Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. március 21., siombat 5. MŰSZAKI FEJLESZTÉS A FÉMMÜVEKBEN A szükségből erényt kovácsoltak A szükség törvényt bont — tartja a mondás. S hogy esetünkben nincs szó er­ről. csupán megszokott gazdasági megol­dásokról — az mit sem változtat a Mát­ra vidéki Fémmüvek vállalkozásának ér­tékén. Mert olykor van rá alkalom, hogy a szükségből erényt kovácsoljunk. No persze a lehetőségen túl. kell hozzá még néhány tettre kész szakember, rugalmas apparátus. A megvalósult ötletek tanúsága szerint a siroki gyárban mindezek adot­tak. Miről is van szó? Már évekkel ezelőtt szembe kel­lett nézniük azzal, hogy bi­zony a fejlesztésre szánt pénzösszegek egyre véko­nyabban csordogálnak. A nyolcvanas évek elején mér­legelték a helyzetet, s úgy ítélték meg, hogy anyagiak helyett a szellemi erőket mozgósítják. Révész Ernőt, a vállalat fejlesztési főmér­nökét a vállalkozás előzmé­nyeiről és eddigi eredmé­nyeiről kérdeztük. — A termelékenységet fo­kozó fejlesztéseknél alapve­tő gondunk az — mondja —, hogy ezek megvalósításához sok pénz és főleg tőkés de­viza kellene. Vállalatunk tö­megcikkeket állít elő milli­ós, s néhány terméknél mil­liárdos tételekben. Azt hi­szem, nem kell külön bi­zonygatni. hogy egy olyan cikk gyártásához, amelyből naponta tízmilliót állítunk elő. nagy teljesítményű be­rendezések szükségesek. Ügy döntöttünk, hogy nem ve­szünk drága gépeket, ha­nem azokat magunk állítjuk elő. Ez kezdetben ábránd­nak tűnt. Sokan kételked­tek. A tenni akaró műszaki szakemberek azonban hit­tek benne, és ezt arra az eredményes fejlesztési mun­kára építették, amely válla­latunknál már több évtize­de folyt. — Nem volt túl kockáza­tos a megoldás? — Erkölcsileg, szakmailag és anyagilag is rizikót vál­laltunk. Vegyünk konkrét példát: egy tubus-, vagy aeroszolgyártó gépsor 10—15 egymást automatikuson ki­szolgáló egységből áll. A sor hossza 30—60 méter. Ezek a berendezések Nyu­gatról 80—150 millió forin­tért szerezhetők be. A kérdés az volt, képesek vagyunk-e ehhez hasonlókat szerkeszte­ni. kivitelezni, üzemeltetni? A gyakorlat végül is minket igazolt. Az első ilyen gép­sort 1983-ban állítottuk be, ma már a harmadik meg­valósításán dolgozunk. A gépsor csupán felébe, har­madába kerül az említett összegnek. Nem Is beszélve a devizamegtakarításról. Arról, hogy mit tudnak ezek a berendezések, s hogy kialakításuknál milyen ne­hézségek adódtak Molnár Zsolt fejlesztőmérnökkel, a munkában oroszlánrészt vál­laló 20 fős gárda egyik tag­jával beszélgettünk. Tíz éve van a cégnél, s mint mond­ja, már a korábbi gépek tö­kéletesítésében, magyar vi­szonyokra való meghonosí­tásában is szerzett tapaszta. latokat: — Több megoldandó fel­adat állt előttünk. Csak né­hányat említenék. A koráb­bi. többségében nyugatné­met gépek eltérő elektromos szabvány szerint működtek. Más téren is adaptálni kel­lett az új berendezéseket a helyi viszonyokra. Elemez­tük a gyártási folyamatot. Alkatrészenként, szinte csa­varonként meg kellett vizs­gálnunk, mi az. amit itt le tudunk gyártani, mi az, amit esetleg más hazai cégekkel szövetkezve tudunk elkészí­teni. Még így is vannak olyan alkatrészek, amelye­ket külföldről hozunk. A ter­vezés. dokumentáció elké­szítése például az 'aeroszol­sornál több mint egy eszten­dőt vett igénybe. A hosz- szabb előkészítés a gyakor­latban megtérült. Az új gép­sorok nagyobb „löketszám- mal", jobb minőségű