Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-10 / 85. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1987. április 10., péntek BÁBSZÍNHÁZI BEMUTATÓ A Harlekin, rá illő gúnyában Annyi klasszikus mese színre állítása után ezúttal színes népi hősök mcgelevenítésére vállalkozott az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin bábtagozata. Az új bemutató két darabjának, Tamási Áron Szegény ördögének és Weöres Sándor Csalóka Péterének a népmesék világához és az egykori valósághoz egyaránt köze van. A szegény ördög és famíliája Németh László irta 1935- ben Tamási szülőföldjén, Erdélyben tett látogatása után: „Néztem a merev lárvaarc mögül mókázó asszonyokat, éreztem dal s tréfa fölött a falura nehezedő nyomást, mely e lelkek színes szénsavát hajtotta, s kénytelen voltam elhinni, hogy csakugyan van falu, amely a Tamási-novellák falvára eny- nyire hasonlíthat. Amit a költészet színének hittem, élet volt, amit góbéságban agyafúrt túlzásnak: közbeszéd." Ez a költői mesevalóság tárul elénk a Szegény ördög históriájában, amelynek a végén természetesen a tiszta és jólelkű szegény asz- szonyé lesz a gőgös, vagyonára rátarti Módus Beke aranya. A meggazdagodásra ácsingózó bugyuta ördög és gonosz felesége is megkapta a magáét: Módus gazdát és asszonyát a pokolra vihetik, ám a még romlatlan ördögfiókáik elpártolnak tőlük. Miindez a fekete paraván fölötti játéktérben mulatságosan pereg. Az ízes nyelvi fordulatokban bővelkedő történet árnyalt karakteralakításokra adott lehetőséget, amit a játszók ki is használnak. Emlékezetes pillanatokat szerez az ördögfeleség és Módus gazdáné utolsó párbaja a pénzes zacskóért, vagy a cserfes halandzsájukkal ötletesen jellemzett ördögfiak incselke- dése apjukkal. A külsejükben is beszédes kesztyűs bábok — Lo- vasy László tervezése — hü teles népi atmoszférát teremtenek, s ehhez megfelelő keretül szolgálnak a könnyen mozgatható díszletek. és humoros kellékek, például az „ördöghordó” kosár, sonka, szalonna. Szerencsés választás a témájában és tanulságaiban is hasonló két „egyfelvonásos" összeillesztése. Az egyébként figyelmes gyerekközönségnek is kapóra jön a szusszanásnyi szünet, hogy aztán ismét felszabadultan szórakozzon, az eszes Csalóka Péter furfangjain. Weöres Sándor bábjátéka már színjátszó társulatokat is megihletett. Könnyen formálható, alakítható. Fülbe, mászó versbetétei, s főként fordulatos cselekménye miatt báb- és nagy színpadon is szívesen és sokszor mutatják be. Az egri előadásnak külön érdeme — nyilván a rendezőnek, Bánd Annának kő szönhetően —, hogy tudatosan épít a helyi színészek adottságaira. Néhány részt rövidített, ám új elemekkel is gazdagította a produkciót. Lendületes, mókás a kezdő jelenet a táncoló kiscsibék- kel, kutyákkal, amely méltán arat nagy tetszést a nézők körében. A díszletek, kellékek itt is praktikusak, láthatóan nem okoz gondot kezelésük. A színpadi fények — mindkét darabnál — szinte észrevétlenül, természetesen simulnak bele a játék egészébe. Az első mesében — Módus éjszakai megkísérlésénél — kap a világítás hangsúlyos dramaturgiai szerepet. Kátai László stílusos, vidám zenéje ezúttal sem kelt csalódást. A sokéves együttműködés után is érzékenyen és valószínűleg nagy kedvvel ír újabb és újabb dallamokat a bábszínház számára. Még valami kiderül ennek kapcsán! A most már hivatásos vizsgával is rendelkező társulat tagja, az elmúlt két esztendő során nemcsak a színészmesterségben léptek nagyot előre, de kulturáltan tudnak énekelni is. Kár, hogy a magnóról bejátszott zenei betétek technikai minősége nem tökéletes, de ezt a későbbiekben még könnyű orvosolni. Ez alkalommal nem lenne igazságos külön említeni az egyes szereplők teljesítményét, imivel az előadás azt igazolja: a bábjátszás, ha magas szinten művelik, minden más műfajnál inkább közösségivé válhat. Ez az egység is a harlekinesek egyik, most megmutatkozó érdeme. Talán ezért tudják bizonyítani számunkra, hogy népi gúnyába öltözötten is könnyedén mozognak. Jámbor Ildikó Csalóka Péter éppen lóvá teszi a bírót (Fotó: Szántó György) MIHAIL RASZKATOV •• Ünnepi tanácsok — Drágám — kiáltotta a feleségem barátnője, ahogy beviharzott a szobába ,—, csak az imént tudtam meg, hogy az idén nálatok búcsúztatjuk az óévet. Egy esztendővel ezelőtt engem ért hasonló szerencse, és akkor jöttem rá, hogy az óév utolsó két óráját a legnehezebb eltölteni, amikor gyülekezni kezdenek a vendégek. Különösen a férfiakkal nehéz. Érkezésük után rögtön csoportokra oszlanak, ki ül, ki sétálgat. A legcsendesebbek otthonosan letelepszenek a tv mellé, ketten felfedezik a könyvespolcon heverő sakkot, és rögtön belemelegszenek a játékba. A legnépesebb azonban a bolyongók társasága. A terített asztaLkörül cirkulálnak, lopva méregetik mohó tekintetükkel. Ami a női szakaszt illeti, nyomban megindul a társalgás a divatról. Ez a téma kitart egy fél óráig. Ezután dobd be a férj szerepének problémáját a háztartásba, arra rettenetesen harapnák! A férfiakra vonatkozólag a következőt tudom ajánlani. Feltétlenül szerezz be egy játékvasutat. A férfiak odavannak a játékokért: lelkesen fognak hasalni a padlóra, hogy játsszanak a mozdonnyal. Ennyi az egész, kérlek. Megjegyezted?... Apropó, ha mégis akadna olyan, aki nem találta meg a szórakozását, vágd ki a biztosítékot! Valamennyi férfi azonnal ugrani fog, hogy megjavítsa. Egymás szavába vágva fognak szakszerűbbnél szakszerűbb tanácsokat adni egymásnak mindaddig, amíg titokban a helyére nem teszed a dugót. Mindent megértettél, drágám?... Kitűnő! Most már nyugodt vagyok felőled. Egészen biztos ragyogó lesz a hangulat. Minden jót, drágám. Zahemszky László fordítása Az összefogás sikert szül A Stúdió Nadar kiállításáról A Stúdió Nadar tíz fotósának egri tárlatán megelevenedni látszott az a húsz év előtti múlt, a magyar fotózás történetének a pillanata, amely életre hívta ezt az amatőrökből álló társulást. 1966-ban dr. Végváry Lajos professzor mentori jóindulata, értő vezetése következtében tíz fiatal művész közös munkára kapott lehetőséget. Az eredmény: új szemléletből fakadó irány, a magyar fotózás megújulása. A tárgyi bizonyítékok láthatók a tárlaton ; a száznál több felvétel, munka, okszerűen nevezhetjük nyugodtan alkotásnak, nemcsak az egyes egyéniségek legjellemzőbb vonásait vonultatja fel, nemcsak az akkori érzelmi telítettségét, elképzeléseket térképezik le nekünk, látogatóknak, de arról is árulkodik, mit tartottak akkor felfedezendő témának ezek a friss szemű., szemléletű fiatalok. Akik ma már deresednek, benne járnak életük és művészetük érett szakaszában. o Az április 2-i megnyitó előtti órákkal . már együtt volt a színház előterében az a néhány Nadar-tag, aki jöhetett. Élükön dr. Végváry- val, akü komoly, kedélyes mondanivalójával most is eligazította egykori tanítványait, többek között Bíró Klárát, Módos Gábort. És természetesen a Nadar-tag Fejér Istvánt is, aki ezt az egri tárlatot az első gondolattól az utolsó szegbeveré- stg végigdolgozta. Ebben a délelőtti, déli órában úgy éreztem magam a Nadar-tagok és hozzátartozóik között, rniiit akit tiszteletbeli rokonként hívtak meg egy neki is szóló eseményre, és beengednek maguk közé. Még akkor, amikor az ünnepi pillanatot csak várják. És, hogy ez az összetartozás mennyire nem az alkalomhoz kötött ünnepélyességet hordozta csak, azt az a kötetlenség is kivallotta, ahogyan húsz év után „akkori dolgaikról”, élményeikről, vitáikról vállalt, elviselt kirándulásaikról emlegettek ezt-azt. Benyomásaim szerint mintha érettségi találkozón lettem volna, ahol az osztályfőnök — jelen esetben dr. Végváry — csak annyira kérhetett beszámolót, mint az egykori tanárok kérhetnek volt diákjaiktól. Kisült, hogy mindenki tudott mindenkiről, mindent, az azóta történtekről is. És a mentor, a régi csoport egykori tagjaitól átlagban „tíz évvel hosszabb” profesz- szor, most is módját ejtette annak, hogy rendíthetetlen alapelvét odategye tanítványai elé, és a tárlatnyitó közönség előtt is megismételve: a Nadar-csoport alakításának egyik talpköve, követelménye volt és maradt a művelt művész ideálja. Az az ember, aki nemcsak a mesterségbeli tudást szerzi meg, de belső igénytől hajtva válik olyan emberré, aki megalapozott szemlélettel, széles körű, de mindenki számára elsajátítható általános tudással, érett- világképpel áll a művészet barátai elé, a társadalom széles nyilvánosságát is kutatva valahol, mert el akarja hitetni, láttatni azt a valóságot, a valóságnak azt a részét, amelyet ő fedezett fel. A valóságról az igazságot kell elmondani. á ehhez járul a másik komoly megfontolás is: a vizualitás egységes. A kifejezési módok, formák. a munkaeszközök eltérhetnek egymástól, más az ecset és a fényképezőgép dolga, szerepe. Ha a művész keresi a szépséget a valóságban, meg is találja. És az gyönyörködtet, irányíthat, új gondolatokat ébreszthet; bárkit alkotásokra indíthat. Egy igen hangsúlyos mondatban szó esett a művelt művész igénye mellett az őszinteségről is, amely az igazságra törekvés haladási iránya és folyamata is. Akj a tárlat megnyitóján részt vett, tanúsíthatja, mekkora figyelem kísérte dr. Végváry rögtönzött esztétikaóráját. ★ Nem beavatni akarjuk az olvasót a tárlatrendezés szakkérdéseibe'. Csak érzékeltetni szeretnénk, hogy az ötlet, az idea megfogalmazásától a tárlati lámpák kigyulladásáig, hol, ki-mindenki és mir lyen önzetlenül segít. A Magyar Fotóművész Szövetség pár soros kérelemre útnak indította a gondosan archivált anyagot. Fejér István, az egri Nadar-tag megmozgatta a Megyei Művelődési Központ képzeletét, a Hevesi Szemle Galériájának minden tagját; a Gárdonyi Géza Színház igazgatójánál. Gáli Lászlónál többször tárgyalt időegyeztetési nehézségek miatt. A színház műszaki gárdáját megkérte, hogy a munkában vegyenek részt, de vonják be a 212-es Szakmunkásképző önkéntes fiataljait is. A Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat, a Galéria közös fenntartóinak egyike varázsoltatta újjá a paravánokat, de még azokat ki kellett egészíteni,'- így hát besegített a Vármúzeum is. A rendezés tehát a fotók paravánra juttatása két álmatlan éjszakát is beiktatott az eredményért önzetlenül dolgozó Fejér Istvánnak, a javíthatatlanul lelkesedő fotóművésznek és családjának. De a tárlat úgy állt, hogy a közönség nevében is szóló, a megnyitót mondó Németh László, Eger Város Pártbizottságának első titkára is csak elismerését fejezhette ki. Ilyen eseményből, élményből kell — Egérben is — minél többet és minél kamatozóbbafi rendezni! Farkas András 04 — mentők Van egy telefonszám, amelyet mindenki fejből tud, s ha álmában felköltik. akkor is azonnal megmondja: a mentőké. Az is