Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
Nyargal a böjti szél keresztül a falun. Megcincálja a gyengébb háztetőket, lelök- dösi a cserepeket, felborítja az üres vödröket az udvaron. A templomtoronyban megállítja az órát. amiből rosszat sejtenek az emberek, pedig csak a mutatók akadnak össze, amikor egymásra borulnak éjfélkor. A vihar rendszerint a hegyek felől jön. töri. zúzza az erdőt, mindent, ami csak útjába kerül. Megtépázza a száraz ágakat, kicsavarja a koihadt fákat, majd — mint aki jól végezte a dolgát — végigsüvít a falun. — Böjti szél! — mondogatják az emberek. és fázósan húzzák össze magukon a kabátot. A házikó, amely előtt megállnak autók, szégyene, meg dísze is egyszerre a falunak. Egy darabka a légmúltból, amelyet mutogatni illene a vendégek előtt, ha a zsúpfödél alá nem bújna be a szél. ha jutott volna néhány ezer forint a tatarozásra, arra. hogy meglássák az emberek, milyen is volt a régi új korában! / Itt a patics'kerítés mögött él özvegy Mézes Jánosné született Varjú Veronika egve- dül és magányosan, élete és háza nyitott könyv a világ előtt, akár egvetlen lapjára ráfér mind a hetvennégy esztendő Férje odaveszett a Donnál, örökre itthagyta hat gyerekkel, akik azután —. ahogyan lenni szokott — felnőve hatfelé szaladtak a szélrózsa minden irányába. Zsófi nénit, amikor a népszámláláskor a foglalkozása felől faggatták azt mondta: — özvegy! Rántott egyet a vállán a tanítókisasz- szony. és beírta a rubrikába: alkalmi munkás. Ettől a naptól kezdve özvegy Mézes Já- nosnénak egyetlen nyugodt perce sem volt mindaddig, amíg rá nem szánta magát és fel nem ment panaszt tenni a tanácshoz. — Alkalmi munkás vagyok én Antal'.’ Láthatja az egész falu. hogy hajnaltól estig megállás nélkül dolgozom. Az elnök magához ölelte a szikár madár- csontú kis öregasszonyt, és haragot mutatott : — Látja Verőn néném! Még ennyit sem bízhatok másokra. Tudja mindenki, hogy maga ..vadvirágárus", ez a dolga, ez az állandó tisztességes foglalkozása. Ezt kellett volna beírni! — Méghogy alkalmi? Jönnének csak velem alkalmilag pirkadat előtt az erdőre, hóvirágot, ibolyát, barkát szedni, hogy amikorra előbújik a Nap. akkor már ott legyek a hátimmal a városban . .. A szegény ember békéjét elvenni is köny- nyű. de — ha tőből fakad a szeretet. — visszaadni sem nehéz. Nagy kő esett le Mézesné szívéiől, amikor az elnök átjavította a papírt. — Megáld az Isten érte fiam! — gurult végig egy könnycsepp a száz barázdával felhasogatott hajdani szép arcon. Örömét csak növelte hogy mikorra hazaért, otthon várta az egyik fiától a távirat: vasárnap érkezünk! Három gyerek ugrik ki a hátsó ülésről, a papa és a mama a düledező. rossz kapuval kínlódnak. — Beállnék a kocsival anyám! Az öregasszony nem szól. csak némán a fejével bólogat, azután a fia is csak a levegőt porolja a tenyerével a hiábavaló próbálkozáson. Fél óra sem telik bele. már serceg a sza- lonnazsir a lábasban, friss, sárga székű tojásokat ver fel a reszkető öreg kéz a tányérban. — Jó habosra verje mama! Ügy szeretik a gyerekek. A menve pongyolát kap. és szétnéz az udvaron, ahol piros tarajú. nagy, sárga tyúkok karátyálnak. kapirgálnak a porban. — Levágok egyet közülük! — A tyúkok hadd tojjanak csak lányom —, majd visztek haza szép friss tojásokat —. hanem van még egy bábakakasom, annak csapd el a torkát .. . Az öreg ház kéménye bodor füstöket pipál. a gyerekek pedig, amint jól beregge- liztek. közrekapják a dédikét: — Gyerünk az erdőbe! Keressünk hóvirágot — Majd ebéd után báránykáim. addig hadd segítsek. — Csak vigye őket mama! Legalább lesz tőlük egy kis nvugovásom. Délelőtt egészen megszelídül az idő A gyorsan futó felhők mögül langyosan süt a nap. a száradó cserjével borított erdei föld balzsamos illatot áraszt. — Éizitek a föld szagát? A fagyott, dermedt föld. ilyenkor ébredezni kezd. és lassan lélegzik, mint a halottaiból feltámadt ember. Hallgatnak az apróságok, áhítattal szívják magukba dédike minden mondatát, a verő oldalakon pirkadt földből labdát gyúrnak. és azt szagolják Esztike. — a legnagyobb kislány az öreg mamához bújik: — Tudok egy titkot! Dédike ujjával lakatot tesz a szája elé. és szívére rakja a kezét. — Hoztunk neked meleg kendőt, bundacipőt, szép zsebkendőt! Nevet a dédimama. távolra int a tenyerével. — Messze van még a húsvét angyalkám! Korai még az ajándék. A gyerekek hóvirágot találnak, ki erre. ki arra széleá. mogyoróbarkáért nyújtóznak a gallyak között Esztike nem hagyja any- nyiban: — Elviszünk magunkkal! Azt mondja a mama. hogy neked sok pénzed van. aztán majd te is nálunk lakhatsz az. új kertes házban. Élénkül a szél. megrázza a száraz bokrokat. megzörgeti a csupasz fák gallyait. Közben előkerül a két kisebb gyerek is. egyik barkával, a másik hóvirággal, sárga virággal. A fiúcska a földre fekszik. — Mit csinálsz Zsoltika? — A földet szagolom! Delet harangoznak, amikor beérnek a faluba, a-/ ínycsiklandozó illatok a kapuig áladnak. A bábakakasnak olyan levese van. mint az olaj, farkasétvággyal eszik az egész család, csak a dédike szótlan. mint aki nagy titkot hordoz a szívében. A menye a leves után felhasználja a kedvező pillanatot. arra számít, hogy okos, értelmes érvekkel meggyőzi az anvósát: düledezik az. öreg ház. gyorsan telnek az évek. és különben is jobb sorsra érdemes már a munkában megfáradt öregasszony . . . Szólna is már. de Zsoltika megelőzi: — Szagoltuk a földet anyu! Csak úgy árad belőle a tavasz. És nézd a barkát meg a hóvirágot, nem a piacon vettük, magunk szedtük a tanító néninek . .. Dédike elkapja a pillanatot és kapcsolódik a kedves szavakhoz: — Sok boldogság vár itt iátok még édes gyermekeim! Tavasszal az összerakott kis pénzecskémből rendbehozatom az öreg há-- zat. a légi kerítést, vén gémeskutat. Meglátjátok, olyan lesz itt minden, mint a mesében. Ha- megunjátok a várost, lejöttök ide pihenni, virágot szedni, föld szagát szívni . . . A menyecskének torkán akad a falat. János a fia is hamar befejezi a? ebédet, aztán sebbel, lobbal pakolni, csomagolni kezdenek. — Hová mennétek? Jószerivel le sem nyeltétek az ebédet. — Hamar haza kell érnünk! — vág a szavába a fia, és látható izgalommal biztatja a gyerekeket. — Tegnap süteményt is sütöttem nektek! Legalább azt várjátok meg. be kell azt is csomagolnotok. Az elrontott korai örömöt azonban mái nem lehet visszahozni, a ki nem mondott szavak néha többet mondanak minden beszédnél és a türelmetlenség átragad mindenkire. Az asztalon ottmarad a mosatlan edény, a tegnap sütött sütemény és a táska mélyén a dédikének szánt sok szép ajándék. Gyors, hamar búcsúzkodás, és máris az autóban ül az egész család. — Legalább a friss tojásokat vigyétek el! Röpdösni próbáló madárnak tűnik özvegy Mézes Jánosné. amint a távolodó autó után integet, aztán kötényébe fogja a kezét, hiszen messze .iáinak már. akiket köszöntött — Csak nincs valami baj Verőn néném? Az öregasszony úgy tesz. mintha semmit sem hallana, tejére húzza a kopott régi kendőt, és befelé indul. Szemét elfutja a könny, de ma valahogyan nem tud sírni, csak ott belülről a szívét markolja erősen valami. Délután az erdőre indul és somvirág- gallyacskákkal szedi tele a kosarát, hogy másnap reggelre személyesen a városba vigye a tavaszt. . . Szalay István Böjti szél Tavasz—nyár '87 A Duna-Intereontinental Szállóban rendezett divatbemutatón készült Szántó György képriportja
