Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-08 / 107. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI XXXVIII. évfolyam, 107. szám ARA: 1987. május 8., péntek 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Németh Károly látogatása megyénkben Kanada külügyminisztere Budapesten Virágcsokor a kedves vendégnek — Szépen zöldell, és igencsak gondozottnak lát­tam a hevesi határt — je­gyezte meg jókedvűen teg­nap, a reggeli órákban a megyei pártszékház előtt Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkárhelyettese Barta Ala­josnak, a megyei pártbizott­ság első titkárának az ér­kezését követő baráti kéz­fogás között. Ügy látom, jól jött az eső errefelé is... — Ez így igaz, de nem­csak az égi áldás tette szép­pé vidékünket. Igen sok munka is benne van a va­lóban szépen mutató hatá­runkban — hangzott el a gyors válasz a vendéglátó részéről. A baráti találkozást — amelyen részt vett Schmidt Rezső, Heves Megye Taná­csának elnöke és Gampel István, az MSZMP KB po­litikai munkatársa — egy pompás virágcsokor átadá­sa követte, majd pár perc után „becsengettek" a me­gyei pártszékház nagytermé­be. és megkezdte tanácsko­A program a Mátraalji Szénbányák Thorez Bánya­üzemében folytatódott, aho­vá a főtitkárhelyettest elkí­sérte Barta Alajos, a me­gyei pártbizottság első tit­kára és Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke is. A vendégeket Kónya Lajos, a gyöngyösi városi pártbizott­ság első titkára, Győri Sán­dor, a szénbányák vezérigaz­gatója, Hatvani Ferenc, a szénbányák pártbizottságá­nak titkára, Kálomista Im­re, a Thorez Bányaüzem ve­zetője és Eperjesi- Iván, a bányaüzem pártvezetőségé­nek titkára fogadta, majd Győri Sándor adott tájékoz­tatót a vállalat tevékenysé­géről. Többek között el­mondta, hogy munkájukban meghatározó a bányászat, hozzájuk tartozik az eger- csebi bányaüzem, valamint a bükkábrányi külszíni fejtés zását a pártbizottság, amely­nek munkájában részt vett a kedves vendég, Németh Károly is. A megyei pártbizottság ülése után egy gyors mun­kaebédre, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Okta­tási Igazgatóságára látoga­tott, majd ezt követően még­is, de foglalkoznak mással is, így például olajvezeté­kek és gerincvezetékek ki­építésével, rekultivációval, és kísérletet folytatnak lig­nitalapú műtrágyák előállí­tására. Legnagyobb üzemük, a Thorez, ahol 1969-től indult a bányászat. Eddig 685 mil­lió köbméter földet forgat­tak meg és 103 millió ton­na szenet termeltek ki. Egy tonna szénhez hatalmas föld- mennyiséget kell megmoz­gatni. A bányaüzem önállóan ké­szíti a gépeket, s újabban saját maga végzi azoknak karbantartását, korszerűsí­tését is. A földterületek új­rahasznosításával kapcsolat­ban megjegyezte, négy éven belül ismét termővé válik kikísérletezett módszerükkel a föld. Eljárásukat már mód­juk volt a Szovjetunióban és Kanadában is megismer­tekintette a Megyei Műve­lődési Központ és a Hevesi Szemle Galériájának leg­újabb kiállítását. Itt Agárdy Gábor, Kossuth-díjas, Kivá­ló Műxész mutatta be mun­káit, amelyekről a főtitkár- helyettes az alkotó régi is­merőse, elismerő szavakkal szólt. tetni. Nagyüzemileg alkal­mazzák ezt a módszert, s a környező gazdaságok — a kezdeti húzódozás után — most már szívesen fogadják a visszaadott területeket. Szólt arról is, hogy az elkövetkezőkben a bükkáb­rányi bányából kívánják el­látni a Tiszapalkonyai Erő­művet. Megjegyezte azt is, hogy jelenleg a Gagarin Hő­erőmű is már csak lignittel üzemel, jóllehet, régebben nógrádi barnaszénnel dúsí­tották ezt a kisebb kalória- értékű fűtőanyagot. Amint hangsúlyozta, bár gyenge minőségű a lignit, de összes­ségében, minden paramétert figyelembe véve, mégis nagy­szerű tüzelőanyag. Számot adott arról is, hogy a Borsodi Vegyi Kombinát­tal közösen kísérletet foly­tatnak lignit-alapanyagú (Folytatás a 2. oldalon) Joe Clark, Kanada külügy­minisztere — Várkonyi Pé­ter külügyminiszter meghí­vására — hivatalos látoga­tásra, csütörtök délután Bu­dapestre érkezett. A kanadai diplomácia vezetőjét a Feri­hegyi repülőtéren vendéglá­tója, Várkonyi Péter fogad­ta. Jelen volt Robert L. Elliott, Kanada budapesti, valamint Nagy Lajos, ha­zánk ottawai nagykövete. A megérkezés után a ka­nadai külügyminiszter meg­koszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ezután a Külügyminiszté­riumban megkezdődtek a hi­vatalos magyar—kanadai külügyminiszteri tárgyalások. A magyar—kanadai kap­csolatokat mindkét részről nagyon jónak értékelték a tárgyalásokon, megállapít­va, hogy — az eltérő tár­sadalmi berendezkedés, a nemzetközi elkötelezettség különbözősége ellenére — kétoldalú együttműködé­sünkben nincsenek zavaró tényezők. A tárgyaló felek nagy jelentőséget tulajdoní­tottak az országaik közötti magas szintű találkozóknak, hasznosnak minősítették külügyminisztériumuk rend­szeres konzultációját. A gaz­dasági kapcsolatokat illetően egybehangzó volt a véle­mény, hogy ezek továbbfej­lesztésére szükség és lehető­sén van; a jelenlegi kétol­dalú áruforgalom szeré­nyebb mértékű a lehetséges­nél, s a további együttmű­ködésben mindinkább szük­ség van az olyan fejlettebb, korszerű formákra is. mint a termelési kooperációk, ve­gyes vállalatok működtetése, közös fellépés harmadik pia­cokon. Ugyancsak egyetér- tőleg nyilatkoztak a tárgyaló partnerek a műszaki-tudo­mányos együttműködés bő­vítésének, a kulturális kap­csolatok fejlesztésének fon­tosságáról. Egybehangzóan állapították meg azt is, hogy a körülbelül 150 ezer ma­gyar származású kanadai ál­lampolgárnak pozitív szere­pe lehet a magyar—kanadai kapcsolatok fejlesztésében. A külügyminiszterek nnagy figyelmet fordítottak a szovjet—amerikai viszony új fejleményeire, mindkét rész. röl aláhúzták a fegyverzet- korlátozási megállapodások fotossáaát és kifejtették kor­mányuk álláspontját ezek feltételeiről. Egybehangzó­an nyilvánítottak véleményt a helsinki folyamat jelen­tőségéről, és kölcsönösen ki­fejezték reményüket hogy a most folyó bécsi utótalálko­zón e folyamat továbbvite­lét szolgáló eredmények szü­letnek. A tárgyalások után á két miniszter egyezményt írt ata a magyar—kanadai közös film- és videogyártás- rót, az -együttműködés kiépí­téséről és fejlesztéséről, a ■nüblikációk cseréjéről eze­ken a területeken. A továb­biakban Bényi József kül­ügyminiszter-helyettes és Ro­bert L. Elliott, Kanada bu­dapesti nagykövete — a mi­niszterek jelenlétében — alá­írta a két ország kormánya közötti együttműködési meg­állapodást, a kulturális, a felsőoktatási és a sportkap­csolatok fejlesztéséről. Este Várkonyi Péter dísz­vacsorát adott Joe Clark tiszteletére, a Gundel étte­remben. Beszélgetés megyénk vezetőivel Ismerkedés Visontán • • Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottsága Tegnap, május 7-én kibővített ülést tartott Egerben a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottsága. A pártbizottság tagjait, a meghívott vendégeket — közöt­tük Németh Károlyt, a Politikai Bizottság tagját, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettesét — vala­mint megyénk jelentősebb ipari és mezőgazdasági üzemei­nek gazdasági és politikai vezetőit, a társadalmi, a taná­csi, a politikai szervezetek vezető képviselőit Virág Ká­roly, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte. A pártbizottság elsőként Barta Alajosnak, a megyei pártbizottság első titkárának előadásában tájékoztatót hallgatott meg a Központi Bizottság 1987. április 28-i ülé­séről. Ezután a „Jelentés a megye gazdasága fejlődésének első negyedévi tapasztalatairól, javaslat a további fel­adatokra, különös tekintettel a KB 1986. november 19—20-i határozatára” címmel készült anyag megvitatására került sor. A végrehajtó bizottság írásos jelentéséhez, dr. Aszta­los Miklós, a megyei pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést. A napirend — részletesen lapunk 3. oldalán olvasható — vitájában tizenhármán vettek részt. A fel­merült kérdésekre, javaslatokra dr. Asztalos Miklós adott választ. A pártbizottság a végrehajtó bizottság írásos je­lentését, valamint a szóbeli kiegészítést egyhangúlag elfo­gadta. Végezetül a legutóbbi ülés óta eltelt időszakban végzett munkáról készült tájékoztatót hallgatott meg a pártbizott­ság Virág Károly előterjesztésében. A pártbizottság ülése Virág Károlynak, a megyei párt- bizottság titkárának zárszavával ért véget. A Minisztertanács tárgyalta A Minisztertanács csütör­töki üléséről a Tájékoztatá­si Hivatal elnöke, a kor­mány szóvivője az alábbi tá­jékoztatást adta: A Minisztertanács megvi­tatta a büntető törvény- könyvről, a büntetőeljárás­ról szóló törvényt, valamint a büntetésvégrehajtásról szó­ló törvényerejű rendelet mó­dosítására tett javaslatot, és úgy döntött, hogy azt az Or­szággyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács meg­tárgyalta az adóreformra vo­natkozó jogszabályok elvei­ről szóló előterjesztést és meghatározta a jogszabályok előkészítésének további fel­adatait. A kormány jelentést hall­gatott meg a munkavédelem 1986. évi helyzetéről, és ha­tározatot hozott a távközlési beruházási hozzájárulás mó­dosításáról. Megkezdődött az Akadémia közgyűlése Csütörtökön az MTA szék­házának dísztermében meg­kezdődött a Magyar Tudo­mányos Akadémia 1987. évi közgyűlése. A sorrendben 147. közgyűlés ünnepélyes megnyitásán az elnökségben foglalt helyet Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhe­lyettese. A közgyűlést Be- rend T. Iván akadémikus, az MTA elnöke nyitotta meg. Elöljáróban kiemelte: az Akadémia munkában telt, gazdag évet zárt, az önelem­zésre, számos korábbi nézet felülvizsgálatára és korrek­ciójára azonban változatla­nul nélkülözhetetlen szükség van. Ezt az MTA kutató és kormányzati szakértő-véle­ményező tevékenysége során hosszú évek óta, s a most eltelt esztendőben is a leg­teljesebb mértékben vallot­ta. követte. Szemléletválto­zásért szállt síkra például olyan lényeges kérdésekben, mint a szellemi tevékenység kedvezőtlen megítélése. A közgyűlés ma folytatja mun­káját. II munka ünnepeltjei Kiváló Szálloda és Étterem a HungarHotels megyei egysége Országunk gazdaságában meghatározó szerepet ját­szik az idegenforgalom. Er­ről egyre többet hallani az idegenforgalmi főszezon kez­dete előtt. Az ágazaton be­lül állandó téma a vendég­látás színvonalának javítá­sa. Az ország egyik legjobb vállalata a HungarHotels, bizonyítja ezt az is, hogy 'a munjja ünnepén ezúttal! is elérték a Kiváló Vállalat címet. A 22 egységből álló vendéglátó behálózza az egész országot. Közülük öten érdemelték ki a Kiváló Szál­loda és Étterem kitüntetést. Nem számít meglepetés­nek, hogy a HungarHotels megyei egysége is ezek kö­zött szerepel. Amióta az új egri szálloda felépült — 1982 —. ez a harmadik al­kalom. amelyen hasonló okok miatt kerülhetett sor ünnepi termelési tanácsko­zásra. Az elmúlt évi ered­ményekért járó kitüntetést tegnap Parti János vezér­igazgató-helyettes adta át Bíró Józsefnek, a Hungar­Hotels megyei igazgatójá­nak. A központi ünnepségen Hervai Zoltánná elszámol­tatási csoportvezető Kiváló Munkáért miniszteri kitün­tetést kapott. Tegnap 18-an vehették át a Vállalat Ki­váló Dolgozója kitüntető cí­met Az ünnepi termelési ta­nácskozáson elhangzott egyebek mellett, hogy az el­múlt évben 152 millió fo­rint értékben forgalmaztak. Ez 16 százalékkal több az 1985-ös eredménynél. Ter­vüket 7,9 millióval teljesí­tették túl. A dolgozók át­lagkeresete 9 és fél száza­lékkal nőtt. Ugyanakkor a gyöngyösi-Mátra Szálló sö­rözőjét felújították, s azóta ott is az eddigieknél kultu­ráltabb körülmények között fogadhatják vendégeiket.

Next

/
Thumbnails
Contents