termé­ket képesek előállítani, jobb munkakörülmények mellett. Felépítésük és vezérlésük automatikus, a kezelősze­mélyzet lényegében nem vesz részt a terrmelési folyamat­ban. csupán felügyeli a gé­pek üzemelését. A termelé­kenységünk 70 százalékkal nőtt, de a következő gép­soroknál úgy gondoljuk, ez még tovább fokozható. A fejlesztési elképzelések sora itt korántsem ér véget. Nemcsak a „gépgyártásban", de a termékszerkezet bőví­tésében is előrelépnek. A kö­zelmúltban, 1985 végén kezd­tek hozzá az úgynevezett aeroszclszelepek hazai gyár­tásának előkészítéséhez. A laikus nem is gondolná, hogy ez a viszonylag kis­méretű, a sprays palackok lelkének számító „szerkezet" előállításához hány munka­folyamatra van szükség. Kü­lön gép gyártja a szelep fémtányérját, egy másik a műanyag csövet darabolja, a harmadik pedig az össze­szerelést végzi. Nagy Lajos fejlesztőmér­nök, egyike azoknak, akik e termék gyártáselőkészítésé­ben részt, vettek. — Az aeroszolszelepeket, melyből Magyarországon mintegy 50 millió darabot használnak évente a háztar­tásokban, eddig tőkés orszá­gokból szereztük be — is­merteti az előzményeket. — Vállalatunk felismerte az im­porthelyettesítés lehetőségét A kezdeti elképzelések sze­rint magát a gyártóberende­zést. tőkés importból kíván­tuk beszerezni. Ez körülbe­lül ötmillió dollárt igényelt volna. Végül egy másik le­hetőség mellett döntött a vállalat vezetése. Az NDK- beli VEB Kosmetik Kombi­náttal való együttműködés kapcsán egy olyan megol­dást találtunk, amely kikü­szöböli a nyugati gépek be­hozatalát. A szelep bizonyos részeit így is külföldről kell beszereznünk. Ez így min­denképpen olcsóbb. Több­ször jártunk az NDK-ban tapasztalatcserén. Megkísé­reltük magyar anyagból, há­zilag készített gépekkel meg­alapozni a szelepgyártást. Az eltelt egy év alatt négyen dolgoztunk a terveken, a ki­vitelezést, az üzemfenntartást osztályunk és a szerszám­üzem vállalta. Korai lenne elkiabálni, de az eddigi kísérletek • bizta­tóak. Mindaddig, míg a so­rozatgyártás be nem indul, számos korrekcióra, tökéle­tesítésre van mód. Egyelő­re még előfordulnak eszté­tikai hibák, a „beállási" pon­tosság, lemezvastagság még kiigazítható. Addig is vala­mennyien bízunk az ered­ményben. Reméljük, hogy a második fél évtől a siroki gyárban készülő szelepek épp olyan jól működnek, mint külföldi rokonaik. Jámbor Ildikó Molnár Zsolt Kipróbálás alatt a szelepgyárto Nagy Lajos (Fotó: Tóth Gizella) JUBILEUMI BESZÉLGETÉS Szövetkezet feltörekvőben Idestova tizedik esztendeje annak, hogy a gazdasági szabályozók lehetővé tették azokon a településeken is a takarékszövetkezetek megalakítását, ahol OTP műkö­dik. A hevesiek az elsők közt vállalkoztak a kezdetben bizony igencsak kockázatos feladatra. S 1977 januárjában hat környékbeli kis pénzintézmény egyesítésével lét­rehozták a Heves és Vidéke Takarékszövetkezetet. Egy évtized látszólag nem nagy idő, ám a hajdani bot­ladozó lépések után ma­napság mégis szinte nap mint nap hallani újabb si­kereikről. Ezért is ültünk le Godó Pálnéval, az elnök asszonnyal egy kis jubileumi beszélgetésre az eddig el­ért eredményekről, s arról, milyennek tervezik a jö­vőt. Ám előbb térjünk vissza a rajthoz. — Tevékenységük meg­kezdése idején nem sok mód­juk volt tapasztalatokat szerezni arról, miként is le­het egy ilyen több tagból verbuválódott intézményt a legcélszerűbben beindítani. Hogyan emlékszik vissza a „hősi múltra”, mik voltak a legnehezebb feladatok? — Központi részlegünk három emberrel kezdett a nyitás pillanatában. Volt egy elnök, egy főkönyvelő, illetőleg helyettes (mindket­tő a személyemben), s egy pénztáros, rajtunk kívül pe­dig a különböző fiókoknál eg.y-két dolgozó. Azt kell mondanom, nem ijedtünk meg nagyon az újszerű mun­kától. Én különösen nem, hisz korábban, 1960-tól Ti- szanánán szintén a takarék- szövetkezetben dolgoztam, sőt annak idején részt vet­tem az ottani tagok szerve­zésében is. Itt először a szervezetet, a szerkezetet kellett kialakí­tanunk Nagy terheket vett le a vállunkról, hogy eleve gépi adatfeldolgozást ve­zethettünk be. Szükség is volt rá, hiszen egyesülés­kor 8 ezer tagöt számlál­tunk, s 97 millió forintot. — Azóta a létszám meg­duplázódott, a betét a há­rom és félszeresére növeke­dett, a hitelállomány emel­kedése pedig ennél is látvá­nyosabb, 18 millió helyett 104 millió. Mit. tükröz ez az idők változásaiból? — A gazdasági helyzet hatására érezhetően napról napra többet várnak az em­berek a pénzintézmények­től. Rég elmúlt az az idő­szak. hogy a vidéki taka­rékpénztárosok egyszerűen megőrizték az összekupor- gatott forintokat, s év végén beírták a könyvekbe a ka­matokat. (Fotó: Perl Márton) Az emelkedő igényekkel mindig igyekeztünk lépést tartani. Ez azt jelenti, hogy — megint a számokra tér­vén át — jelenleg har­mincféle tevékenységet folytatunk. A lakásépítés­től kezdve a szocialista va­lutaforgalomig. De tervez­zük a további bővítést is. Hogy csak egyet említsek, jövőre szeretnénk például egy totózó—lottózót meg­nyitni Hevesen . .. — A kedvező lehetőségek pedig nyilván vonzzák az embereket! — Igyekszünk mindenütt elébük menni. Üzemi pénz­tárakat nyitottunk a hevesi Bervánál, a Mezőgépnél, a Háziipari Szövetkezetnél. Üj egységet adtunk át Alatkán, s megjelentünk Bu­dapesten is két fiókkal. Az eddigi 32 ezer lakos helyett tehát 104 ezer kiszolgálását vállaljuk. — Nem nagy a falat? — Én a magam részéről szinté fáradhatatlan vagyok. Amikor a fővárosi egységek ügyét kellett Intézni (beleért­ve az építkezést is, mert nem akartam, hogy becsap­janak), Hetente háromszor is felutaztam, de meg is lett az eredménye! A határidők a vállalkozók minden tre- hánykodása ellenére nem „csúsztak", s a költségek jó részét is lefaragtam. Nos, ha olykor mégis ki­merülnék, akkor meg átlen­dítenek a holtponton a mun­katársaim és a családom tagjai. Egyébként igaza van, a vállalt feladat tény és való, nem csekély. Ezért örülök, hogy nemrégiben át tudtunk állni a számítógé­pes adatfeldolgozásra, mely még gyorsabbá, egyszerűbbe teszi munkánkat. — A pontosságot nem említette! — Büszke vagyok rá, hogy ezzel eddig sem volt hiba. Mindig örömmel vártam az ellenőröket, és azt néztem, hogy ők segíteni akarnak. Talán azért is volt mindig rendben a szénám, mert folyamatosan képzem ma­gam, jelenleg is a szakmai felsőfokú végzettségért „hajtok". — Úgy tűnik, gondjai egyáltalán nincsenek . . . — De vannak. A no­vemberi Szövosz-kong­resszuson. ahol a megyét képviseltem, néhány prob­lémának hangot is adtam. Így például az oktatás hiá­nyosságairól beszéltem, ame­lyek a dolgozókat is érin­tik — sokat kellene javíta­ni a továbbképzés miként­jén. Lehetővé kellene azt tenni, hogy az öt—hat éve érettségizett, bevált mun­katársaink egyetemre ke­rülhessenek. Szóltam az is­kolai tevékenységünkről is, a szövetkezeti eszme meg­ismertetésének nehézségei­ről, szépségeiről a kis ne­bulók körében. — Végezetül egy szemé­lyes kérdés. Hevesen köztu­domású, hogy milyen sokfé­le közéleti munkában vesz részt. Tagja a NEB-nek, az Országos Nőtanácsnak, a Szövosz Nőbizottságának elnöke, az Országos Vá­lasztmány tagja, a helyi la­kásszövetkezet elnöke . . ., nem is sorolom tovább . . . Az előbb már szó volt ró­la, hogy erővel, bírja. de hogy bírja idővel? — Szerencsére a vezetők munkaideje nem kötött. Így aztán hajnalhasadtától né­ha fél 4-től éjjel 11-ig dol­gozhatom, akár a hétvége­ken is. Nem panaszként mondom ezt, hiszen meg­lelem az örömöm benne. Ki­kapcsolódni pedig a háztá­jiban szoktam, no meg per­sze az unokámmal. Mi több: a cégnél most már annyirá megerősödött a szakembergárda, hogy úgy érzem, már nyaralni is nyu­godtan elmehetek ... Németi Zsuzsa Bátran Mosolyogni szoktam magamban, amikor egy-egy megbeszélésen elhangzik a felszó­lítás: most pedig következzenek a hozzá­szólások, csak bátran fogalmazzák meg észrevételeiket. Az jut az leszembe, hogy minek ezt a szót használni ilyenkor: bátran? Csakugyan bá­torság kell ahhoz nálunk, hogy valaki ki­mondja a bíráló szót? De ha nem kell hoz­zá semmiféle merészség, akkor minek hangsúlyozni az elszántság követelményét. Azt gondolom, régi beidegződéseink mű­ködnek ilyenkor. Annak a történelmileg már múltnak minősülő korszaknak a sok­sok csalódása, amely ökölcsapásként vágó­dott az arcunkba. Akkor is azt hallottuk, hogy csak „bátran” éljünk a bírálat fegy­verével. No, még jz a „fegyver” is. Mert akkoriban állandóan harcban álltunk és edződtünk. Nemcsak a velejéig romlott ka­pitalizmussal szemben, hanem a béke frontján ugyanúgy, mint a széncsaták küz­dőterein. De harcoltunk a terveink meg­valósításáért. a begyűjtési kötelezettségek teljesítéséért és harcoltunk a sorainkban megbújó ellenséggel szemben is. Bele is .rokkantunk ebbe a sok-sok üt­közetbe. Néhányon — többen? — fizikai létükben is megsemmisültek. Akkor döb­bentünk rá. arra, hogy a véleményünk ki­mondásához csakugyan merészségre, bá­torságra van szükségünk. De hová lett mára már mindez? A kérdés nagyon helyénvalónak tetszik, ha én még mindig bizonyos fenntartások­kal merném is azt kimondani. Igaz, az eszközök finomodtak, az eljárások vehe- menssége csitult, mert a helyébe lépett egy sajátos Önkontroll, amely visszafogja mondandónk élességét. Valami csodálatos diplomáciai érzékkel tudjuk sztaniolba cso­magolni a véleményünket. Ha valami nem sikerült, azt mondjuk: még tapasztalhatók bizonyos hiányosságok. Mindig nagy általánosságban. sohasem névre, helyre és időpontra vonatkozóan. Te­hát azt a bizonyos inget csak az veszi ma­gára . . . aki akarja, aki elég ostoba ilyet cselekedni. Lehetne most öklöt rázva emlegetni fa­ramuci magatartásunkat, de nem teszem A gyökerek mélyre nyúlnak — az idő ta­lajában. Belénk ivódtak a korábbi tapasz­talatok a múltból és az óvatoskodó ügyes­kedés a mából. Márpedig a szokás ... ! Még sem akarom feladni. Még sem aka­rom elhinni, hogy ez így a természetes Minden idegszálammal |tiltakozom ellene Hangosan mondom: ma azokra kell figyel­nünk, akik nem nyájas mosollyal hivat­koznak arra, hogy a múlthoz képest hová jutottunk el. Nem. Ők elaltatják cselekvő- képességünket. Azoknak hallatszódjék messzire a szavuk, akik azt sorolják: mik a teendőink. G. Molnár Ferenc Révész Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents