismerő szavakkal szólt arról, az általa történelmi jelentőségűnek ítélt lehetőségről, hogy a Zsidó Világkongresszus vezető testületé, fennállása óta első alkalommal, szocialista országban tanácskozhatott. Kifejtette, hegy a szervezet segíti a világbéke megőrzésére irányuló erőfeszítéseket, a kölcsönös bizalom erősítését az eltérő társadalmi berendezkedésű országok között, a vitás kérdések tárgyalások útján történő békés megoldását a világ bármely térségében, így a Közel-Keleten is. Edgar Bronfman hangsúlyozta, hogy a Zsidó Világkongresszus Végrehajtó Bizottsága támogatja a Szovjetunió részvételét a közel- keleti konfliktussal foglalkozó esetleges nemzetközi konferencián. Irányi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke csütörtökön a városházán fogadást adott a tanácskozás résztvevőinek tiszteletére. A fogadáson részt vettek a magyar izraeliták országos képviseletének vezetői, valamint Miklós Imre államtitkár, az Állami Egy. házügyi Hivatal elnöke. (MTI) Szovjet—mexikói közös közlemény A szovjet és a mexikói külügyminiszter kedvezően értékelte, hogy mind dina- mikusabbá, sokoldalúbbá válik a két ország politikai párbeszéde. A felek megállapodtak abban, hogy további erőfeszítéseket tesznek a kétoldalú kapcsolatok erősítésére, az együttműködés fejlesztésére — olvasható a két külügyminiszter, Bernardo Sepulveda és Eduard Sevardnadze megbeszéléseiről kiadott közös közleményben. A miniszterek tárgyalásai megerősítették — hangsúlyozza a közlemény —, hogy a két ország álláspontja a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseiben azonos, vagy közel áll egymáshoz.