Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-06 / 287. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. december 6., szombat J* Harminc év gazdaságpolitikája IRTA: CSIKÓS-NAGY BÉLA, A MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG ELNÖKE Hazánk gazdaságtörténetében a második világháborút kö­vető négy évtized a szocializmus építésének jegyében telt el. A szocialista gazdaságpolitika minősítésekor mégis in­dokoltan teszünk különbséget az 1956. november előtti, és az azt követő időszak között­ték a középtávú tervek alap­A szocialista építömunka első évtizede, annak minden sikere ellenére, súlyos hi­bákkal volt terhes. Ezt leg­inkább a gyors iparosítás célzatával meghonosított ag­rárellenes irányzat, és a mezőgazdaság erőszakolt kollektivizálási kísérletei idézték elő. Emellett az ország lehetőségeit messze meghaladó beruházások hi­ánygazdálkodást teremtet­tek. Ez utóbbi viszont a ki­csinyes dirigálás gyakorla­tát honosította meg, amihez a szocialista tervgazdaság jelszava szolgált ideológiai alapul. Mindez társadalmi elidegenedéshez vezetett, ami végül is az 1956. évi tragikus eseményekben fe­jeződött ki. Ez volt a hely­zet, amit az ellenforradalmi erők a maguk javára szeret­tek volna kihasználni. Az ellenforradalmi esemé­nyek szétzilálták a népgaz­daságot. De a kommunista párt újjászervezése és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása nyo­mán a gazdaság konszolidá­ciója meglepően gyorsan ment végbe. Az ipari terme­lés 1957-ben 6 százalékkal haladta meg az 1955. évi színvonalat. Ebben a bará­ti országok nagyarányú és kedvező feltételekkel nyúj­tott hitelei is szerepet ját­szottak. A Szovjetuniótól kapott hitelekből rendezni tudtuk a tőkés viszonylat­ban fennállt, országunk számára terhes, rövid lejá­ratú fizetési kötelezettsége­inket. A reform és előzményei Megertek a feltételek a gazdaságfejlesztés tervsze­rű alapokra helyezésére. Az országgyűlés törvényerőre emelte az 1958—1960-as idő­szakra szóló hároméves tervet. Ez valójában a gaz­dasági konszolidáció terve volt. A feladat az iparban egyértelműen adott volt. Egészségtelenül magas volt a befejezetlen beruházások állománya. Az 1953—1956-os időszakban sok beruházás állt le. lassult a kivitelezés Ezáltal jelentős társadalmi tőkék maradtak befagyaszt­va. A korábban megkezdett beruházások befejezése a termelési szerkezet javításá­val nyitott utat a gazdaság növekedésének. A gazdasá­gi konszolidáció 1959-ben előrehaladott szakaszba ju­tott: a tervszerű fejlesztést ötéves tervbe lehetett foglal­ni. A hatvanas évtizedben vi­szont olyan — előre nem tervezhető — események következtek be. amelyek a gazdaságpolitikát eltérítet­jául szolgáló hipotézisektől. A második ötéves terv 1961 — 1965 időszakban a mező- gazdaságban végbement szo­cialista átszervezés, a har­madik ötéves terv 1966— 1970 időszakában a gazda­sági reform „nem tervezett események" voltak. Ezekhez fűződnek egyben a hatva­nas évek legnagyobb sike­rei. Ezeket a sikereket az 1957-ben bevezetett új gaz­daságpolitika alapozta meg. A gazdaságpolitikai hibák feltárására 1956-ban közgaz­dasági bizottság alakult, amely viszonylag rövid idő alatt végezte el munkáját, és javaslatait átfogó doku­mentumban terjesztette elő. Javasolta, hogy a kormány­zati tervezés számára új kri­tériumokat határozzanak meg; olyan politikát folytas­sanak, amelyben a mezőgaz­daság és a tercier szektor az iparral összhangban fej­lődik. A gazdaságszabályo­zást különítsék el a terve­zési rendszertől, vagyis a kötelező tervmutatókat gaz­dasági eszközökkel helyette­sítsék. Vezessék be a válla­lati önállóságot a nyereség- érdekeltség alapján; a di­rekt beavatkozást a fontos feladatokra korlátozzák. Olyan ár- és jövedelempoli­tikát folytassanak, amely összhangban van a piaci mechanizmus aktivizálásá­val. A versenyt iktassák be a tervezési rendszerbe ab­ból a célból, hogy a kínálat jobban igazodhasson a ke­reslethez, és a gazdasági környezet jobban kedvezzen a műszaki fejlesztésnek. A Magyar Szocialista Mun­káspárt elfogadta ezeket az ajánlásokat, mint az új gaz­daságpolitika alapvető ke­retét és a cselekvés vezér­fonalát. Jelentős intézkedé­sek történtek 1957-ben Mindenekelőtt az agrárpoli­tikában ment végbe alapve­tő fordulat. Megszűnt a me­zőgazdasági termékek be­adási kötelezettsége. A fa­lu és város kapcsolatát a gazdaságpolitika az állami szabad felvásárlás és szer­ződéses rendszer keretei kö­zé illesztette. Az áruterme­lésben való anyagi érde­keltséget új alapokra fekte­tett árpolitika és költségve­tési támogatási politika te­remtette meg. Az egységes mezőgazdasági árrendszer és a nagyüzemi felár a kisáru- termelés perspektíváját, és a szövetkezeti nagyüzemek létrehozásában való érde­keltséget egyaránt szolgálni kívánta. Az 1957. évi fordu­latot az 1960—1962-es esz­tendőkben a kisárutermelő parasztgazdaságok termelő- szövetkezetekbe tömörülése tette teljessé. Fejlődésünk arany­korszaka Változásokra került sor a nem mezőgazdasági szekto­rokban követett gazdaságpo­litikában is. A Miniszterta­nács elvi határozatban szö­gezte le: a kormány tagjai­nak megítélésére bízza, hogy az ágazat számára kötelező tervfeladatok végrehajtásá­ban fennálló felelősségük­nek a vállalatokra lebontott tervmutatók kötelező előírá­sával tesznek eleget, vagy pedig közgazdasági eszközö­ket, kereskedelmi módszere­ket alkalmaznak. Deklarál­ták a nyereségérdekeltséget. Bevezették a dolgozók nye­reségrészesedését. Hatályon kívül helyezték az egységes és központi bértarifa-rend­szert. A bérszabályozás au­tonóm vállalati üggyé vált. aminek a kormány a munka alapfeltételei, valamint a munkaikörönkénti alsó és fel­ső bérhatárok meghatározá­sával állított korlátokat. A hatósági árrendszerről a vegyes ármechanizmusra va­ló áttérés a tervszerű ár­alakulást a szelektív árpoli­tika ügyévé változtatta. Az 1967-1974-es időszakot felölelő elemzés világosan megmutatta a gazdasági re­form nyomán bekövetkezett pozitív változásokat. Ebben az időszakban a gazdasági növekedés évi átlagban 1—2 százalékkal felgyorsult. és évente 7 százalék körül moz­gott. A munkatermelékeny­ség fokozatosan a növekedés egyedüli forrásává vált. Dol­lárviszonylatban a koráb­ban krónikusan deficites fi­zetési mérleg problémája megszűnt. A fejlődés ki­egyensúlyozott volt. Deviza- tartalékok gyűjtésére is le­hetőség nyílt. Ezt nem az import visszafogásával érték el, sőt a lakosság ellátásá­ban az import részesedése számottevően nőtt. Miköz­ben az életszínvonal növe­kedésének üteme meggyor­sult. az áruellátás is javult. Csökkent a hiánycikkek szá­ma, pontosabban szólva né­hány tipikus termékre kor­látozódott. A gazdaságtörté­nelemnek ezt a szakaszát jogosan lehet a magyar gaz­daság aranykorszakának te­kinteni. Ebben a kedvező fejlődé­si folyamatban okozott — hosszú lejáratúnak tűnő — törést a világpiacon 1973- ban végbement első, vala­mint az 1979/80. évi máso­dik olajárrobbanás. A magyar energiamérlegben kereken 45 százalék az import rész­aránya és a »kőolajszükség­let mintegy, 80 százalékát a behozatal fedezi. Így adó­dott, hogy a cserearány húsz százalékkal romlott, ami a külkereskedelem-ér­zékeny magyar