Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-09 / 33. szám
4 . NÉPÚJSÁG, 1987. február 9., hétfő Egy hét... •-----------------A K ÉPERNYŐ ELŐTT ___________ K ÖZEL A NÉZŐKHÖZ Napjainkban milliók vágynak az önfeledt kikapcsolódásra, a hamisítatlan szórakozásra. így vélekednek a kritikusok is, legfeljebb jó néhányon — valamiféle sznobizmustól vezérelve — titkolják, tagadják egészséges óhajukat. Az össznépi kívánság mégis teljesül, mert az alkotók ritkán veszik a lapot, s megfeledkeznek arról, hogy alapvető kötelességük a nézők szolgálata. Addig már el sem jutnak, hogy az effajta alapállás nem törvényszerűen jár színvonaleséssel. hiszen elsősorban tőlük függ. hogy lejjebb eresztik a mércét, vagy ragaszkodnak a művészi rang megszabta kötelmek következetes betartásához. Szerencsére olyanok is akadnak, akik ekképp gondolkodnak. Közéjük tartozik a kivételes adottságú Maár Gyula, ak'i tiszteletre méltó rendezői hitvallását nem is rejti véka alá, mert arra is vállalkozik, hogv rokonszenves nézeteit a Rádió- és Televízióújságban propagálja. A múlt hét péntek estéjén vetítették Az ördög talizmánjai című produkciót, amely E. T. A. Hoffmann Scuderi kisasszony című méltán sikeres, ma is élvezhető művének ötletes tévés adaptációja. Az sem véletlen, hogy ez szintén az ö érdeme. Tudta — ez sem akármilyen erény —, hogy a neves elődök szellemi hagyatékát huszadik századi tálalásban célszerű szervírozni. Tetszett az ajándék, de legalább ennyire szimpatikusnak minősíthetjük azt a kollegáinak is szánt „receptet”, amelyet az előbb említett lapban tett közzé. A valós igényekkel számolva választotta meg a szerzőt és a feldolgozandó művet. Ezért kaptunk izgalmakban bővelkedő hajdani rémtörténetet, lírai tónusú szerelmet, lendületes cselekményt, kosztümös légkört. nemes eszméktől áthatott főhőst. Egyszóval mindazt, amire szomjúhoz- tunk. Ráadásul a régvolt író garantálta az irodalmi rangot, azaz- a „kényesebb” ízlésűek sem állíthatják hadrendbe esztétikai töltésűnek hirdetett ellenérveiket. Ezek után érthető, hogy a színészek tényleges képességei kibontakozhattak, azaz, mindnyájan felszabadultan játszhattak. Különösképp remekelt az idős hölgy szerepében Te" messy Hédi, aki ismét igazolta. hogy a karakterformálás avatott mestere. Az sem mellékes, hogy a kevéssé ismert fiatalok érzékeltethették : idővel még sokszor gratulálhatunk teljesítményükhöz. A dirigens mégis kétkedett. Megbecsülendő szerénység, hiszen nemcsak a babér övé, hanem a példamutatásért dukáló dicséret is. Reméljük: tanulnak tőle ... Pécsi István BULLITT A televízió hovatovább úgy hozzánött életünkhöz, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy milyen lehetett nélküle. Pedig azelőtt is valahogy elteltek a családi esték, tán még valamivel zajosabban is, mert több volt a gyerek. Hogy az alacsonyabb születésszám a tévé kontójára írható-e vagy sem, azt végül is nehezen lehet eldönteni. Tény az, hogy beköltözött a szoba sarkába a világ az ösz- szes gondjával, bajával, de néha még tán vidámságával, örömével is. S bizony még egy érdekesebb beszélgetés idején sem szívesen kapcsoljuk ki a készüléket, néha oda-oda pislantunk, hogy miként fordulnak a műsorban az események. Az egyik legkedveltebb műfaj, a bűnügyi történet. Sokan próbáltak már nyitjára bukkanni annak, hogy miért szeretik az erőszakot szemlélni a képernyőn az emberek. Talán az lehet az ok. hogy sűrű és sarkított emberi viszonyrendszerek bontakoznak ki a szemünk előtt, azt reméljük, hogy jobban megismerjük, átlátjuk „természetrajzunkat". Erre „utazik" a legtöbb krimiíró. csak hát elég gyakran fércművet adnak ki a kezükből. A legsikeresebbek azért egy-egy izgalmas alakot megteremtve képesek kielégíteni ezt az érdeklődést. szellemesen megoldva az a'-'vrobléniát: helyreállítják a főszereplő által az erkölcsi világrendet, miközben eligazítják az olvasót az ábrázolt környezetben. A szombaton látott A chicagói tanú címmel vetített alkotás, — amelynek eredeti megnevezése Bullitt —, a jobb, átgondoltabb históriák közé tartozik. Itt nemcsak maga a bűn a téma. hanem a nyomozás, a detektív maga is. Sokrétű, összetett hátteret vázolt fel a stáb, amelyet nem lehetett a szokásos módon követni. Tehát az. aki kiment a konyhába egy szelet zsíros kenyérért, vagy egv pohár sörért, az nem egykönnyen kapcsolódott visz- sza az áramkörbe. Hozzá kell tenni, hogy nem is a televízióra készült ez a film. hanem moziba szánták, ahol ugye. nem lehet olyan könnyen felugróim. Szinte feloldhatatlannak látszik az ellentmondás: beszélgetünk, vacsorázunk, éljük mindennapi életünket, míg a készülék mondja a magáét. Szeretnénk, ha ezt hagyná, de bosszankodunk, ha gyenge a program. Most mihez is kezdjenek szegény tévések? Szegezzenek bennünket oda a fotelba, vagy hagyják, hogy olvasgassunk, beszélgessünk a „varázsdoboz” mellett? A kérdés legtöbbször teljesen elméleti. Csekély kivételtől eltekintve a háttértelevízíó- zás tölti ki estéinket. Gábor László Ferenczy Károly emlékezete Lederer Rudolf leánya (1909) 125 éve született Ferenczy Károly, a hazánkat az európai festészet főáramához kapcsoló nagybányai stílus meghatározó egyénisége, az impresszionizmushoz kapcsolódó magyar festészet vezető mestere. Művészetének hatása alól egy kortársa sem vonhatta ki magát. Osztatlan tekintélye az avantgárd mozgalmak térhódításáig tartott. Bécsben született 1862 február 8-án. Atyja az erdélyi vasút főigazgatója volt. Tanulmányait Budapesten és Sopronban végezte, majd Magyaróvárra került a Gazdasági Akadémiára. 1884ben római útja során ébredt -igazi hivatására. Münchenben kezdett el rajzolni, majd 1887-ben Párizsban, a művészet akkori fővárosában, a Julian Akadémián Bougereau-nak tanítványa volt, de leginkább Bastien-Lepage finom naturalizmusa hatott rá. Első műveit ebben a szellemben alkotta. Életének legfőbb tartalma a munka volt, életművét oly szigorú következetességgel építette fel, mint festészetünk történetében senki más Azt az utat, amelyet helyesnek ismert fel, sem a kezdet balsikerei, sem a későbbi elismerések hatására nem változtatta meg. Munkássága fordulatot jelent művészetünk történetében. Utolsó képei arról tanúskodnak, hogy a következő stílusfordulatnak is vezére lett volna, ha korai halála ebben meg nem akadályozza. Munkásságának első korszaka Szentendréhez kapcsolódik, ahol 1889-től négy évet töltött. Itt festette a hazai finom naturalizmus néhány gyöngyszemét, a Lá- nyok virágokat gondoznak (1889), a Kavicsot hajigáló fiúk (1890), a Kertészek (1891), és a Szarvaskertben című képét. 1893-ban Münchenbe költözött. Itt került összeköttetésbe Hollósyval és körével, akik később a nagybányai művészek néven váltak ismertekké. Ferenczy festői nyelve valójában Münchenben nyerte el jellemző sajátosságait. Fejlődése során ez időtől fogva a természet és az ember mély összefor- rottságát kutatta. Művei -megteltek férfias lírával és bensőséggel. Előadásmódja pasztózusabbá vált. Színei megélénkültek. (A művész neje, Madárdal 1893. önarckép 1893.) 