Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-26 / 21. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. január 26., hétfő A KÉPERNYŐ ELŐTT Sürgetés, számvetésre Egy hét... Meggyőződésem, hogy nem a svéd filmművészet remekét vetítették az- elmúlt hét kedd estéjén a kettes csatornán. A papa és az ég című produkció ugyanis nem bővelkedett sem írói, sem rendezői, sem operatőri bravúrokban. Hiányoztak az esztétikai- lelemények, a sokáig idézendő fordulatok.A mű mégis felkeltette érdeklődésünket, lebilincselte figyelmünket, töprengésre késztetett valamennyiünket. Különösképp annak a korosztálynak a tagjait, amely hazánkban nem képes megoldani az időskorúak olykor aggasztó gondjait, holott azzal is tisztában van, hogy idővel neki is hasonló nehézségekkel kell majd birkóznia. Ismételten rádöbbentünk: világszerte kísértenek az ilyesféle bajok. Nemcsak az azonos anyagi szintű, hanem a nálunk jóval gazdagabb országokban is! így aztán együtt igenel- tün'k. vitatkoztunk, vívódtunk a késziülék előtt. Apáink, anyáink keserűsége saj- dult fel mindnyájunkban. A feleségét elvesztő kétgyermekes Edvin hirtelen jött magánya, gyámoltalansága, magatehetetlensége valamelyik, még élő közeli hozzátartozónk sorsát juttatta eszünkbe, akiért nem tehetünk annyit, amennyit várna. «térne tőlünk. Nem a szándék hibádzik, hanem a viszonylag kis lakás, a túlzott lekötöttség a ludas, mert orvoslásként csak hatványozott egyedüllétet kínálhatunk. Éppúgy, mint a celluloid- szalagra rögzített történetben. Mindez elégedetlenséget és lelkiismeretfurdalást szül, s önvizsgálatra késztet. Ezt a számvetést sürgette Carin Mannheimer, aki nemcsak a dirigensi, hanem a forgató- könyv szerzői szerepkörét i,' vállalta. Tényekkel óhajtott sokkolni. Célját elérte, hiszen szembesültünk személyes fájdalmainkkal, megszabadultunk mentegetőzéseinktől. ö persze, ennél is többet akart. Megmutatta, hogy létezik valamiféle kompromisszum, amely pillanatnyi kényelmetlensége ellenére is megnyugtató. A két lány és családja legalább a nyári szabadságot az apa hajlékában tölti, s ilyenkor az öreg eltávozást kap a szociális otthonból. Nem recept ez, csak jelzés, intés arra, hogy nemcsak zsákutcák vannak. Igaza van. Az ösvények nem kizárólag a Semmibe, egymás felé is vezetnek... Pécsi István Akit a mozdony füstje . .. Nem mindig volt olyan vasút, mint amilyennek Moldova György híres szociográfiájában, az Akit a mozdony füstje megcsapott címűben ábrázolja. Ami mára „nagyüzem”, országok testét behálózó érrendszer, az hajdanán különleges találmány, romantikus. feketén pöfögő szerkezet volt, a haladás jelképe. Hajlamosak vagyunk feltalálóit, ahogy a többi műszaki zsenit is száraz, mindenre elszánt, asz- ketikus alkatnak elképzelni, aki hűvös dolgozószobákban és tágas műhelyekben dolgozza' ki világra szóló masináit. A szerencselovag című filmsorozat némileg rácáfolt erre az előítéletre, mivel főhőse, Robert Curwich nem vetette meg a földi élet örömeit, s ennek következtében hányatott, zaklatott életet élt, olyat, amelyet nem a mérnököknek, hanem holmi kalandoroknak képzelünk el. Már maga a cím is félrevezető volt, mert barátunk — mint a folytatásokból kiderült — egyáltalán nem egy felszínes, üres fejű figura képét mutatta. Szokatlannak számít ez az efféle alkotásokban, mivel az ilyen szériák alkotói szeretnek egyértelmű sorsokat és fekete-fehér jellemeket ábrázolni. Példa volt erre a Rabszolgasors páratlan sikere: nem kellett különösebb figyelem, mert elejétől a végéig egyformák voltak a szereplők. A helyszínek sem nagyon váltakoztak, nem kellett állandóan azonosítani az országokat, mint A szerencselovagban, ahol hol Franciaorszájgban, hol Angliában tűnt fel a hős. Itt előzetes elképzeléseink nem igazolódtak, a végén minden másképp alakult, mint ahogy eleinte gondoltuk. Még happy and sem