Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. január 17., szombat 7. EGY MŰVELŐDŐ KÖZÖSSÉG GYÖNGYÖSÖN A ,,vetélkedő” brigád — A brigádmozgalom- ban éppúgy, mint a társadalom egészében nem pusztán fejekre, hanem gondolkodó emberekre van szükség. Nem az a jó kollektíva, ahol mindenki egy véleményen van, hanem ahol mindenki megmarad egyéniségnek — összegzi „hitvallását" Szlanka Tibor belső ellen őr, a Gyöngyösi Mátra Kincse Tsz Dobó Katica brigádjának vezetője. S, hogy esetükben nem csupán puszta szólamokról van szó, azt bizonyítják a több mint 15 esztendeje gondban-örömben összetartó közösség eredményei is. Szinte nincs olyan év, hogy valamilyen szép, közös feladat ne lelkesítené őket. Számtalan pályázat, vetélkedő résztvevői, nyertesei. Mint mondják persze az igazán fontos az a szellemi érték, amellyel időről időre a brigád valamennyi tagja gazdagodik. Legutóbb a TOT-kongresz- szus tiszteletére hirdetett Szövetkezeti életünk vetélkedőn lettek országos negyedik helyezettek. Ez alkalommal kerestük fel őket, hogy bepillantsunk a közösség mindennapjaiba, s megtudjuk, milyenek is ők valójában? Hárman képviselik a dobó katicásokat, amikor a szövetkezeti irodában az eddigi sikereket idézzük. Pillanatok alatt előkerülnek a vaskos brigádnaplók is, amelyek híven őrzik a legfontosabb rendezvényeket, s egy könyvnyi fotó az együtt eltöltött, gyakran megszenvedett, átizgult perceket, — Mi nem tartozunk azok közé. akik azért gyűjtik a mozijegyeket. meghívókat, hogy ezzel igazolják, mit is csináltak valójában. — folytatja még a megkezdett gondolatsort a brigádvezető. — Inkább emlékeztetőnek szánjuk a naplót, magunknak. Ami a közösen megnézett filmeket illeti, elég ha a 24- ből csak hárman vagyunk ott. A fontos az, hogy beszéljünk róla. — Amit kérés nélkül meg is teszünk — vág közbe Fenyvesi Mária Éva, aki „civilben" társadalombiztosítási ügyintéző, de mivel az irodalom. művészetek szerelmeFenyvesi Mária Éva se is. az egyik veterán csapattag a különböző szellemi viadalokon. — Legutóbb például Galgóczi Erzsébet: Kar' rier történetén csaptak ösz- sze a nézetek. Nem voltunk egy állásponton! Abban viszont mindannyian megegyeztünk, hogy az életből ellesett példával szolgált ez a tévéfilm. Az írónő munkáival egyébként épp a TOT-verseny kapcsán ismerkedtünk meg tüzetesebben — teszi hozzá Nagy Ferencné személyzeti vezető. — Ugyanis a vetélkedő hajdúböszörményi területi. és az országos budapesti fordulójára már megadott tematika alapján készültünk fel. A szövetkezet- és gazdaságpolitikai ismeretek mellett az általános részben Nagy László, Veres Péter, Simon István, Váczi Mihály munkásságát is áttanulmányoztuk. A zenei és képzőművészeti kérdésekre pedig öttagú csapatunk. a gyöngyösi könyvtárban Nagy Ferencné „edzett". A múlt év novemberében. a döntő előtt szinte minden szabadidőnket ott töltöttük. Nagyon sok segítséget kaptunk az ottaniaktól. A többiek a brigádból, akik nem versenyeztek, a gyűjtésben segítettek minket. Ugyanis eredeti népművészeti tárgyakat, ipari termékeket is kellett vinnünk. — Milyenek vagyunk? Er. re most igazán könnyű válaszolni — mondják mindhárman szinte egyszerre. — A vetélkedő egyik legizgalmasabb feladata az volt. hogy jellemezzük önmagunkat egy percben. Erre alaposan felkészültünk. Hét karikatúrát készítettünk, amelyben egy-egy lényeges mozzanatot emeltünk ki életünkből. íme! — s