Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-17 / 296. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. december 17., szerda Útkeresők Kilenc svéd művész kiállítása Margaréta Renberg: Alak a lépcsőn Anne Marie Nordin: Cím nélkül A Műcsarnokban kilenc svéd képzőművész ad keresztmetszetei az északi ország művészeti törekvéseiről. Skandinávia távol fekszik tőlünk, történelmét, hagyományait, művészetét kevéssé ismerjük. A népek országútjaitól messze eső, szerencsés nemzet az elmúlt évszázadban békésen fejlődhetett. A polgári átalakulás is nagyobb megrázkódtatások nélkül mehetett végbe. A viszonylagos jólétben a művészetek korán fejlődésnek indulhattak — igaz. elsősorban külföldi művészek segítségével. — De nem volt ez másképp a művészeti központoktól messze eső más országokban sem. A sajátos vonások éppen a viszonylagos elzártság miatt itt is kialakultak és gazdagították az európai kultúra képét. Az új áramlatokat általában a királyi udvar által behívott híres déli (olasz, francia, holland) mesterek közvetítették. A XIX. század végén a fejlődés felgyorsult. Skandinávia művészete, irodalma az európai érdeklődés homlokterébe került. A képzőművészeti életben a norvég Eduard Munch neve az expresszionizmus áttörésével forrt össze. Skandináv művészek egész csapata élt ekkor Párizsban, a művészetek akkori fővárosában. A svéd művészek hazatérve, a párizsi orientációjú művészeti törekvéseket átplántálták a helyi hagyományokba. Különösen az expresszionizmus virágzott fel. Nyomai ezen a kiállításon is követhetők, újult formában. Bár a kubizmus és a Vadak művészete, sőt Matisse is erős visszhangot váltott ki és a legújabb, tárgy nélküli absztrakt törekvéseknek is akadtak szószólói, mégis a most kiállított művekből fs látható, hogy a skandináv művészeket elsősorban tartalmi kérdések, az örök emberi problémák, korunk szorongatottsága, a magány, a félelem, a betegség, az emberi kapcsolatok reménytelensége foglalkoztatja. A kortárs svéd képzőmü- szetből 1972-ben kaptunk ízelítőt budapesti kiállítás kapcsán. A jelenlegi tárlat lényegesen eltér a már látottaktól, elsősorban a bemutatott művek hangulati tartalmában. Felerősödött és általánossá vált a kollektív szorongás és rossz közérzet, mely a mai svéd művészek alapélményének tűnik. Az alkotók elbizonytalanodtak az általános emberi értékek hirdetésében. A legtöbbjük csak protestál, az okokat tárja fel ritka ígaz- ságkereséssel, felráz és ez igazán nem kevés a mai bonyolult életben, de kiutat nem kínál még. Szorongás az atomveszedelemtől — mely a csernobili katasztrófa óta mindannyiunktól Éva Zettervall: Rajz karnyújtásnyira került. a környezet fokozódó szennyezettségétől, az erdők pusztulásától, az elembertelene- déstől, a nagyvárosok elidegenítő magányosságától, a háború fenyegetésétől. A lelkiismereti kérdések elsődlegessége, az egyensúlykeresés minden alkotónál másképpen fogalmazódik meg. Kifejezési eszközeik a legkorszerűbbek, minden izmus szakmai fortélyaiban járatosak; az akadémikus ízlés elleni lázadás már régen lezajlott körükben. Leginkább az új nemzetközi eklektika formanyelvét beszélik, annak minden változatával. Idős és fiatal alkotók egyaránt sajátos stílusformáikat munkálják ki egy-egy nemzetközi iránymutató egyéniség vonzáskörében, mint az izmos tehetségű Anna Maria Nordin Giaco- mettit idézi nagyformátumú, szinte karikatúraszerü szobraiban. Az anyaggöröngyökből összerótt vonások, a homorulatok és domborulatok expresszív kuszasága szinte torzkép kortársaink- ról. Művei a magányosság nyomasztó érzését árasztják magukból. A modern európai szobrászat jelentős egyéniségei közé tartozik Torsten Renqu- ist, aki bár grafikával és festészettel is foglalkozik, fő műveit az itt látottak szerint mégis a szobrászatban hozza létre. Faszobrainak kifejezőereje hazája népművészetében gyökerezik, amelyet Brancusi hatása csak felerősített. Az 1964-es Velencei Biennálé kitüntetettjének megrázó Corpusa és mélyen elgondolkoztató Roncs műve, mely egy hajótörés után csónakba összeszedett emberi testrészek töredékeit ábrázolja popartos