Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-21 / 93. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. április 21., kedd Találmány vagy időszerűtlen munkaforma? Meditáció a politikai vitakörről FŐVÁROS ÉS VIDÉK KÖZELÍTÉSE Miként alakul a telefonellátottság az évtized végéig? Talán a címadó kérdés tükrözi legjobban azokat a szélsőséges véleményeket, amelyek manapság fogalmazódnak meg a politikai vitakörökről. Az egyik álláspont szerint nagyszerű munkaformát sikerült életre hívni a 70-es évek elején, ami napjainkra kiforrott, hatékony eszközévé vált a pártéletnek, a másik nézőpont szerint a vitakörök betöltötték funkciójukat, lemondhatunk róluk. A számok sokat mondanak: 1955-ben száz lakosra 3,5 telefonállomás jutott, s ez az akkori európai átlag 70 százaléka volt. Azóta a hazai beszélőhely-sűrűség több mint négyszeresére emelkedett, mégis tovább nőtt elmaradásunk az európai átlaghoz mérve, mivel korábbi önmagához képest a kontinensen 6,4-szeres volt a fejlődés. És mit látunk, ha a vidék rovására fejlesztett budapesti telefonhelyzetet vizsgáljuk, összehasonlítva más fővárosok adataival? A kép itt sem biztató. Moszkva minden száz lakosára 40, Athénben 54, Prágában 57, Bécsben 75, Stockholmban pedig kiugróan magas, 135 telefonállomás jut. Budapesten mindössze 35. Vidéken ennél is kedvezőtlenebb a helyzet. Az igények mind nagyobbak, s átlagosan 10—15 évet vagy ennél is hosszabb időt kell várni telefonra. A várakozók száma megközelíti a félmilliót. A közelmúltban egy szakmai tanácskozáson elhangzott, hogy a VII. ötéves tervidőszakban tovább várható a távközlési szolgáltatások iránti igények dinamikus növekedése. A hagyományos értelemben vett távközlési szolgáltatások mellett mind nagyobb lesz az igény az új szolgáltatások iránt is. Soksok új telefonra lesz tehát szükség, de ez még nem minden, mert a megfelelő színvonalú távbeszélő szolgáltatás mellett számos előfizetőnek szüksége lesz különféle adatátviteli, valamint a telefon, és az adathálózatot integráltan alkalmazó új szolgáltatásokra. Aligha mondunk újat vele, hogy a szolgáltatás minősége nem romolhat tovább, mert súlyosan veszélyeztetné a gazdaság terveinek valóra váltását. A már 1 említett szakmai tanácskozáson — amelyen a Magyar Posta VII. ötéves tervi távközlési fejlesztését vitatták meg a szakemberek — rögzítették a fejlesztés legfőbb elveit. Eszerint elsődleges teendőként meg kell állítani a rekonstrukciós elmaradások további halmozódását. A fejlesztésre szánt összegek szűkössége miatt korábban a telefonhálózat szinte mindenáron való bővítését szorgalmazta a posta, hogy gyarapítani tudja bevételeit. E szándékot nem igazolta a gyakorlat: hiába lesz több telefonállomás, a felújítások elmaradása miatt a hálózat egésze egyre rosz- szabb hatásfokkal működik. És akkor még egyetlen új előfizető sem kapott telefont. Nem kicsik az új bekapcsolások feladatai sem: 1990 végéig Magyarországon a 100 lakosra jutó telefonellátottságot a jelenlegi 14-ről 16,8- ra fejleszti a posta. A számítások szerint a telefonhálózatot érintő beruházások összértéke 40 milliárd forintra rúg majd a VII. ötéves tervidőszakban. Ez a minden eddiginél nagyobb feladat jókora erőfeszítést követel a Magyar Postától is, meg a hazai ipartól IS; az utóbbiról jelzésként annyit, hogy á tervezett fejlesztés