Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-17 / 14. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. január 17., szombat 7. EGY MŰVELŐDŐ KÖZÖSSÉG GYÖNGYÖSÖN A ,,vetélkedő” brigád — A brigádmozgalom- ban éppúgy, mint a tár­sadalom egészében nem pusztán fejekre, hanem gondolkodó emberekre van szükség. Nem az a jó kollektíva, ahol mindenki egy véleményen van, ha­nem ahol mindenki meg­marad egyéniségnek — összegzi „hitvallását" Szlanka Tibor belső ellen őr, a Gyöngyösi Mátra Kincse Tsz Dobó Katica brigádjának vezetője. S, hogy esetükben nem csupán puszta szólamok­ról van szó, azt bizonyít­ják a több mint 15 esz­tendeje gondban-örömben összetartó közösség ered­ményei is. Szinte nincs olyan év, hogy valami­lyen szép, közös feladat ne lelkesítené őket. Szám­talan pályázat, vetélkedő résztvevői, nyertesei. Mint mondják persze az igazán fontos az a szellemi ér­ték, amellyel időről időre a brigád valamennyi tag­ja gazdagodik. Legutóbb a TOT-kongresz- szus tiszteletére hirdetett Szövetkezeti életünk vetél­kedőn lettek országos negye­dik helyezettek. Ez alkalom­mal kerestük fel őket, hogy bepillantsunk a közösség mindennapjaiba, s megtud­juk, milyenek is ők valójá­ban? Hárman képviselik a dobó katicásokat, amikor a szö­vetkezeti irodában az eddi­gi sikereket idézzük. Pilla­natok alatt előkerülnek a vaskos brigádnaplók is, ame­lyek híven őrzik a legfon­tosabb rendezvényeket, s egy könyvnyi fotó az együtt el­töltött, gyakran megszenve­dett, átizgult perceket, — Mi nem tartozunk azok közé. akik azért gyűjtik a mozijegyeket. meghívókat, hogy ezzel igazolják, mit is csináltak valójában. — foly­tatja még a megkezdett gon­dolatsort a brigádvezető. — Inkább emlékeztetőnek szán­juk a naplót, magunknak. Ami a közösen megnézett filmeket illeti, elég ha a 24- ből csak hárman vagyunk ott. A fontos az, hogy be­széljünk róla. — Amit kérés nélkül meg is teszünk — vág közbe Feny­vesi Mária Éva, aki „civil­ben" társadalombiztosítási ügyintéző, de mivel az iro­dalom. művészetek szerelme­Fenyvesi Mária Éva se is. az egyik veterán csa­pattag a különböző szellemi viadalokon. — Legutóbb pél­dául Galgóczi Erzsébet: Kar' rier történetén csaptak ösz- sze a nézetek. Nem voltunk egy állásponton! Abban vi­szont mindannyian meg­egyeztünk, hogy az életből ellesett példával szolgált ez a tévéfilm. Az írónő munkáival egyéb­ként épp a TOT-verseny kapcsán ismerkedtünk meg tüzetesebben — teszi hozzá Nagy Ferencné személyzeti vezető. — Ugyanis a vetél­kedő hajdúböszörményi te­rületi. és az országos buda­pesti fordulójára már meg­adott tematika alapján ké­szültünk fel. A szövetkezet- és gazdaságpolitikai isme­retek mellett az általános részben Nagy László, Veres Péter, Simon István, Váczi Mihály munkásságát is át­tanulmányoztuk. A zenei és képzőművészeti kérdésekre pedig öttagú csapatunk. a gyöngyösi könyvtárban Nagy Ferencné „edzett". A múlt év novem­berében. a döntő előtt szin­te minden szabadidőnket ott töltöttük. Nagyon sok segít­séget kaptunk az ottaniak­tól. A többiek a brigádból, akik nem versenyeztek, a gyűjtésben segítettek min­ket. Ugyanis eredeti népmű­vészeti tárgyakat, ipari ter­mékeket is kellett vinnünk. — Milyenek vagyunk? Er. re most igazán könnyű vá­laszolni — mondják mind­hárman szinte egyszerre. — A vetélkedő egyik legizgal­masabb feladata az volt. hogy jellemezzük önmagun­kat egy percben. Erre alapo­san felkészültünk. Hét kari­katúrát készítettünk, amely­ben egy-egy lényeges