módszerekkel, sokáig emlékezetes marad. Rój Friberg szürke képein a posztindusztriális tájak, sivár embertelenségét idézi vízióiban. Ulf Gripen- holm a francia Picabia nyomán az egzisztencializmus filozófiai kérdéseit feszegeti emberbábukat ábrázoló, nagyformátumú képein. Az új eklektika jellegzetes képviselője a középkor- osztályhoz tartozó Margareta Renberg. aki a szürrealizmus és a mágikus realizmus egyvelegével ábrázolja a városi ember kisszerű világát, magányosságát. Pasztellszínekkel festett kis képei szinte novellisztikusak, a— tárgytöredékek mögött a kisember köznapi életének apró tragédiái sejlenek fel. Az idős generáció tagja Alf Lindberg, aki a posztimpresszionizmus hagyományait menti át a mába lendületes színpásztákból felépített képein, melyek a savas esők pusztításai előtti svéd tájakat ábrázolják. Az újexpresszionizmus követője a nagy olasz barokk művészek ihletésében alkotó Éva Zettervall, akinek monumentális. drámai hatású figurális művein az érzések vad vihara kavarog. A férfi és nő kapcsolatának alapvető drámaiságát, az erotika halálízét fedezte fel. Művei közül az 1978-as évszámot viselő Kommerciális rajz korunk Szent Családjának oltárparafrázisa is lehetne. Lage Lindell hatalmas lepedővásznakra festett, félabsztrakt képein lázálom- szerűen vetíti elénk a betegség vízióit egy kórházi ágyon. Álomszerű lebegés jellemző a nagyon tehetséges Curt Asker műveire is, amelyek az 1984-es Velencei Bienná- lén arattak megérdemelt sikert. A művész jelenleg Párizsban él. A bemutatott művészek közül ő az egyedüli, aki a mindennapok fenyegetettségei közül a föld fölé tud emelkedni. Jelkép- szerű alakzatai, a lebegő, vasból kivágott Andráske- reszt, a rózsaszínes árnyalatokkal megfestett vászon háttér előtt felfüggesztett, íves Distanciák tulajdonképpen háromdimenziós, mozgó rajzok, melyeknek a tiszta konstruktivista formaképzés adja nemességét, harmóniáját. Calder és Brancusi műveinek szellemét idézik testetlen formáikkal. ígéretek arra, hogy az emberi humánum túléli korunk fenyegető borzalmait. B. I. 11 1 r Ú gy érzem, itt az ideje, hogy elmondjam az óriást. Már a templom és a dézs- maház alkotta közben is legszívesebben futottam volna. Gyakran megesett, hogy az iskolától hazáig vezető öt kilométeres út egy részét futva tettem meg. Lődörgött a hátamon a kimustrált ágytakaróból készült tarisznya, a fa tolltartóban zörögtek a ceruzák. De bent a faluban nem volt tanácsos futni, mert megvadultak tőle a kutyák. így hát szép komótosan ballagtam Rácpácegres felé. Egészen a falu széléig. Ott aztán rákapcsoltam. Röpködött az ágytakarótáska, zörögtek a ceruzák. Mi voltam ilyenkor? Magányos lovas? Száguldó motorversenyző? Vagy kiterjesztett szárnnyal repülő, szabad madár? Nem tudom, csak arra emlékszem, robogtam most is. Az Erzsébet dombig futottam, mint egy villámcsapás, • Lázár Ervin elbeszélése I. dijat nyert a Központi Sajtószolgálat 1**6. évi pályázatán novella kategóriában, LÁZÁR ERVIN le jó ég, eltévedtem! Innen már látni lehetett máskor a Vódli-tanyát, a nagy juharfát Bíró Drinócziék földje végében, de most a megszokott szelíd táj helyén egy égig érő hegy tornyosult. Eltévedtem. De hogy tévedtem volna el, amikor úgy ismerem ezt az utat, mint a tenyeremet, jószerivel minden útszéli fű, fa személyes ismerősöm. Befogtam a szemem — hátha káprázik. Lekaptam a kezem; ott komorlott a hegy. Egyik vége valahol Miszla, Nagyszékely táján, a másik talán Németkérig vagy Dunaföldvárdg is elér. Megfordultam. Ha jó helyen járok, ott kell látnom a hátam mögött Sárszentlő- rincet, a királyi címeres toronnyal, az esperes úr fenyőfájával. Ott állt Sárszentlő- rinc szelíden, majdhogynem mosolyogva. Toronnyal, fenyőfával. Visszafordultam .Ott volt a hegy. Átvillant bennem, hogy visszamegyek a faluba, Segítséget kérek. Vagy még jobb, ha nem szólok a hegyről egy szót sem, csak megkérem valamelyik rokonomat. hadd aludjak náluk. De ezek csak amolyan tünékeny gondolatfoszlányok voltak, mert akikor már egyre erősebben zúgott bennem, mint egy rögeszme: Haza kell menned! Haza kell menned! Ha nem mégy haza. sohase