már mutatják is —, ez itt a megalakulás pillanatát ábrázolja: 1970-ben két, addig egymással versengő, néha bizony torzsalkodó brigádból „egyesültünk". Valamennyien irodai dolgozók vagyunk A tréfás brigádnapló a TOT vetélkedőjére készült. (Fotó: Perl Márton) A napi munkánk is összeköt. úgy döntöttünk hát. hogy közösen szervezzük szabad programjainkat is. A 24 személyes gárdából csak három a férfi, s hegy épp egyikük lett a vezető? — Ebben a nemeknek semmi szerepük — próbál meggyőzni Fenyvesi Mária Éva. Tibor nemcsak megbízható, türelmes, hanem egy kicsit olyan ás, mintha a testvérünk volna. Ezért esett rá a választás. A rajzok egyike ezt illusztrálja. A másik egy vidám szüretet elevenít fel. A következő elárulja, hogy a Szövetkezet kiváló brigádja címet is elnyertük. S itt az utolsó, már a versenyekre való lázas készülődést illusztrálja. A tréfás bemutatkozás után szóba kerül még. hogy bizony a megyei és a területi versengésnél csak egy hajszálon múlott a továbbjutásuk. — Ezért is örülünk, hogy fent Pesten, a TOT üdülőházában rendezett utolsó erőpróbán is megálltuk a helyünket — idézi vissza az eseményt Nagy Ferencné. — Tíz csapat közül lettünk a negyediikek. S hogy menynyire szoros volt a mezőny, az abból is kiderül, hogy csupán egy pontnyi különbség volt a 2—3—4. helyezés között. — Ami a dijakat illeti? Kicsit fájt a* szívünk, hogy nekünk már nem járt a le- ningrádi út, de nagyon örültünk a szép kerámiának és a könyvutalványoknak is — összegzik csöppet sem elégedetlenül. — Annál is inkább. mivel a megyei Teszöv és a tsz jóvoltából mégiscsak eljutunk .,Észak Velencéjébe”. — Már nagyon várjuk a márciust — újságolják. — mert a családtagokkal együtt ötnapos utazáson veszünk részt. No és más tervünk is van! A következő erőpróba a „Szovjetunió ma” vetélkedő lesz. Jámbor Ildikó A nagy francia filmrendező,’ Jean Renoir alkotásaiból állított össze sorozatot a televízió. Az első film a Toni című, 1934-ben forgatott Renoir-mű vetítése ma, január 17-én lesz. Jean Renoir 1894-ben született August Renoir, a világhírű festőművész fiaként Párizsban. Fivére, Pierre színész, annak fia, Claude operatőrként tevékenykedett. Jean Renoir vargabetűvel jutott el a filmművészethez, volt repülő, keramikus. újságíró és író, mígnem a húszas évek elején kezdett foglalkozni forgatókönyvírással, majd rendezéssel. Pályája első szakasza'— valószínűleg édesapja munkásságának hatására — impresszionista stílusjegyeket mutatott. 1926-ban Zola regénye nyomán forgatta a Nanát, német stúdióban. Ezt a vállalkozást részben maga finanszírozta, és mivel anyagi kudarcot hozott számára, engedményeket kellett tennie, ezért jövedelmezőnek ígérkező filmek rendezését vállalta. A hangosfilm első éveiben nem kapott megbízást. Aztán amikor végre munkát kapott, újszerűén használta fel az új lehetőségeket. Például, amikor még mesterséges zörejekkel pótolták a természetes hangokat. ö közvetlenül vette fel a víz csobogását. Aztán megrendezte a Kutyát, egy szívet- tépően naturalista művet La Fouchardiere regénye alapján: egy pénztáros és egy utcalány történetét. Tárgyválasztását valószínűleg a Kék angyal sikere befolyásolta. Michel Simon kiemelkedő alakítást nyújtott a pénztáros szerepében. A kritikai siker nagy volt, de az anyagi siker ezúttal is elmaradt, és a rendező ismét csak másodrendű megbízásokat kapott. Az élvonalba