tetézte a bonyodalmakat, tulajdonképpen a jellemek és indulatok harcából nem született felemás egyezség. Sem a sors nem avatkozott be jótékonyan a cselekménybe, csupán haladt a maga útján minden és mindenki, s aki jól figyelt, észrevehette: eléggé hasonlóvá kezdett válni a való élethez ez a film. Pedig romantikus töltése elszakíthatta volna a mindennapoktól, de épp változékonysága, sokarcúsága tette nehezebben emészthetővé, egyben érdekesebbé is ezt az alkotást. Valószínűleg Curwich megformá lóját. Chiristia n Kohlundot nem hívják Magyarországra. Nem fog dedikálni a Sugárban, még tán Kiskunhalasra sem látogat el. Pedig, ahol a kisnyomtá- vú vasút közlekedik, még tán sikere is volna. Mind-' egy, az álom szebb, mint a valóság, a szép rabszolganő zongoraszója kedvesebb, mint Curwich mozdonyának a füstje. Gábor László A hódmezővásárhelyi müvésztelep alkotóinak legkedvesebb tájképi témája a közeli Mártély mellett kanyargó Tisza- holtág. A dermedten álló fűzfacsonkok téli látványát a fotográfusnak is érdemes megörökítenie (MTI-fotó: Kunkovács László — KS) Tél a mártély i füzesben MA A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZBAN: Szabó Magda: A macskák szerdája Ma este olyan darabot tűz műsorára az egri Gárdonyi Géza Színház, melynek rendezője Gáli László, az új színigazgató. Még debreceni működése alatt állította színre Szabó Magda művét, amely a A macskák szerdája címet viseli. Ez az írónő Debrecenhez és Csokonaihoz fűződő gondolatainak ösz- szegzése. A főbíró és a fiú összeütközése — Tunyogi Péter és Csendes László Erről a különös címről, s a mű fogantatásáról így ír a szerző: „Az iowai egyetem nemzetközi íróprogramján részt vevő magyar írók közül többen megpróbálták rögzíteni a maguk Amerika- képét; barátom, Gergely Ágnes, a Kobalt-látomások költője különösen találó címet választott a maga feldolgozásához, úgy nevezte el könyvét: A csikágói változat. Az én készülő Csokonai- darabom is változat, az én Csokonai-látorriásom. A címét (A macskák szerdája) onnan kapta, hogy a középkori Franciaországban minden esztendő egy bizonyos szerdáján a népért való en- geszielésül felvittek a tartomány legmagasabb tornyú katedrálisának a tetejére egy macskát, és váltságkép- pen lehajították. A macska valóban szíves állat, de hogy kilenc élete volna, éppolyan frázis, mint hogy csak a házhoz ragaszkodik, nem emberekhez. A macska tud gazdát szeretni, és neki is csak egyetlenegy élete van. Nem tőle függ, ez az egy élet meddig tart, hanem a kéztől, amely megragadja, lehajítja, és attól is, milyen magas abban a bizonyos középkori tartományban a kiválasztott torony." Az írónő évtizedekig készült arra, hogy feldolgozza Csokonai-élményét, s egyre inkább megfogalmazódott benne, hogy az egész kort ábrázolni kell a drámában. Művének középponjába a nagy költő életének egyik rejtélyét tette: a Kollégiumból való kicsapatását. A poéta dísze volt az iskolának és kedvence Domokos Lajos főbírónak, aki művelt és nagy tudású ember volt. így hát első pillanatban kevéssé érthető, hogy legjelesebb diákját, és reményteli oktatóját miért száműzi a híres iskola. Igaz, nem volt könnyű személyiség, sck aD- róbb-nagyobb fegyelmezetlenség fűződött a nevéhez Azonban ezeket előzőleg kisebb megrovásokkal és büntetésekkel már megtorolták. Mégis, 1795-ben, a Martino- vits-pör lezajlása után a költőt kicsapják. Mi lehet az ok? Szabó Magda így ad erre választ: „Az a pór, amelynek záróakkordjaként a költőt kicsapják és ki is tiltják az épületből, 1795-ben folyik; vastag kihágások, egy majdnem köztörvényesnek tekinthető, később helyrehozott ballépés is szerepel a listán, ám egy vádpontjában sem olyan, amihez hasonló elő ne fordult volna már a Kollégium történetében. Nem Csokonai az első legátus, aki nem tud elszámolni a rábízott pénzzel. aki italozik, tiszteletlen, sok