Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
8 NÉPÚJSÁG, 1987. február 7., szombat „Bárhová menjenek is, helyt tudjanak állni • •• Gazdaságunk kulcskérdése a technikai fejlődés meggyorsítása. Ezt nemcsak a vállalatoknál érzik, de az iskolákban is. Különösen ott, ahol a kikerülő fiatalok nagy része közvetlenül a termelésben vesz részt. Nincs ez másként a gyöngyösi Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskolában sem, ahol minden napos feladat a megújulás, hiszen a holnap szakemberei ülnek az iskolapadokban. Hogyan és miként készülnek feladataikra, arra kerestük a választ. Aki számítógépet szerkeszt Bár még Besenyei Péter, most van túl a negyedik év első félévén, már egyetemistának tudhatja magát. A tarnazsadányi fiú ugyanis harmadikos korában ötödik helyezést ért el az országos matematikaversenyen a szakközepesek - kategóriájában. Kerülőúton került ebbe az iskolába, pedig eredetileg ide kívánkozott. Erről így beszél: — Végzős általános iskolásként már szakmát szerettem volna tanulni, de rábeszéltek, hogy jelentkezzek Pestre az Apáczai Gimnáziumba. Addig rágták a fülem, míg beleegyeztem, gondolván, hogy úgy sem sikerül, mivel tízszeres a túljelentkezés. Felvettek. Egy év után azonban kénytelen voltam otthagyni az iskolát, mert idegileg nem bírtam. Már a gyomorfekély fenyegetett, mert nem tudtam azt a — számomra — sok feleslegeset megtanulni. Utólag nem bánom azt az esztendőt, mert jó megalapozás volt a későbbiekre. Aztán kezdődtek az itteni tanévek Péter számára. Akkor került az iskolába, mikor az első számítógépek. Azonnal belebolondult ezekbe a csodálatos masinákba, s azóta egyre továbbfejleszti tudását. — Számomra ez az önmegvalósítás egy formája — mondja. — Minden emberben van kényszer, hogy alkotó módon éljen fantáziájával. A programkészítésen túl saját kisgépet is építettem. Mindenképpen meg kellett ismernem azoknak az embereknek a gondolkodását, akik készülékemet szerkesztették. S mikor ezen túl voltam, önállóan is nekiláttam: harmadik lettem a megyei Alkotó Ifjúság pályázaton. — S milyen problémákat ad föl a számítógépnek, hogyan használja ki a benne rejlő sok-sok lehetőséget? — Otthon például időmérési, ébresztési feladatokkal bízom meg. Egy hónapra előre betáplálom, hogy kit mikor keltsen. Egy másik feladat az volt, hogy programot készítettem arról, miként lehetne a térérzéket, a térlátást fejleszteni. — Mennyiben határozta meg ez az iskola érdeklődését, s milyen segítséget kapott? — Minden rendelkezésemre állt, hogy érdeklődésemet kielégítsem. Elég sok és modern komputer van itt, s küldenek szaktáborokba, börzékre is. Nem mondom, hogy mindenki „fertőzött” ettől, nyilvánvalóan akad haladóbb és visszahúzóbb rész a diákok között. MinA visszatérő A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója Rencsán János, aki látogatóba érkezett régi iskolájába. Boldogi fiú, aki világéletében szeretett „bütykölni'. Szétszedte és összerakta előbb a biciklit, majd a kismotort. Szinte természetes volt, hogy ide jelentkezett. — Nekem nagyon tetszett az a négy év, amit itt töltöttem — mondja. — Nagy szerepe volt ebben az osztályfőnökömnek, Laczik Istvánnak. Megértőén viselkedett velünk, sok ügyes-bajos dolgunkban segített. Szakmai tanulmányi versenyben nyertem országos második helyezést így felvételi nélkül kerültem be az egyetemre. Gépi forgácsolóként végeztem, s most a gépészmérnöki karra járok. — Érdeklődési körébe tehát a gépek tartoznak. Mi az, ami vonzza a különböző szerkezetekhez? — Ha valami elromlik, meg tudom csinálni, értem, hogy miként működik. Ez nagyon jó érzés. — Hogyan kötődik az iskolához? — Megbeszéltük az osztálytársaimmal, hogy küldünk lapot Laczik tanár úrnak, minden esztendőben, s ha van időnk, el is jövünk. Vizsgaidőszak végeztével én