Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-16 / 114. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1987. május 16., szombat A béke csatornái Lehet tiszteletre méltó álmodozónak nevezni őket vagy a technika fejlődésébe vetett hit rajongóinak. Azzal sem járunk messze az igazságtól, ha a világbéke korai híveiként tiszteljük az alapítókat, akik 122 évvel ezelőtt Párizsban alírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló okmányt. Érdemes elgondolkodni rajta: óriásiak voltak akkor még a távolságok, hetek-hónapok telhettek el, amíg Európa egyik végéből a másikba jutott valaki, s postai küldemények ugyancsak hosszú ideig vándorolgattak a „menet- rendszerű” lovas kocsikon, amíg megérkeztek rendeltetési helyükre. S akkor alapították meg az Egyesületet húsz ország képviselői, bízva abban, hogy majd egyre gyorsul a távközlés, összefogják a világ egymástól távol eső tájait az — akkor még jobbára csak kísérletező tudósok fantáziájában létező — telefon- és távíróvonalak. Gondolhatták-e, hogy történelmi távlatban nézve nem is olyan hosszú idő alatt valóban behálózzák ezek a földgolyót, s hogy az akkor egyetlen távközlési eszközt, a távírót hamarosan követi a telefon, majd a rádió, s a televízió, s hogy az alapítók déd- vagy ükunokái már az eseményekkel egy időben láthatják otthon, szobájukban ülve távoli földrészek embereinek ünnepi meneteit, gyár- és iskolaavatásait, politikusok tanácskozásait. Még kevésbé hihették — hiszen az ember természete olyan, hogy inkább a jót szeretné a jövőbe is vetíteni — a világ különböző részein dúló háborúk, bombázások és merényletek, természeti katasztrófák azonnali közvetítését békés otthonokba. Azt remélték, hogy a távközlés fejlődése csupa jót, békét és haladást hoz az emberiségnek. ök, az alapítók bizonyára úgy akarták, hogy a távközlés az emberek, országok, földrészek közti megértést szolgálja. Hiszen egyetlen telefonbeszélgetéssel is el lehet simítani félreértéseket, sőt megakadályozhatok világkatasztrófák — ezért állnak a „forró drót” telefonkészülékei a két legnagyobb hatalom első embereinek asztalán. Szinte jelképeként annak, hogy a távközlés — amelynek a további fejlesztése, fejlődése érdekében alakult meg 122 éve a Nemzetközi Távközlési Egyesület — egyik eszköze lehet a világbéke megvalósításának. Ezért nyilvánította az egész emberiség közös intézményévé az egyesületet (angol rövidítésével ITU-t) 1974-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete. Támogatást nyújtott és nyújt neki ahhoz, hogy a távközlés valóban közös kincse legyen minden földrész lakóinak. Eljutott a telefon, a rádió, a televízió olyan vidékekre is, ahol még néhány évtizeddel korábban dobszóval tudták csak értesíteni egymást az emberek az eseményekről. S eljutottunk odáig, hogy a Föld körül keringő műholdak közvetítenek már műsort és híradást, segítve az- információk még gyorsabb — szinte a gondolatnál is sebesebb — áramlását a népek, nemzetek között. Jól ismerték fel az 1865. május 17-én Párizsban ösz- szegyűlt alapítók, hogy a távközlés egyre inkább nélkülözhetetlen részévé válik az emberi életnek. Fejlődése nélkül a társadalom sem tud előbbre lépni. Ha némi késéssel is, de felismerték ezt nálunk is. Magyarország természetesen tagja az lTU-nak, s volt idő, — gondoljunk Puskás Tivadarra és találmányára, a telefonközpontra —, amikor magyar tudósok a távközlés fejlesztésének első vonalában haladtak. Nem szégyen bevallani: később leszakadtunk a világ élvonalától. Sok ország előzött meg bennünket a rádiózásban, a televízió kifejlesztésében. Sőt: ma is hátrányban vagyunk az ezer Iákosra jutó telefonkészülékek számában. Az alapítók abban a reményben fogtak össze, hogy a modern, a kort mindig megelőző technika egyre tovább fog fejlődni. Ügy köszöntjük méltóképpen a Távközlési Világnapot, az alapítás évfordulóját, ha azt kívánjuk: tovább gyorsuljon ez a fejlődés, jussanak el ország és világ hírei minél előbb mindenhová. V. E. szépség VÁÉV-BRAMAC biztonság TeUrendszer gazdaságosság Varsóban tovább folytatják a múlt szombaton szerencsétlenül járt repülőgép ügyének vizsgálatát. A képen: a baleset színhelye a tragédia után pár nappal... (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) „FÉNY ÉS NYOMOR” Kiállítás a monarchiáról A Bécstől 70 km-re lévő Grafeneggi kastélyban májusban a magyar közönséget is érdeklő kiállítás nyílt és látható októberig: „Fény és nyomor — Ferenc József kora” a tárlat címe, amely e helyütt immár a második. Az első az ifjú uralkodó korával, e második az 1880- tól Ferenc József 1916-os haláláig terjedő időszakot öleli fel. Jóllehet a helyszín egy ma is a Metternich család tulajdonában lévő kastély, a kiállítás korszerű szemléletű: Ferenc József és a többi Habsburg életének megjelenítése mellett betekinthetünk a pesti kispolgár lakásába csakúgy, mint a kor gyermekjátékai közé. Kár. hogy a magyar anyag (akárcsak egyébként a többi külföldi, a monarchia más egykori területeiről) igencsak kevés az osztrákhoz képest. Egyúttal a kelleténél talán bőségesebb hely jut a Habsburg- család híres-hírhedt tagjainak: az ifjú szeretőjével öngyilkossá vált Rudolf trónörökösnek, vagy a többek között magyarellenességéröl ismert Ferenc Ferdinánd- nak. Akármiként is: a közös történelem valamennyiünké, megismerésében hasznos szerepet játszik a grafeneggi kiállítás. MOST OLCSÓBB! Borsod, Heves és Nógrád megyei telepeinket MÁJUS 19-TÖL JÚNIUS 6-IG, A Váév—Bramac középcserép ingyenes házhoz szállítással 21 Ft/darab, saját fuvareszközzel történő elszállítás esetén 20 Ft-os darabáron kapható. A szélirány nem közömbös Szörflabda az új sláger Dél-Amerika új játékkal ajándékozta meg a szélvitorla rajongóit. Angolul surfballnak hívják, magyarul szörflabdának nevezhető. A szélvitorlának hódolók szerte a Balatonon' és a Ve- lenceiitavon bizonyára szívesen megismerkednek vele a szörfidény közeledtével. Nagy előnye, hogy csapatjátékra készteti az egyébként magányos széllovasokat. A szörflabdához a szörfön kívül egy bólyákkal szegélyezett 100 méter hosszú és 60 méter széles pálya kell. a pálya két végén pedig 8 méter széles kapu. melynek elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy a játékos akár szörföstől beférjen. Így ugyanis két pontot szerezhet csapatának, viszont csak egyet, ha a szörflabdát a kapuba hajítja, vagy bepöcköli, esetleg betuszkolja. A játékot négyfős csapatok játsszák, öten is lehet játszani, de akkor 100- ról 150 méterre kell meghosszabbítani a pályát. A szöflabda hevederbe kötött és hurkokba font, vitorlakötéllel átkötött közönséges labda, melyet a szörfös kezében tart, miközben a boomot fogja. Átpasszolhatja játékostársának, vagy maga érvényesíthet helyzetet. Az ellenfél akár úgy is elveheti a labdát, hogy deszkájáról átugrik a másikéra. Víz alá nyomni sem a játékost, sem a labdát nem szabad. Deszkával sem szabad nekimenni az ellenfélnek. Szabálytalanság esetén a motorcsónakon, vagy ugyancsak szörfön közlekedő bíró büntetőket, vagy akár ,.11-est” is ítélhet. A HÉTEN TÖRTÉNT Az eddigi legnagyobb méretű közös amerikai—hondurasi hadgyakorlatot tartják a közép-amerikai országban, Nicaragua szomszédságában. Megkezdődött a választási küzdelem Nagy-Bri- tanniában. A képen Neil Kinnock munkáspárti vezér — kezében a pártot jelképező rózsával az ülés befejezése után HÉTFŐ: Feloszlatták a brit parlamentet, az előrehozott választások időpontja június 11. — Genscher nyugatnémet külügyminiszter Washingtonban tárgyal — Mitterrand írancia elnök Kohl kancellár kíséretében Nyugat-Berlinben járt — A Fülöp-szigeteken megrendezett választásokon Aquino asszony jelöltjei kerültek be ,a szenátusba — Máltán a választások eredményeként a győztes nemzeti párt a Nyugat-Európához való közeledés politikáját hirdette meg — Csehszlovák-román csúcstalálkozó Prágában KEDD: Magyar—görög külügyminiszteri tárgyalások Budapesten, Papuliaszt fogadta Lázár György miniszterelnök és Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára — Chnoupek csehszlovák külügyminiszter Bonnban Genscherrel tárgyalt — Az izraeli kormányban válságossá fordult a helyzet amiatt, hogy Samir miniszterelnök ellenzi, Peresz külügyminiszter helyesli a közel- keleti konferencia gondolatát — A thaiföldi külügyminiszter Moszkvában tárgyal, fogadta őt Gromiko államfő is SZERDA: Rizskov szovjet kormányfő tárgyalt Moszkvában Jao Ji-lin kínai miniszterelnökhelyettessel — A szovjet fővárosban eszmecserét folytattak a szocialista országok külügyminiszter-helyettesei — Bukarestben véget ért a testvérpártok szervezési kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozása, a résztvevőket fogadta Nicolae Ceausescu — Kohl kancellár elfogadta a csehszlovákiai hivatalos látogatásra szóló meghívást, amelyet Bonnban Chnoupek külügyminiszter adott át CSÜTÖRTÖK: Nyilatkozatok, megemlékezések a Varsói Szerződés aláírásának 32. évfordulóján — Katonai puccs a csendes-óceáni Fidzsi-szigete- ken — Izraelben egyre inkább teret nyer az új választások kiírásának gondolata PÉNTEK: Jacques Chirac francia miniszterelnök Moszkvában tárgyal — A norvégiai Stavanger- ben a NATO úgynevezett nukleáris tervező csoportja az amerikai—szovjet nukleáris' fegyverzetkorlátozási megállapodások lehetőségéi vitatja meg — Az amerikai igazságügy-minisztérium küldöttsége Bécsben a „Waldheim-ügy" megítélését ismerteti AZ ÜGYVÉD BOSSZÚT ÁLL Meghalt a japán „méregkeverő” A Japánból érkező jelentések nyomán a világ időről időre figyelemmel kísérhette a 12 személy meg- mérgezéséért elítélt Szada- micsi Hirasawa sorsát. Talán ezúttal hallunk róla utoljára: a 32 éve halálra ítélt, az idén 95 esztendős japán férfi vasárnap a börtönkórházban tüdőgyulladásban elhunyt. A kivégzését elrendelő okiratra sohasem került pecsét. Az ellene felhozott vádat — miszerint egy japán bank személyzetét megmérgezte, majd kirabolta a pénzintézetet — sohasem tudták bizonyítani. Japánszerte pártoló szervezetek alakultak megmentésére, és 18-szor folyamodott perújrafelvételért. Mindez nem használt. élete végéig a börtön foglya maradt. Halálával — úgy tűnik — pont ikerülhet végre a titokzatos és a japán közvéleményt mind a mai napig izgalomban tartó ügy végére. Maga NakasTMne Ja- szuhiro japán miniszterelnök is nyilatkozott az ügyben és kijelentette, hogy „azért imádkozik, hogy Hirasawa végre békében nyugodjon”. Erre azonban még most sincs semmi biztosíték, ügyvédje ugyanis nem hagyja ennyiben a dolgot: „Bosz- szút állok” — mondta —, bár a módot nem közölte.