moz­zanatot emeltünk ki éle­tünkből. íme! — s már mu­tatják is —, ez itt a meg­alakulás pillanatát ábrázol­ja: 1970-ben két, addig egy­mással versengő, néha bi­zony torzsalkodó brigádból „egyesültünk". Valamennyi­en irodai dolgozók vagyunk A tréfás brigádnapló a TOT vetélkedőjére készült. (Fotó: Perl Márton) A napi munkánk is össze­köt. úgy döntöttünk hát. hogy közösen szervezzük sza­bad programjainkat is. A 24 személyes gárdából csak há­rom a férfi, s hegy épp egyikük lett a vezető? — Ebben a nemeknek sem­mi szerepük — próbál meg­győzni Fenyvesi Mária Éva. Tibor nemcsak megbízható, türelmes, hanem egy kicsit olyan ás, mintha a testvé­rünk volna. Ezért esett rá a választás. A rajzok egyike ezt illusztrálja. A másik egy vidám szüretet elevenít fel. A következő el­árulja, hogy a Szövet­kezet kiváló brigádja címet is elnyertük. S itt az utolsó, már a versenyekre való lá­zas készülődést illusztrálja. A tréfás bemutatkozás után szóba kerül még. hogy bizony a megyei és a terüle­ti versengésnél csak egy hajszálon múlott a tovább­jutásuk. — Ezért is örülünk, hogy fent Pesten, a TOT üdülő­házában rendezett utolsó erő­próbán is megálltuk a he­lyünket — idézi vissza az eseményt Nagy Ferencné. — Tíz csapat közül lettünk a negyediikek. S hogy meny­nyire szoros volt a mezőny, az abból is kiderül, hogy csupán egy pontnyi különb­ség volt a 2—3—4. helyezés között. — Ami a dijakat illeti? Kicsit fájt a* szívünk, hogy nekünk már nem járt a le- ningrádi út, de nagyon örül­tünk a szép kerámiának és a könyvutalványoknak is — összegzik csöppet sem elé­gedetlenül. — Annál is in­kább. mivel a megyei Teszöv és a tsz jóvoltából mégis­csak eljutunk .,Észak Velen­céjébe”. — Már nagyon várjuk a márciust — újságolják. — mert a családtagokkal együtt ötnapos utazáson veszünk részt. No és más tervünk is van! A következő erőpróba a „Szovjetunió ma” vetélke­dő lesz. Jámbor Ildikó A nagy francia filmrende­ző,’ Jean Renoir alkotásai­ból állított össze sorozatot a televízió. Az első film a Toni című, 1934-ben forga­tott Renoir-mű vetítése ma, január 17-én lesz. Jean Renoir 1894-ben szü­letett August Renoir, a vi­lághírű festőművész fiaként Párizsban. Fivére, Pierre színész, annak fia, Claude operatőrként tevékenyke­dett. Jean Renoir vargabetű­vel jutott el a filmművé­szethez, volt repülő, kera­mikus. újságíró és író, míg­nem a húszas évek elején kezdett foglalkozni forga­tókönyvírással, majd rende­zéssel. Pályája első szaka­sza'— valószínűleg édesapja munkásságának hatására — impresszionista stílusjegye­ket mutatott. 1926-ban Zola regénye nyomán forgatta a Nanát, német stúdióban. Ezt a vállalkozást részben maga finanszírozta, és mi­vel anyagi kudarcot hozott számára, engedményeket kellett tennie, ezért jöve­delmezőnek ígérkező filmek rendezését vállalta. A hangosfilm első éveiben nem kapott megbízást. Az­tán amikor végre munkát kapott, újszerűén használta fel az új lehetőségeket. Például, amikor még mes­terséges zörejekkel pótolták a természetes hangokat. ö közvetlenül vette fel a víz csobogását. Aztán megren­dezte a Kutyát, egy szívet- tépően naturalista művet La Fouchardiere regénye alapján: egy pénztáros és egy utcalány történetét. Tárgyválasztását valószí­nűleg a Kék angyal sikere befolyásolta. Michel Simon kiemelkedő alakítást nyúj­tott a pénztáros szerepében. A kritikai siker nagy volt, de az anyagi siker ezúttal is elmaradt, és a rendező ismét csak másodrendű megbízásokat kapott. Az él­vonalba