Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-08 / 6. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. január 8., csütörtök 3. Tisztelt Barátunk! Köszöntjük önt élete e jelentős állomása, a munkában eltöltött hosszú évek után megérdemelt pihenése, nyugdíjba vonulása alkalmából... Szívélyesen köszönti és jó egészséget kíván a Hazafias Népfront FOGLALKOZÁSA: NYUGDÍJAS Érveket az éveknek Hazánkban évente több tízezer ember kapja meg a népfront díszes köszöntőjét, mintegy jelezve, hogy ettől a pillanattól kezdve a nyugdíjasok 'táborához tartozik. Pontos százalékarányt nem érdemes írni, hiszen számuk tájegységenként eltérő, de a fővárosban és egyes vidéki körzetekben a lakosság 25 százalékát nyugdíjjal keresi fel a postás. Oldani a magányt — Nálunk négy idősek klubja dolgozik. Fő feladatnak tartjuk a segítségnyújtást, a kirándulások és klubdélutánok megszervezését, — mondja Busa Klára kerületi népfronttitkár. — Rendszeresen tartunk orvosi előadásokat és igen büszkék vagyunk kézimunkakörünkre és az idősek által készített tárgyak kiállítására, amelyet minden évben megrendezünk. Körülbelül 30 ezer nyugdíjas van a kerületben, szórólapjainkkal csupán egy százalékukat tudjuk elérni. Ez nagyon rossz arány. Körzeti aktíváink is rendszeresen felkeresik az időseket. Ebben az esztendőben is 50 csomagot osztottunk ki közöttük. Az idős emberek megkeresése azonban nemcsak a Hazafias Népfront feladata, hanem a tanácsoké is. — Mint minden esztendőben, most is meglátogattam választókörzetemben az idős embereket — mondja a kerületi tanácstag —, hogy az arra rászorulóknak rendszeres vagy egyszeri segélyt folyósíthasson a tanács. Három komoly gondunk van. Az egyik: évről évre ugyanazokhoz az emberekhez megyünk el, pedig a tanács pontos információkkal rendelkezik arról, hogy kik a rászorultak. A másik: a hosszú kérdőivet, környezet- tanulmányt, javaslatot miért kell nekem kitölteni, és még az utolsó nyugdíjszelvényt is beszerezve aktacsomagként beküldeni? Bürokratikusnak látom mindezt, hiszen a közösség bizalmából választottak meg annak, ami vagyok. Nem elég az aláírásom? Harmadszor: a tanács — annak ellenére, hogy én is a testület tagja vagyok — felülbírálja a kérelmeket. De nemcsak a pénzről van szó. A tanácstagoknak szorosabb kapcsolatot kellene tartaniuk az idős emberekkel. Nemrég egy magányos asszonynál voltam, aki ezt mondta: „Nézze elvtárs, én megélek a kis nyugdíjamból, nem is kérek segélyt, mindössze azt, hogy gyakrabban jöjjön el — olyan egyedül vagyok Erkölcstelen ötlet? Az egyik budapesti művelődési házban éppen a pán- di nyugdíjas asszonykórus énekelt. A budapestiek ma- gyarnótaesttel szolgálnak. A mikrofonok rosszak, a székek kényelmetlenek, de a Nosztalgia Klub tagjai mégis jól érzik magukat itt, mert együtt lehetnek. Vannak vagy kétszázan, s a szünetben alig tudok dr. Táray Zoltánnéval, a klub vezetőjével beszélgetni, ö új tí- sú nyugdíjasházakról álmodik. Tények alapján. Elmondja, hogy a XVII. kerületi szociális otthon statisztikai adatai szerint az elmúlt 13 év alatt a 450 lakó teljesen kicserélődött. Meghaltak, újak költöztek a helyükre. Talán első hallásra furcsának tűnhet