Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-13 / 267. szám
MEGBESZÉLÉS MIHAIL GORBACSOVVAL AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA HÁROM NAPON ÁT Heves megye bemutatkozik Békésben Immár több éve, hogy Heves és Békés megye párt- és állami vezetői, a kereskedelmi és a termelő vállalatok képviselői, szakemberei együttműködést alakítottak ki. Ez Jól szolgálja a közös törekvéseket mindenekelőtt a lakosság áruellátásának javítására. Az együttműködés további bővítését segíti elő a tavalyi egri bemutatkozást viszonozva Heves megye mostani vendégeskedése Békésben. Ennek ünnepélyes megnyitására került sor tegnap délután Békéscsabán, a Körös Szálló halijában. Az ünnepi eseményen részt vett Blahó Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának osztályvezetőhelyettese is. A Hevesi Háziipari Szövetkezet termékei is bemutatkoznak a kiállításon (Fotó: Szántó György) Határtalanul Némelyek szerint manapság „divat” szennyeződésről. a környezeti ártalmakról beszélni, és az a divat — ha lehet — Csernobil óta még fokozódott. A napokban arról röpítettek világgá hírt. hogy nagyarányú szennyezettség történt a Rajnán. Hollandiában fölnyitották a Rajna és az Északi-tenger közötti zsilipeket, hogy a svájci Sandoz gyógyszer- gyárban pusztított tűz okozta szennyeződés és mérgező anyag mielőbb kijusson a tengerre. Hazánkban az Országos Környezet- és Természet- védelmi Hivatal mostanában hangolja össze azokat az intézkedéseket, amelyek a fokozódó erdőpusztulás megállítására hivatottak. Mindenki tudja, hogy a levegőszennyeződés okozói között első helyen áll az ipar, de tekintélyes szerepet játszik a közlekedés is. A környezetszennyeződésen belül, a savas ülepedés és a talajvízszint- változás pusztít a leginkább. A MÉM illetékesei nyilatkoztak arról, hogy a legújabb becslések szerint hazánk erdőállományának mintegy 30 százalékánál tapasztalható valamilyen mértékű károsodás. A felismerés ma már világjelenség, sőt mind ösz- szehangoltabbak az együttes lépések is. Hazánk felszíni vizeinek 95 százaléka határainkon túl ered. és ez úgyszólván kötelezővé és sürgőssé teszi a jól összehangolt intézkedéseket. A szocialista országok tekintetében —. a szomszédos Románia kivételével — mindennapos, és eredményes a kapcsolat, és a magyar vízügyi szakemberek idejében kapnak jelzéseket a vizek állapotáról, és természetesen ezekkel az információkkal vissza is szolgálnak. Jó tudni, hogy eredmények is vannak már, amelyek bátorítják mindazokat. akik féltik a termőtalajt, a vizeket, -a fákat, a természetet. Érdemes említést tenni a Balaton vizének javuló tisztaságáról, a szigorú rendszabályokról, vagy a szemétlerakó helyek nehezen, de mégis szaporodó kijelöléséről. azok ellenőrzéséről. A levegő, a vizek szeny- nyeződése, a róluk történő gyakori említés nem divat kérdése, ősrégi, több mint százesztendős újság, a „Budapest" írta 1881. augusztus 1., hétfői számában: „Csehország északnyugati részén, a Biela folyó halai mind elpusztultak, s nagyrészük a víz felületén úszik. E ritka tünemény oka, hogy Komotau mellett kiáradt a mocsár, amelynek vizében mérges anyag volt”. Száz éve még valóban „ritka" jelenség volt a szennyeződés, ma már sajnos. mindennapos. Közösen kell tennünk azért, hogy megállítsuk a veszedelmet, hiszen a szennyező anyagok nem ismernek országhatárokat . .. Szalay István Ünnepi beszédében Bágyi Imre, Heves Megye Tanácsának elnökhelyettese arra emlékeztetett, hogy a két megye kereskedelme, vendéglátása közötti gyüttmű- ködés két évtizedes múltra tekint vissza. így a mostani találkozás jubilálás és a szú- kebb értelemben vett szakmai tapasztalatszerzésen túl a barátság szálainak további erősítését is jelenti. Hangsúlyozta, hogy napjainkban az áruellátás, a kereskedelmi munka minősége a közvélemény hangulatát jelentősen befolyásolja. Népgazdaságunk mai helyzetében tehát alapvető követelmény az ipar és a kereskedelem közötti együttműködésben rejlő további tartalékok feltárása. Békés és Heves megye kereskedelmi, illetve termelő vállalatai között csaknem minden területen kedvezően alakultak a közvetlen termékkapcsolatok. Ehhez jó alapot nyújtott a két megyei tanács vezetése, illetve a kereskedelmi osztályok közreműködő munkája. Különösen gyümölcsöző az együttműködés a Békés Megyei Zöldérttel, a Gyulai Húskombináttal, a Békéscsabai Konzervgyárral, valamint a sütőipari vállalattal. Heves megye lakossága nagyon megkedvelte ez utóbbi cégek termékeit. Szű- kebb hazánk élelmiszer-kisTegnap délelőtt a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának háromtagú delegációja látogatott el hozzánk. hogy megismerkedjen Heves megye gazdasági, politikai életével. A vendégek Iván Zahariev, a BKP KB ideológiai és politikai osztályának főmunkatársa, Geor- gi Kolev, a BKP KB ideológiai és politikai osztályának munkatársa, valamint Evdo- kija Petkova, Pleven megye ideológiai titkára, Kame- niczki István, az MSZMP KB munkatársa kíséretében érkeztek a megyei pártbizottságra, ahol Dudás József, az MSZMP Heves Megyei Bizottsága osztályvezető-helyettese fogadta őket. A megyében folyó gazdasági-politikai munkáról Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára tartott rövid tájékoztatót. kereskedelmi vállalata az elmúlt időben kitűnőnek minősítette az említett partnerek szállítói és korrekt üzleti magatartását. Az iparcikkszakmában a termelőhöz fűződő üzleti kapcsolatok ugyancsak sokszínűek a ruházaton át a vegyes iparcikkekig bezárólag. Újszerű vonása a vállalati együttműködésnek az áruházi cserékből beszerzett termékek eladása. Bágyi Imre köszönetét mondott Békés Megye Tanácsának és a termelő vállalatoknak. azért a segítőkészségéért, amelyet a nemrég Egerben megrendezett Hevesi Mozaik '86 kiállítással kapcsolatban tanúsítottak részvételükkel. Az árubemutatón ugyanis az alföldi megyéből nyolc vállalat szerepelt sikerrel. Kiemelte a vendéglátó egységek közötti hagyományos kapcsolatokat, a közös gasztronómiai rendezvényeket. Ugyanakkor fölhívta a figyelmet arra. hogy a mostani, háromnapos rendezvénysorozat jó lehetőséget kínál arra. hogy a békésiek megismerkedjenek Heves megye iparának. keElöljáróban utalt a Targo- viste és megyénk közötti többéves baráti kapcsolatra. majd beszélt szűkebb hazánk földrajzi adottságairól.- mezőgazdaságunk jellegzetes vonásairól, az ipari tevékenységről. Ez utóbbiról szólva kiemelte a gépgyártás, a mikroelektronika, az energiaipar szerepét, s megemlítette a Recski Ércbányában rejlő — egyelőre kiaknázatlan — lehetőségeket. Az építőanyag-iparral kapcsolatosan a gázbetonelemgyár tevékenységéről és szerepéről beszélt részletesebben. Elmondta, hogy a szolgáltatások közül kiemelkedik a belföldi és külföldi idegen- forgalom. Egyre több turistát vonzanak természetes gyógyvizeink s a történelmi nevezetességekben bővelkedő megyeszékhely. Tájékoztatta a küldöttséget kulreskedelmének és idegenforgalmának néhány sajátosságával. A hevesi gasztronómiai események, az árusítással egybekötött termékbemutatók minden bizonnyal jó fogadtatásra találnak majd. Mindehhez olyan cégek járulnak hozzá, mint az Eger—Mátra Vidéki Bor- gazdasági Kombinát, a Nagy- rédei Szőlősként Termelőszövetkezet, a Gyöngyszöv Áfész, vagy a Hatvani Konzervgyár. A békéscsabai Uni- verzál Áruház pedig a Hevesi Háziipari Szövetkezet szőtteseit, párnáit. a Hatvani Házi-, Kézi- és Bőripari Szövetkezet kötött, csecsemőruházati cikkeit. a Heves Megyei Ruházati Ipari Vállalat női szoknyáit, csecsemőgarnitúráit. valamint a Parádi Üveggyár külpiacokon is keresett kristályáruit kínálja. A háromnapos program alkalmat nyújt arra. hogy a kereskedelmi vállalatok illetékesei kicseréljék tapasztalataikat és megjelöljék azokat a területeket, ahol az együttműködés bővítésének további lehetőségei kínálkoznak. A megnyitó után, az esti órákban a Körös Szálló különtermében egri vacsoraestet rendeztek. turális életünkről, az oktatás területét célzó új törekvésekről. A pártmunkában tovább folytatódik a XIII. kongresz- szus határozatainak és célkitűzéseinek megvalósítása. bár az elmúlt évek kedvezőtlen gazdasági eredményei nehezítik a tervek időbeni végrehajtását. Ez nem jelenti, nem jelentheti, a kitűzött célok feladását vagy módosítását. A tájékoztató után a történelmi belváros nevezetességeivel ismerkedtek vendé- ,geink, majd az Oktatási Igazgatóságra látogattak, ahol dr. Vasas Joachim, az intézmény igazgatója fogadta és tájékoztatta a küldöttség tagjait az igazgatóság tevékenységéről. Délután Felsőtárkányban, a KISZ-táborban folytatódott a program, ahol dr. Nagy Bolgár pártdelegáció megyénkben Kádár János hazaérkezett a Szovjetunióból Mihail Gorbacsov és Kádár János a kremlbeli megbeszélésen (Népújság-telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára november 12-én Moszkvában találkozott Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával. A kölcsönös megértés és egyetértés jegyében lezajlott szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen nagyra értékelték az MSZMP és az SZKP sokoldalú együttműködését, és áttekintették fej. lesztésének lehetőségeit. Kiemelték a két ország sokoldalú, gyümölcsöző kapcsolatai további bővítésének jelentőségét. Véleményt cseréltek a világpolitika, illetve a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom néhány időszerű kérdéséről. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára. aki részt vett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagországai testvérpártjai központi bizottságai első és főtitkárainak november 10—11-i moszkvai találkozóján. szerdán hazaérkezett Budapestre. Kíséretében volt Kótai Géza, a KB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Kádár János fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete Viktor Kulikov látogatása Viktor Kulikor', a Szovjetunió marsallja. a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek fő- parancsnoka — Anatolij Gribkov hadseregtábornoknak, az egyesített fegyveres erők törzsfőnökének kíséretében — egynapos munkalátogatást tett hazánkban, amelynek során a Honvédelmi Minisztériumban megbeszélést folytattak Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszterrel. Kisvállal kozások és tapasztalatok A kisvállalkozások mai szerepéről, pénzügyi feltétel- rendszeréről, az áralkalmazási tudnivalókról rendezett nagy érdeklődéssel kísért szemináriumot szerdán Egerben. a Technika Házában a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság. Csaknem kétszáz érdeklődő kisvállalkozó — részben Heves, illetve Békés. Pest megyei. és fővárosi — jött el. hogy .részt vegyen és megismerje az aktuális helyzetképet. Vitaindító előadást dr. Andó János, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának munkatársa tartott. Elemezte a kisvállalkozások szerepét.. értékelte azok munkáját. Ezután dr. Kovács Sándor, a PM Ellenőrzési Főigazgatóságának Heves megyei igazgatója beszélt a kisvállalkozásokkal kapcsolatos helyi tapasztalatokról. A továbbiakban a megyei tanács ipari osztályának munkatársai vezették azt a vitát, amelynek során válaszoltak a kisvállalkozók felvetéseire, különös tekintettel a pénzügyi. a járulékfizetési és az áralkalmazási tudnivalókra. (A kisvállalkozások megyei tapasztalatairól részletesebben lapunk 3. oldalán olvashatnak.) Városnézőben (Fotó: Szántó György) Imre, a KISZ Heves Megyei Bizottságának titkára várta a delegációt. A fiatalok politikai képzéséről tartott beszámoló után megtekintették a tábort, majd Gyöngyösre utaztak, ahol a Heves Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatot keresték fel, Kónya Lajosnak, a városi pártbizottság első titkárának köszöntője után Harmos Ferenc, a vállalat igazgatóhelyettese és Donovár András- né, a vállalat párttitkára ismertette a termelőegységre vonatkozó legfontosabb vonásokat s a pártszervezet helyi tevékenységét. A bolgár delegáció az esti órákban visszautazott Budapestre. XXXVII. évfolyam. 267. szám ARA: 1986. november 13.. csütörtök 1.80 FORINT VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!