Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-01 / 258. szám

8. NÉPÚJSÁG, 1986. november 1., szombat „Múzeum vagy kiállítóhely csak komoly értékből szülessen” Hagyományosan október a múzeumi és műemléki hó­nap. Észrevétlenül nőtte ki kereteit ez a rendezvény- sorozat. Elsősorban azért/ mert a közművelődésben a leglátványosabb eredmé­nyeket ez az intézményháló­zat mutatta fel. Ugrásszerű­en nőtt az érdeklődők szá­ma. mind többen kíváncsiak a különböző kiállításokra, s az egyéb ezekhez kapcsoló­dó rendezvényekre. A múlt értékeire sokan felfigyeltek, s a muzeológusok „felvették a kesztyűt", s érdekes lát­nivalókkal rukkoltak ki. El­múlt az október. Azért ke­restük fel dr. Bodó Sándort. a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatóját, hogy számot vessünk vele az eredményekről, s a jövőről. Eger az élen — Hazánkban szépen gya­rapodott a múzeumok és kiállítóhelyek száma. Ez örömmmel tölti-e el a szak­mabelieket. vagy gondok forrása? — Az elmúlt esztendei adatok szerint 630 ilyen in­tézmény működött. Három évtized alatt mintegy meg­duplázódott számuk. Alapí­tásra sűrűn sor kerül, vi­szont egyet sem szüntettek meg. Ez nem szerencsés, olykor bizony nem ártana, ha ésszerűbben gazdálkod­nánk erőforrásainkkal. Bizony több. mint száz helyen két­ezernél kevesebb látogató fordul meg egy év alatt. — Hogyan ítélhetők meg ilyen szempontból azok a helyi törekvések, amelyek­kel megyénkben találko­zunk? — A mennyiségi fejlődés szőkébb hazánkban is jó­részt lezárult, bár sok tele­pülésen szeretnének tájházat létesíteni. Távlatilag minden­képpen fontos Hevesen. il­letve Füzesabonyban létre­hozni múzeumot, viszont Bol­dogon. Poroszlón, Markazon. Kiskörén vagy Egerszalókon szakmai segítséget ugyan tu­dunk adni, de az üzemelte­téssel járó feladatokat már nekünk vállalni képtelenség. — Hogy épül ki jelenleg a múzeumi szervezet? — Megyénkben 23 egysé­günk van, ebből kettő iro­dalmi emlékhely, kilenc táj- ház, a többi pedig múzeum. Figyelmünket mindenképpen a leglátogatottabb intézmé­nyeinkre kell irányítani. így Szilvásváradra. Gyöngyösre és Egerre. A látogatottság és a figyelem — Az utóbbi esztendők so­rán sokat szépült, gazdago­dott az egri vár. Ezek sze­rint fejlesztési elképzelésü­ket sikerült valóra váltani... — Csak nagy nehézségek árán. Nem veszik figyelem­be a költségvetésnél a láto­gatottságot. nem azok a mú­zeumok kapják a legtöbb pénzt, amelyekre a legtöb­ben kíváncsiak. Például a szomszédos Nógrád megyé­ben összehasonlíthatatlanul kevesebb a látogató, mégis nagyobb összegekből gaz­dálkodnak. így a munkatár­sakat sem tudjuk érdekelt­té tenni a nézőközönség jobb kiszolgálása érdekében, pe­dig például a mi takarítónő­ink lényegesen nehezebb munkát végeznek, mint egy kevésbé népszerű helyen. — Amit mond. ellentmon­dásosnak tűnik. Különösen azért, mert egyébként a vár­ra sokat áldoz az ország: szemlátomást .szebb. von­zóbb. Miért nehéz akkor pénzt szerezni ahhoz, hogy ezt a mind ragyogóbb kere­tet tartalommal töltsék meg? — Szépen bontakozik ki az erődítés új arca. De hogy er­re az ellentmondásos álla­potra példát hozzak: rendbe hozták két kaszárnyatermün­ket. Már alkalmas volna ki­kiállítás fogadására mindket­tő, de hiányoznak az anya­giak. Pedig ahol módunk van, ott rendre látnivalóval sze­retnénk megörvendeztetni a látogatókat. A Mátra—Bükki Intézőbizottság támogatásá­val azért jövőre sikerül „Fegyvert, s vitézt éneklek" címmel ott tárlatot elhe­lyezni. A szentendrei modell — Az egriek körében sok­szor felvetődik, hogy a vá­ros túlságosan „egypólusú". A turisták csak a várra kí­váncsiak. a településen alig van. ami megfogja őket. Nem volna-e kívánatos több lát­nivalót kínálni, akár a szent­endrei modellt is fölhasznál­va? Ott sem minden olyan népszerű, mint a Kovács Margit-gyűjtemény. Csak nagyon komoly érték­ből érdemes kiállítóhelyet létrehozni. Manapság eg.v festő vagy más művész örö­kösei sokszor kikötik, hogy egy város valamely pontján állandó tárlat nyíljon a ha­gyatékból. Pedig nem egy­formán vonzó Barcsay Jenő vagy esetleg Hermann Lipát művészete. Én is úgy vé­lem. hogy valóban szüksége van Egernek több érdekes­ségre. A következő évekre már készen állnak terveink, amelyeket szeretnénk valóra váltani. — Hallhatnánk ezekről? — Elsőként a Dobó téri volt minorita-rendházat em­lítem, amely egyelőre közép­iskolai kollégium lesz. Ott a későbbiek során megye- és munkásmozgalom-történeti, illetve palóc népművészeti állandó kiállítást teremtünk meg. A székesegyház alatt egy nagy pincében Eger „mé­lyéről’’ adnánk képet, azaz a pincerendszert mutatnánk be. Rendelkezésünkre áll a Fara­gó Lóránt-féle játékgyűjte­mény. de ezt még nem tud­juk, pontosan hol helyezzük el. A Kossuth utcai. Kispré- posti palota az ICOMOS és a városszépítő egyesület kö­zös székháza lesz, itt több látnivaló is megtelepszik Igv barokk gyűjtemény is A megyei kórház régi szár­nyában orvos- és gyógysze­résztörténeti múzeum nyílik. A Telekessy-patika gyönyörű bútorzatát visszavisszük a Széchenyi utcára, a Vörös Csillag mozi mellé. De megemlíthetném a vi­szonylag új érdekességek kö­zül az Egervin kezelésében álló bormúzeumot, s az ide­genforgalmi hivatal alapítot­ta pincemúzeumot. — Ennyi minden hallatán a leglokálpatriótább egriek sem panaszkodhatnak. S mi­korra várható mindez? — Természetesen hosszú évek munkája lesz. De hoz­zá kell tenni, hogy az eg­riek jobban kihasználhatnák a mai adottságokat is. mert kiállításainkat tapasztalata­ink szerint kevéssé látogat­ják. Sikeres hónap — Mit tudtak ebben a hó­napban az érdeklődés felkel­tésére felvonultam? — Októberben három je­lentős kiállításunk nyílt. Az első a közgyűjteményünk is­meretlen kincseit bemutató. a Megyei Könyvtárban a legfrissebb eredményeket képviselte. A várban gyö­nyörű gyűjtemény látható a magyar viseletekből. S vé­gül egv kuriózumról is be­számolhatok : Kivégzés, tor­túra és megszégyenítés a régi Magyarországon címmel az erődítés régi börtönpincéjé­ben állandó tárlatot vittünk a közönségünk elé. Gábor László Az egri Dobó István Vár­múzeumban október 24-én a vár nagypincéjében nyílt meg a „Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Ma­gyarországon" című állan­dó kiállítás. E fogalmak végigkísérik hajdani törté­nelmünk vérzivataros szá­zadait. Már a kiállítás nyi­tótáblája is Szent István Dekrétumainak 2. könyve 46. fejezetéből idéz: „Valaki embert öl karddal. azon kard által veszessen el”. A feudalizmus idején Magyar- országon nem alakult ki egységes büntetési rendszer. Széles teret kapott az ön­kény és erőszak. A bün­tetések elbírálásának alapja Werbőczy István Hármas könyve (1514) volt. Ugyan­akkor jogi partikuralizmus is mefigyelhető. azaz ugyan­azon bűnért sok esetben másként ítélt az országos, a megyei, a városi és az úriszéki bíróság. Az igaz­ságszolgáltatás fő feladata a hűbéri gazdasági-társa­dalmi rend védelme. a a jobbágyság egyre növekvő elégedetleségének letörése volt. Később a Habsburg abszolutizmus ellen fellépő törekvések visszaszorítása az államhatalom elsődleges célja s e cél érdekében a bécsi udvar a magyar jog- gyakorlatba beépítette az osztrák büntetőjog néhány elemét is. összeállításunkban a ki­állítás anyagához kapcsoló­dó idézetekből válogatunk, melyek híven érzékeltetik a kínzások, a megszégyeníté­sek. a kivégzések külöbözö módjait az évszázadok so­rán. it .......a pasa palotája előtt t ágas térség van, s e térnek közepén van két börtön, melyek mindegyikében öt­ven lépcsőn kell lemenni, mintha csak a pokol mély­ségéhez hasonló börtönök volnának. Minden éjjel öt­ven őr vigyáz azokra.' (Evlia Cselebi. 