Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-16 / 13. szám
nieiwjjaq 1987. január 16., péntek Huszonöt év© halt meg Ivan Mestrovic (1883—1962) horvát szobrászművész, a modern monumentális szobrászat jelentős alakja. Pásztorgyerek korában figyeltek fel tehetségére. Bécsbe került, s több évi előképzés után felvették az akadémiára. ahol O. Könignél és E. Hellmernél tanult. Párizsban előbb Rodin- nél, majd Bourdelle-nél. végül Maillolnál folytatta tanulmányait. Az 1911—<14. közötti éveket Rómában töltötte, s ott külö"^- sen Michelangelo művei hatottak rá. Művészete, emberi magatartása telve volt izzó nemzeti érzéssel, s így minden formakeresése, stilizálása ellenére tematikus műveket alkotott/ Stílusának külső jegyeire hatottak ugyan a már említett művészek, de e hatások eggyé ötvöződtek benne a hazulról hozott, keleties, bizáncias népinemzeti emlékekkel. Mindez egészen sajátos mindig a monumentális felé törő, de kiélezésében megragadó, lenyű?^- ző egyéni stílust eredményezett. első világháború után a zágrábi akadémia tanára lett. s emlékművek sorozatát alkotta. 1947-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol egyetemi tanárként is tevéken vkedett. Alkotásait, melyek közt arcképek, életképek, vallásos szobrok, akt kompozíciók egyaránt találhatók. Európa és Amerika múzeumai, magángyűjteményei mellett legnagyobb számban a spliti Mestrovic-galéria őrzi. A Nap kél: 1.27 órakor, nyugszik: 16.20 órakor. A Hold kél: 17.32 órakor, nyugszik: 8.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon (GUSZTÁV 'nevű kedves olvasóinkat! Igazi skandináv név, melynek „Gunsstab” volt az eredeti alakja. Ebben a névben az angolszász ,,guth” vagy az ógermán grund” szó rejtőzik, melyeknek „küzdelem, harc” a jelentésük | [időjárás^ Várható időjárás ma estig: Csak néhol szakadozik fel kissé a felhőzet. Ismétlődő havazás várható. Délen és keleten eleinte még ónos eső. havas eső. eső is előfordul. A keleti, északkeleti szél időnként megerősödik. Főként a Dunántúlon és északkeleten hófúvásra isi számítani kell. Takarékosság Tanulságos reklám fut a tévében, a takarékbélyea előnyeiről. Arról szól, hogy egy tanuló mindennap ötforintos bélyeget vesz az iskolában, s ennek eredményeként az év végén egy BMX típusú kerékpárt vásá. rol. (Ára öt és fél ezer forint.) A tanítási napok alatt — kb. 180 — kerek 900 forint gyűlik össze, így a szülőknek már csak 4500-at kell hozzátenniük. A reklámból tehát világosan kiderül — takarékoskodni érdemes ... (havas) — PARTNAP MAS IDŐPONTBAN. Az eredeti tervektől eltérően nem január 19-én tartják meg Hatvanban, a városi pártbizottságon az oktatásügy területén dolgozók számára az összevont pártnapot. Az eseményre — változatlan helyszínen — január 26-án, 14 órakor kerül sor. Az előadó: Szokodi Ferenc, az MSZMP Hatvan Városi Bizottságának első titkára. — EGYMILLIÓ PISZTRÁNG. Az Idén a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság sza- lajka-völgyi pisztrángtenyészetében egymillió halacskát keltetnek ki. A mesterséges tavakban most kezdték meg a hegyi pisztrángok fejését. összegyűjtik a nőstény halak ikráját, s azt összekeverik a hímek tejével. A megtermékenyített ikrákból a gondos ápolás után körülbelül negyven nap múlva fejlődnek ki az ivadékok. — NÉMET NYELVŰ FILMKLUB. A Heves Megyei Moziüzemi Vállalat — az Egri Ifjúsági Ház Prizma mozijában — filmklubot szervez a német nyelvet tanulók részére. Az egyedi kópiákat pénteki napokon vetítik majd, s az előadásokra bérletek válthatók. Az első programra január 23-án, délután három órakor kerül sor, s itt bemutatják a Válaszút előtt című alkotást. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. — TIT-TANFOLYAMOK. A TIT Hatvan Városi Szervezete a közeljövőben gép- és gyorsíró, kazánfűtő-, valamint hegesztőtanfolyamot indít. Az e területek iránt érdeklődők február végéig jelentkezhetnek a városi szervezet irodájában, s felvilágosítással is ugyanott szolgálnak. — ÜJ KIADVÁNY A RÁKRÓL, A rák megelőzhető! Mit kell tennünk? címmel megjelent a Rák ellen az emberért, a holnapért társadalmi alapítvány kiadványa négyszázezer példányban. A füzet megvásárolható a takarékszövetkezeti fiókokban, illetve Budapesten a nagyobb gyógyszertárakban. A tizenöt forintos árból származó bevételt a társadalmi alapítvány céljaira használják majd fel. — NAGYSZABÁSÚ MŰSOR-, SOROZAT. Oroszország hét-’ ven év előtti történelmére, a nagy októberi szocialista forradalom győzelmére emlékező, nagyszabású műsorsorozatot indít februárban a rádió. A korabeli dokumentumokon, hiteles forrásokon alapuló ciklus havonta egy- egy adásban idézi fel a forradalom kibontakozásának jelentős állomásait, az októberi eseményeket Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. KÖJAL-KESZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. ■ÚpHg IL '" ’ I i f ‘ 1 ggjjjj * ür 3 s éJkM- { 1 «»SB-Mj m-M II kitüntetésekről és a költségvetésről Sós Tamás első titkár vezetésével tegnap ülést tartott a KISZ Heves Megyei Bizottsága. Az eseményen jelentés hangzott el a KISZ- kitüntetésekről, így többek között arról is szó volt, hogy az elmúlt évben 262-en részesültek megyénkben ilyen elismerésekben. Érdekesség, hogy ezek 51 százaléka nő. Ezt követően szó volt az idei feladatokról, majd az ez évi költségvetést, valamint az ellenőrzési tevékenység tapasztalatait tárgyalták meg. Végül a megyei hatáskörű kollektív kitüntetés odaítélésének részleteiről döntöttek. Az MMK szervezésében Pályázat amatőr képzőművészeknek A Megyei Művelődési Központ pályázatot hirdet amatőr képző- és iparművészek részére a következő kategóriákban : festészet, grafika, szobrászat és kisplasztika, iparművészet, környezetalakítási tervek (makett, fotódokumentáció stb.), vizuális kísérletek. Személyenként legfeljebb három alkotással lehet indulni. Ezeket kiállításra kész állapotban kell benyújtani, maradandóan feltüntetve rajtuk a készítőjük nevét, lakcímét, foglalkozását, munkahelyét, a mű címét, méretét és a kör nevét, amennyiben az illető szakköri tag. A paszpar- túrával ellátott grafikák szabványmérete 50X70, vagy 70X100 cm. A képeket lehetőleg üvegezés nélkül kell eljuttatni a Mátra Művelődési Központba (Gyöngyös, Nemecz tér 3.), vagy az MMK-ba (Eger, Knézich K. u. 8.). Beadási határidő: 1987. február 9. A nyilvános zsűrizés és a szakmai konzultáció február 14-én, délelőtt 10 órakor kezdődik a Mátra Művelődési Központban. A legjobb alkotásokból kiállítás nyílik február 20-án, délután öt órakor a Gyöngyösi Galériában. A díjazásra hozzávetőlegesen 40 ezer forint áll a zsűri rendelkezésére. Részletes információt az MMK-ban adnak. A Cigánytanács alakuló ülése \ Merkúrtól . jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 1 206 Trabant Lim. Combi Bp. 360 Trabant Limousin Bp. 6 238 Trabant Limousin Db. 5 521 Trabant Combi Bp. 1 271 Trabant Combi Db. 908 Wartburg Standard Bp. 1 087 Wartburg Standard Db. 561 Wartburg Speical Bp. 1 422 Wartburg Special Db. 1 730 Wartb. Spec, tolót. Bp. 9 482 Wartburg Tourist Bp. 1 257 Wartburg Tourist Db. 975 Skoda 105 S Bp. 10 708 Skoda 105 S Db. 8 563 Skoda 120 L Bp. 22 270 Skoda 120 L Db. T2 463 Skoda 120 GLS Bp. 1 634 Lada 1200 Bp 45 270 Lada 1200 Db. 31 117 Lada 1300 S Bp. 18 909 Lada 1300 S Db. 14 264 Lada 1500 Bp. 15 182 Lada 1500 Db. 11 425 Lada Combi Bp. 8 787 Lada Combi Db. 4 704 Moszkvics Bp. 14 363 Polski Fiat 126 P Bp. 34 944 Polski Fiat 126 P Db. 659 FSO (P. F.) 1500 Bp. 3 261 Dacia Limousin Bp. 43 170 Dacia Limousin Db. 609 Dacia Combi Bp. 1 333 Dacia Combi Db. 1 101 Dacia TLX Bp. 404 Dacia TLX Db. 306 Zastava Bp. 15 285 Csütörtökön délelőtt Diószegi Lajosnénak, a HNF megyebizottsága titkárhelyettesének vezetésével tartotta alakuló ülését a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága mellett működő Cigánytanács. A 21 tagú testület elnöke Váradi Antal verpeléti nyugdíjas, titU tcakereszteződés nem mindig csak karambol színhelye lehet. Néha megtörténik, hogy az összeütközők haragosok. Valószínűleg erről lehetett szó január 13- án, kedden este fél 7 körül Hevesen. A városban, a Fő út és a Kodály utca találkozásánál csurgott vér a járdára. Két indulatos természetű fiatalember patvarkodása végző- * dött halállal. Mint utóbb kiderült, a 29 éves Kállai Kálmán segédmunkás, helyi lakos rövid szóváltás után di- kicsével négyszer nagy erővel combon^ hason, illetve mellkason szúrta a 22 éves kára Nagy né Váradi Anna füzesabonyi lakos, a Megyei Művelődési Központ főelőadója. Tanácskozásukon a jelenlévők először döntöttek