Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-09 / 33. szám
Dlejuijfäq 1987. február 9., hétfő TEGNAPRÓL —HÁR A Űtban a staféta Játék a jégen Felvételeink Egerben, a dohánygyári jégpályán készültek, ahol tegnap délelőtt 10 órától különféle ügyességi és sportprogramokat rendeztek az üzem fiataljai számára (Fotó: Kőhidi Imre) MEGGYÚJTOTTÁK A KAZLAT? Tűz az Albert-majorban Hatvanöt éve született Komlós János (1922—1980) író és újságíró, színházigazgató, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, majd a (elszabadulást követően különböző állami funkciókat töltött be. 1957-ben a Magyar Rádió irodalmi osztályára került; majd egy évtizeden át a Magyar Nemzet kulturális rovatát, később pedig a Népszabadság kulturális rovatát vezette szerkesztőbizottsági tagként. 1967-ben megalapította a Mikroszkóp Színpadot, melynek művészeti igazgatója volt. Itt és a televízióban megteremtett. s Nagy Endre, Karinthy Frigyes. Kellér Dezső nyomdokaiba lépve jelentősen továbbfejlesztett egy jellegzetes stílust, amely a szigorú logikára épült. A televízió két népszerű műsorának — Az érem harmadik oldala. Parabola — állandó házigazdája volt. Újságírói tevékenységéért 1961-ben Rózsa Ferenc-díjjal tüntették ki. 1975-ben pedig elnyerte az Érdemes művész címet. Kiváló képességét, száraz humorát. és rendkívüli műveltségét számos színdarab, jelenet, kon- feransz, több tanulmány, illetve cikkgyűjtemény is megőrizte. — VÁSÁR HEVESEN. Február 11-én országos állat- és kirakodóvásár lesz Hevesen. A vásárnaptár az autósok számára is tartogat eseményt. Áutóvásárra kerül sor szombaton Debrecenben, vasárnap pedig a közeli Miskolcon. — TÉMA A COMMODORE. A Neumann János Számí- tógéptudományii Társaság gyöngyösi csoportja ma 17.30 órától tartja újabb összejövetelét a Mátra Művelődési Központban. Gondolatok a C—64-ről, avagy tippek és buktatók címmel ke- rekaszital-beszélgetést rendeznek a Commodore-gépek alkalmazásáról, amelynek keretében szó lesz egyebek között a lemezvásárlási gondokról is. — AZ MHSZ TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Kedden sajtó- tájékoztatóra kerül sor 14 órától Egerben az MHSZ Heves Megyei Vezetősége Lenin úti bázisán. Itt a szövetség 1986. évi képzési, sport- és mozgalmi tevékenységét értékelik, és ismertetik az idei fő feladatokat. — HATVANI ELŐADÁS. A mezőgazdasági könyvhónap keretében ma 17 órától előadást hallgathatnak meg az érdeklődők az új-hatvani fiókkönyvtárban (Mészáros L. u. 13.). Zsidei Barnabás tudományos tanácsadó té-. makörének címe: A vándorlásra való felkészülés és a vonatkozó rendeletek. Az előadást diavetítés is színesíti. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. A Nap kél: 7.01 órakor, nyugszik: 16.56 órakor. A Hold kél: 12.12 órakor, nyugszik: 4.44 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ABIGÉL nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája az ..Abigail’' volt, melyben az „ab” ,,atya”-t, a „gila” „öröm”-et jelent, így a név az atya örömét fejezi ki az újszülött leánygyermeke miatt. [időjárás] Várható időjárás ma estig: Eleinte túlnyomóan napos, száraz idő lesz, majd nyugat felől átmenetileg erősen • megnövekszik a felhőzet és elsősorban északon és keleten gyenge havazás, majd eső, keleten ónos eső várható. Az északnyugati szél előbb jelentősen mérséklődik, majd ismét gyakorta megélénkül, átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul. — SAKKDÉLVTÁN. Egerben a körzeti pártszervezetek nyugdíjasainak klubja ma kora délután, sakkdélutánt rendez. Az esemény 13.30-kor veszi kezdetét az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. — SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TANFOLYAM. A TIT Hatvan Városi Szervezete C— 16-os gépeken felnőttek részére alapfokú számítástechnikai tanfolyamot indít. Jelentkezni február 20-ig lehet a szervezet irodájában. — FOTÓKLUB ALAKUL. Hatvanban az ifjúsági házban február 13-án alakuló ülést tart a városi fotóklub. A fényképezés iránt kedvet érzőket 18.30-ra várják pénteken. _ NYELVLECKE. A TIT Eger Városi Szervezete 60 órás alapfokú angol nyelvtanfolyamot indít. A foglalkozások hétfő és csütörtöki napokon lesznek 17 órától a Gárdonyi gimnáziumban. Jelentkezni február 16-ig lehet, a TIT városi titkáránál (Klapka Gy. u. 9.). — LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 51 fogadónak volt, nyereményük egyenként 259 026 forint. 3 találata 5891 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1121 forint. A 2 találatos szelvények száma 167 022 darab, ezekre egyenként 40 forintot fizetnek. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12-órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon : 11-831. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Emlékest Hatvanban Darvas József idézése A Hatvani Ady Endre Városi Könyvtárban kedden este 6 órától emlékestet rendeznek Darvas József születésének 75. évfordulója alkalmából, összefogott a HNF városi bizottsága, a Városi Közművelődési Egyesület és TIT-szervezet, hogy méltón idézze fel a neves író emlékét. Meghívták Vasy Géza irodalom- történészt, egyetemi tanárt, hogy méltassa az alkotó jelentőségét. Előadásának címe: Népiség és szocializmus. Műsor is tiszteleg Darvas József előtt: a Hatvani Állami Zeneiskola tanárai és a Bajza József Gimnázium versmondó diákjai lépnek pódiumra. Ez alkalommal alakul meg az országos könyvklub hatvani csoportja is. Hatvan tonna; alá sózásra Megyénk útjai járhatók A hét végén ismét havazott, ám ez a mennyiség (Mátra 2—3 cm, Bánkút 5 cm) nem okozott gondot a közlekedés számára. Megyénk útjai — a tegnap délutáni helyzet szerint — jól járhatók, az Űtinform ügyeletesétől megtudtuk, hogy szombaton és vasárnap 19 gépük dolgozott, az utak úgynevezett alásózására 60 tonnát használtak fel. Különös figyelmet fordítottak a síugró Európa-kupa futam helyszíne, Mátraháza térségére. A tősgyökeres egriek bizonyára emlékeznek még rá, s némi nosztalgiával gondolnak arra, hogy mintegy másfél évtizeddel ezelőtt még fogadta a betérőket a patinás berendezésű Telekessy-patika. Dr. Bodó Sándort az egri vármúzeum igazgatóját kérdeztük arról, mikor nyitja meg újra ajtaját a műemlék jellegű gyógyszertár: Beszámoltunk arról, hogy pénteken délelőtt Füzesabony határában súlyos vasúti-közúti baleset történt. Rövid időn belül megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. Először a vasúti pályát tették szabaddá. Beemelték az ütközés következtében kisiklott mozdonyt, elvontatták a gyorsvonat kocsijait, s eltávolították a kidőlt felsővezetéki oszlopot ... A pályafenntartásiak és a felsővezeték-szerelők megfeszített munkával péntek este háromnegyed nyolcra átadták a forgalomnak Szombaton este Kere- csendről riasztották az egri állami tűzoltókat. A bejelentés nyomán, mezőkövesdi erősítést is igénybe véve négy kocsi vonult ki teljes személyzettel az ottani Al- bert-majorhoz. Eddig ismeretlen ok miatt egy 30 — HATTYÚK A FELSÖ- TISZÁN. Öttagú hattyúcsapat telepedett meg a tisza- adonyi kikötőben, a folyamatos jégtöréssel szabaddá tett vízterületen, holott a Tisza sebesebb sodrású felső szakaszán még sohasem láttak hattyúkat. A madártani szakemberek szerint feltehetően az észak-európai befagyott vizekről költöztek ide. — Február 3-án történt meg a terület műszaki átadása a Széchenyi utcán, a Vörös Csillag Mozi mellett. Ide az eredeti helyére fog majd • beköltözni ismét a Telekessy-patika. Az Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Tudományos Tanács február 12-én tartja ülését, amelyen döntenek, hogy milyen körülmények között rendezik be a helyiséget, és a Füzesabony—Eger vasút, vonalat. A helyreállítás idején mintegy tíz órán át autóbuszokkal bonyolították le a személyszállítást. Szombaton és vasárnap is nagy erők összevonásával dolgoztak a pályafenntartási dolgozók. Ugyanis a sínről „lelépett” mozdony kerekei közel 350 betonaljat (talpfát) rongáltak meg, s ezek cseréit végezték. Míg a munkálatokkal nem végeznek — a forgalom fenntartása mellett, vonatmentes időben — addig a szerelvények biztonsági okból csökkentett sebességgel közlekednek. méter hosszú szalmakazal gyulladt meg. A száraz szalma a hó alatt is gyorsan égett, mintegy 10—15 ezer forintos kárt okozva az Eger- szalóki Vörös Csillag Termelőszövetkezetnek. A tűzoltók vasárnap 2 órára érkeztek vissza bázisukra. — ÜJ FORMARUHÁK. A Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat Uniform néven új termékcsaládot fejlesztett ki, amelyet ia BKV és más városi közlekedési vállalatok, valamint a Volán vállalatok dolgozóinak ajánlanak. Az új, tetszetős vonalvezetésű formaruhákat a vállalat laboratóriumában tervezték, figyelembe véve a közlekedési dolgozók tevékenységének sajátosságait. milyen nevet viseljen majd. — Végül is mikorra tervezik az átadást? — Május 18-án a múzeumi világnapon szeretnénk átadni rendeltetésének. Természetesen az eredeti bútorokkal. A múzeum már restaurálja a berendezést. Minden bizonnyal valamennyi munkával elkészülünk a kitűzött időpontra. mikes A baleset során súlyos életveszélyes sérülést szenvedett a tartálykocsi' vezetője, a székesfehérvári Bas- ticz József. Állapota felől az egri megyei kórház sebészetének intenzív osztályán érdeklődtünk. Az ügyeletes, dr. Thummerer Ferenc elmondta, hogy a sérült változatlanul életveszélyes állapotban van. Nya- ki gerinctörést szenvedett, karjait mozgatni tudja, tudata tiszta, de alsó végtagjai mozdulatlanok. A Bethlen Alapítvány támogatására Főiskolai előadássorozat Két hónapja alakult az Egri Ho Sí Minh Tanárképző Főiskolán az Agria Kör, amely más öntevékeny diáktársulásokkal együtt színesíti a főiskola kulturális és tudományos életét. Történelmünk és kultúránk értékeit kívánják megismerni a tagjai. Elsőként olyan rendezvénysorozatot szerveztek, amely a Bethlen Gábor Alapítványt támogatja. Ez Utóbbi Illyés Gyula kezdeményezésére született meg, s írók, tudósok, művészek társultak Bethlen Gábor fejedelem születésének 400. évfordulóján, hogy Erdély történelmi és kulturális értékeit ápolják és felidézzék. Ma este 7 órakor kezdődik az előadássorozat, két történész beszél Erdély múltjáról. Ezt követően a résztvevőket népszerű együttesek szórakoztatják. rA Merkúrtól L jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 1 127 Trabant Lim. C. Bp. 389 Trabant Limousin Bp. 6 773 Trabant Limousin Db. 5 882 Trabant Combi Bp. 1 456 Trabant Combi Db. 1 163 Wartburg Standard Bp. 1 272 Wartburg Standard Db. 605 Wartburg Special Bp. 1 625 Wartburg Special Db. 1 895 Wartb. Spec, tolót. Bp. 9 949 Wartburg Tourist Bp. 1 424 Wartburg Tourist Db. 975 Skoda 105 S Bp. 10 708 Skoda 105 S Db. 8 563 Skoda 120 L Bp. 22 625 Skoda 120 L Db. 12 720 Skoda 120 GLS Bp. 1 688 Lada 1200 Bp. 45 293 Lada 1200 Db. 31 230 Lada 1300 S Bp. 18 909 Lada 1300 S Db. 14 407 Lada 1500 Bp. 15 218 Lada 1500 Db. 11 501 Lada Combi Bp. 8 787 Lada Combi Db. 4 704 Moszkvics Bp. 14 363 Polski Fiat 126 P Bp. 34 944 Polski Fiat 126 P Db. 659 FSO (P. F.) 1500 Bp. 6 261 Dacia Limousin Bp. 43 170 Dacia Limousin Db. 957 Dacia Combi Bp. 1 439 Dacia Combi Db. 1 368 DaciaTLX Bp. 554 Dacia TLX Db. 548 Zastva Bp. . 15 285 (MTI) Barátok egymás között — Hallom, panelházi lakásba költöztél. — Lassan egy esztendeje. — És előnyösebb, mint a régi? — Egy biztos: a magányt azóta nem ismerem. A falak folyton beszélnek ... (moldvay) rMegkérde^tük: Mikor nyit a Teiekessy-patika ? A FÜZESABONYI VASÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESET NYOMÁN Elhárítás, vonatforgalsm mellett NÉPÜJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. A söprögetö . ..