ismeri, akinek soha nem volt dolga velük, aki olyan szerencsés, hogy mindeddig csak , kívülről látta a száguldó, fehér gépkocsikat, hallotta szirénázásukat, amikor súlyos beteghez vagy baleset helyszínére ■ rohantak. Nekiik a leg- dölyfösebb úrvezető is köteles helyet adni kocsijával az utcán vagy az országúton, s ha ritkán is öntjük ezt szavakba: tiszteljük azokat, akik a nap és az éjszaka minden órájában emberéletek megmentéséért küzdenek. Kereken száz esztendeje, hogy az első magyarországi mentőkocsi elindult, s a bizony alig-alig képzett mentők keserves közelharc árán átalmatlanná tettek egy dühöngő elmebeteget. A korhoz képest is igen elmaradott eszközökkel kezdte működését Kresz Géza tisztiorvos javaslatára és irányításával a magyar mentőszolgálat. Csupán a szerencse szegődött mellé — humánusan gondolkodó, hivatásuknak élő emberek alakjában, ök voltak az első mentőorvosok és ápolók, akik a szó legszorosabb értelmében éjjel-nappal látták el önként vállalt feladatukat. önkéntes mentőegyesületek szerveződtek a városokban már a múlt század végén, s ezek többsége csupán az ugyancsak öntkéntes tűzoltóság része volt. Ma is élnek még a mentőszolgálat veteránjai, akik tűzoltóként teljesítették kiképzési és — ha kellett — vagyonvédelmi feladataikat reggeltől estig — s az éjszakát mentőként virrasztották végig, hogy egy nap pihenő után kezdjék mindezt elölről. Köteteket töltene meg, ha egyszer megírnák a mentők részletes történetét. benne mindazt, amit a két — s különösen a második — világháború idején cselekedtek. Senki nem számolta össze, hány égő házba rohantak be, hogy az életveszélybe került embereket kimentsék onnan, hányszor kerültek két tűz közé, mert sebesülteket szedtek össze a „senki földjéről”. mennyien köszönhették életüket a mentőknek akkor, amikor a nyilas pribékek golyóitól félholtan hevertek az utcaköveken. Sokáig lehetne folytatni a sort: milyen sokszor nyújtottak elsősegélyt, hoztak vissza az életbe betegeket, akikről már hozzátartozóik is lemondtak. A mentők mindmáig baj- társnak szólítják egymást, mert társak a bajban, amiből minden erejükkel meg akarják menteni embertársaikat. Nincs köztük rang- és címkülönbség, amikor segíteni kell valakin, az orvos, az ápoló, a gépkocsivezető együtt siet életet menteni. Hiszen mentőnek lenni — ma is éppúgy, mint egy évszázaddal ezelőtt — nem foglalkozás, hanem szent hivatás. Régebben Szilveszter napja a mentőké volt, jelszavuk: „Mindenkit érhet baleset!” Mostanára - ez valahogyan feledésbe merült, a mentők javára rendezett év végi gyűjtést felváltotta a hivatalos támogatás — ám a lényeg mit sem változott: ma is ugyanazzal a tisztelettel nézünk rájuk, mert tudjuk, ha baj ér. ha váratlan betegség, baleset miatt segítségre szorulunk, ők jönnek menteni. Legtöbb városunkban ma már korszerű körülmények között működnek a mentő- állomások, s a fehér kocsik a legtávolabbi tanyákra is gyorsan eljutnak. Még akkor is — s a századik évfordulón á legközelebbi múltra is emlékeznünk kell —. amikor méteres hóban, orkánerejű széllel dacolva kell betegért menniük. Nem zászlódíszes ünnepléssel köszöntjük a századik évfordulót. Egyszerű hétköznapon emlékezünk meg róla. és tisztelgünk az alapítók előtt éppúgy, mint mai követőik előtt. Ahogyan ők is mindennapi munkájuknak tekintik a minden körülmények közti helytállást, a szünet nélküli küzdelmet emberéletek megmentéséért. V. E. A Vármegyék és Városok Országos Mentöegyesülete mentőautójának makettje — az eredeti az 1924-es párizsi világkiállításon nagydíjat nyert (MTI — KS)