is benéztem. — Ha egy elsőssel . találkozna, s az lenne a dolga, hogy elmondja: miként töltheti tartalmasán a négy évet, mire biztatná? — Először is megkérdezném tőle, hogy tudja-e, hogy miért jött ide. Én annak idején nemigen voltam tisztában vele. Aztán azt javasolnám: az első évben nagyon tanuljon, aztán próbálja kibontakoztatni képességeit, töltse hasznosan a szabadidejét. Sportoljon, törődjön az egészségével is. Itt tanulni kell Másodikos tanuló Males Zsolt, aki gépszerelő és karbantartó technikusi osztályba jár. Nem tartozik a legjobb tanulók közé, de nagyon szorgalmas. Az ő hobbija is a számítógép. — Folyamatosan kell tanulni, akkor jó itt az iskolában — hangsúlyozza. — Én is technikai érdeklődésű voltam, megfogott a gépek világa. — Miként telik el egy napja, mire mennyi időt áldoz? — Reggelenként 6-kor kelek, általában 6, egyszer 7 órám van, s péntekenként gyakorlat. Ha végeztünk, az ebéd után hazamegyek, s leülök a számítógép elé. Késő délutánig általában ezzel foglalkozom, vagy a KRESZ- szel, amelyet szintén nagyon kedvelek. Azután kezdek tanulni, általában több időt fordítok a humán tárgyakra, mert azokat kevésbé értem. — Milyen programokat készít, hogyan „beszélget” a géppel? — Elsősorban még játék- programokat futtatok, de már próbálkoztam mással is: a szögfüggvényekről írtam egyet. Igyekszem kapcsolni kísérleteimet a tananyaghoz. — Vannak-e már tervei a későbbiekre, hogyan képzeli el életét? — Szeretnék számítástechnikai programozónak menni, hároméves főiskolai képzésre. Nem szerzem meg a technikusi oklevelet, inkább így tanulok tovább. Nem csorbul a tekintély A szakközépiskola első tanárai közül való a már emlegetett Laczik István. Tech- • nikusként kezdett dolgozni a város egyik üzemében, de érdeklődésének jobban megfelelt a tanítás. így került ide, s később megszerezte a tanári képesítést. Tíz esztendőn át szakfelügyelőskö- dött, bejárta az országot. Ma ötvenesztendős, s elégedett embernek vallja magát. — A hetvenes évek voltak a legtermékenyebbek számomra — emlékezik —, mivel az országot járva sok tapasztalattal gazdagodtam, s jó barátokra találtam. Haza is tudtam hozni azt, amit érdemes. — Mi történt a gyöngyösi szakmunkásképzésben az elmúlt huszonöt esztendő során, milyen változást érzékel? — Ügy gondolom, hogy az idegenkedés a szakközépiskolákkal szemben már a múlté, mert bizonyítottunk. A mi iskolánk is a középfokú műszaki szakemberképzés országosan ismert és elismert bázisa lett. Annak idején pedig sokan mondogatták, hogy ez „se nem szak, se nem közép”. — Volt tanítványa dicsérte pedagógiai érzékét. Milyen sajátosságai vannak az itteni tanulóknak? — Akik idejönnek, általában jó szándékú falusi gyerekek. Az értelmes feladatokat szívesen elvégzik. A diák—tanár viszony nálunk egyébként is munka- kapcsolat. Ezért szervesebb, közelibb. — Nem csorbul-e a tanár tekintélye, ha a tanítványai Maka Zsolt az osztályban, társai között egy-két területen — mondjuk a számítástechnikában — túlszárnyalják? — Nem ezen múlik a tekintély. Természetes is, hogy ha néhányan többet tudnak e téren nálunk. Hasonlóan fogalmaz Hor- nyák Béla is, aki 1977-től tanít villamosipari tárgyakat itt. ö is „kívülről” érkezett, mérnökként került a pedagóguspálya vonzásába. — Nem tartom én sem ezt ellentmondásosnak — hangsúlyozza. — Inkább ki kell használni a tanítványainkban rejlő lehetőségeket. Arra a néhány gyerekre nagyon jól lehet építeni. A számítástechnika egyébként sok szempontból nagy segítségünkre van. A gép tanulmányozandó eszköz, de szemléltethet, támogatást nyújthat különböző tárgyak oktatásához is. — Milyennek ítéli meg a tantestületet, jó-e itt tanítani? — A közösség nagyon erős, de sok viharon mentünk át. A tantervi módosítások, a változások megnehezítették az életünket. A