Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-10 / 85. szám
I NÉPÚJSÁG, 1987. április 10., péntek 3. Kontra középszer MIRE INT A VÁÉV ESETE? Zajos csőd vagy csendes fölszámolás Időszerű kérdés: ugyan ki és mi módon ítéli meg azokat a cselekvőképes gazdasági vezetőket, akik az álta. luk irányított vállalat sikeréért. anyagi gyarapodásáért a cselekvéssel szükségképpen együttjáró kockázatot is vállalják? A mérce mindenki számára ugyanaz: tisztes — és nem áremelésekből származó — nyereség, biztos piaci pozíció, megújulási készség és stabil adófizetői képesség, no és ' persze — főleg a munkások és az alkalmazottak anyagi és más módon történő megbecsülésének eredményeként — .nyugodt, kiegyensúlyozott vállalati, munkahelyi légkör. Nehéz, de a jelenkori gazdálkodási körülmények között sem megoldhatatlan feladat, mint ahogy ezt sajnos nem túl sok gyakorlati példa is bizonyítja. S talán azért sem sorolhatók az efféle jó példák túl hosszan, mert a gazdasági racionalitás által motivált cselekvő- képesség gyakorta — s niég viszonylag ideális állapotok esetén is szükségképpen — vezet kiélezett konfliktushelyzetekhez. És a konfliktushelyzetekben nagy hirtelen felszínre kerülő érdekellentétek megfelelő kezelése olyan politikai kultúrát és gyakorlati jártasságot kö- vetel(ne), amellyel bizony, lássuk be, manapság is hadilábon állunk. Az év emberének megválasztott vezérigazgató évtizedek óta — vagyis amióta az általa irányított vállalat folyamatosan a legjobbak közé tartozik — kíméletlenül kemény hangvételű viták kereszttüzében kénytelen dolgozni. Egy_egy, a vállalat irányításával kapcsolatos akciója most már rendre országos beszédtéma — ez nem baj —, szikrázó indulatok kiváltója — és ez már figyelmeztető, mi több: aggasztó jelenség. Nem mintha a szóban forgó vezérigazgatót és stábját jottányit is visszaríasztanák a viták, a további és határozott cselekvéstől. De ugyanezek a viták, vagy éppen ellenkezések — nem is minden gerjesztés nélkül — a kevésbé határozottakat, a kevésbé vezetésre termetteket igenis visszariasztják minden kezdeményezéstől és határozottságtól A szabályozók által behatárolt gazdálkodási mozgástér is olyan, hogy sokan inkább választják a középszerűséget; dolgoznak ugyan tisztességesen, de aggályoskodva messze kerülik a látványos kiugrás lehetőségét, mondván: „a nagy törekvések szülte nagy eredményekből különösebb hasznunk nincs, viszont ha a jeles eredményeket azon nyomban nem növelhetjük tovább, akkor abból csak bajunk lehet.” Elfogadható magatartás? Mondjuk inkább így: esetenként érthető, ám elfogadhatatlan. Ebből a szempontból egyébként nagyon figyelemre méltó a hír. miszerint a feldolgozóipar legjobbjai nyereségadó-kedvezményt kapnak. Nyereségükből tehát több pénzt tarthatnak meg és használhatnak fel béremelésre. úagy műszaki fejlesztésre. Ez — hosszú viták és főleg vállalati protestánsok után —- az első intézkedés az ügyben, hogy ne a jók és a legjobbak anyagi kárára próbálják eltartani a gyengéket és a legrosszab- bakat. S ez az intézkedés egyúttal annak beismerése is, hogy ama bizonyos sokat emlegetett és vitatott ..nagy kalap" elv sokáig már nem tartható, legalábbis az eddigi és évtizedeken át rögzült klasszikus formájában. S ha nem a legjobbaknak kell eltartaniuk a haszontalanokat, továbbá ha a gyengék az alkalmazkodás- és cselekvőképtelenség miatt elbukhatnak — s ha ez konzekvens gazdaságirányítási elv —, akkor remélhetően a mai vezetőgárda ösz- szetételére sem lesz hatástalan a gazdaságban is olyannyira kívánatos szelekció. A vállalkozókedvűeknek persze nagyon kemény követelményekkel kell szembenézniük. Ráadásul — s főleg rövidebb távon — népszerűtlen intézkedések sorozatát kell vállalniuk, tudván, hogy az esetleges eredmények csak hosszabb távon várhatók. Kockázat ez a javából, ám a legjobbak, a legképzettebbek, a profi szakemberek számára vállalható kockázat, mert megoldható feladat. S ha munkájukat esetleg vitatják is, de felesleges és értelmetlen akadékoskodással nem nehezítik, akkor talán sokkal kevésbé lesz vonzó a középszer státusa. Mert biztos, hogy e szürke középszerűségbe rejtőzve manapság is nagyon sok tehetséges vezető dolgozik, akikből mindeddig nem sikerült kihozni a lehető legtöbbet. És milyen kár, hogy ők semmiféle vitát nem kavarnak. Ök csak úgy vannak, dolgozgatnak, különösebb gondok- bajok és figyelemre méltó eredmények nélkül. Elutasítják a kiemelkedés lehetőségét, de a bukás veszélyétől sem kell félniük. Feletteseik és a közvélemény által történő megítélésük any- nyira egyértelmű, hogy az már semmitmondó, mert jellegtelen. Igazából nem az a nagy kérdés, hogy ők, az óvatosak, vállalják-e a siker, vagy a bukás kockázatát, hanem sokkal inkább az, hogy olyan körülmények közé kerülnek-e, amikor ennek kockázatát igenis vállalniuk kell! Azt is tudva, hogy személyes működésüket nem annyira a „felsőbb- ség”. még csak nem is a politikai és a társadalmi intézmények, sokkal inkább — és megfellebbezhetetlenül — oz általuk irányított munkavállalói kollektíva minősíti. Csaknem háromnegyed esztendő telt el a vállalatok fölszámolását és megszűnését szabályozó rend el etek megjelenése óta. A nagy várakozásokat az első hónapokban indított eljárások alig igazolták, jószerével csak egy tucat, zömében kisszövetkezet vagy leányvállalat került a bíróság elé. Az óvatosság egyébként érthető, az új jogszábályok csak a keretét adják ama bonyolult eljárásnak, amely egy cég megszűnéséhez vezet, és ez számos buktatót rejt magában. Még akkor is, ha a 'hitelezők megegyeznek. Hogy, mekkora a bizonytalanság, azt jól mutatja a közelmúlt nagy port fölkavaró első komoly magyar vállalati csődje, a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat esete. A papírok már elindultak a számukra kijelölt hivatalos űton.-s eközben csaknem 2 és fél ezer ember sorsa vált hosszú hónapokra bizonytalanná. Az eljárás eme buktatóiba most először ütköznek az érdekeltek, s valószínűleg még ennél nehezebb kérdésekre is választ kell találniuk a VÁÉV felszámolása során. Az eddig megindult fölszámolások jószerével néhány száz embert és néhány tízmilliónyi vagyont érintettek, sőt akadtak még nyeMégfontolt, nyugodt ember. Az a fajta, akinek szavaiból felelősségérzet, kötelességtudás sugárzik. Beszélgetésünkkor már az első negyedóra után kitűnt: munkáját, az életet komolyan veszi, s elsősorban önmagával szemben szigorú, de munkatársaitól is megköveteli a pontosságot, a precízséget. ■ Amikor leülünk Kánya Lajossal Petőfibányán, a Mát- raalji Szénbányák vegyesüzemének irodájában szót váltani, mintha meglepődne jövetelem célján. Nem, nem valamiféle álszerénység készteti a nyilvános szereplésre. Inkább azon morfondíroz, mi a különös abban, hogy valaki becsülettel megállja helyét a posztján. Természetesnek tartja azt is: társadalmi feladatokat lát el, részt vesz a közügyekben, érdekli az élet számos területe. — Élőbb, ha a munkájáról ejthetnénk szót... — kérem. — A vegyesüzem vezető könyvelője vagyok, immár tizennégy éve töltöm be ezt az állást. A számok világa mindig is vonzott, amellett, hogy teljes odafigyelést, magas koncentrációt igényel ez a munka. Sokakkal ellentétben, én nem látom száraznak. Az ésszerűség egyben az ember fantáziáját is állandó szárnyalásra készteti. De hát ebben a munkakörben nem elvont térben élek: munkatársaimmal közösen dolgozunk, s nagyon is fontosnak tartom a kapcsolata-^ kát. A főnök—.beosztott vi-“ szony, úgy érzem, nálunk nem okoz gondokat. Legalábbis azt vallom, hogy magam mutassak példát, s ezután várhatok el másoktól is eredményeket. Kánya Lajos sok-sok évvel ezelőtt Szabolcs megyében, a szövetkezeti mozgalomban .tevékenykedett, aztán családjával Apcra költözött, ahol főkönyvelői teendőkkel bíztájt meg. 1963 augusztusában került a Mát- raalji Szénbányákhoz. —. Életéhez szorosan kötődik a társadalmi munka is ... reséggel működő kisszövetkezetek vagy leányvállalatok is, ahol az alapítók jó érzékkel mérték föl a jövőt: a várhatóan veszteségessé váló tevékenységet nem tartották érdemesnek a teljes gazdasági lehetetlenülésig folytatni. Egyszerűbb még idejében fölszámolni a céget. Furcsa paradoxont mutat tehát a gyakorlat. Miközben mindenki a nagyok látványos csődjét várta, aközben a kicsik mérték föl azonnal és reálisan az új rendeletek adta lehetőségeket, s megpróbálták megelőzni a még nagyobb bajt. Akár kicsi, akár nagy gazdálkodóról van szó, az óvatosságra intő jelek a végső csőd előtt már évekkel jelentkeznek. A rendre nem teljesülő terv, csökkenő termelési mutatók, az egyre alacsonyabb hatékonyság, s mind nagyobb hiteligény, a hőmérő higanyszálához hasonlóan mutatja a súlyosbodó „betegséget”. Egy kisebb cégnél valószínűleg mindezt sokkal könnyebb fel-, illetve elismerni. A megszűnéssel is kevsebbet kockáztatnak. A dolgozókat könnyebb elhelyezni, és a néhány millió forint értékű állóeszközök és készletek értékesítése sem okozhat gondot. Nem véletlen, hogy az eddig lezárult esetekben nagyon rövid idő alatt mindenfajta vita nélkül „közös — Valóban, nem tudom elképzelni enélkül a mindennapjaimat. Hosszú ideig Gyöngyösön, a népi ellenőrzési bizottságban tevékenykedtem, aztán, amikor megszűnt a járás, Hatvanhoz jelentkeztem át. — Milyen tapasztalatokat, benyomásokat szerzett e téren? — A munkavédelemmel kapcsolatos megyei, átfogó vizsgálat egyik vezetője voltam. Azt nem kell különösebben hangsúlyozni, milyen fontos ez a terület. A szabályok azért születtek, hogy a dolgozók épségét, életét védjék. Mégis, ma is gyakran találkozni meggondolatlansággal, felelőtlenséggel. Jómagam egyetértek azzal, ha ezek nyilvánosságot kapnak. Elég csak megnézni egy-egy tévéhíradót, elolvasni a lapokat . .. Megdöbbentő, mennyi baleset származik az előírások megszegéséből. Azt kellene elérni, hogy a szó és a tett találkozzon. A munkám során is mindig arra törekedtem, hogy e szemlélet érvényesüljön. Sajnos, gyakori, hogy a munkahelyi vezetők „bort isznak és vizet prédikálnak." Átvitt értelemben, maguk sem tartják be a biztonsági szabályokat. Régebben az volt a kérdés, hogy van-e felelős a munkavédelemben, ma pedig, hogy a ki a felelős. Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben azért javult a helyzet, tiszteletben tartják a követelményeket. Örömmel tapasztalom, hogy bizalommal fordulnak az emberek Hatvanban is a népi ellenőrzéshez, bármilyen panaszról legyen szó. Természetesen, azt kellene elérni: ne fajuljanak odáig a dolgok, hogy a bizottságnak kelljen beavatkozni, intézkedni. — Szabadidejének tetemes részét követeli a társadalmi megbízatás .. . megegyezéssel” született meg a megszűnést kimondó határozat. (A VÁÉV ügye már nem lesz ilyen probléma- mentes.) A felszámolás, mint végső eszköz, a további termelésre alkalmatlan vállalatok sorsa lehet. De érdemes tanulni a már lezajlott esetekből. Nem szabad az utolsó pillanatig várni e kényszerű lépéssel. A késedelem tovább