csak a harmincas évek közepén került, és akkor szerezte meg a nemzetközi elismerést is. 1934-ben készítette a Tónit és a Lange úr bűnét, 1936-ban forgatta a Gorkij Éjjeli menedékhelyé nek filmváltozatát. A Renoir-sorozat első filmjeként ma a Tónit láthatjuk. A film üzleti .sikere keletkezésekor csak közepes volt, de fordulatot hozott mind rendezője pályafutásában, mind a francia film fejlődésében. A cselekmény középpontjában a szenvedély okozta bűn áll, megtörtént eseményeken alapul. Renoir ebben a műben az akkori amerikai és francia filmekben csaknem ismeretlen munkáséletet, a munkásbevándorlás konfliktusában ábrázolta. A Toni egyike azon kevés műveknek, amelyek a francia naturalista iskolában is az igazi realizmust képviseli. Mint Georges Sadoul írja, Renoir Lange úr bűne, és Duvivier Bajtársak című filmje tanúskodnak a legszebben az 1935—1936-os né pfrontpo liti kában hódító erejéről és optimizmusáról. 1936-ban Renoir Miénk az élet címmel választási pro- pagaindafilmet készített a francia kommunista párt számára. És 1937-ben forgatta A nagy ábrándot, amely már remekmű. A szövegíró Charles Spaak a rendező személyes emlékeit is felhasználta, mert Renoir 1916 és 1918 között hadifogoly volt egy német tiszti táborban. Kitűnő színészekre bízta a főszerepeket: Pierre Fresnay, Erich von Stroheim, Jean Gabin és Dita Parlo voltak a sztárjai. a kísérőzenét pedig Joseph Kosma szerezte. A Játékszabály Renoir életművének, s egyben a háború előtti francia film- művészetnek a megkoronázása. Renoir a müncheni paktum után kezdett a film munkálataihoz,, ő írta a szövegkönyvet és a párbeszédeket, ő volt a vállalkozó és a rendező, még szerepet is vállalt a filmben, amely voltaképpen Musset Marianne szeszélyei című komédiájának történését vetítette az akkori nagypolgárság életébe. Ez a film 1939-ben készült, a II. világháború első szakaszában. Aztán Renoir az USA-ba ment. Odakinn is több filmet forgatott, elsőként egy vadnyugati történetet a Mocsár címmel. 1950 körül tért vissza Európába. A rendezői sorozatba Renoir öt filmjét válogatták. A Tónit, az Éjjeli menedékhelyet, amelyben Jean Gabin és Louis Jouvet a főszereplő. Ezt követi a Játékszabály, majd az 1954-es Mulató a Montmartre-on. amelynek főszerepét Fran- coise Arnoul, Maria Felix. Jean Gabin, Michel Piccoli és Maurice Ronet játssza. A sorozatot a Nagy ábránd zárja. Jean Renoir 85 éves korában, 1979. február 13-án hunyt el. Sokoldalú művészete előtt tiszteleg a televízió ezzel a sorozattal. E. M. Új múzeum Miskolcon A Magyar Orthodox Adminisztratúra, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács és a Borsod Megyei Múzeum igaz. gatósága összefogásával, mintegy hétmillió forint költséggel elkészült Miskolcon a Magyar Orthodox Egyházi Múzeum A négy helyiségből álló múzeumban 220 egyháztörténeti ex- ponátumot: egyházi szertartási kellékeket, írásos dokumentumokat helyeztek el. A Szentendrén lévő szerb gyűjtemény mellett a most felavatott intézmény a második orthodox múzeum hazánkban (MTI-fotó: Kozma István — KS) Q Mindennapi nyelvünk ^ Nyakon csípett nyelvhasználati formák A közleményünk címében szereplő nyakon csíp szókapcsolatot egy olvasónk leveléből emeltük ki. Arra a nyelvhasználati jelenségre és gyakorlatra utalt vele. hogy beszédünkben és írásainkban egyre gyakrabban jelentkeznek olyan szöveg- részletek, amelyekben az állandósult