1664—1666). „Mikor aztán korbáccsal felhajtotta a várba s aztán kovácshoz vitte, aki egy pár súlyos vasat vert a lábam­ra. Erre be kellett másznom a föld alatti fogságba, ahol még vagy ötven keresztény ült. Ezek a felülről világító ablakhoz állva pipák, kor­bácsok, török övék készíté­sével foglalkoztak. Nyolc nap múlva néhány új fog­lyot kihúztak és kifaggatván őket apróra, becslésre vált- ságra bocsátották. Ennek be­fejeztével lefektettek, befog­ták a lábunkat a kalodá­ba ... és egyre erősödő ve­réssel követelték rajtunk a váltságot... Éjszakára ke­zünkkel. lábunkkal soron­ként egymáshoz láncoltak bennünket". (Magyar Sim- picissimus, 1683). A kiállításon az idézetek illusztrációjaként az egri vár egyik börtönében ta­lálhatók. az ott raboskodók által készített falrajzok. ★ Igen érdekesek és meg­döbbentőek a kivégzési mó­dok és eszközbemutató il­lusztrációk. valamint a vesz­tőhelyre hurcolás ábrázolá­sa. A feudalizmus korai szakaszában Magyarorszá­gon. részben a bűnösök megjavulásában bíztak. A katolikus egyház hatására a fokozatos büntetéskiszabá­si rendszer figyelhető meg. azaz általában csak a vissza­esőként elkövetett tettért járt halál. E korai időszakot a közönséges halálbünteté­sek (akasztás, fejvétel) jel­lemezték. tehát elmaradt a kivégzés előtti kínzás. A XVI. században azonban már elterjedtek a minősí­tett halálbüntetési nemek (kerékbetörés, karóba hú­zás) is, melyek fő célja a fájdalomokozás volt. A kor felfogásának megfelelően így jobban érvényesült a megtorlás eszméje és a bű­nöktől való elrettentés, va­lamint az úgynevezett „tá­laló” elv. (szemet szemért, fogat fogért). A kivégzése­ket általában megszégyenítő eljárással is összekapcsol­ták. így az elítéltet sza­márra ültették. lófarokra kötözve hurcolták. ★ Magyarországon a feuda­lizmus korában a leggyako­ribb halálbüntetés az akasz­tás volt, mert nem igényelt különös felszerelést és szak­értelmet. A XVII. században elsősorban a városokban, az akasztófák alapjait és szer­kezetük főbb elemeit kő­ből építették, s csak egyes részeihez használtak fát. Az akasztófa alaptípusa egy- ágú volt. de használtak két-, három- és négyágút is. A XIX. századot meg­előzően az akasztófák álta­lában magasak voltak, ezért a hóhér létrán vitte fel az elítéltet a kereszt­gerendához. majd a le­csüngő kötélből hurkot ve­tett az elítélt nyakára. s úgy fojtotta meg. hogy a létráról letaszította. A XIX. •században elterjedt az akasztóhám is. Ennél a megoldásnál az elítéltet egy külön kötélen csigával húz­ták a magasba, s a hóhér létrán követte. A jól látha­tó helyen felállított akasztó­fák s a rajtuk függő ki­végzettek visszataszító lát­ványt nyújtottak. A híres színésznő, Déryné a XIX. század elején így emlék­szik vissza egri tartózkodá­sára: „...midőn közel ér­tünk a városhoz, ott pil­lantottam meg ... o bor­zasztó végzetes négy oszlo­pot, melyen már két hét óta függött négy .. ■ gonosz­tevő ... E látvány én ben­nem oly borzadást okozott, hogy rosszul lettem .. ★ A közönséges halálbünte­tések közé tartozó fővesztés a feudalizmus idején igen elterjedt kivégzési módnak számított, s mivel nem oko­zott szenvedést, ezért „ki­váltságos" ítéletvégrehajtás volt. A XVIII. században jelent meg a hóhérszék, melynek első két-, hosszabb­ra hagyott lábát rögzítés céljából a földbe ásták és erre ültették a hátrakötö­zött kezű elítéltet. Hóhér­széken végezék ki Martino­vics Ignácot és társait is. A minősített halálbüntetés egyik leggyakoribb formája már a XVI. században a kerékbetörés volt. Magyar- országon az utolsót 1785- ben Horán és Kloskán haj­tották végre. Ebbe a körbe tartozott a karóbahúzás is. A „szemet szemért” elvből kiindulva úgynevezett „tük­röző" végrehajtások közé tartozott a gyújtogatás, va­lamint a sátán és pokol tü- zeivel való szövetség meg­torlásaként a boszorkányok tűzhalálra ítélése. Ide sorol­ható még a vízbe fullasztás. a megkövezés. a horogra ve­tés és a megnyúzás. 4t A kínzást, kínvallatást, (tortúrát) különösen a sú­lyosabb bűncselekménnyel gyanúsítottak esetében al­kalmazták, A vallatás a kínzóeszközök bemutatásá­val kezdődött, s ha ez ha­tástalan maradt, akkor elő­ször a végtagok különböző módú összeszoritására került sor. Erre elsősorban a hü­velykszorító és a lábcsavar („spanyol csizma”) szolgált. Alkalmazták a kínzóhen­gert („spékelt nyulat”) is, melynek szögekkel kivert felületét többször végighúz­ták az áldozat testén. A hússzaggató gép ollószerűen mozgatható eszköz volt. mellyel a hóhér a vádlott testét, különösen mellkasát tépdeste. A kínzókörtét (szájkörtét) azért használ­ták. hogy a7 áldozat kiálto­zása a bíróságot „becsüle­tes és meghitt munkájában ne zavarja”. A testcsonkító büntetése­ket — megvakítás. nyelv-, ujj-, orr-, füllevágás — a magyar feudalizmus korai szakaszában alkalmazták leginkább, de már ekkor le­hetőség nyílt pénzbeli meg­váltásukra. A XV—XVI. századi törvénykezés már eltiltotta — igaz eredményte­lenül — a testcsonkítást, de a XVIII. század közepétől kezdve ismét elismert. és széles körben elterjedt bün­tetésnemmé vált. Magyaror­szágon a legtovább élő test- csonkítási mód a jobb kéz levágása volt. melyet főleg az esküszegő katonák és apagyilkosok szenvedtek el kivégzésük előtt. A kenyérsütés folyamatát még édesanyámtól hallot­tam. — és jegyeztem le. Ö 1884-ben született. Fiatalon, alig 16 éves korában már „gyerekasszony" lett. Mivel anyósa meghalt, korán rá­szakadt a kenyérsütés verej- tékes munkája is. Közben nyolc gyereket hozott a vi­lágra. Édesanyjától, szom­szédasszonyoktól kért taná­csot, hogyan fogjon hozzá a kenyérsütéshez. Az előtte lévő évtizedek gyakorlatát, tapasztalatát adták át neki is, melyet egész életében megőrzött. Az általa sütött kenyér illatát érzem ma is, zsíros lángosának melege jár át és a kicsi kenyér „domója" ro­pog fogam alatt. Mennyire szerettük a párolgó meleg kenyeret! ö tanított rá, hogy a kenyeret nagyon meg kell becsülni, ha leesett a föld­re, felvettük, lefújtuk a port róla. és megcsókoltuk. őutána más házak asz- szonyaitól is összegyűjtöttem az anyagot, majd egyeztet­tem. hogy szülőfalum „ke­nyérsütését” korhűen mond­hassam el. Érdemes néhány véle­ményt. vallomást elmonda­nom. hogyan vélekedtek a régi búzáról, majd ,az egy- gyé őrölt lisztről. „Olyan nagy szemű búzát ma sem termelnek (1930). * Részlet a Néprajzi dolgoza­tok Heves megyéből című ta­nulmánygyűjteményből, amely a múzeumi és műemléki hó­nap nyitányára jelent meg. Kilégzés, tortúra é* megszé^yenííés a i*ég;i fla^iaromá^on

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents