Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. február 7., szombat 9 f Vak Bottyán (Részlet) valahogyan, valahol átjutna, mi vár rá? A Dunántúl füstölgő romhalmaz; Haister többszörös erejével hogyan birkózzék meg? Vigye vágóhídra a vitézlő népet? A Dunántúlt mégsem hagyhatja cserben. Üj haditervet eszelt ki. Hirtelen északnak fordult. Serege bámulatos gyorsasággal haladt: augusztus 19- én indultak el, és 22-én már a Vác feletti császári őrséget verték tönkre. Útközben sokasodott is a hadinép. Szolnokról és Hatvanból hajdúk és tüzérek jöttek, azután az Ipolyság, Korpona környékén állomásozó csapatok csatlakoztak, s a környékről jobbágyok vasvillákkal, cséphadarókkal. Mintegy 6— 7 ezer főnyi haderővel ért augusztus 23-án Selmecbánya elé. Jól számított, mert amint a császáriak észbe kaptak, hogy veszélyben a bányavárosok, Heisternek készen kellett állnia, hogy otthagyja a Dunántúlt. Bottyán ereje most is a gyors, váratlan támadás. A város előtt a hegyszorosban erős sáncrendszer védte az ország gazdaságilag legértékesebb vidékét, s a sáncőrség csak a kurucok heves tüzelésére riadt fel. A sáncparancsnok kétségbéesett üzenetekkel ugrasztottá szét futárjait, a Besztercebányán és Zólyomban állomásozó tábornokok, Viard, Tollet és Steinville egyesítették hadaikat, és hatalmas sereggel indultak Selmec felmentésére. A kurucok elsöprő rohammal éppen bevették a sáncokat, mikor Viard-ék hadereje megérkezett. Boty- tyán szégyenletesnek érezte a hátrálást, inkább felvette a harcot, fáradtan is a túlerővel. Hatalmas, véres ütközet fejlődött ki a köny- nyűnek indult sáncrohamból. Csak nézték a hajdúk, hogy Bottyán apánk lováról leszállva ott harcol közöttük. Ahol legsűrűbb a veszedelem, ott csillan meg kis ezüstbaltája, ott hangzik fel a sok vezénylésben, parancsolásban elrekedt katona hangja, ott biztatja a vitézlő népet: — Rajta, édes fiam! Lőjed, vágjad, apád, anyád, nemzeted nyomorítóját! A császáriak háromszor támadtak, s mindháromszor visszaverték őket a sáncok mögé. Lovasok elfogták Tollet tábornokot, s a sáncok körül kétezer császári s talán ugyanannyi kuruc, ösz- szesen négyezer vitéz hevert. Még Viard tábornok is elismeréssel csodálta az ősz kuruc generális és katonái páratlan győzelmét. Bottyán készült tovább, hogy felszabadítsa a bányavárosokat. Csakhogy futárok jönnél? táborába, Sőtér Tamás ezredeskapitány, a Duna-Tisza közén hagyott sereg parancsnoka levelét hozza az egyik. Veszélyben az Alföld, délről nagy támadás készül. A másik Hatvanból jött: siessen Bottyán, mert áruló van közöttük, s hódolásról tárgyalnak a budai császári parancsnokkal. Nem maradt vesztegetni való ideje. Ha Hatvan elvész, oda az egész Mátra- vidék és a Zagyva-völgye. Selmecet ostromzárral vette körül, s indult hadaival az Alföldre. Közben ment Hatvanba, a bűnösöket vasra verette, s küldte Egerbe Rákóczihoz. S azután kiszállt a lőrinckátai táborba, hogy az új hadjáratra felkészüljön. Kémek jelentéseit hallgatta. parancsokat, leveleket körmöltetett a seregdeákokkal napestig, s ezredeskapitányaival tárgyalt. Azután borbályokért, orvosokért küldött. 1709. szeptember 18-án így ír Bercsényinek a lőrinckátai táborból: „Magam beteges állapottal vagyok, úgy hogy csak az ágyot kell nyomnom, mivel az napokban oly hirtelen nyavalya ütközött belém; ha nem éltek volna érvágással a borbélyok, — talán azonnal meghaltam volna.’’ A halálról mindig úgy írt. csúfolódva, mint aki tudja, egy hajszálon függ mindig az élete, „Majd el rúgtam a patkót” — zsörtölődik, mikor Pápa ostrománál megsebesült. Túljárt a hatvanadik évén. az állandó hadiélet megedzette, de soha nem kímélte magát, még akkor sem. mikor utolsó éveiben lába fájdalmasan megdagadt, úgyhogy alig tudott járni. Nem sokat törődött a betegséggel, gyerekségétől farkasszemet nézett a halállal nap mint nap, a bajt, nyavalyát csak az annyiszor megvetett látogató előhírnökeként tartotta. Sokáig úgy tudták, hogy agyhártyagyulladás okozta halálát. Valószínűleg a pestis, a fekete halál csavarta ki kezéből a kardot. Nem csatában halt meg, de életének utolsó pillanatáig a szabadságért harcolt; mint írják: „utolsó eszivel elbocsátá a Bácskasqgra az hadakat”. Bercsényi szeptember 27- én elszomorodva tudatja a fejedelemmel: „Most hozták a hírit, szegény Bottyán vak sógor tegnap 8 óra tájban behunyta az másik szemét is.” Ügy intézkedett, hogy a pestis miatt ne legyen semmi hadi ceremónia. Hűséges vitézei ráfektették kedves törökbársony vánkosára, letakarták kopott kacagányával, és este, fáklyák világa mellett eltemették csendesen. Az egykorú történetíró az egész nemzet veszteségét érzékelteti Bottyán haláláról írva: „Fejedelem Rákóczi ereje hovatovább megcsökkene, mivel hív és híres segítőjét, Vak Bottyánt a halál tűle elválasztá.” A szabadságharc 1711-ben elbukott. Rákóczi hűséges híveivel együtt elhagyta hazáját. Bujdosása idején megírta a szabadságharc történetét — emlékiratait. Boty- tyánnak így állított örök emléket benne: „Szerette a népet, és a nép is nagyon szerette öt.” TERMÉKENY ESZTENDŐK A gyöngyösi szakközépiskola útja Gyöngyös ipari fejlődése a II. és a III. ötéves tervben jelentősen felgyorsult. Az ötvenes években települt üzemek megerősödtek, profiljuk korszerűsödött. A város lakói közül egyre többen dolgoztak az iparban, így sürgetővé vált, hogy a szakmunkásképző iskola mellett más oktatási intézmény is álljon az utánpótlás nevelésének szolgálatában. A lehetőséget az teremtette meg, hogy 1959-ben bevezették az úgynevezett 54-1-es politechnikai képzést, amelyre alapozni lehetett a későbbiekben. Az 1961-es évben született meg az a törvény, amelynek alapján 1962-ben a gimnáziumban mechanikai műszerész szakközépiskolai osztály indult, amelyhez hamarosan csatlakoztak az elektroműszerészek. Kezdetben a személyi és tárgyi feltételek szűkösek és hiányosak voltak. Átmenetileg gondot jelentett, hogy nem volt elegendő szaktanár, a tanműhely számára helyiséget és berendezéseket sem tudtak azonnal biztosítani. A körülmények csak lassan javultak. Közben 1960-ban bevezették a gimnáziumi felnőttoktatás keretein belül a gépipari technikusképzést. Ez 1962-től önállóan működött 20-as Számú Általános Gépipari Technikum néven. A szakmai tantárgyakat a város üzemeiben dolgozó szakemberek, a közismeretieket pedig a gimnázium tanárai tanították. Az esti tagozat tovább bővült a dolgozók kétéves szakközépiskolájával, ahol még érettségi vizsgát is lehetett szerezni. Az építőipar igényei alapján az Ybl Miklós Építőipari Technikum egy osztályt helyezett Gyöngyösre. Megkezdődött a környékbeli lignitvagyon feltárása és a hőerőmű építése, amely szintén fokozta a középfokú végzettségűek iránti igényt. A képzés új, korszerűbb formáinak kibontakoztatására nyújtott lehetőséget egy 1965-ös rendelet. A gimnázium épülete egyébként sem felelt már meg a várakozásnak, ezért Heves Megye Tanácsa önálló szakközépiskola építéséről döntött. Ez a barátok temploma kolostorkertjében valósult meg. Az első épületrészt 1970-ben, az egészet 1971ben vehette birtokba a tanulóifjúság és a tantestület. Ez 16 osztály befogadására volt alkalmas. Az új iskola neve Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskola lett, mivel a szomszédságában lévő templomban nyugszanak a generális földi maradványai. A hatvanas évek végén felélénkültek a viták a képzés körül, ebből egy új változat született: o szakmacsoportos oktatás. Ezért már ilyen módon kezdtek az új helyen: két osztály általános gépészként, kettő pedig finommechanikai-műszeripari szakon indult. Már az első időszakban jelentkeztek gondok, nehezen lehetett a hátteret magas szinten biztosítani mindehhez. Ennek ellenére a vállalatoktól sorra jöttek az elismerések: 1974-ben tettek érettségi vizsgát a szakmacsoportos képzésben részt vett tanulók, s munkáltatóik elégedettek voltak tudásukkal. Sajnos, 1978-ban egy döntés megváltoztatta azt. ami bevált, és újra egyes szakmákat tanított az iskola. Az elektro-, elektronikai-, mechanikai- és irányítás- technikai műszerészek, esztergályosok, marósok és gépszerelő karbantartók kerültek ki a pádból. Felépült az intézmény mellett egy 250 személyes kollégium is, de sajnos közös helyiségek és tanulószobák nélkül, melyeknek hiánya egyre inkább érződik. Látható volt már 1981-ben. hogy a demográfiai hullám a nyolcvanas évek végére tetőzik a középiskolákban, ezért eggyel több osztályt kell indítani. Így került sor 1982-ben az ötödik megszervezésére, amely gép- és készülékszerkesztő szakos lett A szükséges berendezéseket központi keretből nem tudta beszerezni a szakközépiskola, ezért a szakmai gyakorlat keretében bérmunkát vállalt, és az ebből szerzett jövedelmet használta korszerűsítésre. Ez is segítette, hogy folyamatosan megújítsák a világítást, a padlózatot, a villamos hálózatot, s más körülményeket. Az 1985—86-os tanév már húsz osztállyal kezdődött Ezért a szomszédos kolostorban három tantermet igénybe kellett venni. Ezért mindenképpen négy tanterem és két műhely építése vált szükségessé. Ez már nemsokára elkészül. Az iskola Heves, Hatvan. Gyöngyös városból és vonzáskörzetéből, illetve Nógrád és Szolnok megye szükebb hazánkkal határos helységeiből várja a jelentkezőket. A tanulmányi átlag kiegyen súlyozott, a tantestület összetétele sok év óta lényegében változatlan. Ónálló MSZMP, valamint pedagógus- és KISZ-szervezet működik. Szoros kapcsolat alakult ki a Mikroelektronikai, a Gagarin Hőerőmű és a Köny nyűipari Gépgyártó Vállalatokkal, a tanulók oda járnak gyakorlatra. Sokan jelentkeznek továbbtanulni, és a felvételi eredmények szépek. Gazdag az oktatáson túl is az iskola élete, a tanulók szívesen vesznek részt a programokon.
