Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-31 / 76. szám
1. NÉPÚJSÁG, 1987. március 31., VACSORA MARGARET THATCHER TISZTELETÉRE Megkezdődtek a hivatalos szovjet—angol tárgyalások Margaret Thatcher és Mihail Gorbacsov megkezdte tárgyalásait a Kremlben (Népújság-telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Honecker az európai atomfegyver- mentes folyosóról A nukleáris leszerelés irányába tett fontos lépésként értékelte Erich Honecker egy hétfői beszédében azt, hogy mindkét német állam síkra- száll a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták leszerelése mellett. Az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke a közép-hatótávolságú nukleáris rakéták leszerelésének ügyéről a múlt héten Berlinben folytatott NDK—NSZK megbeszéléseket értékelve mondta mindezt. Honecker pénteken fogadta Wolfgang Schäuble nyugatnémet minisztert, a kancellári hivatal vezetőjét. Honecker, aki hétfőn Berlinben egy sportpolitikai tanácskozáson szólalt fel, rámutatott, hogy a közép-hatótávolságú rakáték felszámolására vonatkozó legutóbbi szovjet javaslat nyomán különösen nagy jelentőségre tett szert az NSZEP-nek, a nyugatnémet SPD-nek és Csehszlovákia Kommunista Pártjának az a közös javaslata, hogy a két világ- rendszer határán, Közép- Európában, alakítsanak ki atomfegyver-mentes folyosót. Egy ilyen övezetről, ahonnan nemcsak a robbanófejeket, hanem a hordozóeszközöket is kivonnák, rövid időn belül meg lehetne állapodni — hangsúlyozta az NDK vezetője. mm ■■ ■■ ■ ■■ ■■ Torok—görög kézfogás? Vége a válságnak Görögország és Törökország között — jelentette ki hétfőn újságíróknak Andreasz Papandreu görög miniszterelnök Athénban. Papandreu rámutatott, hogy az utóbbi napok fejleményei könnyen fegyveres konfliktushoz vezethettek volna. Görögország azonban a maga részéről mindent megtesz a feszültség csökkentése érdekében — hangsúlyozta a görög kormányfő. A szovjet vezetés meghívására hivatalos moszkvai látogatáson tartózkodó Margaret Thatcher brit miniszterelnök hétfőn megkezdte tárgyalásait a szovjet fővárosban. A szovjet vezetés hétfőn Moszkvában, a Nagy Kreml- palotában vacsorát adott Margaret Thatcher brit miA kormánybeszámoló, amelyet Csao Ce-jang miniszterelnök terjesztett elő a kínai parlamentben. az ország valóságos helyzetét tükröző, reális és korrekt elemzés. Legfőbb jellemzője a tények tiszteletben tartása, s az eredmények mellett a problémák és a hiányosságok őszinte és nyílt feltárása — mutatnak rá a kormányfői beszámoló csoportos vitáiban a Kínai Országos Népi Gyűlés és a kínai népfront képviselői. A vitában felszólalók általában helyeslik a beszámolóban felvázolt kettős célkitűzést, amely szerint niszterelnök tiszteletére. A vacsorán részt vettek a kormányfő kíséretében lévő brit állami személyiségek is. Szovjet részről Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és felesége. Nyi- kolaj Rizskov miniszterelnök. Eduard Sevardnadze külügyminiszter és más hifolytatni kell Kínában a gazdasági reformot és a külvilág felé nyitás politikáját, és egyidejűleg következetes és kitartó harcot kell vívni az ország politikai stabilitását és egységét veszélyeztető burzsoá liberális irányzat ellen. Li Zsuj-huan, Tiencsin város polgármestere, hozzászólásában az elmúlt évtizedek negatív tapasztalataira utalva óvott az indokolatlan és megalapozatlan sietségtől mind általában a gazdaság fejlesztésében, mind a gazdaságirányítás reformjának területén, s állást foglalt a reformok fokozatos megvalósítása mellett. Jang Tö-cse vezérkari főnök a kínai fegyveres erők nevében teljes támogatásáról biztosította a kormány- beszámolóban megjelölt célkitűzéseket. A hadsereg képviselőinek csoportos vitáján elhangzott több felszólalás szerint természetes és érthető, hogy Kínában elsőbbséget élvez a gazdaság fejlesztése és az ország nincs abban a helyzetben, hogy nagyobb összegeket fordítson katonai kiadásokra. vatalos személyiségek voltak jelen. Mihail Gorbacsov és Margaret Thatcher pohárköszöntőt mondott. A szovjet—brit párbeszéd a jelenkori európai és világpolitika szerves és fontos része — mondotta pohárköszöntőjében Mihail Gorbacsov. — Két nagyhatalomról van szó, amelyek közül mindegyik nagymértékben hozzájárult a világ- történelem formálásához. A hétfői tárgyalásokra visszatérve és a Szovjetunióban folyó átalakítás témakörét érintve az SZKP KB főtitkára leszögezte: a Szovjetunió külpolitikája ma még inkább a belpolitikából fakad. Szovjet részről becsű-, letesen és határozottan kijelentik: az országnak tartós békére van szüksége ahhoz, hogy erőfeszítéseit a társadalom fejlesztésére összpontosíthassa. A főtitkár hangsúlyozta, hogy országa kész a békés vetélkedésre és versengésre. Aggodalmat kelt azonban, hogy Nyugaton továbbra is azt állítják: a háború megakadályozásának egyetlen lehetséges módja a nukleáris elrettentés. LIBANON Izraeli bombák palesztin menekülttáborok ellen Izraeli repülőgépek hétfőn bombáztak és rakétával támadtak Tripoli észak-libanoni város mellett egy palesztin menekülttábort, El- Beddavit. A palesztin légvédelem tűz alá vette az izraeli gépeket. Néhány órával korábban Dél-Libanonban, az Izrael által önkényesen létesített „biztonsági övezetben” csaptak össze izraeli katonák és arab ellenállók. Izraeli katonai források szerint három arab fegyveres életét vesztette. Gazi Kanaan szíriai tábornok, aki a mohamedán Nyu- gat-Bejrút biztonságáért felel, hétfőn cáfolta jasszer Arafatnak azt az állítását, hogy Libanonban elrabolt nyugati túszok lennének a szíriai hírszerzés kezében. A Füzesabony és Vidéke Áfész Textilfeldolgozó Üzem felvesz közép- vagy felsőfokú műszaki végzettséggel, 5 éves szakmai gyakorlattal műszaki üzemvezető-helyettest, közép- vagy felsőfokú textilipari végzettséggel, nemszöttkelme-gyártásban való jártassággal, 5 éves szakmai gyakorlattal Valóságos helyzet tükre, reális és korrekt elemzés A kínai kormánybeszámoló vitája termelési üzemvezető-helyettest, közép- vagy felsőfokú textilipari vagy műszaki végzettséggel, 5 éves szakmai gyakorlattal művezetőket. Bérezés megegyezés szerint. jelentkezni lehet az Áfész Áruforgalmi főosztályán. Cím: 3390 Füzesabony, Rákóczi u. 69. Tel ■ 122 Olasz őrizetben a bolognai merénylő A venezuelai halóságok kiadták Olaszországnak Stefano déllé Chiaie olasz újfasisztát. A terroristát a 85 halálos áldozatot követelő 1980-as bolognai pályaudvari merénylet és más bűntények miatt körözték (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) —C Külpolitikai kommentárunk )— Hárman egy hajóban A BIZALMATLANSÁG gyökerei láthatóan mélyen erednek. Alighogy elhangzott Moszkvában — február 28-án — az új szovjet leszerelési indítvány, amely egyebek között az eurorakéták kivonásáról rendelkezne, Nyugaton megindult a kérdés szenvedélyes vitája. Elutasítani ugyan senki sem merte, de az ellenőrzés módozatai körül olyan heves indulatok csaptak össze, hogy egyes sajtókommentárok némi iróniával így fogalmaztak: atomfegyverek nélkül már talán nem is éreznénk magunkat biztonságban. Akkor is, ma is a franciák voltak a leginkább borúlátóak az eurorakéták leszerelését illetően, s vonakodásuk mit sem változott azóta. Politikai konzultációk, szakértői tanácskozások sora próbálta tisztázni a helyzetet, s éppen ebbe a folyamatba illeszkedik Mitterrand elnök és Kohl nyugatnémet kancellár hét végi tanácskozása is. A két politikus szombaton a párizsi Chambord-kastélyban áttekintette a kelet— nyugati kapcsolatokat, de a megbeszélések java részét a Gorbacsov-javaslat megvitatásának szentelte. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltónak minősítik a sajtóelemzések a francia elnök fogalmazását, aki így vélekedett: európai központi politikai hatalom nélkül nincs európai védelem. Kohl egyetérteni látszott ezzel a véleménnyel, sőt hozzátette, hogy ez az álláspontja Nagy-Britanniának is. Utóbbinak különös akusztikája van most, amikor Thatcher brit miniszterelnök éppen moszkvai tárgyalásain próbálja képviselni Nyugat-Európa közös érdekeit. Bár hárman egy hajóban eveznek, azért árnyalatnyi különbségek vannak az atlanti szövetségesek álláspontjában. Legkeményebbnek az önálló francia atomütőerő stratégiájához mindig is ragaszkodó Párizs mutatkozik, de még a francia vélemény is akként változik, ki fogalmazza meg: Mitterrand államfő hajlékonyabbnak, Chirac miniszterelnök hajthatatlannak tűnik. POLITIKAI ELEMZŐK ráirányítják a figyelmet Chirac washingtoni látogatásának időzítésére. Ügy vélik, a franciák kedvezőnek ítélik az alkalmat, hogy kapcsolódva a leszerelés amerikai ellenzőinek táborához, kifejtsék Párizs aggodalmait, gondjait és konkrét javaslatait a szovjet és az amerikai atomrakéták Európából való kivonásának indítványával szemben. Ezzel kapcsolatban nem érdektelen figyelembe venni azt a szovjet reagálást, amely „teljesen törvény- szerűnek” tartja, hogy a közép-hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről folyó szovjet—amerikai tárgyalások, illetve az egyezmény lehetősége Nyugat-Euró- pát a kül- és védelmi politika irányainak áttekintésére késztetik. Seres Attila Dél-afrikai kérdőjelek A dél-afrikai kormánypárt megrendült sorait egy miniszter rejtélyes halála és egy ismert politikus váratlan visszavonulása rázta meg ismét. Mindketten a kormányzó Nemzeti Párt jelöltjei voltak a május 6-án tartandó, az úgynevezett háromkamarás parlament fehér képviselőházát megújító választásokra. Pieter Botha államfő pártjának a jelölési határidő lejártáig 24 órája maradt, hogy új jelölteket állítson a „biztosnak” elkönyvelt két választókörzetbe. John Wiley környezetvédelmi minisztert — fejében golyóval — vasárnap az ágyában találták holtan. Kezében revolver volt. A rendőrség gyorsan leszögezte. hogy nem történt bűntény, a közlemény azonban egyszer sem használta az „öngyilkosság” kifejezést. Wiley korábban az angol nyelvű liberális ellenzék tagja volt, de 1980-ban átlépett a búrokat tömörítő Nemzeti Pártba, ö volt Botha kormányának egyetlen angol nyelvű minisztere. Louis Nel volt tájékoztatásügyi miniszterhelyettes ugyanaznap váratlanul bejelentette, hogy visszavonul a politikától és nem indul a választásokon. Egy vasárnapi lap aznap arról adott hírt, hogy Nel egy 200 millió dolláros tokiói telekügylet lebonyolításában vállalt busásan jövedelmező kijáró szerepet. Japán üzletemberek megbízásából a dél-afrikai külügyminisztérium tulajdonában lévő tokiói telkek adásvételében közvetített. Ítélet a fekete-tengeri hajókatasztrófa ügyében Hanyagság, a szolgálati kötelmek teljesítése közben elkövetett, sok személy halálát okozó gondatlanság vétkében találta bűnösnek a szovjet legfelsőbb bíróság büntetőjogi kollégiuma Viktor Tka- csenkót, a „Pjotr Vaskjov” teherhajó volt kapitányát és Vagyim Makarovot, az „Admiral Nahimov” személyszállító hajó volt kapitányát: mindkettőjüket 15 évi szabadságvesztésre ítélték, mellékbüntetésként pedig 40—40 ezer rubel kártérítésre kötelezték őket. Az ítéletet hétfőn hirdették ki Odesszában. A két hajó 1986. augusztus 31-én ütközött össze a feketetengeri Novorossüijszk közelében, s 398 személy vesztette életét.