papjelöltet büntettek már karcerrel, iskolai sorrendisége megváltoztatásával, amiatt, hogy még Debrecen határában elverte, elkártyázta, szajhákra költötte az elszámolásra vagy kegyes adományként rábízott összeget, a fegyelmi jegyzőkönyvek megőrizték a sok renitens, pimasz, rút beszédű, templomkerülö, hanyag, tekintélyromboló togátus nevét. ■ Valami rendkívüli, nyilvánosságra nem hozott, nem hozhatott okának kellett lennie annak, hogy a Kollégium olyan brutálisan büntette legtehetségesebb fiát, s afelől se marad kétség, hogy az áldozat „kivégzésének” idöponját forgató- könyv szerint időzítették, három héttel Martinovicsék kivégzésének lezajlása után. A Debreceni Kollégium a magyar oktatásügy protestáns fellegvára, ott nemcsak egy személy kerülhetett veszélybe, hanem maga az intézmény is. Azaz kalmár- kodik a város: ha csak valami ár megadásával védhető ki, hogy a debreceni kálvinista erődöt esetleg éppúgy felszámolják, mint a Wesselényi-pör után a pataki főiskolát, akkor meg kell adni Istennek, mi az Istené, s a császárnak, ami a császáré ...” Gáli László rendező erős drámai szituációnak érezte ezt: a közösség képviselőjének, vezetőjének föl kell áldoznia a „fiút”, a legtehetségesebb, a legrátermettebb személyiséget. A politika és a lelkiismeret összeütközése ez, fölveti, hogy egyáltalán van-e jogosultsága az ilyenfajta áldozatnak. Nem csupán „képeskönyvet”, történelmi tablót igyekeztek megformálni a debreceni társulat tagjai, hanem egyetemes mondandó megfogalmazására törekedtek. Hogy ez mennyire sikerült, azt a közönség Egerben, ma, hétfőn délután 3-kor és este 7-kor láthatja. A főbb szerepekben: Tunyogi Péter, Csendes László, Korcsmáros Jenő Jászai- díjas, Köti Árpád Jászai- díjas érdemes művész, Sólymost Tibor és Sárközi Zoltán Jászai-díjas érdemes művész. 1. A. TALLO Két történet a jégkorszakból Az első Kint dermesztő hideg volt. — Látod, milyen vagy? — mondta Topercer, az ősember szemrehányóan Percer- nek, a másik ősembernek. — Rá kellett volná jönnöd a tűzgyújtásra, de te nem hajtottad végre a feladatodat. Most megfagyunk. — És neked mire kellett rájönnöd — kérdezte Percer.-r—. A csont lerágására — válaszolt Topercer —, és én teljesítettem is a vállalásomat. Terven felül. — Derék vagy — bólogattak a bürokraták, akik ösz- szeállították a barlangi tervet. Ropercert egy nagv medvesonkával tüntették ki, a szegény Percért pedig kiűzték a télbe. A második A jégkorszak véget ér egyszer — jelentette be Cimor. a filozófus —, és az ember fejlődése fokozódik; olyan izmai lesznek, mint a mamutnak. és egyre súlyosabb bunkóval fog harcolni. A kortársaknak ez teljesen logikusnak tűnt. — Ez tévedés — jegyezte meg ekkor Campr, a második filozófus —, Cimpr kolléga téved. Az ember olyan kicsi golyóval fog védekezni, amekkora a tyúkszem, és azzal még a legnagyobb mamutot is meg tudja ölni. A kortársak kinevették. — Az ember mindig okosabb lesz — vette át a szót Cimpr. a kedvelt és elismert filozófus —, akkorára nő a feje, mint a hordó, és olyan nyaka lesz, mint a zsiráfnak. A hangja annyira megerősödik, hogy amikor elkiáltja magát, a legszélesebb folyó másik partján is meghallják. Az embereknek tetszett, amit Cimpr mondott. — Tévedés — mondta újra Campr, a másik filozófus ■—. Cimpr kollégám téved. Az embernek egy kis szekrénykéje lesz, és az teszi lehetővé. hogy meghallják őt a legnagyobb tó másik partján is. — Ugyan. ne bosszants már bennünket — kiabáltak rá az emberek —, hetei-ha- vat összehordasz, csak, hogy ne kelljen elismerned; a'/ embernek akkora feje lesz. mint a hordó. — Nem lesz — rázta a fejét Campr. — Ez nem hisz az emberben — kiáltotta Cimpr, és a hallgatósághoz fordult —. ez veszélyes semmirekellő, se hite. se optimizmusa! És ekkor a szegény Camprt odadobták a barlangi tigrisnek, hogy falja fel. (Ford.: Lipcseyné Bánfalvi Júlia)