csak a harmincas évek közepén került, és ak­kor szerezte meg a nemzet­közi elismerést is. 1934-ben készítette a Tónit és a Lange úr bűnét, 1936-ban forgatta a Gorkij Éjjeli me­nedékhelyé nek filmváltoza­tát. A Renoir-sorozat első filmjeként ma a Tónit lát­hatjuk. A film üzleti .sike­re keletkezésekor csak köze­pes volt, de fordulatot ho­zott mind rendezője pálya­futásában, mind a francia film fejlődésében. A cselek­mény középpontjában a szenvedély okozta bűn áll, megtörtént eseményeken alapul. Renoir ebben a mű­ben az akkori amerikai és francia filmekben csaknem ismeretlen munkáséletet, a munkásbevándorlás konf­liktusában ábrázolta. A To­ni egyike azon kevés mű­veknek, amelyek a francia naturalista iskolában is az igazi realizmust képviseli. Mint Georges Sadoul írja, Renoir Lange úr bűne, és Duvivier Bajtársak című filmje tanúskodnak a leg­szebben az 1935—1936-os né pfrontpo liti kában hódí­tó erejéről és optimizmusá­ról. 1936-ban Renoir Miénk az élet címmel választási pro- pagaindafilmet készített a francia kommunista párt számára. És 1937-ben for­gatta A nagy ábrándot, amely már remekmű. A szö­vegíró Charles Spaak a ren­dező személyes emlékeit is felhasználta, mert Renoir 1916 és 1918 között hadifo­goly volt egy német tiszti táborban. Kitűnő színészek­re bízta a főszerepeket: Pierre Fresnay, Erich von Stroheim, Jean Gabin és Dita Parlo voltak a sztár­jai. a kísérőzenét pedig Joseph Kosma szerezte. A Játékszabály Renoir életművének, s egyben a háború előtti francia film- művészetnek a megkoroná­zása. Renoir a müncheni paktum után kezdett a film munkálataihoz,, ő írta a szövegkönyvet és a párbe­szédeket, ő volt a vállalko­zó és a rendező, még szere­pet is vállalt a filmben, amely voltaképpen Musset Marianne szeszélyei című komédiájának történését ve­títette az akkori nagypol­gárság életébe. Ez a film 1939-ben készült, a II. világ­háború első szakaszában. Aztán Renoir az USA-ba ment. Odakinn is több fil­met forgatott, elsőként egy vadnyugati történetet a Mocsár címmel. 1950 körül tért vissza Eu­rópába. A rendezői sorozatba Re­noir öt filmjét válogatták. A Tónit, az Éjjeli menedék­helyet, amelyben Jean Ga­bin és Louis Jouvet a fő­szereplő. Ezt követi a Já­tékszabály, majd az 1954-es Mulató a Montmartre-on. amelynek főszerepét Fran- coise Arnoul, Maria Felix. Jean Gabin, Michel Piccoli és Maurice Ronet játssza. A sorozatot a Nagy ábránd zárja. Jean Renoir 85 éves ko­rában, 1979. február 13-án hunyt el. Sokoldalú művé­szete előtt tiszteleg a tele­vízió ezzel a sorozattal. E. M. Új múzeum Miskolcon A Magyar Orthodox Adminisztratúra, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács és a Borsod Megyei Múzeum igaz. gatósága összefogásával, mintegy hétmillió forint költséggel elkészült Miskolcon a Magyar Orthodox Egyházi Múzeum A négy helyiségből álló múzeumban 220 egyháztörténeti ex- ponátumot: egyházi szertartási kellékeket, írásos dokumen­tumokat helyeztek el. A Szentendrén lévő szerb gyűjtemény mellett a most felavatott intézmény a második orthodox múzeum hazánkban (MTI-fotó: Kozma István — KS) Q Mindennapi nyelvünk ^ Nyakon csípett nyelvhasználati formák A közleményünk címében szereplő nyakon csíp szókap­csolatot egy olvasónk leve­léből emeltük ki. Arra a nyelvhasználati jelenségre és gyakorlatra utalt vele. hogy beszédünkben és írá­sainkban egyre gyakrabban jelentkeznek olyan szöveg- részletek, amelyekben az ál­landósult szókapcsolatök. a szólások