Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-19 / 272. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1986. november 19., szerda

A kaposváriak Egerben

Téglafalak közé szorult történelem

Mindig esemény a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka. A hazai társulatok közül az egyik legérdekesebb, legszínvonalasabb az övék. Szinte évről évre kirukkolnak valamilyen különlegességgel, amely lázba hozza a közönséget. De még tévedéseikkel, melléfogásaikkal is méltók a figyelemre, mert ízig-vérig értik és érzik a műfajt, hibáik is tanulságosak. Ezért aztán jól tette, aki megnézte Kornis Mihály Kozma című tragédiáját az előadásukban az egri Gárdonyi Géza színházban, annak ellenére, hogy a játék felemás érzéseket keltett a nézőben.

A Dunánál (József Atlila-szobor) A fasizmus áldozatai

Kornis drámája nem tar- itoziik a legsikerültebbek közé. Bár a szerző érzékeli a társadalom ellentmondásait. kifejezni kevésbé tudja azokat. Megpróbálkozik azzal, hogy egy kánikulai napba. s egy üdülő téglafalai közé szorítsa be történelmünket. így keressen kereteket mondandója számára. Nemcsak ő él ilyen külsődleges eszközökkel: nagyon gyaik- ran egy kórterem (Döglött aknák), egy bérház (Légköbméter) vagy egy házmesterlakás (Házmestersirató) zárt falai adják meg a konfliktus határait. Igaz, ezzel nagyon gyakran azt is jelzik, hogy csupán a közérzetet tudják megmutatni, s gyökerekig kevéssé hatolnak el.

A mű ebben az esetben is egy állapot. bemutatásával kezdődik: teherautó ássa be magát egy udvaron. Platóján véletlenszerűen összeválogatott emberek: a tragédiát ellenőrző „bizottság" tagjai. Mind-mind saját sorsukkal vannak elfoglalva, tulajdonképpen nem érdekli őket a történet, amely szemük előtt megy végbe. Pedig lehet, hogy döntő az ő életük számára is mindaz, ami az előtérben zajlik. De végletesen széthullott minden, nincs kapcsolat a szereplők között.

Hétköznapi az alaphelyzet: egy pártüdülőben három nő beszélget. Mindhárman túlélők. Eltemették férjeiket, szeretőiket és szerelmeiket. Előtte és utána többszörösen elárulták, kifosztották őket. De nem is tehettek mást: női sorsuk megalázottságá- ban váltak ilyen fúriákká. Közéjük toppan egyszer csak a Férfi, aki egyszsmélyben képviseli valamennyi kapcsolatukat. Nem tudnak vele mást tenni, mint modern bacchánsnők módjára széttépik, megölik. Ugyanúgy, ahogy azelőtt tették. újra elkövetik tettüket. Csakhát ez a bizonyos férfi vezette azt a teherautót, amelynek már útra kellene indulnia, fel is bőg a motor, pusztán az a kérdés, hogy ki ül ezután a kormányhoz.

Zavarba hozza a nézőt ennek a műnek a szimbolikája. Nem azért, mert túl bonyolult, inkább azért, mert túlontúl is egyszerű. A közönség minden szó mögött más értelmeket keres, igyekszik megfejteni a gesztusokat, a hétköznapi nyelv közhelyeiből összerótt szövegből mélyebb mondandót próbál kihámozni. Pedig felesleges kutatni, mert minden azonnal értelmezett, kérdéseinkre. azonnal választ kap. hatunk. Kulcsmondatok hangzanak el, „elrejtett” megfejtések a keresztrejtvényhez.

Végül is olyan érzésekkel kel föl a helyéről a néző, hogy sokféléről lehetne drámát írni, de a témák „síkosak", s mint ai ficánkoló hai, kicsúsznak a szerző kezéből. Mert az elmúlt harminc- negyven év történelmi földcsuszamlásai valóban kimondatlanul és kimondhatatlanul benne vannak az emberekben, magánéletünk szükségszerűen összeolvadt a nagy társadalmi folyamatokkal. Így testestül-lelkestül hordozói vagyunk mindannak, ami végbement: semmi sem törölhető el. Lehet hazudni, szépíteni a múltat, de ez csak függöny, áttetsző fátyol: élő bizonyságok vagyunk mindarra, ami történt.