gazdaság számára a nemzeti jövede­lem 10 százalékának elvesz­tését jelentette. Ennek elle­nére az 1974—78 ötéves idő­szakban a gyors növekedés még tartott; évi átlagban 5.3 százalékot ért el. De ez már az egyensúlybomlás je­gyeben ment végbe: rubel és nem rubel viszonylatban egyaránt nagyarányú eladó­sodás következett be. Ennek a folyamatnak az 1978 végén végrehajtott gazdaságpoli­tikai fordulat vetett véget. Új szakasz új programmal A gazdaságpolttikai for­dulat két jellemzője az egyensúly prioritása a növe­kedéssel szemben. továbbá az életszínvonal prioritása a gazdaságfejlesztéssel szem­ben. A prioritások megfo­galmazásakor még az volt a feltételezés, líogy a meg­nehezült nemzetközi . felté­telek mellett külföldi eladó­sodás nélkül évi csaknem 3 százalékos növekedésre nyí­lik lehetőség, és ehhez a nemzeti jövedelemnek a felhalmozásra fordított há­nyadát a korábbi 25 szá­zalékról csak 20' százalékra kell csökkenteni. Ma már megállapítható, hogy az űj növekedési pálya kialakítása igényesebb és a vártnál ne­hezebb feladat. Ebben annak is szerepe van, hogy a KGST-n belül fokozódott a természeti erő­források szűkössége, és a növekedési zavarok miatt a beruházásokat szinte min­denütt mérsékelték. Mindez súlyosan érinti a magyar gazdaságot. A KGST-ben a természeti erőforrások foko­zódó relatív hiánya legin­kább nálunk fokozta a vi­lágpiacra utaltságot, miután a mi gazdaságunk a legsze­gényebb ilyen erőforrások­ban. A KGST-országokban a növekedési ütem csökkené­se exportlehetőségeinket csökkentette, miután a tőke­javak exportszerkezete a KGST-n belüli elvárások szem előtt tartásával, terv- koordinációval, termelési kooperációkkal és szakosítási megállapodásokkal alakult ki. Mindehhez járul a KGST-n belüli igényesség fokozódása, ami növeli a transzferábilis rubelért ex­portált termékek szabad de­vizabefektetését. Sajátos strukturális prob­léma adódott, amelyen úrrá tudunk lenni. De ez feltéte­lezi a KGST-együttműködés terén mutatkozó tartalékok mozgósítását; a KGST-me- chanizmus ezt lehetővé tevő átalakítását; a világpiac felé történő nyitást: a világgaz­daságban érvényesülő ke­reskedelmi konvenciókhoz való jobb alkalmazkodást; belső növekedési tartalékok mozgósítását. Ehhez kívánt a gazdaság- irányítási rendszer tovább­fejlesztéséről 1984-ben ho­zott párthatározat, valamint az ezen alapuló 1985. évi kormányhatározat átfogó programot adni. Erre épít­ve jelölte meg az 1986—90 éveket átfogó VII. ötéves terv a gazdasági stognáció- ból kivezető utat, és hatá­rozta meg az évi 3 százalé­kos gazdaságnövekedés kör­vonalait. Ez az ipari terme­lés fokozatos dinamizálását állította a figyelem előteré­be, aminek 1986-ban első biztató jelei már mutatkoz­nak. A város felszabadulásának évfordulóján rendezett ün­nepségen vehette át G. Möl­ler Rasmussen a Gyöngyös Város Díszpolgára kitünte­tést. Ennyi a tény. Ez a tény azonban óhatalanul megfo­galmaztat velünk néhány kérdést, hiszen az mégsem magától értetődő dolog, hogy egy dán állampolgár nyerje el a mátraalji település díszpolgári címét. Ezért kértük meg G. Möl­ler Rasmusslen urat, szíves­kedjék néhány kérdésünkre válaszolni. — Gyöngyös és a dán Ringsted közötti kapcsolato­kat ön az elődjétől „örököl­te”. Hogyan emlékszik erre a tényre vissza? — Igen, még 1973-ban kez­dődött el a kapcsolat meg­teremtése a két város kö­zött. Akkor ültették el azt a kis növényt, amely később virágzásnak indult. Amikor engem választottak meg Ringsted polgármesterévé, rám "várt a feladat, hogy a kapcsolatot ápoljam és bő­vítsem. Nagy örömmel fog­tam hozzá ehhez a feladat­hoz. Különböző nyugati vá­rosokkal is ápoljuk a test­véri kapcsolatokat, de a gyöngyösinek az volt a külö­nös sajátossága, hogy szo­cialista társadalmi berende­zésű országhoz tartozik. — A gyöngyösieket elő­ször 1974-ben fogadta., A kö­vetkező évben dán küldött­séggel érkezett Gyöngyösre. Milyen elképzelésekkel in­dult útnak? — Igaz. hogy akkor első ízben jártam hivatalos de­legációval egy keleti ország­ban, de én előzőleg már ér­deklődtem Magyarország iránt, sokat olvastam róla. Tudtam. hogy körülbelül hogyan élnek és dolgoznak egy olyan országban, amely­ben más társadalmi viszo­nyok vannak, mint nálunk. Azt is tudtam, hogy a ma­gyar nyelv éppen olyan ne­héz. mint a dán. De amikor személyesen is megismer­kedhettem a magyarokkal, a gyöngyösi lakosokkal, azt tapasztalhattam, hogy barát­ságosabbak, melegebbek, szí­vélyesebbek és közvetleneb­bek, mint mások. Amit örömmel állapíthatok meg. az elmúlt tíz év alatt a nem hivatalos kapcsolatok is tki­alakultak a dánok és a ma­gyarok között. Leveleznek egymással, kölcsönösen láto­gatják egymást és remélem, hogy a magyaroknak éppen olyan jó véleményük alakult ki a dánokról, mint nekünk a magyarokról. — Az évek során a hivata­los látogatások egyre bővül­tek. Különböző kulturális és sportkapcsolatok is keletkez­tek. Mit emelne ki ezek kö­zül a fontossága alapján? — Csak egyetlen eseményt' vagy rendezvényt nem tu­dok kiemelni. Az egésznek együtt van olyan jelentősége a véleményem szerint, amit érdemes hangsúlyozni. Hi­szen megismertük eRvmást. tanulmányozhattuk kölcsö­nösen egymás gazdasági éle­tét is és iskolai tevékenysé­gét. Az összehasonlítás ré­vén a jobb megoldásokat ki lehetett választani és azt otthon át lehetett ültetni a saját körülmények közé. Na­gyon jelentős dolgok ezek. — A nemzetközi helyzet eléggé bonyolult. Mi lehet ilyen körülmények között a magyar és a dán testvérvá­rosi kapcsolatok jövője? — Van okunk aggódni a mai nemzetközi helyzetben. Ezért tartjuk fontosnak és szükségesnek, hogy az or­szágok vezetői találkozzanak, és tanácskozzanak egymás­sal. De ugyanígy fontosnak [tartom, hogy mi, a sajátos körülményeink között, ala­csonyabb szinten is ápoljuk a kapcsolatainkat, mert mi így tudunk hozzájárulni a világbékéhez. Bizonyos va­gyok benne, hogy mi, dánok és önök magyarok nem fo­gunk összeveszni egymással. — ön több mint egy évti­zede ismer bennünket, isme­ri Gyöngyöst. Lenne szíves minket önmagával megis­mertetni? — Magamról nem sok mondanivalóm van. Mellé­kesnek tartom, hogy mi a hobbim, szeretek-e horgász­ni vagy sakkozni. Fiatalon bekapcsolódtam a politikai életbe. A mi parasztpártunk tagjainak a sorába léptem. Közgazdsáz képesítést sze­reztem, és előbb egy gyár­ban voltam könyvelő, majd 1973-ban megválasztottak Ringstedben polgármester­helyettesnek. egy évre rá pedig polgármesternek. — A két város közötti kap­csolatok fejlesztéséért most elnyerte Gyöngyös Város Díszpolgára címet. Hogyan fogadta ezt a kitüntetést? — Rendkívüli módon jól­esett. Hozzáteszem, váratla­nul ért, nagyon meglepett. Minden ember életében van egy olyan pillanat. amely örökké emlékezetes marad. Nekem ilyen ez a mostani, a díszpolgári kitüntetés. Az életem eddigi hatvan évé­ben ennek a kitüntetésnek nagyon kiemelkedő szerepe van. őszintén mondhatom: melengeti a szívem. — Engedje meg. hogy én is gratulálhassak és további sikereket, jó egészséget, bol­dogságot kívánhassak. Talán elnéznek nekem egy személyes jellegű megjegy­zést: én is régi ismerősként köszönthettem a kitüntetet­tet. hiszen az elmúlt több mint tíz év magyar—dán testvérvárosi kapcsolatokról rendre, sorra beszámolhat­tam olvasóinknak. Ennek so­rán többször volt alkalmam a ringstedi polgármester sza­vait is tolmácsolnom, gon­dolatait is idézni. Meggyőződésem, hogy az ilyen „vékonyka kötelékek”, amelyek két kis város hi­vatalos szervei és lakói kö­zött keletkeznek, nagyon fontos politikai célokat szol­gálnak: a népek barátságát mélyítik el. Öriási a jelentő­ségük. így kerül közelebb hozzánk Dánia és ismernek meg ben­nünket saját személyes ta­pasztalataik alapján a dá­nok. Hidat építünk egymás­hoz — két oldalról indulva. G. Molnár Ferenc Megtartőerö Mind több vállalati vezetőnek okoz ismétlődő fejtörést, hogyan tarthatja meg biztosabban a munkaerőt, hogyan lehet a ma belépő pályakezdő mérnököt, az újfelvételest vagy a végző ipari tanulót a vállalathoz kötni. Nyilvánvaló, ezt a törekvést csak akkor koronázza siker, ha a vállalat és a dolgozó érdekei nagyjából fedik egymást. Ha a mun­kakörülmény. az érdekeltség, a légkör és az elvégzendő feladat egyaránt vonzó, továbbá a juttatások és a telje­sítmény, illetve a jogkör és a felelősség mértéke is Össz­hangban áll egymással. Általánosságban könnyű ezt megállapítani, elvárni, de a gyakorlatban érvényesíteni annál nehezebb. A magas kereseti lehetőséggel csábító álláshirdetéseket olvasva (és tudva, hogy az effajta toborzás hatékonysága csekély) köz­tudott; nem csupán bérkérdésről van szó. Jól tükrözik a helyzet összetettségét azok a vállalati felmérések, amelye­ket a kilépő dolgozók megkérdezésével, az ő indokaikból állítanak össze. Az állásváltoztatás fő okai között — mind­járt a kí”'>zés elégtelensége után — a munkahelyi bánás­módot. a 'szervezetiensegeí a kedvfőtlen műszak­beosztást, az érvényesülés, az egyéni ériére.J* 0 a ai, elölik meg a távozók, A hangnem, a törődés, a dolgözoK J'-*- figyelembevétele, a csoportvezetőtől a vezér­vélemenyenc- - - ,;~-°tői követelmény, mégis a való­I Sl°lS’Jl^nél kevesebbet gyilkolják. Köztudott pe­dig az is, hogy a dolgozó nemcsak a jövedelmével, ha­nem a munkájával, annak hasznosságával is lehet elége­detlen. Mit szóljon az a fiatal kőműves például, akit a brigád lényegében segédmunkásként foglalkoztat? Ha a csoportnorma jóvoltából vastag is a fizetési borítéka, csak ideig-óráig viseli el a méltatlan helyzetet, lekezelő bánás­módot, s az első adandó alkalommal törvényszerűen más beosztást vagy vállalatot keres magának. Olyat, ahol al­kotó munkáját és a szaktudását veszik igénybe és fizetik meg. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a munkahelyi ve­zető időnként kényszeredetten érdeklődjön emberei hogy- léte felől, s megértéssel kezelje magánéleti gondjaikat, ha­nem olyan vállalati légkör kialakításáról, ahol minden al­kalmazott a szó teljes értelmében munkatársnak érezhe­ti magát. Vagyis olyan kapcsolatok alakulhassanak ki műhelyekben, irodákban, építkezéseken, hogy a vezető szak­munkásoktól a kisegítőkig mindenki részesülhessen a jól végzett munka örömében, s a hangnemtől a bérezésig kézzelfoghatóan tapasztalja: itt számítanak rá, s meghall­gatják észrevételeit is. A fentieket bizonyítja az a közis­mert tény,-hogy a vállalatok legrégibb, legáldozatosabb dolgozói, a törzsgárda zöme az összeszokott, egymásra is figyelő közösségekben találhatók. Ahol a munkaközi, szak­mai kapcsolatokon kívül igen gyakran baráti szálak, kö­zös élmények is összefűzik az embereket. S ézékeí ur összetartó kollektívákat többnyire így hív­ják: szocialista brigád Zs. Cs. (Fotó: Köhidi Imre) Dán gyöngyösi : díszpolgár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents