Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-18 / 41. szám

2­NÉPÚJSÁG, 1987. február 18., szerda Nyitás Nyugat felé Világűr és ellenőrzés A szovjet űrkutatási la­boratóriumok megnyílnak a nyugati ellenőrök előtt, mi­helyt megegyezés születik arról, hogy tilos fegyvere­ket juttatni a világűrbe. Erről nyilatkozott az APN szovjet sajtóügynökség ka­tonai kiadványában Lev Sze- mejko, a moszkvai USA— Kanada Intézet szakértője. A katonapolitikai kérdések­ben jól tájékozott kutató egyebek között kijelentette: — A Szovjetunió kész megnyitni laboratóriumait el­lenőrzési célokra. Ehhez az kell, hogy olyan megállapo­dás szülessék, amely meg­tiltja fegyverek kijuttatását a kozmoszba. Akkor a meg­állapodás teljesítésének el­lenőrzése céljából a nyuga­ti ellenőrök is bejuthatnak a laboratóriumokba, hogy meggyőződjenek róla: a Szovjetunió kizárólag békés űrkutatást végez. Kölcsönös alapon természetesen a szov­jet szakembereket is fogad­ni kell az amerikai űrlabo­ratóriumokban. — A Szovjetunió számára a legszigorúbb ellenőrzés sem probléma — mutatott rá Lev Szemejko. — Az ellen­őrzés szovjet megítélési el­ve: az ellenőrök menjenek el a másik országba és győ­ződjenek meg arról, hogy sem a tudományos labora­tóriumokban, sem az atom­kísérletek térségében nem folynak katonai kutatások. Fontos, hogy éppen a kezde­ti, szakaszban, a laboratóriu­mokban akadályozzák meg új pusztítóeszközök létreho­zását. NSZK-IRÁN: Teheráni tiltakozás Irán kedden — két nap leforgása alatt — másodszor tiltakozott egy Khomeini ajatollahot sértő nyugatné­met tévéműsor miatt. Fel­háborodásának kifejezéséül egyben átmenetileg bezáratta az ország majna-frankfurti és hamburgi főkonzulátusát. Légitársaságának frankfurti irodájában sztrájkba lépett az iráni személyzet. Moha­med Szalari iráni nagykö­vet Bonnban Jürgen Möl­lemann külügyi állammi­niszternek adta elő pana­szát, Teheránban pedig a nap folyamán Armin Frei­tag nyugatnémet nagyköve­tet rendelték be a külügy­minisztériumba szigorú fi­gyelmeztetés átadása céljá­ból. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva a bon­ni külügyminisztérium szó. vivője kedd este megerősí­tette az ÍRNA iráni távirati irodának azt a közlését, amely szerint Teherán az ország elhagyására szólított fel két nyugatnémet diplo­matát. MOSZKVA UTÁN A békefórum világvisszhangja BONN Egon Bahr nyugatnémet szociáldemokrata politikus, az SPD parlamenti frakció­jának leszerelési szakértője, aki részt vett a hétfőn be­fejeződött moszkvai békefó­rumon, felszólította Kohl kancellárt, hogy az NSZK- ban is rendezzenek hason­ló találkozót. A Deutsch land- funk rádiónak adott nyilat­kozatában kifejezte azt a re­ményét, hogy a moszkvai tanácskozás nem marad egyedi jelenség. Bahr sík rá­szállt a leszerelés ügyének előbbrevitele, a kollektív biztonsági rendszer megte­remtésére irányuló politika mellett. A Stuttgarter Zeitung sze­rint a sok kiemelkedő kül­földi vendég jelenléte a moszkvai békefórumon azt mutatja, hogy a gorbacsovi szovjet vezetésben mind job­ban megbíznak, a főtitkár tekintélye gyarapszik. Az újság súlyos tévedésnek