működésük mikéntjéről, az ezzel kapcsolatos főbb szabályokról. Ezt követően pedig az idei esztendőre szóló munkatervet egyeztették. Molnár József, ugyancsak helybeli vasbetonszerelőt. A megtámadott férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A Hevesi Rendőrkapitányság nyomozói az akkor még ismeretlen tetteseknek számító Kállait egy órán belül kézre kerítették, őrizetbe vették. Az ügyben emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya folytatja az eljárást Kállai Kálmánnal szemben. (— y) Négyszer sújtott le a dikics Szóváltás után - halál Szombati számunkban olvashatják Megnövekedett követelmények ... Ezzel a címmel olvashatják Németh Lászlónak, az MSZMP Eger Városi Bizottsága első titkárának összegzését, amely Eger körzetének kádermunkájáról és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról szól. Mindez lapunk 3. oldalán található. Tervek, panaszok, árak Egy vizsgálat és a gyakorlat összehasonlítása alapján készített anyagot a bútorgyártás és kereskedelem viszonyáról, illetve problémájáról Havas András. Az írás a 4. oldalon jelenik meg. Bekölce téli csendje Még a mostani ítéletidő előtti napokban kereste fel az ezer lelket számláló falut Bekölcét, Homa János újságíró és Szántó György fotóriporter, hogy érdeklődjenek az ott élők öröméről, gondjairól. Az 5. oldalon található képes összeállításban szó esik a község ellátásáról, az idősek és az ifjabbak helyzetéről. s arról is, hogy újabban ismét akadnak olyanok, akik belevágtak az építkezésbe. A „vetélkedő" brigád Jámbor Ildikó egy gyöngyösi közösséget mutat be, mégpedig a művelődés szemszögéből. Ez a brigád több mint tizenöt éve tart össze jóban, rosszban. Számtalan pályázat. vetélkedő résztvevői. nyertesei ők. Mindennapjaikról. céljaikról a 7. oldalon olvashatnak. Testnevelés. Történelem. Ez teszi ki Ivády Mihály kötelező óráit a Szálkái utcai kisegítő iskolában, amely az idei tanévtől már csak a 7-es számot viseli. Meg ott vannak még az osztályfőnöki foglalkozások a hetedikesek kis csapata élén. Hogyan került e sajátos pedagógiai területre? Tiszabu- rát, majd Pintér Istvánt említi. Az 1960-as években tőle vette át a község lassú fejlődésű kisdiákjait. Beugróként. Majd, ahogyan teltek az évek, úgy kedvelte meg a velük való foglalkozást. — Hogy mi a különbség a két iskolatípus között? A rendes „általános” tantárgyközpontú, a mi munkánk viszont inkább a gyermekre összpontosít Hatvanban éppen úgy, mint szerte Hevesben. Amikor velük törődünk, akkor az egész személyiséget nézzük bajaival, nehézségeivel. S emiatt van fokozott jelentősége ténykedésünkben a családlátogatásnak, a háttér földerítésének. Persze mindez nem könnyű. Ám céljaink elérését sok minden segíti — mondja Ivády Mihály. — A sport, a mozi éppen úgy, mint amikor egy-egy kiállítást tekintünk meg közösen. És mérhető a fejlődés, amely kisdiákjaink kérdéseiből tűnik ki leghamarabb. Ahogy szeretnék például megfejteni a szobrok jelentését, szeretnének közelebb férkőzni József Attila portréjának okán a líra fogalmához. Így aztán ismeretkörük tágul, s olyan gondjaink megoldásához is közelítünk, mint a közösséggé formálás, a hu- manizálódás. Persze: miközben ilyen és hasonló hatásmechanizmusokat szervezünk egy-egy tanulócsopori köré, ügyelnünk kell arra, hogy mondandónkat lefordítsuk az ő szintjükre... Munkaöröme, munkasikerei közepette van azért egy aggodalma is Ivády Mihálynak, akit az iskolások javára végzett többéves képzőművészeti ízlésformáló munkájáért Borsos-emlékéremmel, társasúttal ajándékozott meg a Hatvani Galéria vezetősége. Mint megjegyzi: a művelődési tárca újabban arra törekszik, hogy ösz- szemossa a kétféle iskolatípus határait. Az emögött bujkáló gondolatokat, az elvet természetesen érti, de tapasztalataiból kiindulva nem képes megemészteni. Szerinte semmi jó nem sülhet ki abból, ha a verdikt nyomán alacsony tudásszintű, szorongásos, illeszkedési zavarral küzdő ifjak lépnek a föltett mércéhez. Képtelenek átugrani. És a kudarc visszahat a társadalomra, a családi otthonra, még inkább a gyermeki lélekre, amelyet így csak megzavarnak, kibillentenek egyensúlyhelyzetéből. Moldvay Győző NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. -— HU ISSN 0133—0705. jffiS A nevelő ' (Fotó: Perl Márton)