növeli a veszteséget, és- szétzülleszti a kollektívát, amely éveken, évtizedeken keresztül összeszokottan dolgozott. Igaz, ezeket a károkat nem lehet pénzben mérni, de legalább olyan súlyosak, mint a halogatás miatt dinamikusan növekvő veszteség milliói. Különösen, ha számításba vesz- szük. hogy jelenleg 60—70 gazdálkodó nem képes kiadásaira a fedezetet megszerezni, vagyis veszteséggel működik. S a következő évek sem kecsegtetnek azzal, hogy számuk csökkenni fog. Tehát hozzá kell szokni a csendes megszűnéshez és a zajos csődökhöz is. #Hogy ki melyik útra lép, ezt már a konkrét eset döntheti el. Ám mindez aláhúzza, hogy mennyire megnőtt a vállalat irányításáért felelős vezetők és a vállalati tanácsok szerepe, s hogy hibás döntéseik milyen súlyos következményekkel járhatnak. Ahol nem — Higgye el, nekem megéri. A jegyzőkönyvek megírását sem érzem feleslegesnek, pedig sokan ódzkodnak a papírmunkától. Azonkívül sok barátság is szövődött Hatvanban, jóindulatú embereket ismertem meg. — Többszörös kiváló dolgozó. tavaly november hetedikén pedig megkapta a Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést. ^ — Meg kell mondjam, meglepetésként ért. Számomra nem teher a közért élni. Itt, Petőfibányán. a Bányász Sportegyesület vezetőségi tagja vagyok, s örülök, hogy nálunk épült fel elsőként a megyében —• igen sok társadalmi munkával — a csarnok. Az üzemi polgári védelmi parancsnokság is tagjai közé választott, tevékenykedem a horgász spörtegye- sületben. a Munkás Kertszö.ismerik föl a tartós válság jeleit, ott a VÁÉV-éhez hasonló helyzetbe kerülhetnek a dolgozók és a vezetők egyaránt. S ezt mindenképpen célszerű lenné elkerülni. Bár minden vállalatnak alapvető célja, hogy a pályán maradjon, sőt, növekedjék, a tervekben immár szerepelnie kell az esetleges megszűnésnek is. A fölszámolás nem csodaszer, amely önmaga megszabadítja a gazdaságot a strukturális problémáktól. Csak egy lehetőség arra, hogy átmentsék a még használható vagyont, és kollektívát egy másik termelő cég vagy cégek számára. Ha viszont nem ismerik föl időben a fölszámolás kínálta lehetőséget. hosszú időre bizonytalanná válhat emberek százainak vagy ezreinek sorsa, nem ás beszélve arról, hogy az eljárás végéig a vállalat tulajdonképpen képtelen lesz termelni. S ez végeredményben nemcsak az adott vállalatot, hanem az ágazatot és a népgazdaságot is sújtja. Remélhetőleg, okulva az eddigi tapasztalatokból, a nagyok, ha már elkerülhetetlen ez a lépés, a kis szervezetek példáját választják, és csendben, a lehető legkisebb veszteséggel vállalják föl időben a megszűnést. L. M. vetkezet pedig elnökévé választott. — Vajon mit szól mindehhez a család? — Két nagy lányom van. már huszonhárom évesek. Ikrek. Angelika férjhez ment. tanítónő. Zsuzsa meg óvónő itt, Petőfibányán. A feleségem is a vegyesüzem- ben dolgozik, mint anyagkiadó, s a világ legtermészetesebb dolgának veszi, hogy ennyiféle megbízatásom van. — Bizonyára sok terve, vágya van ... — Hát persze. Szeretnék innen nyugdíjba menni, a.d- dig is éltetni az üzemet. Vágyam? Jó lenne, ha felgyorsulnának a gazdasági életben a dolgok, ha fejlődést érnénik el. Ha nem befelé mennénk az erdőbe, hanem már kifelé ... Mikes Márta V. cs. Paradicsomi állapotok Igen, paradicsomi állapotok jellemzik Makiáron Ragó István fóliakertészetét, ahol már virágzik a paradicsom. Mint mondta, a hosszú és kemény tél során tartályantószám fogyott a fűtőolaj; így a primőr áraival kapcsolatban túl sok illúziót nem táplálhatunk... (Fotó: Kőhidi Imre) „Az erdőből a tisztásra jutni...” Portrévázlat egy kiváló társadalmi munkásról I (Fotó: Perl Márton)
