Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-24 / 302. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. december 24., szerda PINTÉR LAJOS Évszakok vonulása A gyerekeknek Hej, tavasz, a fekete földre hóvirágszirom hull, az havaz. Kapualjtól kapualjig fuss el, mert a vadfiú zápor nyakadba csap. Tavaszi sötét éjszaka, kutyád fehér pulikutya: neve Tisza, fönn ül a holdban, szőre világol, elszabadult a konctól, kölönctől. Fuss a folyóhoz, jó Tiszádhoz, tavaszi folyód alszik még mélyen, alszanak a halak a mélyben. Vizek tükrében lesi magát a telő hold: gombóc kutyád. Távolban lakótelep ébred, toronydaruk az óriásai, körben hét gyerek leskel: akár hét törpe. Felhőkarcolók a házak, nézed őket: ahogy felkarcolják a felhőket. Hasad a hajnal, lassan pirkad, s vérzik a fölkarcolt hajnali ég. Tájad bejárod, előtted fut a nyár: nagyhasú görögdinnyét görget. A dinnye zöld héját, zöld haját adod a nyíres-tölgyes erdőknek. Elveszik, majd eljönnek érte az őzek. Fölkarcolva a te lábad is: megkarcolták a vadszeder-indák. térded megsebzett tereit nézed. Feketególya, piros a lába: leszáll ártéri vizekre, ősz lesz, indulhatsz iskolába, fekete ingben, piros nadrágban. Fekete gólya, piros a lábad. Jönnek a portyázó fagyok is. hogy fázol, arra ébredsz — be kell csukni az ablakod, nem hóvirág ez, hanem a hó hull. Jó barát a sapka, sál, a nagykabát. Jó a sapka, tényleg jó. tényleg: ráülni, csúszni rajta a jégen, pörögni, forogni, pörögni, forogni. Fehér bundakabátban vonulni, ragyogni, ahogy fehér bundás pulikutyád, a hold vonul és ragyog az égen. sék alamizsnátokkal Mert. mint Salamon mondja, a rest kéz szegénységet nemz. A szegénységből koldulás tá­mad. mely igen nagy szidalom és ugyan bűn Azért mondja Salamon: .Te rest. menjen a hangyához és ta- nólj bölcsességet tőle!'... De mostan minden ember el­kerüli a dolgot. És onnég vagyon ennyi koldus és seggen- ülő tolvaj.” Száz évvel később, a XVII. század közepén, a francia Lafontaine megint csak áthelyezi a hangsúlyt; versbe for­málva újra az örökzöld történetet, nagy műgonddal ki­színezi. dramatizálja, s a didaktikusán egyértelmű tan­mese többrétű művészi jelentéssel -gazdagodik, már azál­tal is. hogy az előbbi változatokban még felelőtlenül ug­rabugráló szöcske a maga és a mások örömére — olykor épp a hangya örömére — hegedülő tücsökké lényegül át. De még inkább, mint az átköltött mesében: magánéleté­vel. valóságos életmódjával távolodott el a szorgalmas hangyától Lafontaine, a családját, a vagyonát, a hivata­lát hanyagoló, közhirű bohém. „Egy lusta sírjára, vagyis a sajátjára” költött sirverse szerint: Jean, ahogyan jött, szintúgy 'távozott Fölélte a tőkét s a kamatot: a vagyont fölöslegesnek ítélte. Remekül fölhasználta idejét: Kettéosztotta — az egyik felét alvásra, másikat semmittevésre. (Rónai György ford.) Íme. ez már a tücsök eszmei vonzata; a tücsöké, aki gondatlanul szökdécsel, nem törődik a holnappal, énekel­get a maga és mások kedvére. A ..semmittevés” persze költői túlzás, nem a semmittevésért fogták perbe a ha­talmasok a szabadgondolkodó, élesnyelvű Lafontaine-t. nem a semmittevésért emlegetjük ma is. három évszázad múltán, a világirodalom klasszikusai között. Ezek után újra csak megkérdezem magamtól: melyiket szeressem, melyiket pártoljam? Hajlok arra. hogy szeressem, pártoljam mind a kettőt. A hangyát természetesen becsülnöm kell munkás szor­galmáért, szívósságáért, s azért az előrelátásért ahogyan a holnapra is gondol. A tücsköt? Ügy tetszik, világméretű és gyökeres a szemlélet válto­zása a tücsök megítélésében. Amíg az ember létszükség­letei parancsának él. s az élelem, a ruházkodás, a lakás gondjai naponta szorongatják, mindazt nem sokra be­csüli. ami nem közvetlenül szolgálja, enyhíti eme szük­ségeket. Kellemesen tölteni az időt. kikapcsolódni, szóra­kozni persze jó dolog a ritka ünnepnapokon, lagziban. disznótoron — szigorúan: amikor annak van itt az ideje De ismerjük a szentenciát: ebből nem élünk meg! „He­nye", „léha", rest ember az. aki nem fogja meg a mun­ka vastagját is akár táncolt a lagziban. akár hegedült Egv-kiét évtized alatt szemünk előtt alakult át ez az értékrend: egyenjogúsodott a tücsök a hangyával. Milliók szánnak órákat mindennapjaikból a tévének, a rádiónak, az olvasnivalónak, a magnónak, a kultúrának, a szórakozásnak. Fontos, sőt. nagyon fontos, elsőrendű­en fontos munkává minősült át ennek a hatalmas, köve­telő társadalmi szükségletnek az ellátása, szolgálata. Mi­ért ne szerethetném, pártolhatnám egyaránt a tücsköt is. a hangyát is? Ép ésszel ki tagadhatná ma már. hogy a kultúrjavak alkotása és közvetítése is elemi közszükség- letet elégít ki. értéket teremt, értéket közvetít. Nem is akármilyen értékeket: a lényegen a pénzzel kiíejezhetet- len értékeken túl. ha úgy tetszik, pénzzel mérhető érté­ket is. Egy Bartók, egy Kodály munkássága — az eszmei érték melléktermékeként — még haláluk után sok idő­vel is hoz annyit a gazdaságnak, mint egy kiválóan dol­gozó középüzem. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt befejezhettem volna itt a tűnődést, ma már nem fejezhetem be. Lehetetlen nem észrevennem: újabban emez örökzöld téma modern vál­tozatainak mintha meredeken visszájára fordult volna a jelentése. „Eszmei mondanivalója." A szigorú ezópuszi ítélet: a munkás szorgalom dicsérete s a léha semmit­tevés elutasítása némely modern tálalásban ellenkező elő­jelet kap: a szorgalom.'' a törekvés lesújtó ítéletet, a rneg- ejtően bűbájosra maszkírozott semmittevés viszont gló­riát. A hippy filozófia értékrendje szerint. Érvényes értékrend volna ez? Vajon, az emberi léte­zés vastörvényét hatályon kívül helyezheti a történelem'' Mert. ha nem. és ma is mindörökké a munka a létfenn­tartó értékek forrása, akkor tücsöknek és hangvánák ez a legmodernebb metamorfózisa olyan torz képet ad. amely érvénytelen irodalomnak is. Emlékszem a tévéjátékra: a címszereplő tücsök elra­gadóan kedves, jókedélyű. bohém, bűbájos filantróp, em­ber- és állatbarát, legteivált a sánta, a vaksi, a süket s egyéb okból elhagyatott nőkön esik meg a szíve, s barát - kozása gyümölcseit, a gyerekeket is az elárvult nőktől mind magához veszi, a kóbor macskákkal, kutyákkal s az állatkertből elcsavargott krokodillal együtt, amelynek szintúgy családi körben szorít helyet, a fürdőkádban. A filmíró, a rendező, a színész, az operatőr mindent elkö­vetett. hogy rokonszenves színben tüntesse fel a tücsök szerepében a főhőst, aki mellesleg ciripelni sem szokott, lévén, hogy a ciripelés korunkban munkajellegü tevé­kenységnek. netán kereső foglalkozásnak számít, s ő már csak elvből sem dolgozik. Rejtély, miből eteti, ru­házza. mikor és hogyan gondozza népes és újabb pólyá- sokkal népesedő családját, szaporodó állatkertjét. Miből látja el őket? Azon túl. hogy ahol éri. letarhálja szor­goskodó hangyaismeröseit. . . Egyáltalán — hangyák voltak azok? Mert ama hajdani, ezópuszi szorgos hangyákra végképp rá sem ismerhettem ebben a modern állatmesében, amelyet természetesen emberek jelenítettek meg, egymással marakodok, egymás­tól amit lehet elcsikarók, hamis csillogásban, hazugságok­ban élő emberek, tehát végképp nem a szívósak, szeré­nyen. hangVamód dolgozó fajtából valók. Ilyesmi eszembe sem jutott, melyiket szeressem. Hiszen az a címszereplő, dehogyis tücsök volt. az nem­hogy a mások gyönyörűségére, de a maga kedvére sem hegedült, csak tarhált. élősködött. Legfeljebb is: sáska. A másik címszereplő meg dehogyis hangya volt. sok­kal inkább hörcsög. V ajon, a bölcs Ezópusz ha élne. milyen mesét ke­rekítene azokról az utódairól, akik — nyilván valamilyen okkal-céllal — sáskává silányítják az ő nótás kedvű tücskét, és hörcsöggé az ő dolgos, szor­galmas hangyáit? Barka Ferenc rajzai (balra és jobbra, lent) ★ Kiss István grafikája (jobbra, fent)

Next

/
Thumbnails
Contents