1896-ban a Hollósy-iskola Nagybányára települt át, Ferenczy Károly is, aki Hol- lósy távozta után a kolónia vezéralakja lett. A nagybányai táj biblikus hangulata, a Papok rétje, a Klastrom- rét és környéke, a Zazar lapáiya új lendületet adott képzeletének. Kiemelkedő alkotásainak fele Nagybányán készült. (A háromkirályok 1898, Esti hangulat lovakkal 1899, A hegyi beszéd 1896, Hazatérő favágók, Józsefet eladják testvérei.) Palettával ábrázolt önarcképe még színbelileg tartózkodó, de széles, merész ecsetvonásokkal festett. Kísérletei az impresszionizmus felé vitték — negyedszázaddal a francia eredmények után, de önállóan oldotta meg a teljes megvilágítás hatását, a színek hajszálfi- ncm változásait a napfény hatására. Cigányok című (1901) képén a finoman ösz- szeszőtt reflexek játékát a színek tüze helyettesíti. A nagybányai tájat a nap minden órájában tanulmányozta, és kompozícióit a színekre építette (Fürdő fiúk, a Tél, 1902). Művei a nagybányai mozgalom szimbólumaivá emelkedtek, mint például a magyar festészet egyik fő műve, a Márciusi est (1902), mely a< nagybányai táj apotheózisa is lehetne. Különösen ünnepélyes, költői hangulatot árasztanak esti vagy erdei környezetben ábrázolt bibliai kompozíciói (Hegyi beszéd, Három- királyok). Ez utóbbi képén már tovább is lépett festői elgondolásaiban. Teljes elismerését 1903- as kiállítása hozta meg Budapesten. 1905-ben tanárnak nevezték ki a Képzőművészeti Főiskolára. Életmódja megváltozott, már csak nyaranta tért vissza Nagybányára, Izvorára, a Rozsály- hegy oldalán fekvő vadásziakba. Műtermében, Budapesten, új témák foglalkoztatták, figurális, főleg aktképek és artistaábrázolások Művészete évről évre össze- foglalóbbá vált. Képfelépi- tése a szín és az általa adott folt elemének, valamint a körvonalnak hangsúlyozásával egyre dekoratívabbá vált. Sokasodtak halk szavú, előkelő, pszichológiailag kitűnően jellemzett arcképei, melyek hamar nagy megbecsülésre találtak. (Béni 1906. Hármas arckép, Gyermekei 1911, Ernst Sándorné 1916.) Mint minden igazán jelentős művész, Ferenczy Károly is koronként más és más hatást gyakorol a kor- társakra. Pályatársai előtt a természet jelenségeit tisztázó festői szándék legigazibb képviselője volt, a poszt nagybányaiakra — Bernáth. Berény, Szőnyi István generációjára — képeinek emelkedett, költői hangulatával, kolorizmusának nemességével hatott, Dési Huber és kortársai konstruktív hajlamát vették észre. A mának a nagybányai hagyomány nosztalgiája mellett egyre inkább utolsó korszakának összegző, dekoratív hajlandósága mond legtöbbet Ma- tisse-hoz közeledő, szőnyegszerű felfogásával. B. I. EGY KONCERT MARGÓJÁRA... Művészek, akik hazajöttek Hatvanba Immár hagyomány, hogy a Galéria kiállításainak megnyitói rangos zenei eseményhez kapcsolódnak. Különösen nagy érdeklődés előzte meg a napokban azt a koncertet, amelyen Hatvan szülötte, az Operaház fiatal magánénekesnője, Pánczél Éva mutatkozott be a hazai közönségnek. E lap hasábjain nemrég olvashattunk életútjárói, kétéves operaházi tagságának máris gazdag sikereiről. Most bebizonyosodott előttünk, hogy a siker nem véletlen. Már első megszólalásakor — Ponchielli Gioconda című operájából Laura áriájában — az ámulat csöndje ülte meg a termet, amint drámai mezzoszopránja szárnyalni kezdett, majd megmutatta a kétségbeesés mélységeit is. Ügy látszik, csodálatos hanggal született, amelyet az évek során nagyszerűen képzett. érlelt. Bámulatosan nagy, sokszínű ez a hang. óriási terjedelemmel, amely a mélységektől a koloratúráig páratlan természetességgel árad! Drámai lélekábrázo- lását tovább élvezhettük Ebo- Ii áriájában — Verdi: Don Carlos —, de az est csúcspontja volt, amikor Rossini operájából Hamupipőke áriáját énekelte. Hallottak már drámai mezzoszopránt ko- loratúrát énekelni? Ugye, nem? Ez szinte lehetetlen, s ha mégis, akkor világszínvonal. Ám Pánczél Éva ezt is tudja! S az addig sötét színű hangból briliáns technikával varázsolt fényes, csengő, tiszta koloratúrát. Remélem, megbocsátja Szalma Ferenc érdemes művész, az est másik jeles énekese, hogy elfogultságom miatt róla csak most teszek említést! Pedig kellemes baritonjával szintén belopta magát a hatvaniak szívébe. Különösen hajlékony, szép pianoival ragadott meg. Műsora a haza- szeretet szép gondolata köré épült leginkább: Mozart, Flotow, Glinka. Erkel, Ka. csóh Pongrác műveiből énekelt. Talán legszebb a Glinka-mű részlete volt, amelyben a szerepe szerint Iván Szuszanyin halála előtt búcsúzik hazájától. Ám Szalma Ferenctől a sanzon műfaja sem idegen, ezt bizonyította a koncert második részében, amikor néhány klasszikus operettrészletet is hallhattunk tőlük; ízléssel. Az igényes zongorakíséröi feladatot ez alkalommal Juhász Flórián látta el érzékeny muzikalitással. Végső soron ő is hazajött, hisz a szomszédos Boldog községben született, s egykor a Hatvani Zeneiskola növendéke, majd tanára volt. Ismerve képességeit, jó lenne őt szólistaként újra hallani! P. Mester Jolán HANS SKIRECKI A pillangó A kislány szófogadóan ült íróasztala mellé. Előtte színes ceruzák és fehér papírlapok. Megvárta, amíg az anyja kimegy a szobából, aztán rajzolni kezdett. Szívesebben ment volna a játszótérre, de anyja azt mondta, nem kell mindig csavarogni, hanem tanulni és csendesen foglalkozni valamivel. A kislány festett egy virágot. Először is nagy erős szárat, széles cakkos levelekkel, végül nagy sárga szirmokat és a közepére egy piros pontot. Aztán észrevette, hogy a virág egy kissé kicsire sikerült, nem is egészen a papír közepére, így az üres sarokba egy rózsaszínű pillangót festett, fekete pöttyökkel. A pillangó a sárga virág felé repült, rá akart szállni, hogy ott megpihenjen és onnan szálljon tovább ... A kislánynak nagyon tetszett amit rajzolt; ezért átszaladt a másik szobába az anyjához, aki zsebkendőjét szorongatva ült egyedül, a lemezjátszó zenéjét hallgatva, a szeme egészen kisírt volt. — Hagyjál engem! — szólt a kislányra. — Nem látod. hogy zenét hallgatok? A kislány a rajzával a kertbe ment ki, ahol az apja zsebre dugott kézzel állt a mogyorófa mellett, — amelyre a kislánynak soha nem volt szabad felmásznia — és a szomszéd kertben szorgoskodó fiatal nőt figyelte. — Kímélj meg a gyerekes dolgaidtól... — mondta a kislánynak. — Egyébként is, ki látott már lila színű pillangót? Rajzolj valami értelmeset! Sírdogáló anyja mellett vonult vissza a színeseihez. Sok színese volt, legalább húszféle. Elővette a feketét és azt parancsolta neki, hogy legyen repülőgép. A ceruza-repülőgép körözött egyet, és elszállt a sárga virág (elett. majd landolt a többi ceruza között. A kislány behunyta a szemét és töprengett egy keveset. Sokféle színnel festett egy férfit és egy nőt, a virág mellé. Megmarkolta a fekete színest, és a lila pillangóból fekete repülőgép lett. A repülő sűrű fekete pacákat szórt a férfira és a nőre. A kislány habozott egy pillanatig, aztán a virágra is fekete pacákat hullatott. De arra gondolt, hogy ez sem fog a szüleinek tetszeni. Felállt, összegyűrte a rajzot és a konyhai szemetesbe dobta. Aztán kiszaladt a kertbe az apjához. — Apa — szólította meg — mondd, mi legyek, pillangó. vagy repülőgép? Apja hosszan elgondolkozva nézett a leányára. Aztán csak ennyit mondott: — Eredj a játszótérre! A kislány szélesre tán karokkal röpült el... (Fordította: Antalfy István) Október (190.'{)