kulcsszerepet vál­lalnak magukra. Azt is meg­kérdezte: van-e ennek a nyelvhasználati jelenségnek elfogadható indító és ma­gyarázó oka! Válaszként először arról, hogy nagyon igaza van le­vélírónknak: éppen napja­inkban szaporodnak el szó­ban és írásban a szólássze­rű nyelvi formák. Hogy mennyire gyakran és mi­lyen beszédhelyzetekben, erről példatárunknak olyan szövegrészletei bizonykod­nak, amelyekben a nyak szó­nak és származékainak állan­dósult kulcsszói szerepe ke­rül előtérbe: „Aki nyakába veszi az országot, biztos, hogy útba ejt bennünket" (Népújság. 1986. szept. 27.). — „Aki a szülők nyakán él. dologtalan" (Népújság. 1986. szept. 27.). — „Nem maradt megtermelt paprika a nyakunkon” (Élet és Iro­dalom, 1986. okt. 3.). „Aki nem szakember, annak bár­mit a nyakába sóznak” (Ma­gyar Nemzet, 1986. nov. 4.).. — „A fedett pályás idény startja a nyakunkon” (Nép­újság. 1986. dec. 19.). Jegyzetfüzetem tanúsága szerint a különböző érte­kezleteken gyakran hallha­tók voltak ezek az állandó­sult szókapcsolatok, és szó­lásformák : feleslegesen nya- kaskodunk; könnyebb más­nak a nyakába varrni; sokan lógnak a nyakunkon; nehéz lerázni a nyakunkról; akik lépten-nyomon a nyakunkra járnak; nagy hirtelenséggel, nyakra-főre hozzákezdünk valamihez, s ha nem sikerül a vállalkozás, valakinek a nyakába varrjuk tévedésein­ket. Beszédes példáink nyomán és segítségével, arra a kér­désre is választ tudunk adni, miért élünk oly gyakran szólásformákkal szóban és írásban egyaránt. Elsősorban azért, mert árnyaltabban, ki­fejezőbben és hangulatosab­ban akarunk fogalmazni. Fi­gyeljük meg ezeket a ro­konértelmű szósorokat: ma­kacs. konok, dacos, önfejű: — eltékozol, elfecsérel, el­pocsékol, elherdál; — biz­tosra veszem, bizonyos va­gyok benne, kétségtelen stb Ha a felsorakoztatott nyelvi formákat váltogatjuk ezek­kel az állandósult szókap­csolatokkal: nyakas, nyakas- kodik, keménü nyakú; nya­kára lép, nyikára hág; a nyakamat teszem rá, nem­csak a kifejezések jelen­téstartalmára hívjuk ' fel a figyelmet, hanem sajátos képszerűséggel ábrázoljuk is azt a Valósághátteret, ami­re vonatkoztatjuk a szólás­formák fogalmi és használa­ti értékét, s nemcsak értjük a mondanivaló lényegét, ha­nem látjuk is a beszédhely- zetbeli hátteret is. Ebben az összefüggésben kell szólnunk arról is, hegy elég gyakran a sajtó nyelv- használatának nyakába varrjuk a nyakatekert nyel­vi formálást, tehát a körül­ményeskedést, a bonyolult­ságot, a mesterkéltséget, ami eredményezi azt is hogy a nyelvi eszköztár el­laposodik, elszürkül, elsze­mélytelenedik, s az olvasó képzetkapcsolási érzékeny­sége is eltompul, vagy vak­vágányra kerül, mint pl. en­nek a szövegrészletnek kap­csán: „Sok szülő nem azért adja be lányát és fiát a középiskolába, hogy megva­lósítsák önmagukat" (Ma­gyar Nemzet, 1986. dec. 17.). Az olvasót megzavarja a megvalósít, a megvalósítás szóalakok felesleges szerep­vállalása pl. ilyen szöveg- részletekben is: „Bármeny­nyire --divatos az önmegva­lósítás kérdéskörének ‘ fe- szegetése és a személyiség önmegvalósítási igénye­(Nők Lapja, 1986. 51—52 sz.), nem örülünk annak. hogy éppen a nyakatekert- ség. a felesleges fogalma­zásbeli bonyolultság miatt az olvasó bizonytalanná vá­lik. Ebbe a csapdába soha­sem esik, ha néhány állan­dósult szókapcsolattal és szólásszerű kifejezéssel is színesítjük nyelvi formálá­sunkat. Dr. Bakos József I t Szlanka Tibor A Renoir-sorozat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents