Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-28 / 74. szám
8 NÉPÚJSÁG, 1987. március 28., szombat A Stúdió Nadar elnevezés olyan tíztagú művészi-szellemi 'társulást takar, amely ma már állítólag nem létezik. 1966-ban tíz amatőr — minden lajstromozás, minősítés nélkül, tehát nekibuzdulása alapon — elégedetlenségét akarta kifejezni mindazzal szemben, ami az idő tájt a magyar fotózásban mutatkozott. Egy francia fotóművész, Nadar nevét vették fel, és a név vállalásával lázadtak az akkoriban dívó, el kövesedéit formanyelv, a vélt, vagy valódi tartalmi sivárság ellen. Így volt-s ez egészen, vagy csak az akkori fiatalok látták ilyennek a művészeti ágazat állapotát akkor? Ma már nem is nagyon fontos a válasz. A tízek nem indultak neki csak úgy, a vakvilágba! Mentoruk volt és maradt a mai napig dr. Végvári Lajos, aki akkor, 1986-ban a Képzőművészeti Főiskola művészettörténeti tanszékét vezette, ö nemcsak koránál fogva, szakmai irányító- készsége okán isiértő kezekkel nyúlt a nála jóval fiatalabbak ügyéhez. Ezekről a kezdőkről kiderült aztán, hogy nemcsak a saját kifejezésmódjukat kereső, a világot felkutatni kész emberek, hanem ráadásul egyéniségek is: ki-ki a maga módján, a géppel, mint a foglalkozás eszközével képes úgy rálátni az őt körülvevő mozzanat- és jelenségsorozatra. hogy abból a • pillanatnyi valóság költői képe, a valóság egy csodálatos szegmentjének a színes emléke kerekedjék ki. Az első közös megnyilvánulás után húsz évvel, az Ernst Múzeumban megint együtt ,,tárlatoztak" ezek a merész amatőrök. Hozták a régi és az új felvételeket, annak bizonyítására is, hogy nem lettek hűtlenek sem régebbi önmagukhoz, sem azokhoz a témakörökhöz, netán felfcgásbéli sarokpontokhoz. amikhez annak idején olyan nagy lelkesedéssel ragaszkodtak. A sorsok, egyéniségek így-úgy gazdagodtak, jó néhányan, helyzeti energiájuk, adottságaik következtében ma már a szakma sztárjai is. Most Egerben ez a tíz ember. a Gárdonyi Géza Színház előterében megint egymás mellé sorakozik. Téma, névsor, és karakter szerint némi hézagolással, mert mindenki mást és másképp csinál itt is. mint általában a teremtés meséjében szokás. Elhozták ide a tavalyi Ernst múzeumbeli kiállítás teljes anyagát, hogy aztán innen Lengyelországba vigyék. Megmutatni azt, mi is volt azoknak a hatvanas éveknek a levegője itt, ebben a kis országban. Hogyan is érlelődték „abban a nagy generációban” az eszmék? A nyitott gondolkodás feltételeit hogyan használták ki azok, akik látni és láttatni akarták az akkori magyar valóságot? Nézzük a névsort ? Bíró Klára: 1939-ben született Budapesten, 1970-ben diplomázott. Szövetségi tag. 1967 óta az Idegsebészeti Intézet fényképésze. Az apró részletekben látja meg, veszi észre a témát, azt a gyönyörűséget, ami a harmóniából árad. A „Zöld víz” ritmikai játéka, a „Kövek”, az „ŐSZ”, a „Fái” "termé- szetadta foltrendszere, a Patakrészlet, a Fónyháló igazolja azt a női érzékenységet. ahogyan megteremti az élményt, annak atmoszféráját. Csák Miklós. 1933-ban született, de nagy kerülők után csak 1959-ben találkozott a fényképezéssel. Számára a Nadar kollektívája a szellemi nyereséget, az emberi és szakmai eligazítást hozta meg. Talán ő sajnálja ma is legjobban, hogy a Nadar kétéves működés után szétoszlott. Az arcok, a jellemek izgatják, de kompozí- ciós készségét ezen a kiállításon a Csatkai búcsú, a bakonybéli kis falu lelkivilágát feltáró képsor ismerteti meg velünk kellő 'mélységig. Csak 1985-ben juthatott el első önálló kiállításáig. Fejér István az egyetlen egri, akit közelebbről is ismerünk. ö maradt amatőrként is szakmai profi, oktató, kétszer is megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Az Akt, a Lány kutyával, a Cím nélkül 1966 óta állják az időt! Féner Tamás: 1938-ban született Budapesten, Balázs Béla-díjas, SZOT-díjas, érdemes művész. Az Akt szobrokkal, a Kassák-portré. a Cigányok-sorozat és az „... és meséld el fiadnak" című meditáció elgondolkodtató felvételek. Hemző Károly. 1928-as budapesti születésű. Balázs Béla-díjas, érdemes művész, önálló kötetét a Corvina 'Lódobogás címen adta ki. A sport az ő világa. , Kornis Péter 1937-ben. Kolozsvárt született. Balázs Béla-díjas, az ENSZ nemzetközi fotópályázatának egyik nagydíját nyerte el 1976-ban. Nagy szakmai tekintély itthon és külföldön, öt kötet jelzi fejlődési és sikeres állomásait. Kovács Tamás: 1937-ben született, Budapesten. Szabad foglalkozású fotóművész esztétikából szerzett felsőfokú minősítést. Falinaptárak, évkönyvek, sorozatban rendezett önálló tárlatai néprajzi, népművészeti, régészeti, ipari témákat ölelnek fel, akár itthon akár külföldön jelennek meg felvételei a tárgyakról. a gépekről. Vászonhímzés, Cigánytánc, a Fémek metamorfózisa -című munkái jellegzetességek kedvelt témaköréből. Módos Gábor: 1939-ben született Szombathelyen. A Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak is tagja. Több tiszteletdíjat és aranyérmet is nyert. Az aktok. portrék az ö tartománya, finom színeivel, a fény meg a ritmus iránti fokozott érzékenységével találkozik az. aki felvételeit szemléli. Schwanner Endre, 1928- ban született Budapesten. Húsz évág fényképezett a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben, 1984. márciusától a Lapkiadó Vállalat fotófőosztályát vezeti. Sorban nyerte a fotós évdíjakat, több önálló tárlatot is rendezett. Az arc. a zene, a zenész, a bölcselkedés nem idegen témák tőle. erre tanulság például a Hamlet- sorozat. Weszelits . Jenő 1923-ban született Szombathelyen. C a másik vidéki, tagja a Fotóművész Szövetségnek. Kétszer kapott Szocilista Kultúráért kitüntetést. A Küzdelem. az Anya, az Egy zongora anatómiája, az Utcai portré tartozik ezen a kiállításon is a „blickfango- sabb munkái” közé. És mindezt az értéket a húsz év előtti légkör hozta össze az országban. S mintha ma sem véletlenül rímelne ennek a tárlatnak az aktualitása „a nagy generáció” indulásának idejére. Ma is tanúi vagyunk egyfajta szellemi erjedésnek. És ezek a most bemutatott művészek ma is fiatalok. És sikerük is lesz nálunk is! Bemutatkoznak a Stúdió Nadar művészei Telt házak titkai ' Bodrogi Gyula — a színházról Bodrogi Gyulával, a Vidám Színpad igazgatójával főként nem a színészi hivatásról diskuráltunk, hanem magáról a színházakról annak megannyi összetevőjéről. A riport ennek okán talán nem bővelkedik humoros, meglepő fordulatokban, de — úgy vélem — szolgál néhány tanulsággal. Tény aZ is. hogy nagy teret szenteltünk az anyagi kérdéseknek. Erre azért volt szükség, mert enél- kül aligha világíthattunk volna meg bizonyos fontos momentumokat. Továbbá nem akartunk álszenteknek látszani, hiszen magunk is tisztában voltunk azzal: a művészetnek is megvannak a gazdasági vonatkozásai, sőt, mintha napjainkra ezek egyre inkább előtérbe kerültek volna. Bízunk benne, hogy az alábbi gondolatok között jó néhány hasznosítható. ténylegesen kamatoztatható ötlet is akad. — Amikor a színház élére került, az Önnel készített interjúk során megfogalmazta, milyen koncepciók alapján lát munkához. Nos, hogyan váltak be az elképzelések? — Tény. hogy egy igazgató működését csak a gyakorlat igazolhatja, pontosabban az, hogy jár-e a közönség színházba vagy sem. Na most, hála istennek, ide jár. Telt házaink vannak, s úgy érzem, szeretik a műsorainkat. Nekünk meg az a dolgunk, hogy egyre érdekesebb előadásokkal lepjük meg az embereket. — Korábban nem volt meg ez a kontaktus a közönség illetve a színház között? — Volt, amikor igen, volt, amikor nem. Egyes célkitűzések beváltak, mások nem. Igen, az is fontos, hogy nekem megvan ma - gunkról a véleményem, illetve kritikám, azaz, hogy hogyan lehetnénk jobbak. Az sem titok, hogy nekem mi tetszik és mi nem, de mégis az a leglényegesebb, hogy a közönség miként vélekedik. Van persze, saját ízlésem, de ennek közel sincs akkora jelentősége, mint amilyent esetleg jó pár kollégám gondol, tudniillik, hogy ami neki megfelel, az már egyben jó is. — Ha jól értem, akkor az ön darabválasz- tását már eleve befolyásolja az emberek fel - tételezett ízlése... — Igen, amikor műsortervet icsinálok akkor magam is nézővé Iválok, s tazt ’veszem elő, amit ,én is szívesen Ivégigülnék, tehát ez a mércém. Ügy Ivélem, ibe is \vált. — Volt egy olyan terve is. hogy a művész elsősorban az „anyaszinházában” keresse meg azt a pénzt, ami a megélhetéséhez szükséges . .. — Valóban, ez a másik cél. de ez országos törekvés is, mármint, hogy a rendes munkaidőben, a rendes munkájával boldogulhasson valaki. A lényege persze nem az, hogy csak úgy, a „levegőből” tegyen zsebre nagy summát. Igaz, ez nálunk nem is menne. Esetünkben az a fő, hogy a színháznak minél több legyen a bevétele, s ebből minél többet juttathasson azoknak, akik a feladatokat elvégzik. Ez csak plusztevékenységgel megy. Az alapmunkáért itt is csak az alapbér jár. Ezek hozzávetőlegesen az egész országban azonosak, s ezt közel sem tartom helyesnek, ugyanis egy Nemzeti Színháznak jóval többet kellene fizetnie. mint kisebb „társainak”. Én tehát az alapbéreket is differenciálnám, már legalábbis a Nemzeti és a többiek közt. Így az előbbi, kiemelkedő pénzekért kiemelkedő tagokat szerződtethetne. Nálunk is csak az eladható termék hozza a forintokat. Ha megszűnik a hiánygazdálkodás, ha lesz bőven operett, tragédia, vígjáték, krimi és a többi, akkor az már hozza magával azt. hogy mindenből magasabb minőséget kell adni ahhoz, hogy a néző újra odajöjjön. Akkor a közönség a válogatásával már minősít is. Aki elmúlt már harminc-negyven éves. az emlékszik arra. hogy volt egy idő, amikor azt mondtuk: veszek egy orkánkabátot. Se minőséget, se márkát nem említettünk mellette. Most, hogy tízféle orkánból is válogathatunk, csak azon kell töprengeni, hogy a legjobb minőségűt vegyük.