látod többé apádat, anyádat meg a testvéredet, ha nem mersz átvágni azon a hegyen, valami nagyon nagy baj történik. összeszorítottam hát a fogam, s hogy szorongásomról megfeledkezzem, rohanni kezdtem a hegy felé. Fut- tomban is láttam, hogy nagyon különös heggyel akadt dolgom. Sehol egy fa rajta, sehol egy tenyérnyi zöld. Barnák, szürkésbarnák váltakozása, odafönn a legte- tőn, mintha havak fehérlenének — még sohasem láttam addig hegyet, mégis éreztem, hogy ebben a hegyben van valami szokatlan, valami szorongató... De hiszen ez ... Lelassítottam, a futásból tétova léptek lettek ... de hiszen ez a hegy végeláthatatlan vásznaikkal meg posztódarabokkal van letakarva ... tekintetem fölszaladt rajta az irdatlan magasságokba, az égig ért a posztótakaró. (Folytatjuk) „S míg ezer fej gondol istenésszel..." A Liszt-emlékhangversenyröl A Gárdonyi Géza Színház <és a Megyei Művelődési Központ közös rendezésében a közelmúltban nagyszabású emlékhangversenyen hódoltak az egri művészegyüttesek Liszt szellemének. A nemes cél egybeszólította az Építők Agria Vegyeskara (karigazgató: dr. Ocskay György), a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Vegyeskara (karigazgató: Szepesi Györgynél, a Művelődési Központ Kamarakórusa (karigazgató: Tar Lőrinc) énekeseit és az Egri Szimfonikus Zenekar (művészeti vezető: Farkas István) zenészeit, hogy egy, a géniusz messze- lobogó hazafiságát megszólaltató műsorral hajtsanak fejet a zenetörténet kimagasló egyénisége előtt. Az est nyitányaként Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez című ódáját mondta el Jónás Zoltán. A zenei élményt a Les preludes alapozta meg. A Magyar fantázia és a Koronázási mise (Missa corona- tionalis) alkotta az érzelmi főtémát, a magyarságot, a hazaszeretetet. A Les preludes Liszt legtöbbször játszott szimfonikus költeménye. Nem kopik, nem veszti színeit. és a végén ránk harsogó diadalmas indulóban kiki érezheti a nagy szívdobbanásokat, ahogyan a romantika híres nemzedéke siettette a jövőt. A Magyar fantázia Liszt hazai élményeinek nem is olyan hosz- szú fűzéséből tevődött össze. A Koronázási mise is a korból kihallható magyar zene rabjául szegődő, azt nemes büszkeséggel vállaló Lisztnek a gesztusa — a néphez fűződő érzelmei miatt. — s ha csak áttételesen is — az uralkodóházzal szemben. Az est karmestere Ausztriából érkezett. Guntram Simma nem szenvedélyes egyéniség. Mindhárom Lisztműben a líra uralkodott, még akkor is, ha a karmester igen alapos felkészültséggel, komoly műelemzéssel készült a neki ismeretlen együttesekkel vállalt találkozóra. Éreztette, hogy nála a Liszthez való hűség elsősorban nem a forró lelkesedés netán a lélek extázi- sának külsődleges kifejezése. kibontása, hanem a harmonikus zenélés, a fenség és az emberi méltóság kifejtése. Akkor is. ha a misében, annak Glóriájában a hitbéli rajongás kap szárnyakat: de akkor is, ha — a La- martine-vers hatására emlékezve,. vagy inkább egy szenvedélyes életepizódra gondolva vissza — a legszentebb emberi szenvedélyeket fonja glóriába a szerző. Guntram Simma a zenét minden idegszálával érző, értő fiatalember komolyságával tolmácsolta Lisztet. mert megérteni látszott a zenész gazdag, olykor bonyolult érzelmi világát is A mise eléneklésének külön értéke, hogy egy pillanatra sem vált dagályossá az az ünnepi érzés, amit a zene kelthetett bennünk. A Magyar fantáziában Holló Mariann zongorajátékát kell elismerő jelzőkkel illetnünk. Az egri kislány ból művésszé érett zongorista már akkor jó benyomást tett ránk, amikor évekkel ezelőtt itt mutatta be diplomahangversenyének műsorát. Most megállapíthatjuk hogy a fegyelmezett, technikájában színes, ritmikai rendjében biztos, az érzelmeit sem titkoló egyéniség kezdi járni a maga útját. Nem engedett a műben is adott csábításoknak és ez belső egyensúly érzés, a jövő igazi ígérete. Radnóti Tibor hegedűszólóját is közreműködésként kell említenünk Az Operaház magánénekesei Kukely Júlia. Barlay Zsuzsa. Hormai József és Be- gányi Ferenc bizonyították a magyar óra töri u mének lé- magas színvonalát. Farkas András M * • m ^ Az onas