mi­nősíti és elutasítja azokat a főleg amerikai próbálkozá­sokat, hogy lebecsüljék a moszkvai találkozót. PÁRIZS A francia sajtó részletes tudósításokban és kommen­tárokban foglalkozott a moszkvai fórummal, de a polgári lapok változatlanul tele vannak kétkedéssel, sőt szándékos bizalmatlansággal. A jobboldali Le Figaro azt írta. hogy Gorbacsov minden elődjével szemben élvezett nagy előnye, hogy „a hír­közlő eszközök aranyműve­se”. A nagy látványosság azonban mit sem érne kö­zönség nélkül, s a lap így azon bosszankodik, hogy Gorbacsov el is érte a si­kert, méghozzá nyugati se- gédkezéssel. A Le Quotidien de Paris is a tudomány és a művészet sztárparádéján álmélkodik és elismeri, hogy „a Szovjetunió bizony vál­tozik, szó ami szó, mozog. Most már csak azt kellene megállapítani, mik a moz­gás korlátái és megérteni okait.” A szocialistákhoz közel álló Le Matin azon tűnődött, vajon hányán fogták fel e fényes gyülekezetből, milyen szédületesen felgyorsult a szovjetország mozgása. LONDON Miközben Reagan ameri­kai elnök mindinkább el­zárkózik a nyilvánosság elől, Mihail Gorbacsov szovjet vezető veszi át a „nagy kom­munikátor” szerepét a nem­zetközi politika világméretű színpadán — állapította meg kedden a moszkvai békefó­rumról és az SZKP KB fő­titkárának felszólalásáról be­számolva a Daily Mirror. A Today politikai szerkesz­tője „Fekete napok ,a Fehér Házban” című írásában ami­att aggódik, hogy miközben Mihail Gorbacsov a csillag- háborús program veszélyei­re figyelmezteti a világot, a nyugati közvélemény mind­inkább elveszti bizalmát Washington vezetőképessé­gében. A brit „minőségi” lapok egybehangzóan kiemelik a „nyugati értelmiségiek pél­dátlanul nagyszabású” ösz- szejövetelén elhangzott Gor- bacsov-beszédnek — a The Deily Telegraph szerint — „békülékeny és dogmatikus megfogalmazásoktól men­tes hangvételét”. „Aligha le­het beszédesebb jelképet ta­lálni a szovjet gazdasági és társadalmi gyorsítás, való­ban gyors ütemére, mint azt, hogy alig két hónappal Moszkvába való visszatéré­se után Andrej Szaharov lelkesen tapsolt Mihail Gor­bacsov beszédének egyes részeinek hallatán” — írja a The Times moszkvai tu­dósítója. A The Guardian szerint a békefórumon el­hangzott Gorbacsov-beszéd „az eredetileg feltételezett­nél is nagyobb diplomáciai fontosságot kölcsönöz Mar­garet Thatcher március vé­gén esedékes moszkvai meg­beszéléseinek”. Kormányátalakítás Vietnamban A Vietnami Szocialista Köztársaság államtanácsa hétfői ülésén jóváhagyta a kormány összetételének meg­változtatását, s kinevezte a minisztertanács hat új el­nökhelyettesét. Személyi vál­tozások történtek 14 minisz­térium és állami bizottság élén. A kormányátalakítást kedden ismertette a VNA vietnami hírügynökség. Az államtanács Nguyen Co Thach külügyminisztert megerősítette tisztében, s egyben a minisztertanács elnökhelyettesévé nevezte ki. A minisztertanács további új elnökhelyettesei: Nguyen Khanh, Nguyen Ngoc Triu (eddigi mezőgazdasági mi­niszter), Tran Duc Luong, Doan Duy Thanh külkeres­kedelmi miniszter és Nguyen Van Chinh. Két korábbi el­nökhelyettest, Tran Tran Quynh-t és Vu Dmh-t fel­mentették tisztségéből. A nemzetvédelmi minisz­térium élén Le Dúc Anh tá­bornok, a VKP KB PB tag­ja váltotta fel Van Tien Dung tábornokot. Változás történt a belügyminisztérium élén is: Mai Chi Tho került Pham Hung helyébe, aki továbbra is a miniszterta­nács elnökhelyettese marad. Samir—Shultz találkozó Shultz külügyminiszterrel kezdte meg kedden wa­shingtoni tárgyalásait Samir izraeli kormányfő. A mi­niszterelnököt, aki ebben a minőségében beiktatása óta először jár az Egyesült Ál­lamokban, szerdán fogadja Reagan elnök. Dzsemajel Párizsban Amin Dzsemajel libanoni elnök kedden délután Pá­rizsba érkezett. A repülőté­ren Jacques Chirac francia miniszterelnök fogadta. A libanoni államfő kétnapos látogatása alatt tárgyal Mit­Ki sem kell lennie a lábál! 'KERAVILL Csomagküldő szolgálatunk ajánlata: WM 600-as, keverőtárcsás, GYORSMOSOGEP 1,5 kg ruha mosására KISMÉRETŰ, NAGY TELJESÍTMÉNYŰ, GÖRGŐKÖN KÖNNYEN MOZGATHATÓ. ...VIZET MELEGÍT, MOSAS KÖZBEN MELEGEN TARTJA, A VÍZ HŐFOKA ELLENŐRIZHETŐ. A HASZNÁLT MOSÓVIZET KISZIVATTYÚZZA. Ara;2490 Ft t Füstén, utánvéttel házhoz küldjük, a SZÁLLÍTÁS ,= DÍJTALAN -amíg »re* 600-»» mo»>tép«i a készlet uunLl tart. név: terrand elnökkel. Chirac miniszterelnökkel és Rai- mond külügyminiszterrel, valamint Jean-Marie Lusti­ger párizsi érsekkel. A tárgyalások várhatólag a libanoni helyzetre össz­pontosulnak. Franciaország ma is erős szálakkal kötő-« dik régi gyarmatához, amely­nek létrejöttében és Szíriá­tól való leválasztásában is döntő szerepet játszott. A Közel-Keleten ennek az or­szágnak juttatja a harma­dik legnagyobb összegű se­gélyt Egyiptom és Szíria után. Franciaország részt vesz az ENSZ békefenntartó erőiben és 130 tanárral biz­tosítja, hogy hat középisko­lában ma is francia nyel­ven tanítsanak. Spanyolország Ingyenes oktatás Spanyolország állami kö­zépiskoláiban szeptember­től kezdve ingyenes lesz az oktatás. Az erről szóló dön­tést kedden ismertette Jósé Maria Maravall közoktatá­si miniszter. Az elmúlt napokban a spanyol fővárosban és az ibériai állam nagyvárosai­ban több százezer diák tün­tetett demokratikus iskolai reformot követelve. Az ak­ciók még a tavalyi tanévkez­déskor indultak és a közép- iskolásokat sok helyütt tá­mogatták az egyetemisták, valamint a tanárok szövet­ségei és a szülői munkakö­zösségek. Spanyolországban eddig csak az állami általá­nos iskolák voltak tandíj- mentesek. Külpolitikai kommentárunk Bécsi munkareggeli AZ OSZTRÁK FÖVÁROSBAN kedden nemhivata­los munkareggelin találkoztak a bécsi Európai Biz­tonsági Értekezlet utótalálkozóján részt vevő lő NATO-ország és a Varsói Szerződés hét tagállama küldöttségvezetői. A kezdeményezés formailag a NATO részéről indult el, valójában válasz volt a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének tavaly júniusi, budapesti felhívására. Annak idején a szocialista országok vezetői az Uraitól az Atlanti­óceánig húzódó térségre vonatkoztatva kezdeményez­ték a hagyományos fegyverzetek és fegyveres erők csökkentését. Gyakorlatilag fél évig váratott magá­ra az Észak-Atlanti Katonai Szerződés válasza a ja­vaslatra. Ezúttal előzetes konzultációra hívták meg a partnereket a Brüsszelben, február 11-én kiadott nyilatkozatukban. A két katonai szervezet közötti első ilyen formális kapcsolatfelvétel persze önmagában jelentős esemény Pillanatnyilag azonban több a tisztázatlan kérdés, mint amire világos és egyértelmű választ lehetne ad­ni a tekintetben, hogy miként is valósuljanak meg a tárgyalások a hagyományos fegyverzetek csökkenté­séről földrészünkön. A feladat sürgető. Nincs még egy olyan térség a Földön, mint Európa, ahol ilyen mértékben összpontosulna szembenálló katonai erő A két katonai szövetségi rendszer mellett, figyelem­be véve a semleges és el nem kötelezett országok hadseregeit is, Európában mintegy ötmillió katona áll fegyverben. Különösen Közép-Európában nagy a hagyományos fegyverzetek összpontosítása. Több mint egy évtizede folynak — éppen bécsi helyszín­nel — tárgyalások a közép-európai térségben érin­tett államok képviselői között a fegyverzetek és a fegyveres erők csökkenéséről, ám mind ez idáig ér­demi eredmény nélkül. AZ EURÓPAI bizalom- és biztonságerősítő intéz­kedésekkel és a leszerelés előmozdításával foglalko­zó stockholmi fórum első fordulójának tapasztalatai arra ösztökélnek, hogy ilyen szélesebb keretben len­ne célszerű folytatni a tárgyalásokat a hagyományos fegyverzetek és fegyveres erők csökkentéséről. Ez következne a Varsói Szerződés budapesti felhívásá­nak logikájából is, hiszen az Uraitól az Atlanti-óceá­nig terjedő térség katonai problematikája nem kizá­rólag a NATO és a Varsói Szerződés tagállamait érin­ti. A keddi munkareggelire viszont a NATO brüsz- szeli indítványa kizárólag a két katonai szövetség résztvevőit hívta meg. A napokban Jurij Kaslev, a bécsi utótalálkozón részt vevő szovjet küldöttség ve­zetője utalt rá, hogy a jelek szerint a NATO szeret­né a későbbi tárgyalások körét leszűkíteni a két ka­tonai tömbre, márpedig ez valójában Európa 33 ál­lamát érinti. A szocialista országok képviselői ezért azon az állásponton vannak, hogy esetleg a stockhol­mi tanácskozás tárgykörének kiszélesítésével lehetne megfelelő keretet adni a nagy fontosságú tárgyalá­soknak. Ortutay L. Gyula ú I Jeruzsálemben megkezdődött John Demjanuk ukrán származású háborús bűnös bí­rósági tárgyalása. A vádirat szerint felelősség terheli 850 ezer zsidó meggyilkolásáért. A képen Demjanuk balról látható. Jobboldalt a védőügyvéd (Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) KamkxMtni VMIalat BUDAPEST. Pf. 24 1381 GONDOLJON A NYÁRRA! HÜTÖGÉPVÁSAR a Skála Duett Aruház műszaki osztályán! Lehel 240 I *** energiatakarékos 9100 Ft Lehel 200 I *** energiatakarékos 8600 Ft Lehel 200 I ** 6000 Ft Március 31-ig már 20% előleg befizetése mellett megvásárolható. További ajánlatunk: Jácint Orion színes tévé 26 100 Ft 50% előleg befizetésével kapható! Házhoz szállítás, OTP-ügyintézés helyben. £ £ £ íi A Heves Megyei Iparcikk kKiskereskedelmi Vállalat árualap-bővítő kötvényt bocsát ki magán- k. személyek részére. < Információk a vállalat “ 36-12-253 21 telefonszámon. Háborús bűnös a vádlottak padján

Next

/
Thumbnails
Contents