távközlési berendezéseinek négyötödét a hazai ipar fogja szállítani. Tizenegy megyeszékhelyen túl vannak már ezen a munkán. Miskolcon befejezés előtt áll a tervidőszak legnagyobb ilyen jellegű beruházása, aminek összértéke kétmilliárd forint. Székesfehérvár. Veszprém, Zalaegerszeg, Szolnok, Szombathely és Kaposvár van még hátra az évtized végéig, ezek egyenként 1—1,5 milliárd forintos beruházások. Hazánkban 1928-ban helyezték üzembe az első automata telefonközpontot. Most, csaknem hat évtizeddel később, még mindig csaknem kétezer olyan kézi kapcsolású telefonközpont működik, amelyik csak a század eleji színvonalú szolgáltatásokra képes. Mellettük — a 3064 település közül ötszázban — automatikus távhívásra alkalmas telefonközpontok működnek. A mostani tervidőszak telefonfejlesztési feladatai sorában rangos helyet kapott az automatikus központok számának gyors növelése, hiszen a VI. ötéves tervidőszak végén még a városoknak is több mint a fele nélkülözni volt kénytelen ezt az európai viszonylatban teljesen mindennapos szolgáltatást. A VII. ötéves tervidőszak végére — és ez már számottevő fejlődés — több mint a kétszeresére emelkedik az automatikus távhívásba bekapcsolódó települések száma. A Magyar Posta Központjában arról tájékoztattak, hogy végül is 1990-ig — a rekonstrukció 140 ezer állomásán kívül — körülbelül 260—280 ezer állomáskapacitás tiszta szaporulat érhető el, ami lehetővé tenné 200—210 ezer új főállomás üzembe helyezését. Távközlő hálózatát a posta a későbbiekben természetesen a legkorszerűbb rendszerekkel, berendezésekkel kívánja, fejleszteni. Mivel a híradás- technika gyors ütemű innovációját, az elektronikus, digitális technikában mutatkozó nagyarányú fejlődést a hazai ipar csakis némi késéssel képes követni, az ilyen típusú rendszerek szállítására valószínűleg csak az évtized utolsó időszakában kerülhet sor. F. Gy. Kétségtelen tény, hogy az utóbbi öt évben több vitakör szűnt meg, mint amennyi újonnan alakult, de a számszerűség nem lehet abszolút értékkifejező. Számomra csupán azt jelzi, hogy néhány helyen a gyakorlat más mun. kaformák mellett döntött. A számszerű csökkenés egyik okát abban látom, hogy a vitakör helyét, szerepét nem sikerült elég széles körben pontosan tisztázni. Kevesen ismerték fel azt a lehetőséget — amit például Poroszlón és a hatvani MAV-nál eredményesen hasznosítanak —. hogy a vitakör a helyi gazdasági, politikai, társadalmi vezetés együtt gondolkodásának műhelye. Annak érdekében, hogy hatásos érveket csiholjanak ki önmagukból arra, hogy a környezetük véleményét formálni, befolyásolni tudják. Valószínűleg oka a vitakörök csökkenésének az is. hogy soha nem létezett, de a gyakorlatban rosszul értelmezett követelményeknek kívánt megfelelni, mint például a kötelező tematika feldolgozása, a „beiskolázottak” rendszeres részvétele, az előre elhatározott időponthoz és témához való dogmatikus ragaszkodás. Az a tapasztalatom, ahol a helyi politikai szükséglet vezérelte a vitakörök témaválasztását és rugalmasan a tartalomnak alárendelten a közhangulattal együtt élve szervezték — mint például az Egri Dohánygyárban — ott életképesnek bizonyult. Ez utóbbi helyen nem kis büszkeséggel mesélte a vitakörvezető, hogy őt gyakran megállítják a gyárban, és megkérdezik a kör tagjai: mikor lesz már a következő? Ennek titkát abban látja, hogy a csoport tagjaival közösen sikerül olyan témát választani, ami mindenkit érint, például: keresetszabályozás, környezetvédelem, de gyakran vállalkoznak arra is, hogy a tévé, sajtó által „feldobott” kérdéseket gondoljanak tovább, legutóbb ilyen vitát gyújtó műsor a „Lopjuk az időnket” című sorozat volt. Arra a dilemmára, hogy az információrobbanás korában a tévé hegemóniája idején életképes-e a vitakör, a fenti helyen nemcsak lehetségessel válaszoltak, hanem egyértelmű igennel. A tévé és a tájékoztatás más orgánumai nem az egyetlen igaz és ■ vitathatatlan álláspont kihirdetésére Vállalkoznak, hanem sok továbbgondolásra érdemes témát is felvetnek. A vitakörök számszerű csökkenésének okát abban is kereshetjük, hogy a politikai oktatás az utóbbi időben hangsúlyosabbá vált, a tömegpolitikai tanfolyamok több agitációs szerepet vállaltak. A pártoktatásnál, mint külső oknál talán lényegesebbek a ’további belső tényezők. Nevezetesen minden csoportos tevékenység életében, így a vitakörök esetében is meghatározó, hogy milyen a vezetője. Jó szónoki képességekkel bírjon? Értsen min. denhez? A legvonzóbb. a légmagával ragadóbb legyen? Ezek vitathatatlanul fontos és előnyös tulajdonságok, de úgy tapasztaltam, hogy alapvetően az a meghatározó, hogy a közösség karmesterének legyen hite abban, amit csinál, legyen hitele a csoport szemében és rendelkezzen jó szervezőkészséggel. És kik legyenek a vitakör tagjai? Ügy vélem, meg kell nyerni a vitakörnek minden érdeklődőt, és különösen fontos, hogy tagjai legyenek azok a személyek, akik képesek a környezetük véleményének formálására. Meggondolásra érdemes, hogy a véleményirányítók számára, az azonos érdeklődésűek részére külön-kü- lön szerveződjön vitakör. Ezt általános érvényűén aligha lehet megítélni, viszont az adott helyen érdemes mérlegelni várható előnyeit, nemkívánatos hátrányait és ezek figyelembevételével a helyi körülményeknek legmegfelelőbb formát célszerű választani. Fontos, hogy a vitakör létszáma ne haladja meg a vitaképesség határát (15—20 fő), és tévedésből se vegyen részt olyan személy a munkában, akit erre nem saját belső szükséglete kényszerít. Hol szervezzünk vitakört? Minden gazdasági egységnél?' Valamennyi pártalapszerve- zetben? Ügy gondolom, minden olyan gazdasági egységnél, minden olyan pártalap- szervezetben célszerű szervezni, ahol ennek politikai hozama van. A vitakör célja — nevezetesen az a törekvés, hogy az emberekkel együtt gondolkodva, a velük folytatott eszmecserében, vitában, véleményük ismeretében és azt formálva nyerjük meg őket feladataink megvalósítására, amely nem a kötelező- ségre épít. A vitakör éltetője a helyi szükségletből fakadó felelős politizálás. Nézetem szerint a gazdasági, társadalmi változások megkövetelik. sőt kikényszerítik az őszinte eszmecserét, ezért optimista vagyok nem csupán a vitakörök számát, hanem annak szellemét illetően is Gazsó László A SIKER ÚTJÁN Mindig munkával bizonyított (Fotó: Szántó György) Mindig van valami mosolyféle a szemében. Talán ez is teszi, hogy nyíltnak, őszintének, segítőkésznek érzi mindenki. — Elégedett ember? Mintha rákényszerítené arra, hogy azonnal ezt érdeklődjem. — Ezt kérdezte tőlem Sarlós István, a Politikai Bizottság tagja, az országgyűlés elnöke is, amikor itt. Gyöngyösön