az ötlet: jó lenne, ha a nyugdíjasházak lakásait meg lehet, ne vásárolni, de örökölni nem. Kezembe ad egy felhívást, amely nagy érdeklődést váltott ki a nyugdíjasok körében: „Nyugdíjasok figyelem! Tájékoztató jelleggel szeretnénk megtudni, hogy ki kívánna részt venni egy magánerős nyugdíjasház létesítésében. Tervünk szerint a nyugdíjasház lakrészeinek a nagysága 21 m*-től kezdődne. A lakrészek KÖRTŐL FÜGGŐEN AZ ÉPÍTÉSI KÖLTSÉG 30—40—50 százalékáért kerülnének értékesítésre. A lakrészek cserélhetők. hasonló korúnknak átadhatók, de nem örökölhe- tök. A belépéshez noppobb tanácsi lakás HASZNÁLATBA VÉTELI DÍJÁNAK ÖSSZEGE ELEGENDŐ . NE FELEJTSÜK EL, HOGY ELÖBB-UTŐBB MINDENKI EGYEDÜL MARADHAT ÉS SEGÍTSÉGRE SZORULHAT! !! Az otthon önfenntartó.” Kiút? A Hazafias Népfront budapesti bizottságának székházában ismertet meg Grósz János né osztályvezető Simon Pállal, aki szintén nyugdíjas. (Egyébként építészmérnök, s szomorú, hogy személyazonossági igazolványában nem ny. mérnök áll foglalkozásként.) Simon mérnök két elképzeléssel rukkol ki. Az egyik az, hogy a nyugdíjasházakat nem „aggastyánok gettójaként” kell felépíteni, hanem össze kell fogni a fiatalokkal, hisz az ő lakásgondjaik szintén égetőek. Közös társasházakat kell tehát építeni. Sorra járt több budapesti kerületet és felvette a kapcsolatot a Lakásépítők Budapesti Szövetségével. A közös társasházak telekára 100—180 ezer forint között van. Elképzelése a továbbiakban megegyezik; Tárayné gondolataival. Másik nagy álma Simon Pál mérnöknek egyfajta nyugdíjasbank létrehozása. A pénzintézet a filléreket és a nagyobb összegeket is kezelné. forgatná. Vége lenne a sokszor kifigurázott „szalmazsákba rejtett pénzgörcsnek" és az idős emberek nyugdíjasházakért takarékoskodhatnának, miközben a bank forgatná pénzüket. Kiutak tehát lennének. Mégis feltételes módban kell leírni a mondatot. A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a nyugdíjasok között nincsen egyetértés. Erről győződhettem meg majd valamennyi fórumukon. A viták természetesek, hiszen az egészséges megbeszélésekből eredmény születhet. A nyugdíjasok között azonban valóságos szópárbajok kerekednek. Tudom, hogy a sok megoldatlan helyzet szüli ezt, a kor, a túlzott érzékenység — vagy a mi érzéketlenségünk —, s sok esetben a túlzott hiúság. (Hetükből néhány év van hátra, s ezek is harcokkal telnek el. pedig ők sokkal könnyebben kapják a sebeket, egymástól is. Lehet, hogy a leírtak túlságosan városközpontúak. Falvainkban más a helyzet? Nem! A nagycsaládok felbomlottak. Az egyik bakonyi községünkben az idősek, amikor a ház körül már „haszontalannak” érzik magukat, felköltöznek a szőlőhegyre. Egyedül lenni. Elmenni ... R. L. PIACOK ITT, PIACOK OTT Export — gőzerővel Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy hazánk nem egy gyárában, üzemében „élet- halál” kérdése az export alakulása. Éppen ezért nincs mit csodálkozni azon, ha ezen cégek vezetői a legkisebb alkalmat is megragadják azért, hogy e területen valamiféle előrelépést produkálhassanak, fgy voltak ezzel Gyöngyösön, a Heves Megyei Ruházati Ipari Vállalatnál is. A pillanatnyi helyzetről, a lehetőségekről, a hosz- szabb távú elgondolásokról kérdeztük Czakó Jánosné igazgatót. A Heves Megyei Ruházati Ipari Vállalat modelljei a Hevesi Mozaik ‘86 kiállításon is szép sikert arattak (Fotó: Kőhidi Imre) — Arra kérném, elöljáróban vázolja fel a jelenlegi periódus legfontosabb jellemzőit ... — Az tény — mondja —, hogy nálunk a kivitel körül forog minden, vagyis egy meghatározó dologról, létkérdésről van szó. Elég, ha ■arra utalok, hogy a teljes termelési érték csaknem S0 százalékát ez teszi ki. Ezen belül 30 százalék a tőkés és 70 a szocialista „irány” részesedése. Ha országokat kell említenem, akkor ki kell emelni a Szovjetuniót, az NDK-t, az NSZK-t, Francia, országot, Ausztriát és az Amerikai Egyesült Államokat. — Ügy hiszem, az említett számok komoly javulást tükröznek, hiszen a valamikori indulás jóval szerényebb volt... — Valóban. Mintegy tíz esztendővel ezelőtt — 1975 táján — vágtunk neki. de akkor az export minimális volt. Az V. ötéves terv időszakában számottevő beruházásokat hajtottunk végre. Főként a lízingszerződések hoztak eredményeket. Mindez egyébként alapvető feltétele volt annak, hogy a versenyképességet megőrizhessük. Az elmúlt három év hallatlanul nagy erőfeszítéseinek következtében a nem rubelelszámolású exportunk igencsak emelkedett. — Ismerve a körülményeket, ez cseppet sem lehetett .,habkönnyű” dolog ... — Nem bizony! Számos nehezítő körülménnyel kellett. illetve kell megbirkóznunk. Elsőként azzal, hogy nem tudunk megfelelő átlagkereseteket biztosítani. Munkaerőgondjaink vannak, hiszen a dolgozók elmennek olyan helyekre, ahol vastagabb borítékot tehetnek zsebre. Ugyancsak problémát jelent, hogy az itt tevékenykedők 90 százaléka nő, méghozzá fiatal. Sokan elmennek szülni, mások mondjuk a beteg gyerekkel maradnak otthon. Rájuk olyankor nem számíthatunk. Mindehhez jön az, hogy érezhetően visszaesett a kereslet a textilruházati iparban előállított termékek iránt, s ez a megállapítás valamennyi piacra egyformán érvényes. Ráadásul az már jónak ítélhető, ha az árak stagnálnak, tehát nem esnek lejjebb. — Gondolom, éppen ezért ragadták meg az exportképes termelés fejlődését hosz- szabb távon elősegítő pályázati rendszer adta lehetőséget ... — Igen, ez látszott az egyedüli kiútnak. Ezt egyébként a Külkereskedelmi Minisztérium és az Ipari Minisztérium írta ki. Ez év februárjában nyújtottuk be a pályázatunkat, s a nyár elején már megvolt a megállapodás, azaz nehézség nélkül zajlott le az ügy. Egyébiránt a gyors reagálásunkat mutatta az is, hogy — a könnyűipart tekintve — országosan az első hat közt voltunk, akik megragadták az ebben rejlő lehetőséget, a megyében pedig az elsők. — Mit kellett önöknek vállalni? — Azt, hogy a konvertibilis exportunkat az elkövetkező öt esztendő során ösz- szesen — az 1983-tól 1985-ig terjedő időszak átlagához képest — 124 millió forinttal növeljük. — S mit kaphatnak cserébe? — Egyrészt bankhitelt, de ezt csak 1988-ban vesszük majd igénybe, mert a korábbi lízingszerződések akkor járnak le. Másrészt a kereskedelempolitikai alapból támogatást. Ennek döntő többségét a bérezésre, illetve az ezzel járó költségek fedezésére fordítjuk majd. Beruházásokat nem tervezünk, ugyanis — megítélésünk szerint — a műszaki színvonal — a termelőgépeket tekintve — megfelelő. A bérezés javításával viszont segíthetünk a mostani munkaerőproblémánkon. — Természetesen ez a pályázat kockázatot is jelent... — Hogyne. Ha mi nem felelünk meg az elvárásoknak, akkor a támogatásban sem reménykedhetünk. Magyarán : ha a kedvezményt igénybe vennénk, de a növekményt nem hoznánk, úgy az előbbit vissza kellene fizetni. — Ügy tudom, az idei első fél év nem a legjobban alakult... — Sajnos, tényleg nem. A helyzet meglehetősen kritikus volt. Nem volt szerencsés, hogy a megrendelések ütemtelenül, „lökésszerűen” jelentkeztek. Ennek is betudható. hogy a tőkés export 65—70 százalékát az utolsó negyedévben kell meg. valósítani. A lehetőség persze a piaci és a kapacitásoldalt tekintve ás megvan. Pillanatnyilag egy 25 ezer darabos megrendelés „lóg a levegőben”, pontosabban a megrendelés áll, csak a cég az alapanyagot megreklamálta. Ha ez az üzlet megvalósul, akkor a tervteljesítésünkkel nem lesz baj. Kérdés persze, hogy az esztendőből hátralévő idő elég-e a lemaradás behozására. — Ezen a vonalon aligha lehet mindent pontosan előre kiszámítani... — Hát, az biztos, hogy ebben a szakmában nehéz megítélni a piaci viszonyokat. A keresletet például nagyban befolyásolja az életszínvonal alakulása is, mert — nyilvánvalóan — nem a kenyéren és tejen lehet spórolni, hanem mondjuk egy szoknyán. Rendkívül nehéz tehát boldogulni, legyen szó akár a szocialista, akár más országok piacairól. — Többször utalt már arra. hogy a munkaerővel hadilábon állnak. Lehet itt valamit tenni a javulás érdekében? — Természetesen. Említettem már, hogy az esetleges támogatás zömét a bérezésre fordítanánk. Ez szükséges, hiszen tavaly az éves átlagkereset 50 ezer forint volt a vállalatnál. Ezen túlmenően rugalmasabb munkaidőt akarunk biztosítani a lányoknak, asszonyoknak. Ugyanakkor a bedolgozási rendszert is továbbfejlesztjük. — Űj cikkekkel is jelentkeznek majd? — Szeretnénk bővíteni a termékstruktúránkat, mégpedig munkaigényesebb, magasabb minőségi színvonalú áruféleségekkel. Ez a törekvés egyébként már az idén is jellemzett minket. Ma a női szoknyák és pantallók, a ruhák, a divatos, modern blézerek előállítása adja a fő tevékenységünket, de a kosztümökön keresztül el akarunk jutni egészen a kabátgyártásig. Ehhez megvannak a feltételek, csupán néhány célgép szükségeltetik, de ezeket saját erőbő! is beszerezhetjük majd. — Mindent egybevetve tehát optimista? — Feltétlenül. Tudom ugyan — ismerve a piaci körülményeket —, hogy a vállalt kötelezettségeknek nem lesz egyszerű eleget tenni, de hiszek abban, hogy a feladatokat ezek ellenére is megoldjuk. S ha mód nyílik ■máskor is egy hasonló pályázatra. nem fogunk habozni, ismét megpróbáljuk. Végtére is a felszínen kell maradnunk... Sárhegyi István Telexes telefonszalon Keszthelyen Debrecen után vidéken másodikként, Keszthelyen is átadták a nyilvános telefon- és telexállomást. A felújított, műemlék jellegű épületben 70 négyzetméter alapterületen öt nemzetközi távhívásra is alkalmas, telefon, valamiül telexgép várja a keszthelyieket és az üdülőket (MTI-fotó: Zóka Gyula — KS)
