Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-15 / 294. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 294. szám Ara: 1986. december 15., hétfő 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Szellemi töke Manapság szerencsére nemcsak gazdasági gond­jainkról beszélünk, hanem arról is szó esik, hogy mi­ként orvosolhatnánk, még­hozzá minél hatékonyab­ban ezeket. Kétségtelen, hogy az ed­digieknél sokkal lelkiisme­retesebb, valódi hivatásér- zettöl vezérelt munkára van szükség ahhoz, hogy előbb­re léphessünk. Ez vala­mennyiünktől nagyobb fe­lelősségérzetet követel, s arra serkent mindnyájun­kat, hogy ne csak saját teendőink maradéktalan el­látásával törődjünk, ha­nem mérlegeljük azt is: hogyan segíthetünk má­soknak, a többieknek, mi módon kapcsolódhatunk be abba a szerves egészbe, amelynek lényegesen kell fejlődnie ahhoz, hogy ér­demleges plusszal büszkél­kedhessünk. Szakítanunk kell a ko­rábbi, a meglehetősen ká­ros gyakorlattal, amely — főként a tettek mezején — leértékelte a szellemi tő­két, azt a kincset, amely­ben — ezt túlzás nélkül ál­líthatjuk — európai, sőt világhatalom vagyunk, il­letve lehetünk. Persze csak akkor, ha alapozunk a ki­művelt főkben rejlő tarta­lékokra, azokra a káprá­zatos ötletekre, amelyek születéséhez nem szüksé­ges sokmilliós vagy milli­árdos beruházás, amelyek önzetlenül, felfedezésre, hasznosításra várva kínál­ják önmagukat. Kár az, hogy hosszú ide­ig krőzusi könnyelműség­gel bántunk ezzel a gaz­dagsággal. Most, a huszon­negyedik órában változtat­nunk kell helytelen szem­léletünkön. Annál is in­kább, mert tisztában va­gyunk penzumainkkal, vi­lágosan, egyértelműen lát­juk a célt. Kizárólag raj­tunk áll, hogy kikövezzük a hozzá vezető utat, még­hozzá úgy, hogy a legered­ményesebb, a leggyümöl­csözőbbnek tűnő módsze­reket vetjük hadba. Féltékenykedés, kicsi­nyesség, önzés helyett örül­jünk kor- és sorstársaink felkarolást érdemlő tippjei - nek. Szorgoskodjunk azért, hogy ezeket minden fóru­mon komolyan vegyék. Ne csak szavakban, hanem cselekedeteinkben is mu­tassuk meg azt, hogy a közös akarat részeseiként nyugtázzuk elégtétellel a szürkeállomány lelemé­nyeit. Ha ellenérzéseinket félretesszük, ha magunk is csatlakozunk a jobbat kí­vánók, azért áldozatra is készek táborához, akkor olyan légkör formálódik, amelyben szívderítőén sor­jáznak azok a gondosan ki­alakított, ígéretes tervek, amelyek valóra váltása pil­lanatnyilag mindennél előbbre való. Márcsak azért is, mert busásan kamatoznak. Egy ország javára ... Pécsi István Ezüstvasárnapi körkép Az idei karácsonyi meglepetés-gyűjtögetés hamisítatlan téli hangu­latban folytatódott. Fe­hérbe öltözött utcák fo­gadták a vásárlókat és eladókat ezüstvasárnap reggel. Hagyományaink­hoz híven, lápunk mun­katársai is be-be kuk­kantottak megyénk na­gyobb városainak áruhá­zaiba, azok polcaira azért, hogy körképet készítsenek a választékról, az árakról és a slágernek számító holmikról, s utoljára, de nem utolsósorban a ked­vezményekről. Az ünnepi hangulathoz tartozik az utcán készített pala­csinta és tea, valamint a feldíszített fenyőfa a Katona téren A hósapkát öltött Mátrá­ul ján, Gyöngyösön, az idén aránylag későn ébredtek a vásárlók. Kilenc után kez­dődött a „roham". Többek között a Gyöngyszöv Áru­házban is, ahol dr. Pócsik Józsefné vezető, és munka­társai igen gazdag kíná­lattal kedveskedtek a hoz­zájuk betérőknek. Kiemelést érdemel az, hogy a szövet­kezetiek jóvoltából igen gaz­dag a szezonális sportszer­kínálat. Head Fischer sílé­cek, Tirolia automata és félautomata kötések, szov­jet, csehszlovák és hazai gyártmányú sibotok számí­tanak slágernek a téli sport szerelmeseinek körében. Hogy teljes legyen a felsze­relés, kínálnak még Uvex síszemüveget, 28—41-es láb­méretre műkorcsolyát, szov­jet és magyar, valamint oszt­rák Bauer hoki korcsolyát a téli sportokat épp csak most kezdő apróságok ré­szére NDK sífelszerelést. De felső- és alsóruházati cikkek is gazdag választék­ban és átlag 30 százalékkal olcsóbban keresik jövendő gazdáikat. A Zagyva partján, Hat­vanban is teli polcokkal várta a Hatvani Afész Áru­ház a betérőket. Nagyobb, gazdagabb az árukészletük, mint tavaly, és az összes női csizma 30 százalékkal olcsóbb ezüstvasárnapi áron kínálta magát, míg a férfi­ingek 40 százalékkal lettek leértékelve. A megyeszékhelyen, Hevér Jánostól, a Katona Imre téri Áfész Áruház vezetőjé­től megtudtuk, hogy ők is szezonális cikkeket értékel­tek le. hótaposó csizmákat, női, férfipulóvereket, dzsej kiket, leányka- és fiúpizsa­mákat 30 százalékkal ol­csóbbra. A megyében a leg­gazdagabb o népszerű Matchbox autókínálatuk, Franciaországból érkezett új szállítmányuk a kényes igé­nyűeket is kielégíti. A Bizományi Áruházban is nagy volt a nyüzsgés. Itt elsősorban egzotikus ajándé­kokat igényeltek a vevők, a tevenyereg volt kapós, de igen sokan keresték az im­port nemesfém fülbevaló­kat is. Káló László, az áru­ház vezetője elmondta, hogy 1,2 millióval magasabb a készletük mint a tavalyi, de az aranyfiilbevaló-igényt nem tudjáik kielégíteni. Vi­szont nagyon kapós a férfi rövid szárú csizma és az ára is vonzó, 250—360 forint kö­zött kapható. A BÁV áruház szomszéd­ságában, a Napsugár ruhá­zati bolt is felkészült az ünnepi vásárlásokra. Női és férfi tolikabátjaikat kí­nálják kedvezményes áron. Figyeltek az év végi ven­dégeskedésre is. az ágyne­mű-garnitúrákat 3—400 fo­rint, a lepedőket 100—130 forint között ajánlják. A komolyabb pénzzel ren­delkezőket várja mindenek­előtt a Mágnes Aruház. Vil­lányi Árpád üzletvezető örömmel újságolta, hogy minden színben van kará­csonyi égőfüzér a fákra, és noha a nyugati műszaki cikkek választéka szűkebb, sikerült gazdagabb kínála­tot biztosítani hűtőszekré­nyekből is. Slágernek számít a pumpás kínai termosz, a kétliteres sípolós teafőző is régi igényt elégít ki! Egerben az iránt érdek­lődtünk, hogy lesz-e idén elegendő ródli az aprósá­goknak. Megnyugtató vá­laszt kaptunk, 320—450 fo­rintig terjed a választék s szánkó is van még raktá­ron. Felvételeink az ünnepi forgatagban készültek. Az Afcsz Duett játckosztályára 160 féle IVlatchbox-ból mintegy nyolcezer darab érkezett — a gyerekek örömére Karácsonyi díszben az egri Széchenyi utca (Szántó György felvételei) Hámori Csaba Vietnamban Szombaton Hanoiba érke­zett az MSZMP küldöttsé­ge, amely vendégként részt vesz a Vietnami Kommu­nista Párt hétfőn kezdődő hatodik kongresszusén. A delegációt Hámori Csaba. az MSZMP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának el­ső titkára vezeti, tagjai: dr. Karvalits Ferenc, a Zala megyei pártbizottság első titkára és Bényei Béla, ha­zánk vietnami nagykövete. A küldöttséget a hanoi Női Bai nemzetközi repülőtéren Do Muoi, a VKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyet­tese, Hoang Tung, a VKP KB titkára és Vu Mao, a vietnami Ho Si Minh Kom­munista Ifjúsági Szövetség KB első titkára fogadta. ISMÉT SZABÓ ISTVÁN A TÓT ELNÖKE A parasztság előrehaladásának biztosítéka: a megújulás gyorsítása Befejeződött a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa Szombaton az Építők Rózsa Ferenc Székházában folytató­dott a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa. Megje­lent a tanácskozáson Kádár János, az MSZMP főtitkára, to­vábbá Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szabó István a TOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter, Hetényi István pénzügyminiszter, Kapolyi László ipari miniszter, továbbá a szövetkezeti mozgalom, a társadalmi és tömegszervezetek számos vezetője. A küldöt­tek megválasztották a Termelőszövetkezetek Országos Taná­csának azt a 18 tagját, akikkel 125-re egészült ki a kong­resszus előkészítése során a megyei küldöttközgyűléseken megválasztott testületi tagok száma, majd megkezdték a vi­tát a kongresszusi dokumentumok és a szóbeli kiegészítés fölött. Havasi Ferenc beszéde Még a pénteki vita során felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottságának titkára is. Be­vezetőjében a mezőgazdaság szocialista átszervezése ne­gyedszázados évfordulójának jelentőségét méltatta. Kifej­tette: parasztságunk egy új, jobb élet reményében vá­lasztotta a szövetkezés, a nagyüzemi termelés útját. Reményében nem is csalat­kozott, amikor így döntött. A mozgalom kibontakozása meghozta a magyar paraszt­ságnak, a falunak, a gazda­sági-társadalmi felemelke­dést. A továbbiakban ki­emelte. hogy mezőgazdasá­gunk — nagyrészt a szövet­kezetek teljesítményei alap­ján — az elmúlt időszakban is hozzájárult népgazdasági egyensúlyunk fenntartásá­hoz. az ország fizetőképes­ségének megőrzéséhez. A tsz-ek nemcsak idehaza, ha­nem országhatárainkon túl is ismertek, és a magyar szövetkezetpolitikának nem­zetközi tekintélye van. Havasi Ferenc kiemelte, hogy a mezőgazdaság új ki­hívásokkal néz szembe, és a tegnap eredményei nem elég­ségesek a holnapi talpon ma­radáshoz. Az ágazatnak éle­sedő nemzetközi versenyben kell megmérettetnie magát. A mostani helyzetben kevés lenne a mezőgazdaság nem­zetközi középmezőnyében el­foglalt hely, amelyet gazda­ságunk néhány más ágazata kénytelen tudomásul venni. A cél ebben az ágazatban, a tartós jelenlét a nemzetközi élmezőnyben. Itt kell a magyar mezőgazdaságnak stabilizálnia helyzetét, és (Folytatás a 2. oldalon) Véget ért az úttörővezetők IX. országos konferenciája Szombaton kezdődött az úttörővezetők IX. országos konferenciája. A tanácsko­zásnak a salgótarjáni Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pont színházterme adott ott­hont. A Himnusz eléneklése után Haraszti István, a Ma­gyar Úttörők Szövetségének titkára köszöntötte a ta­nácskozás résztvevőit. Az elnökségben foglalt helyet Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára, Csehák Judit, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Pet- rovszki István, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője. Deák Gábor, államtitkár, az Állami If­júsági és Sporthivatal elnö­ke, Ábrahám Kálmán ál­lamtitkár, az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke, Sólyom Fe­renc, a TOT titkára, Géczi János, a Nógrád Megyei Pártbizottság első titkára és Domonkos László a KISZ KB titkára. Az úttörőszövetség új alapszabályára és új műkö­dési szabályzatra vonatko­zóan Friss Péter, a Magyar Úttörők Szövetségének tit­kára tett szóbeli kiegészí­tést. Csehák Judit, a Minisz­tertanács elnökhelyettese felszólalásában elmondot­ta. nem elegendő a gyerme­kekért dolgoznunk, hanem velük együtt kell élnünk, tevékenykednünk. Óvári Miklós hozzászólá­sának elején átadta a Köz­ponti Bizottság üdvözletét, és Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának jókí­vánságait. Hangsúlyozta: a magyar úttörőmozgalom a társadalmi fejlődés haladó áramlatához tartozik. Ah­hoz az áramlathoz, amely célul tűzte ki, hogy meg­szabadítsa az egész embe­riséget mindenfajta elnyo­mástól és kizsákmányolás­tól. A fejlett szocialista tár­sadalom megteremtése leg­alább olyan bonyolult és nehéz feladat, mint a hata­lom kivívása és megvédése volt. A konferencia zárónapján, vasárnap is hozzászólások­kal és vitákkal folytatódott a program. Az úttörő vezetői konferencia végezetül meg­választotta a száztizenegy tagú országos tanácsot és a tizenöt tagú országos elnök­séget. Az úttörőszövetség főtitkára ismét Varga László lett. Titkárai: Friss Péter, Mrázik Mária és Tóth Jó­zsef. A záró, plenáris ülésen ki­tüntetéseket és jutalmakat adományoztak a mozgalom­ban jelentős munkát végzet­teknek. Heten a Magyar Út­törők Szövetsége legmaga­sabb kitüntetését, a Gyerme­kekért Érdemérmet kapták.

Next

/
Thumbnails
Contents