szókapcsolatök. a szólások kulcsszerepet vállalnak magukra. Azt is megkérdezte: van-e ennek a nyelvhasználati jelenségnek elfogadható indító és magyarázó oka! Válaszként először arról, hogy nagyon igaza van levélírónknak: éppen napjainkban szaporodnak el szóban és írásban a szólásszerű nyelvi formák. Hogy mennyire gyakran és milyen beszédhelyzetekben, erről példatárunknak olyan szövegrészletei bizonykodnak, amelyekben a nyak szónak és származékainak állandósult kulcsszói szerepe kerül előtérbe: „Aki nyakába veszi az országot, biztos, hogy útba ejt bennünket" (Népújság. 1986. szept. 27.). — „Aki a szülők nyakán él. dologtalan" (Népújság. 1986. szept. 27.). — „Nem maradt megtermelt paprika a nyakunkon” (Élet és Irodalom, 1986. okt. 3.). „Aki nem szakember, annak bármit a nyakába sóznak” (Magyar Nemzet, 1986. nov. 4.).. — „A fedett pályás idény startja a nyakunkon” (Népújság. 1986. dec. 19.). Jegyzetfüzetem tanúsága szerint a különböző értekezleteken gyakran hallhatók voltak ezek az állandósult szókapcsolatok, és szólásformák : feleslegesen nya- kaskodunk; könnyebb másnak a nyakába varrni; sokan lógnak a nyakunkon; nehéz lerázni a nyakunkról; akik lépten-nyomon a nyakunkra járnak; nagy hirtelenséggel, nyakra-főre hozzákezdünk valamihez, s ha nem sikerül a vállalkozás, valakinek a nyakába varrjuk tévedéseinket. Beszédes példáink nyomán és segítségével, arra a kérdésre is választ tudunk adni, miért élünk oly gyakran szólásformákkal szóban és írásban egyaránt. Elsősorban azért, mert árnyaltabban, kifejezőbben és hangulatosabban akarunk fogalmazni. Figyeljük meg ezeket a rokonértelmű szósorokat: makacs. konok, dacos, önfejű: — eltékozol, elfecsérel, elpocsékol, elherdál; — biztosra veszem, bizonyos vagyok benne, kétségtelen stb Ha a felsorakoztatott nyelvi formákat váltogatjuk ezekkel az állandósult szókapcsolatokkal: nyakas, nyakas- kodik, keménü nyakú; nyakára lép, nyikára hág; a nyakamat teszem rá, nemcsak a kifejezések jelentéstartalmára hívjuk ' fel a figyelmet, hanem sajátos képszerűséggel ábrázoljuk is azt a Valósághátteret, amire vonatkoztatjuk a szólásformák fogalmi és használati értékét, s nemcsak értjük a mondanivaló lényegét, hanem látjuk is a beszédhely- zetbeli hátteret is. Ebben az összefüggésben kell szólnunk arról is, hegy elég gyakran a sajtó nyelv- használatának nyakába varrjuk a nyakatekert nyelvi formálást, tehát a körülményeskedést, a bonyolultságot, a mesterkéltséget, ami eredményezi azt is hogy a nyelvi eszköztár ellaposodik, elszürkül, elszemélytelenedik, s az olvasó képzetkapcsolási érzékenysége is eltompul, vagy vakvágányra kerül, mint pl. ennek a szövegrészletnek kapcsán: „Sok szülő nem azért adja be lányát és fiát a középiskolába, hogy megvalósítsák önmagukat" (Magyar Nemzet, 1986. dec. 17.). Az olvasót megzavarja a megvalósít, a megvalósítás szóalakok felesleges szerepvállalása pl. ilyen szöveg- részletekben is: „Bármenynyire --divatos az önmegvalósítás kérdéskörének ‘ fe- szegetése és a személyiség önmegvalósítási igénye(Nők Lapja, 1986. 51—52 sz.), nem örülünk annak. hogy éppen a nyakatekert- ség. a felesleges fogalmazásbeli bonyolultság miatt az olvasó bizonytalanná válik. Ebbe a csapdába sohasem esik, ha néhány állandósult szókapcsolattal és szólásszerű kifejezéssel is színesítjük nyelvi formálásunkat. Dr. Bakos József I t Szlanka Tibor A Renoir-sorozat