Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-10 / 8. szám

természetes szolgáltatást. Ezzel ugyanis úgy vagyunk, hogy csak akkor tűnik fel, ha nincs. Ezen túlmenően nagy örömet jelentett a községben a közvilágítás korszerűsítése. A főút mel­lett már nagy fényerejű vi­lágítótestek vannak, s tíz mellékutcában is megoldot­ták ezt a gondot. Ahogy az elnök fogalmazott: kivilágo­sodott a falu. Megyei keret­ből ugyan, de teljesen át­építették a Május l. úti hi­dat, aminek költsége 3,7 mil­lió forintot emésztett fel, — A jövőben azonban változik ezeknek a pénzfor­rásoknak a beszerzési lehe­tősége. Pályázni kell a me­gyei támogatásokra. Az idén milyen cél megvalósítá­sa érdekében nyújtották be pályázatukat? — Egyrészt még nem fe­jeződött be a vízvezeték- építés. Elképzeléseink sze­rint szükséges lenne az öre­gek napközi otthonára. Azon­ban nincs annyi pénzünk, hogy a megyei támogatásra pályázzunk. Magyarul, nincs alaptőként. Ügy ítél­jük meg, hogy 1987 ezek* nek a pénzeknek a megte­remtésével telik. Persze, ki­sebb munkákat elvégzőnk. Említhetném a kerti padok kicserélését az iskola mel­lett, vagy a Rákóczi utca végleges kialakításán is to­vább dolgozunk. — Miből, s főként hogyan élnek a mátraballaiak? — Csak megerősíteni tu­dom a már boltban, illetve a postán hallottakat. Szor­galmasak, dolgosak a köz­Ki vágott disznót? ségbeliek. így jól élnek. A falu egyetlen munkaadójá­nak a termelőszövetkezet számít. Ezért sokan eljár­nak a környék ipari üze­meibe. Például a Mátravidé- ki Fémművekhez, a Recski Ércbányába, Salgótarjánba, Egerbe. Iskolabusz kellene — Milyen a közlekedés? — Eger és Salgótarján fe­lé nem lehet panaszunk. An­nál inkább kielégítetlen Pé- tervására felé. A legna­gyobb gondot azonban az iskolabusz hiánya okozza. A felsötagozatosok Recsk- re járnak iskolába. Utazás­ra pedig csakis a helyi járat áll rendelkezésükre. Igaz, a termelőszövetkezet mostan­ság tárgyal a Volánnal, egy szerződéses járatról, ami ezt a problémát is megol­daná. de . .. Ezt az igényt csak alátá­masztja Kiss Istvánná, aki egyszemélyben községi párt- titkár, klubkönyvtár- és isko­lavezető. — így is kevés a fiatal a faluban — mondta. — Cé­lunk, hogy itthon tartsuk őket. vagy a gimnázium, a főiskola után visszatérjenek hozzánk. Ezzel az aprónak tűnő bosszúsággal már gye­rekkorban elvesszük a ked­vüket. — Tudnánk szám szerint is illusztrálni azt a tényt, hogy kevés a fiatal? — Mátraballán 1126-an Hoeltakaritas közben ... (Foto; Kőhidi Imre) élnek. Nemrégiben volt egy felmérésünk, ami szerint 167-en már túljutottak a hetvenedik életévükön. A községi párta lapszervezet zöme is nyugdíjasokból áll. Ismerik a nélkülözést is — Az idősebb párttagok hogyan fogadták az MSZMP KB novemberi határozatát? — Az általános vélemé­nyük az volt, hogy már ko­rábban kellett volna. Ezek az emberek nagyon féltik a már meglévő értékeinket, ök tudják csak igazán, hogy mit takar a határozat azon 'kijelentése, ami szerint, ha nem sikerül hatékonyabban dolgozni, a kongresszus és az ötévés terv feladatait megvalósítani, akkor az ed­digi vívmányaink is veszély­be kerülnek, ök még em­lékeznek azokra az időkre, aminek sajnos, részesei vol­tak, amikor nem volt ter­mészetes az autó, s a nagy ház. Ismerik mi az a nincs. — Mennyire él ez a falu közösségi, társadalmi életet? — Nincs szó arról, hogy ez az én váram, ez az én házam. Közös céljaink el­éréséhez nagyon sok segít­séget kapunk a lakosságtól, a termelőszövetkezettől, va­lamint az UNIFORM Építő­ipari és Karbantartó Kisszö­vetkezettől. A Hazafias Nép­front aktivistái is egyre többet tesznek. A nyár fo­lyamán az UNIFORM dol­gozói minden iskolást meg­hívtak egy kirándulásra. Ez volt a gyermeknapi aján­dék. S nemcsak egy kipipá­landó vállalást teljesítettek, hanem a bográcsban való főzéssel, a vetélkedőkkel, egyáltalán, ahogy együtt el- töltötték azt a napot a gye­rekekkel, még ma is emle­getett élményt szereztek ne­kik. Mindez szinte bizonyítéK volt arra. hogy a látszat né­ha csal. S valóban — ahogy az egyik eladó is fogalma­zott —, csak ünnep utáni csendet találtunk Mátrabal­lán. Mert a hétköznapokon tartalmas, dolgos s pezsgő életet élnek a Dóna patak völgyében... Kis Szabó Ervin Amikor elindultunk, szép csendesen esett a ho. Kollegámmal útközben végig az eget kémleltük, hogy az enyhe. majdnem tavaszias évkezdet után várható-e a tél nagyobb támadása. Az egyébként Is kanyargós he­gyi úton ugyanis nagyokat fújtatva kapaszkodott fel az autónk. Eleinte szerencsének vettük, hogy szinte alig találkoztunk járművel, de később már-már zavart bennünket a nagy csend. A behavazott, nyom nélküli kapaszkodók, mintha a végtelenbe vezetnének. Megkönnyebbülve suhan tunk el a Mátraballát jelző tábla mellett. Am. a faluba hasonló forga lomnélküliség fogadott bennünket. Biro Janos tanácselnök: „A legnagyobb eseményt a víz jelentette" Tizennégymilliós postaforgalom Falujárásunkat a boltban kezdtük. A község egyetlen árudáját a parádi áfész üzemelteti. Ahogy belép­tünk. akarva-akaratlanul összenéztünk kollégámmal. S bár, nem szóltunk a köszö­nésen kívül semmit, több mint valószínű, hogy egyre gondoltunk. Mintha az ott tapasztaltak, látottak az ed­digieket bizonyították vol­na. Az eladókon kívül ugyanis egy teremtett lélek sem volt a boltban. — Hiába, ez az ünnepek utáni csend — törte meg tanácstalanságunkat Biró Pálné boltvezető-helyettes. — Nincs ám ez mindig így — tette hozzá mintegy ma­gyarázatként —, havonta 8— 9 százezer forint a forgal­munk. S mert. hogy ez valóban megteszi, szinte adódott a kérdés: — Miből fogy a legtöbb, s milyen az ellátás, elégedet- tek-e ezzel az itt élők? — A napi cikkekből áru­lunk a legtöbbet — hall­hattuk —, miközben fotós kollégám örömmel hozta működésbe masináját az egyetlen vevő megérkezése után. — Hét végére kapjuk a húst, habár az ebben az időszakban nem nagyon kell. Szinte majd minden háznál túl vannak már a hagyo­mányos disznóvágáson. Ki­váló kenyeret kapunk na­ponta Pétervásáráról. úgy érzem, nem lehet panaszuk a nálunk vásárlóknak — Hogyan fogadták a szeszárusitásra január I-vel hozott új rendeletet, ami szerint csak 9 óra után le­het vásárolni az italokból? — Eddig sem volt jellem­ző a reggeli szeszforgalom. Akadt néhány vevőnk, aki nem ismerte az új szabályt, de nem jelentett problémát. Idővel ehhez is hozzászok­nak az emberek. Miután a jó kereskedői invitálásnak, a vásárlásnak nem tettünk eleget. elbú­csúztunk az eladóktól, s a szomszédos iskolában arról tudakolőztunk, kinek mit jelentett az első tanítási nap a vakáció után. Az ud­varon csúszkáló, hógolyózó nebulók közül többeket szemmel láthatóan „szíven ütötte" a kérdés. Eleinte nem is nagyon akartak ve­lünk szóba elegyedni, míg végre nagy unszolásunkra Dudás Balázs törte meg a csendet. Igaz, inkább ő is a vakációról beszélt. mint az iskoláról: — Most vagyok másodi­kos — mondta nem kis büszkeséggel. — Azért még néhány napot kibírtam vol­na otthon. Sokat játszottam a szünetben, no, meg levág­tuk a két malacot is, még­hozzá egyszerre. Én fogtam a farkát — majd egy kis várakozás után mintegy he­lyesbítésként hozzátette —, a pörzsölés után ... Innen aztán társainak is megeredt a nyelve. Minden­ki fogta a disznó farkát — pörzsölés előtt vagy után, azt már nem firtattuk —, majd hangos „csatakiáltá­sok” közben kísértek ben­nünket a kapuig. Élénken érdeklődtek a fényképező­gép működési rendszeréről, aztán visszatértek a már „bejáratott" sinkópályához. A postán — talán már fölösleges is leírni —, az ott dolgozókon kívül szintén nem találtunk senkit. Bíró Gábor hivatalvezető-helyet­tes mutatta be birodalmát: — Alig tíz évvel ezelőtt épült a hivatal. Az évtized nyomai azonban nem lát­szanak az épületen, vigyá­zunk rá. — No, és a tartalom... ? — A forgalom sok min­t'sendetet denl elárul. Az elmúlt hó­napban 14 millió forint volt a bevétel. Ennek a többsé­gét pedig leginkább a kü­lönböző adók tették ki. Ez is jelzi, hogy szorgalmasak, dolgosak itt az emberek. így aztán pénzük is van. — Kornis Pálné kézbesí­tőtől csak annyit kérdez­tünk, hogy mi újság a falu­ban? Szokták mondani ugyanis, hogy amit egy pos­tás nem tud, azt már nem is érdemes még csak meghall­gatni sem ... — Ma már mindenre sok pénz kell — magyarázta —. megnőttek az igények. A fiataloknak új ház, meg természetesen kocsi. Mind­ez azonban senki ölébe nem hull csak úgy magától. Keményen megdolgoznak érte. Meg aztán olyan is van, hogy túllicitálják egy­mást az emberek. Ha a szomszéd kocsit cserélt, ak­kor cserélek én is. Szóval, jó módban élnek Mátrabal­lán, de hangsúlyozom: a munkájukból. Talán nem lényegtelen az sem, hogy ugyanakkor nem zárkóznak el a világtól. Elég, ha csak azt mondom, 94 féle újsá­got járatnak a faluban. Kivilágosodott a község — Az elmúlt évben kezdő­dött a vezetékes ivóvíz épí­tése. Ez pedig a legfonto­sabb feladatot jelentette. S aki minderről beszámolt, az a községi tanács elnöke, Bíró János. S, hogy a szo­kásosnál miért számított ez még nagyobb eseménynek, az is rövidesen kiderült. El­mondta, hogy a faluban mindössze egy kút, a vasút­állomás melletti adott egészséges vizet. A lakosság ezért is vállalta szívesen a 22 ezer forintos telekkénti hozzájárulást, amit tíz év alatt kell befizetni. A kivi­telezők munkája is dicsére­tes. Az eredeti átadási ha­táridő ugyanis 1987. decem­ber, de komoly reményük van arra, hogy már az év felétől átadhatják a lakos­ságnak ezt a ma már szinte Amit Kornis Pálné nem tud. azt már nem is érdemes kérdezni Kiss Istvánné: „Megtartani a fiatalokat..." NÉPÚJSÁG, 1987. január 10., szombat »■■■■■Mai t f 1 , F : r' . . Mótraballai kirándulás Élet a Dóna patak völgyében

Next

/
Thumbnails
Contents