beszélgettünk. Azt válaszoltam, igen. Ö pedig hozzátette, milyen jól esik neki ilyet hallani. Mert manapság a vezetők sokkal inkább panaszkodni szeretnek, mint jót mondani magukról. R ohánszky Ferenc, a Gyöngyszöv Áfész elnöke. Öszes haja ellenére is fiatal még. A mostani elnökségéhez újabb elnökség kapcsolódik: a Skála-Coop igazgatóságának az elnöki tisztére választották meg. — Az elődöm, Hartman József most a Szövosz elnöke. Az ő helyébe léptem. A jelölőbizottság javaslatára választottak meg erre. Ha arra gondolok, hogy a Skála-Coopnak 194 tagja van és az éves bevétele 34 milliárd, a bruttó nyeresége pedig nyolcszázmillió, akkor végigfut rajtam a felismerés, hogy újabb feladatom milyen felelősséggel jár. Csatlakozott a szövetkezeti közös vállalathoz még 62 áruház, amelynek révén további 25 milliárdos forgalomról kell szólni. Ezek a számok önmagukban is tiszteletet parancsolnak. Hátha még arra is gondolok, hogy mennyi munka, szervezés, ötlet és fáradtság szülte meg a végeredményt. — Hadd mondjam úgy, az ember nem születik egy nagy vállalat elnökének. Milyen út vezette el idáig? — Gyöngyösi vagyok. Itt voltam ipari tanuló, majd Miskolcon elvégeztem a technikumot. Felvételiztem a Műszaki Egyetemre, amikor apám azt mondta, ho^y „Fiam, dolgoznod kell, mert itt „van még a testvéred is, neki is el kell végeznie a gimnáziumot, és nem tudom, mit hoz a holnap”. Így kerültem a Kitérőgyárba. Az ifjúsági szervezetbe már korábban beléptem. Az első felelős funkciókra ott választottak meg. A tanulást sem hagyta abba. Az egyik oklevél után a másikat szerezte meg. — A tanulást nem jó szívvel vette az ottani közvetlen főnököm, így aztán, amikor lehetőségem nyílott rá, átmentem az élelmiszer kiskereskedelmi vállalathoz. Itt is a műszaki feladatokat láttam el. Aztán az egyik napon hívattak. Kérdezték, mi lenne, ha a megüresedett elnöki tisztséget tölte- ném be a Gyöngyszövben? Mint derült égből a villám- csapás, úgy ért a váratlan ajánlat De ez nem kinevezés szerint elnyerhető beosztás, hanem választás kell hozzá. Megismerkedett az áfész különböző szervezeteivel, testületéivel, és csak azután lehetett a gyűlésen megfogalmazni a kérdést: úgy látják-e a szövetkezetiek, hogy ő megfelelő lesz az elnöki posztra? — Azelőtt műszaki feladatokkal töltötte el az idejét. Most egészen új területre került. Milyen volt az átállás? — Megszenvedtem. Egy évig tartott, mire minden szövetkezeti szabályzaton átrágtam magam. Volt úgy. hogy hajnali fél négykor esett ki a jegyzet a kezemből. Néha már odáig jutottam, hogy azt mondtam, elég volt. Bedobom a törülközőt. — Egy év alig telt el, és elnyerte a szövetkezet a kiváló címet. Milyen hatása volt ennek a sikernek? — Megnyugtatott. Ezt már mi értük el. Ügy mondom, hogy „mi", mert én az első perctől kezdve úgy gondolkoztam, hogy nem érdekel, ki kinek volt az embere, csak az érdekel, hogyan dolgozik. — Azóta az áfész vezetősége szinte teljesen kicserélődött. Mi ennek a magyarázata? — A természetes folyamat. Volt, aki nyugdíjba ment, volt. akit el kellett temetnünk, és volt, aki innen magasabb beosztásba került. — Ismert ember. Személyes kapcsolatai mennyire segítették? — Évekig senki sem szólt hozzám. Mondták ugyan, hogy majd bemutatnak a felsőbb vezetőknek, de erre hiába vártam. A Mészöv akkori elnöke ugyan gyakran eljött hozzánk, de ha valamihez a segítségét kértem, mindig azt válaszolta, hogy „Nektek jól megy, majd megoldjátok ezt is.” Jó idő múlva rám nyitott a Szövosz akkori elnökhelyettese. „Maga az új elnök? Nem gondolja, hogy el kellett volna jönnie bemutatkozni?” Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Ilyen mértékben ismertek engem az első években. — Vannak olyan hangok, hogy könnyű volt itt sikereket elérni, amikor mindent készen kapott. Mi a véleménye erről? — Vegyük sorba a tényeket. Amikor idejöttem, az árbevétel 540 millió volt, az idén 1,7 milliárdos a tervünk. A nyereség az akkori 19 millióról az idén már 80 millióra emelkedett. Az ipar 25 milliót hozott, az idén 200 milliót várunk tőle. Akkor 840 volt a dolgozók létszáma, ma 1200. Működik egy nagyker-részlegünk azóta évi 100 milliós tervvel. Szakboltokat nyitottunk a Graboplaszt, az Intertourist, a Képcsarnok, a Taurus és a Szerelvényértékesítő Vállalattal közösen. Megépítettünk hat községben új ÁBC- és egyéb boltot 3000 négyzetméter alapterülettel. Gyöngyösön a Pacsirta-telepen és a Kálvária-parton építettünk áruházat. Már húzzák a falakat a gyöngyösi 1000 négyzetméter alap- területű ABC-áruháznál. Vidékén négy melegkonyhás vendéglőt, a városban pedig hat szakboltot létesítettünk az utóbbi években. A Pattinka üzemünk annak idején óránként 28 kilogramm sósrudat gyártott, ma 320 kilogrammot. Egy svéd cégtől új gyártósort veszünk át bérletbe. A szükséges bővítésre 120 milliót használunk fel. A célrészjegy állománya egymillióról 67 millióra futott fel. Az egy iskolaszövetkezet helyett ma 4 tartozik hozzánk. A szociálpolitikai feladatokra ma 6 milliót határoztunk meg, ez valamikor egymillió volt. — Tekintélyes lista, amely tekintélyes mértékű változásokat tükröz. Milyen elismerések születtek ennek nyomán? — Kilenc év telt el azóta, hogy a Gyöngyszöv elnökének megválasztottak. Ez alatt az idő alatt nyolcszor lettünk kiválóak. Ötször érdemeltük ki a Szövosz, a KPVDSZ és a Belkereskedelmi Minisztérium Vörös Vándorzászlaját. Tavaly a Kongresszusi Zászlót és a Minisztertanács Vörös Zászlaját is megkaptuk. Még a Nemzetközi Munkáverseny Élenjáró Szövetkezete cím is a miénk lett. — Arra is gondolnom kell. hogy egy sor olyan testületnek, szervezetnek is tagja, amiket nem soroltunk fel. Hogyan győzi? — Nem könnyű, de úgy igaz, hogy szeretek dolgozni. Győzöm energiával és egészséggel is. És még valami nagyon fontosát. A családi hátterem olyan, hogy anélkül aligha tudnék kiegyensúlyozott légkörben dolgozni. Ezt a tényt különös hangsúllyal emelem ki. — Visszatérünk tehát az eredeti kérdéshez. A Skála- Coop igazgatóságának az elnökévé választották. Egyben az igazgatótanács el nöki tisztét is betölti. Mit vár ettől a megbízatástól? Mit várhatunk mi, gyöngyösiek, illetve Heves megyeiekJ < ; ■ - i >1 : — Sajátos feladatnak kell megfelelnem. Szolgálnom kell a szövetkezeti vállalat és a szövetkezeti tagság érdekeit. Ezeknek az összehangolása. egyidejű integrálása a teendőm, amiből a mi szövetkezetünk tagjainak közvetlen haszna is származik majd, azt remélem. Ezek a szavak sokat sej- tetőek. De jelentős mennyiségű feladatokat is tartalmaznak. ■ Miért ne lehetne valamennyit sikeresen megoldani? Az eddigi tapasztalatok csak bizakodókká tehetnek bennünket. ' 1 • t J G. Molnár Ferenc
