Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1987. február 7., szombat SZOVJET-AMERIKAI KAPCSOLATOK A genfi válaszra várva A világ két leghatalmasabb állama, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatáról beszélve, 1987 elején a világ elsősorban Géniből várja a választ ennek a kapcsolatnak a közvetlen kérdőjeleire. Itt, a szovjet—amerikai fegyverzetcsökkentési tárgyalások márciusig tartó hetedik menetén a két világhatalom viszonyának alapkérdéseiről tárgyalnak. Nagyon egyszerűen kifejezve: arról, hogy az állandó és éles szembenállás, a két ország közötti fegyverkezési verseny időszakát fel lehet-e váltani fokozatosan az együttműködés és leszerelés, a fegyverkezési verseny enyhítésének vagy megszüntetésének történelmi időszakával. Sajátos biztonsági érdekek Ez a vita rendkívül bonyolult kérdésekről folyik, és igen hosszú ideig tarthat. Mindkét világhatalomnak megvannak ugyanis a sajátos biztonsági érdekei. Mindkettőnek van szövetségi rendszere, amelynek sérthetetlenségéért — éppen szövetségeseinél nagyobb ereje miatt — komoly felelősség terheli. És végül: mindkét hatalomnak van nemzetközi befolyása, gazdasági, politikai és kulturális kisugárzása olyan országok egész sorára, amelyek nem tartoznak szövetségi rendszeréhez. Mindehhez hozzájárul, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió stratégiai helyzete gyökeresen eltérő. Az Egyesült Államoknak csak két szárazföldi szomszédja van: Kanada és Mexikó. Keleti és nyugati határa két óceán, amelyek ugyanakkor elválasztják legfontosabb szövetségeseitől. A Szovjetunió határos a maga szövetségi rendszerével, amely viszont közvetlenül érintkezik a NATO-val. Ezen túlmenően Kínától Iránon és Törökországon át Norvégiáig a Szovjetuniónak egy sor olyan közvetlen szomszédja is van, amelyek vagy a vele szemben álló katonai blokk tagjai, vagy pedig saját hatalmuknál és különleges célkitűzéseiknél fogva komoly biztonságpolitikai gondokat okozhatnak a szovjet vezetésnek. Ebből az általános helyzetből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok már egyszerűen stratégiai szempontból-is természetes vetélytársak. A közöttük levő kapcsolat megjavításának a legmesszebbmenő és egyben ésszerű célja csak az lehet, hogy ez a vetélkedés ne elsősorban katonai-stratégiai hatalmi síkon játszódjék le, hanem gazdasági, társadalmi, kulturális formát öltsön. Gorbacsov egy évvel ezelőtt elhangzott átfogó javaslatai, amelyek felvázolták egy, az ezredfordulóig tartó időszakra a két világhatalom fegyverkezési versenyének megszüntetését — pontosan ezt a célt tűzték ki maguk elé. Történelmi tanulságok Túlságosan leegyszerűsítenénk azonban a szovjet— amerikai viszony problematikáját, ha pusztán a — pillanatnyilag valóban előtérben álló — katonai-stratégiai szembenállás enyhítésére szűkítenénk. A történelmi tanulságok arról beszélnek, hogy az Egyesült Államokban rendkívül mély gyökerei vannak a szovjet- ellenességnek, és ezek a gyökerek elsősorban a társadalmi rendszer talajából táplálkoznak. A feudalizmust nem ismerő Amerika a legdinamikusabb kapitalizmus otthonává vált. Ennek következtében egész értékrend- szere és hagyományai élesen és gyökeresen különböznek a szocializmus értékrendszerétől és hagyományaitól. Sokkal gyökeresebben, mint más, például tőkés országok esetében. Nem tekinthető véletlennek, hogy a nagy és fejlett tőkés országok közül az Egyesült Államok az egyetlen, ahol még