tantárgycsoportos oktatási formáról letértünk, majd most újra valami másba kezdtünk. Ez nem tesz jót a színvonalnak, mert legalább három év kell. míg valamire rendesen be- állunk. A fejlődésért — Valóban, a második évében vagyunk a megváltozott szakközépiskolai oktatásnak — kapcsolódik a beszélgetésbe Pólyák György igazgató. — A képzés újra általánosabb irányba halad. Ez kedvező, mivel az üzemekben is a piachoz való alkalmazkodás került középpontba. Most például az esz- tergályos, a marós és a köszörűs integrálódott egy szakmába, a fémforgácsolóba. így a végzett tanítványainkat könnyebben tudják foglalkoztatni. Reméljük, ez már az állandóság felé mutat, s hosszú távra kialakulhat a töretlen fejlődés. — Egyébként a tárgyi és személyi feltételeket mindig a holnapra figyelve igyekszünk fejleszteni, központi és saját erőforrásokból továbblépve. Bővül az iskolánk, s új gépeket, műszereket váBesenyei Péter: — Számomra ez az önmegvalósítás egy módja Rencsán János: — Vége a vizsgaidőszaknak súrolunk. A tanárok közül 6—8 kolléga minden esztendőben továbbtanul. — Különösen jól állunk a számítástechnika alkalmazásában, már húszon fölül van gépeink száma. Külső szakkörvezetőket is bevonunk az érdeklődés kielégítésébe, sokan tanítványaink közül igen magas szintre érnek el. Az új oktatási törvény is lehetőséget teremt nagyobb önállóságra, ezzel élnünk kell. A közismereti tárgyakat is szeretnénk minél nagyobb hatékonysággal oktatni, felhasználva a korszerű eszközöket. — Középpontba állítottuk a fejlődést, a hatékonyságot. A lényeg az, hogy bárhová menjenek is tanítványaink, helyt tudjanak állni az itt szerzett tudással. Gábor László denesetre megtaláltam a hasonló érdeklődésűeket, s a kollégiumban is tudok dolgozni. — Hogyan képzeli mondjuk tiz év múlva az életét, mivel foglalkozik majd, milyen munkakört szeretne? — A Budapesti. Műszaki Egyetemre megyek műszer- és irányítástechnikai szakra. Ha végzek, szeretnék csak a munkámmal törődni, nem szervezni, adminisztrálni. — Hitvallása? — Ügy érzem, a jó mérnöknek mindenben kételkedni kell, hogy a dolgok mélyébe láthasson. Laczik István tanítványai körében Hornyák Béla: — Támaszkodni kell a diákok tudására Potyák György: — Távlatokban gondolkodunk (Fotó: Tóth Gizella) A kuruc generális emlékezeti Az iskola névadójának, Bottyán Jánosnak az emlékéi zi az a kiállítás, amely a N ság-hél alkalmából nyílt az la aulájában. Az ott szerepl« g.yakat és fényképeket a 1 Megyei Múzeumi Szervezet l.vezte el. hogy közelebb kei nek a fiatalokhoz a legendás Képösszeállitásunkban Tóth zella a korabeli fegyverek éí darabok szépségét, formáját fel. Mellettük a kuruc gém arcképe. R. VÁRKONYI ÁGNI 1 ... Bottyán augusztus elején indul le Szécsényből ötezer emberével a Duna mellé, s Földvárral szemben veretett tábort. Heister meghallván Bottyán készülődését, abbahagyta Veszprém ostromát, és indult sebesen teljes haderejével Földvárhoz. A túlparton egyelőre nem mozdultak, csak nagy seregszállító kompon kalapáltak napestig. Különben Heister őrszemei kifürkészték, hogy Bottyánnak csak két kis hajója van. Azokon ugyan át nem jöhet. Néhány vakmerő vitéz mégis átcsúszott a császári védvonalon, mert Heister háta mögött Bottyán kiáltványát hordták szét a falvakon. Legyen készen mindenki — írja Bottyán —, mert hamarosan átmegy, s akkor minden fegyverforgató gyűljön melléje. Kiverik az ellenséget, és a szép szabadság felragyog. Nem könnyelmű ígéret ez? Hiszen Rákóczi híres generálisa nehéz helyzetbe került. A Duna túlsó partján talán kétszer-háromszor erősebb sereg várta, mint az övé. Elkészült ugyan a nagy komp, de ezen csak részletekben vihetik át a hadakat Ha vihetnék. Mert a Dunán. mint sűrű szúnyograjok, német naszádok cirkálnak. Bottyánnak csupán két tábori tarackja van. S ha