egy szociáldemokrata típusú tömegpárt sem tudott kifejlődni. Valószínűleg ebben rejlik a legmélyebb magyarázata annak, hogy miután a 20-as évek elején a polgár- háborúban győzött a szovjet hatalom, a rákövetkező néhány évben az összes vezető tőkés ország ésszerű kapMihail Gorbacsov és Ronald Reagan az elszalasztott lehetőségek találkozóján, Reykjavikban (Fotó: Time — KS) csőlátókat létesített Moszkvával — kivéve az Egyesült Államokat. Washington a Szovjetunió egyszerű diplomáciai elismerését is megtagadta, és erre csak Roosevelt elnöki periódusának kezdetén, 1933-ban került sor. Az idén 70 éves Szovjetunió történetének első 16 évében tehát nem volt diplomáciai kapcsolat a két ország között. Ezt az amerikai szembenállást hatalmi és katonai okok nem magyarázhatták. hiszen a szovjet ország akkor az újjáépítés és az önvédelem elemi feladataival volt elfoglalva. A 30-as években mindvégig felemás és hullámzó szovjet—amerikai viszony voltaképpen csak 1941-ben, Hitlernek a Szovjetunió elleni támadása után formálódott szövetségesi kapcsolattá, s ez jóformán a háború befejezésének pillanatában megszűnt. 1946 elejétől kezdve már hidegháborús szembenállás jellemezte a két ország kapcsolatát. Ezt a 70- es években az emlékezetes enyhülési folyamat csak korlátozta és ésszerű mederbe szorította — de semmiképpen sem szüntette meg. Illúziók nélkül A történelem tehát arra int, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődését a jövőben is illúziók nélkül szemléljük. A vetélkedés, az érdekek összeütközése minden bizonnyal a jövőben sem lesz elkerülhető. Az viszont kétségtelen, hogy most olyan lehetőségek adódtak az érdekellentétek békés megoldására és a gazdasági, kulturális kapcsolat- rendszer kiépítésére, mint eddig talán sohasem. Ennek egyik magyarázata feltétlenül az, hogy a Szovjetunió történelme során eddig még nem tapasztalt, forradalmi jelentőségű reformmozgás korszakába lépett. Ez a mozgás értelemszerűen a gazdaság területén kezdődött, de ma már behatolt a kulturális élettől a jogrendszeren át az emberi jogokig az ország egész életébe. Ennek természetes következménye áz, hogy a módszerek és a kapcsolatok felülvizsgálása a külpolitika és a nemzetközi kapcsolatok területét is érinti. A helyzetet egyelőre az jellemzi, hogy az Egyesült Államok nem mérte fel ennek a kibontakozó változásnak a világtörténelmi jelentőségét, és az új lehetőségekre régi módon reagált. A szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődését — messze túlmutatva a genfi tárgyalások témakörén — alapvetően az határozza majd meg. hogy az Egyesült Államok mennyire tud józan és alkotó módon reagálni a szovjet politikában bekövetkezett és még várható dinamikus, pozitív változásokra. — ie — Reprivatizálások Nyugat-Európában A párizsi tőzsdén, és egyidejűleg több nyugat-európai fővárosban újra forgalomba hozták a neves francia vállalatnak. a Saint Gobain-nek részvényeit. A tőzsdei jegyzések megindulása a konzervatív francia kormányzat egyik sarkalatos pontjának megvalósítását, az állami vállalatok magánkézbe adásának kezdetét jelenti. A Saint Gobain-t még 65 társa követi: nemcsak állami vállalatok, de pénzintézetek, szolgáltató- és biztosítócégek is vannak a repri- vatizálásra kiszemelt gazdasági egységek között. A francia programot, akárcsak a brit vagy a nyugatnémet reprivatizálásét, elsődlegesen ideológiai indítóokok vezérlik. A legfőbb, és tegyük hozzá, meglehetősen leegyszerűsített szempont az. hogy a magántársaságok az állami vállalatoknál hatékonyabban működnek, a magántársaságok nem szorulnak rá, és nem is támaszkodhatnak annyira az állam gyámolítására. Közös vonása valamennyi akciónak, hogy bár mindenütt konzervatív kormányzat hajtja végre azokat, a reprivatizálások iránt rokonszenvet igyekeznek kelteni a tömegekben, úgy „csomagolják" a programokat. Ennek módszere, hogy Nyugat-Európa-szerte amerikai és brit mintára az úgynevezett „népi részvényességet” terjesztik el. Emögött részben a takarékosság, a megfontolás, vagyis, hogy a kisember a sokfajta takarékossági lehetőség mellett a működő tőke- beruházásokhoz is megtegye a maga hozzájárulását. Másrészt éppen a vállalati részvényjegyzést tekintik a legjobb módszernek a tulajdonosi szemlélet erősítéséhez Ezeknek az elveknek vetik alá a reprivatizálások gyakorlati megvalósítását. Franciaországban például a törvény értelmében a vállalat saját alkalmazottainak ajánlja föl a részvények tíz százalékát, méghozzá kedvezményes, 10—20 százalékkal olcsóbb áron. Minden tíz részvény után ingyen adnak egyet, feltéve, ha másfél évig a tulajdonos nem adja tovább az értékpapírokat. A részvények húsz százalékát külföldön hozzák forgalomba — Svájcban, Angliában és az NSZK-ban — ügyelve arra, nehogy valamelyik nagyvállalat megkaparintsa a részvények többségét, „ellenőrzést szerezzen a nemzeti tőke felett". A Saint Gobain iránt igen élénk az érdeklődés, tízmillió- an jelezték vásárlási szándékukat. Ugyanez történik a La Manche csatorna túloldalán, ahol az eladásra kerülő British Gas állami vállalat részvényeire négy és fél millió vásárló tart igényt. A külföldi vállalatoknak be kell érniük a részvények 12 százalékával, a vállalatoknak általában pedig az értékpapírok 24 százalékával. A British Gas közlése szerint 4.5 millió igénylés fele 400, vagy még ennél is kevesebb részvényre szól, — amelyek egyenként 1,35 fontért vehetők meg —, vagyis a kistőkével rendelkező magánszemélyek a vásárlásra kiszemeltek — hangsúlyozzák Londonban. A reprivatizálásokat bíráló baloldali pártok ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy a vállalatok feletti tényleges ellenőrzésen semmit sem változtat a sok kisrészvényes léte: tíz százalék alatti tőketulajdon is hatékony ellenőrzést biztosít a nagytőkés tulajdonosoknak. Kedvező viszont számukra a fejlesztési kockázatok megosztása, és az alacsonyabb teherviselés. A reprivatizálásoknak is megvan a határa, mégpedig az össztökés és az összgazdasági érdekek védelme a korlát Mint ezt Kohl kancellár fejtette ki: a legszükségesebb, a szövetségi érdekeknek megfelelő gazdasági funkciókat az állam megtartja magának. Más kérdés, hogy a reprivatizá- lásokkal egyidejűleg bejelentett programokban a kormányok fokozták a követelményeket az _állami tulajdonban maradó vállalatokkal szemben is. Rugalmasabb, piacorientált gazdasági vezetést kérnek rajtuk is számon. E vállalatoknak is szabadabb kezet ad a jövőben az állam a döntéshozatalban, nem ad többé nekik olcsó állami hiteleket, a termékszerkezet és a vezetési módszerek megújítását kéri tőlük is számon. Marton János ECUADORI ESEMÉNYEK Az elnök nehéz napjai Quitoban az elnöki palota körül jelenleg — látszólag — minden csendes (Fotó: AP — MTI — KS) Bár a forróság igazán nem szokatlan az Egyenlítőn fekvő Ecuadorban, ebben a három magyarország- nyi, de csak 9 milliós latin-amerikai országban, az államfő a közelmúltban mégis különösen forró pillanatokat, órákat élt át. A légierő ejtőernyős alakulatai egy fél napon keresztül tartották fogságukban Leon Febres Cordero elnököt, hogy követelésüknek ilyen — kétségtelenül törvénytelen — módon szerezzenek nyomatékot. Közvetlen céljukat végül is elérték: egykori főnöküket, Frank Vargas Pazzos tábornokot, egy tavalyi felkelés bebörtönzött vezetőjét szabadon bocsátották. (Igaz, mégsem szabadulhatott teljesen, hiszen közben azzal vádolják, hogy negyedmillió dollárt saját céljaira használt fel.) E fura politikai tragikomédia egyik fejezete az elnök elengedésével lezárult, ám a színjáték tovább folytatódik — immár a parlament épületében. A törvény- hozás ugyanis rendkívüli ülésén azonnali és önkéntes lemondásra szólította fel az elnököt. Persze, könnyen tehette, hiszen a tavaly júniusi választások nyomán a 71 képviselői székből 40-et az ellenzéki pártok foglalnak el. ök folyamatosan bírálják a kormány politikáját, az elnök szerintük diktatórikus intézkedéseit. A mérnök szakképzettségű, milliomos üzletemberből elnökké lett Leon Febres azonban nem óhajt idő előtt (1988) távozni a quito-i palota bársonyszékéből. A jelenlegi törvények értelmében erre nem is kényszerítheti senki. No, de miért került ilyen kibékíthetetlen konfliktusba az elnök a honatyákkal? Elsősorban a követendő gazdaságpolitikáról alkotott eltérő nézetekben kell keresnünk a választ. A legutóbbi időszakban az olajexportra alapozott állami bevételeket súlyos veszteségek érték a világpiaci árcsökkenés következtében Ebben a helyzetben politikai üggyé vált a Vargas- ügy. Szeptemberben a parlamenti képviselők amnesztiát szavaztak meg a tábornoknak. Ám ezt az elnök semmibe vette. E lépése csak fokozta a végrehajtói és a törvényhozói hatalom közötti amúgy is duzzadó feszültséget. Ezek után került sor a Taure légitámaszponton a már említett politikai zsarolásra. Egy ütközet véget ért, tehát, ebben a meglehetősen fura és egyelőre azért töb- bé-kevésbé csendes belpolitikai háborúskodásban. Jellemző azonban a bizonytalanságra, az erővonalak tisztázatlanságára, hogy nehéz lenne eldönteni: az elnök, avagy a légierő (s a politikai ellenzék) került ki győztesen a legutóbbi öszA r ellenzék diktatórikus kormányzással vádolja Leon Febres Cordero elnököt szecsapásból. Mert: a lázadás vádját ejtették ugyan Vargas Pazzos tábornok ellen, de az elnökrabló akciót elkövető ejtőernyős alakulat vezetőit a szárazföldi hadsereg támogatását élvező államfő letartóztatta, s nem veti alá magát a parlamenti határozatoknak. E képlékeny politikai helyzet kimenetelét nagyban meghatározhatja, eredményre vezetnek-e Leon Febres jelenleg népszerűtlen gazdasági intézkedései, s az is: akarnak-e a katonák ismét részt venni a politikai hatalomban. Merthogy ez a megoldás sem idegen az ecuadori, s általában a latin-amerikai gyakorlattól. Daróczi László Kistermelők részére bábolnai naposcsibék eladók! Az árakban a csomagolási költség is szerepel. naposcsibeboltban házhoz szállítva Ár: Ft/db TETRA-82 húshibrid 9,70 9,90 TETRA—SL tojóhibrid 20,50 20,70 TETRA—H háztáji 10,50 10,70 TETRA-SL kakas 5,00 5,20 500 db felett a naposcsibék házhoz szállítását vállaljuk. 500 db alatti mennyiségeket a szendrői és budapesti naposcsibeboltunkban lehet átvenni. A megrendeléseket a következő címre kérjük elküldeni: Mezőgazdasági Kombinát Baromfikereskedelem és Szaktanácsadás 2943 BÁBOLNA