Kornis darabja és Acs János rendezése ezt a fajta folytonosságot igyekszik hangsúlyozni. A főszereplők ezért játszanak szinte mezítelenül: Molnár Piroska. Pogány Judit és Varga Mari jelenléte hangsúlyozottan testi. Nemcsak arcukkal, de minden rezdülésükkel képviselik egyéniségüket, sorsukat. Pogány Judit a kis falusi lányból lett örömtelen ringyó szerepében a naivitásig rafinált: életmódok és eszmék között félresiklott nőU-jg\ Molnár Piroska darabos alkata aláhúzza a sodró és J iszolgáltatott „nőstény” jelenlétét és indulatait. Varga iTari a már-már betegesen vékony, ingerlékeny és kétségbeesését 'kínzó játékok mögé rejtő típus. Közöttük Máté Gábor színtelen, bármelyiküknek ismerős alakot személyesít meg. Tulajdonképpen hihetővé teszik és elfogadhatóvá a mégoly képtelent is, bár néha-néha. kiabálóan sematikusak és papirízüek ezek a figurák.

Mesterkélt módszerrel, az abszurdra emlékeztető eszközökkel építi fel konfliktusait Kornis. De nem tudja végig vinni saját ötleteit, rengeteg szálat fölvesz,' de aztán hamar el is ejti azokat. A rendező szinte kétségbeesetten igyekszik reálissá tenni a sorsokat, de például a teherautó utasai mégsem válnak hitelesekké. Nincs annyi utalás a szövegben, hogy egy-egv szereplő kilépjen a semmiből, s arcot kapjon. így aztán olykor erőltetett és közhelyes jelenetek követik egymást.

Kísérletnek rokonszenves ez az előadás. Valahogy ki kell mondani sorsunkat, ha görcsösen is, de igyekezni kell kifejezni önmagunkról valami lényegszerút. Olykor, az emelkedettebb pillanatokban talán sikerül is megéreztetnie írónak és rendezőnek valami fontosat, de aztán szárnyaszegetten hull alá a szó ési a gondolat. Kétszeresen fájdalmasak tehát hiányérzeteink egy gyötrődő, igazságkereső szerző és egy tehetséges társulat felemás produkciója láttán.

Gábor László

Felavatták zenetörténetünk legnagyobb és legsokoldalúbb alakjának, Liszt Ferencnek bronzszobrát születésének 175.. halálának 100. évfordulóján. A nagy zseni, aki zenekultúránk érdekében oly sokat tett, annak a Zeneakadémiának ol' dalát vigyázza, melynek 1875-től elnöke volt, és oktatási programját oly előrelátóan formálta, hogy hatása napjainkig él.

A szobor kora legnagyobb virtuózát öreg korában. egy képzeletbeli zongora mellett ülve ábrázolja, amint lobogó szenvedéllyel üti le egy zenedarab utolsó, felkavaró akkordjait. Abbéruhás szikár alakja teljesen átéli a zenét, eltűnik előle a két pillérrel jelzett koncertterem, fejét leszegzi, legendás hosszú haja arcába hull. A játék hevének sugárzását mutatják a széles mozdulatok, a sokrétűen tagolt térformák, a messzire nyúló jobb kar göcsös mutatóujja.

Marton László érdemes és kiváló művész szobrászt pályájának egyik mérföldköve ez az alkotás. Ez alkalomból rendezték meg a Budapest Kiállítóteremben válogatott műveinek kiállítását is, mely áttekintést nyújt felfelé ívelő pályájáról. Köztéri szobrai országszerte láthatók, kisplasztikáit hazai és külföldi múzeumokban őrzik.

1925. november 5-én született Tapolcán. Kézműves elődeitől a míves gondossá- gú munkát és a szorgalmat örökölte. Ma is igen termékeny művész, aki csak munkájának él. Művészi képességei korán nyiladoztak, így Zala vármegye ösztöndíjával tanulhatott a budapesti Iparművészeti Iskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán. Pátzay Pál növendéke volt: mesterének művészeti elvei egy életre szóló tanulsággal termékenyítették meg képzeletét.

Alkata szerint a szobrászat mailloli. hildebrandi valósághű hagyományához kapcsolódik. Pályafutása során megismerkedett nemcsak a nagy elődök munkásságával, de a XX. századi avantgárd plasztikai mozgalmakkal is. Kor- és pályatársai is adtak számára ösztönzéseket, leginkább a rokon törekvésű mesterek ihlették meg. (Mestrovic, Medgyessy,

Borsos Miklós), de az indíttatásokat mindig a saját képére gyúrta át annyit adva hozzá saját magából, vérbö szenvedélyességéből, természeti tapasztalataiból, hogy az eredmény teljesen egyéni, szuggesztív erejű.

.Pályája kezdetén a fiatal Marton lendületes mintázókészségével. friss fantáziájával hamar nagy feladatokhoz jutott. Még főiskolás korában mintázta az orosházi Táncsics-emlék- művet (1952). Kezdetben — mint mondja — foggal-körömmel ragaszkodott a természetes formákhoz, ma már felfogása összegzőbb. de még mindig a tapasztalati formákból indul ki.

Fejlődése leginkább portréin keresztül követhető. Éles emberismerettel hajlik meg az ábrázolt egyénisége előtt, legyen az saját gyermeke, vagy közéleti személyiség (Kodály Zoltán, Kállay Gyula, Pécsi Sándor a senlis-i Lisztportré), vagy olvasmányaiból megjelenített alak, mint Tolsztoj vagy Einstein.

Kőből faragott szobrai általában nőalakok, duzzadó- an egészséges, fiatal falusi nők, anyaságra érett mellekkel, csípőkkel, hatalmas combokkal. Arcuk kevéssé hangsúlyos. Az élet ígéretét, nyugalmas derűt árasztanak magukból. Az utolsó évtizedben körvonalaik egyre zártabbak, formáik egymásba hajlanak (Pénelopé. Aphrodité).

Monumentális bronzszobrain hőseinek szellemi és emberi nagysága ragadja meg, nemritkán izgalmas formai bravúrokkal. Emlékművei nagyvonalúak, változatos megoldásúak, szellemesek, akár történelmünk hőseit, akár a közelmúlt személyiségeit jeleníti meg. Tudatosan felhasználja a különféle helyzetekben rejlő művészi lehetőségeket alakjai jellemzésére, mint József Attila Duna lépcsőjén ülő szobrában a hatalmas lépcsők és a szikár, toprongyos alak hatásos ellentétét, vagy az asz- ketikus festő, Egry József életképi helyzetet megörökítő szobrával kapcsolatban a szélesen előtáruló badacsonyi öböl természetes távlatát, mely egyben a festő örök témáját is megjeleníti.

A vatikáni kápolnába készített reliefjei mozgalma- kompozíciókkal a reneszánsz távlatérzékeltetés módszerével aLkalmazkod- nak a Szent Péter Bazilika hatalmas épületegyütteséhez

Marton László sokrétű, mindig érzelemgazdag kifejezésmódja a mai kor emberének gondolatait fejezi ki akkor is, ha tőlünk időben távoli hősöknek állít emléket

B. I.

Dózsa Ildikó

Pszichoanalízis

Csönd van. Ül a testvére mellett, aki félórája halott, és fogja a kezét. Olyan ez, mintha önmagát figyelné a halála után. mert ők együtt voltak Én.

Amikör megszülettek. őt fogóval segítették a világra, mert félte, hogy károsodhat a hosszú várakozás alatt. Ezen az áron vált számára könnyebbé az út. a testvérének keservesebbé az élet. Pontosabban az életük, amelynek minden percét együtt töltötték. Azonosak voltak a vágyaik és az emlékeik. ök sohasem féltek. Egymás agyával gondolkodtak. és ő be tudta fejezni azt a mozdulatot, amit a testvére félbehagyott. Néha. amikor átment a szobájukon, belebotlott a tekintetébe. Megállította nedves, fájdalmas szemével, mintha szomorú kutya nézett volna rá. Egyébként az ő arca is ilyen. Gyakran érezte, amint az utcán vagy a villamoson kerestek rajta valami jelet, ami igazolhatja az első benyomásukat: ez egy testihibás. Aztán nem találtak semmit. Nem sántít, púpja sincs. Látta rajtuk, nem értik. Honnét is tudhatták volna, hogy a testvére a nyomorék ?

Az öccsük születéséig a mama sokat foglalkozott velük. és mindenkinek panaszkodott:

— Nem értem, miért eny- nyire magának való ez a két gyerek. Elnézem, hogyan hancúroznak a többiek. és fáj a szívem. Mintha nem is én szültem volna őket.

Persze a mama a maga kis örökmozgó, vízicickány- életével képtelen volt megérteni az ö nyugalmas, szelíden hömpölygő életüket. Az idő békés áradása így is eléjük hozta mindazt, ami után a mama izgatottan futkosott. Mert mindig keresett valamit szegény, hol egy kis örömöt, hol apróbb bánatokat. A papa közben mindig lekésett a mamáról. Szolgálatkészen loholt ugyan utána, de mire beérte, hogy vele örüljön például az új kerítésnek, vagy segítsen sírni égj' törött vázán, a mama már árkon-bokron túl lamentált egy vakondtúrás, esetleg egy autószerencsétlenség fölött. Aztán megszületett az öccsük. és a mama kissé lecsillapodott. A gyerek ugyanolyan örökmozgó lett. mint ő. és lekötötte a mama minden idejét, aki ezek után nem tudott velük foglalkozni. Ettől ö és a testvére megkönnyebbültek. A papa? Ö, az apjuk akkor úgy nekiiramodott, hogy túlfutott a mamán. Elmulasztották a pályamódosítás utolsó lehetőségét is. és kiszakadtak a végtelenbe, de ellenkező irányban. A mamának legalább ott volt kísérőnek a kisbolygója. Keringtek is izgatottan — a mama az öccsük körül, az öccsük a mama körül. A papa meg csak céltalanul lebegett a távolban, mint egy kiégett Nap. El kell ismerni, különös családot alkotnak Illetve alkottak.

A mama még nem tudja, hogy a testvére meghalt. Évekkel ezelőtt csak annyit közölt vele. hogy a gyereke menthetetlen Jajveszé- kelve tudomásul vette és kezdte még jobban félteni az öccsüket. Amikor hazajönnek, és meglátja majd az élettelen testvért, bizonyára sikoltozni fog, és szaladgál a lakásban Ha belefárad, leül. és elöre-hátra hajladozva, siratja tovább hangosan. A mamának ettől könnyebb lesz. így viselkedett a papa temetésén is. Az öccsük meg köteles- ségtudóan bömböli vele

együtt. Nyilván a mamától ijedt meg. Azt nem érthette. hogy az apjuk nincs többé, hiszen akkor még a tulajdon elmúlása sem tudatosodhatott benne.

Langyos tavaszi napsütés volt. a papa készülődött az átváltozásra, a mama csökönyösen sikongott. Talán a hulló göröngyök zaját akarta túlkiabálni. Ök összekapaszkodva álltak a gödör mellett. Most egyedül lesz majd a testvére koporsójánál, és egyedül gondol arra. amire akkor mindketten: csak annak az egyetlennek volna szabad jelen lenni, akihez a papa igazán tartozott. De vajon lett volna-e olyan lény?

— Ez rosszabb a fehérvérűségnél — mondta a testvére, -amikor kezükben volt a kivizsgálás összes lelete.

Talán ez a hátránya annak. ha az ember orvosnak készül: pontosan tudták, mi vár rá. De legalább volt ider jük búcsúzni. Harmóniájuk akkor bomlott föl. amikor a testvére a betegség utolsó stádiumába lépett, fizikailag te.ljesen leépült, és már csak a szemük hasonlított. Testvérének hajdani éltető kíváncsisága beszűkült, aztán megszűnt. Bár ez sem érte váratlanul. kétségbeesett, mert életükben először nem tudta követni. Azt hitte, többé már nem bukkan ele

az iszonyú örvényből, de az utolsó napokban megváltozott. Ö nem követhette oda. óriási erőfeszítéssel a testvére kapaszkodott hát visz- sza hozzá.

A mama. aki látni sem bírja a szenvedést, elkerülte kórteremmé vált szobájukat. Az öccsük meg hideglelősen félt. Állandóan mosta magát, tőle is iszonyodott, és nem hitte el. hogy ez a dél-amerikai eredetű betegség, noha vírus okozza, nem fertőző.

Fogták egymás kezét.

— Mi lesz veled? — kérdezte a testvére még az előbb is.

Azt mondta, nem tudja. Fogja a kezét, és még mindig nem tudja. Nem sir, akkor sem sírt, pedig már olyan volt a testvére arca. mint a frissen festett falak porcelánosan kéklő tisztasága. A szeme fehérjén lassan kitágultak a hajszálerek, és abban a vöröslő tóban lebegett bágyadtan az írisze, akár egy nyugtalanító vízinövény végtelenben gyökerező virága.

Pedig azt remélték, ikeréletük garancia a közös halálra.

Csönd van. Fogja a tesl- vére kezét, és nézi őt. aki az ő része is volt. Ujjai lehullanak a halott kezéről, és még nem tudja, hogy talán most lett Én

A Jelenkor novemberi száma

A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új száma Csorba Győzőt köszönti hetvenedik születésnapja alkalmából. A szám élén a kiváló költő új verseit találjuk, az összeállításban emellett Berták László. Bisztray Adám, Csordás Gábor. Gyurkovics Tibor, Kalász Márton. Makay Ida és Pálinkás György köszönte verseit. Nemes Nagy Agnes emlékezését. Csűrös Miklós és Németh G. Béla tanulmányát, valamint Balassa Péter Csorba Győzőnek ajánlott esszéjét olvashatjuk. Az ünnepi összeállítást Csorba Győző Elvesztett otthonok című interjúja zárja, melyben a költő, Kadbedó Lóránt kérdéseire válaszol.

A számban a köszöntő írások mellett figyelmet érdemel Király István Az „ötvenes évek ' című tanulmánya Bereményi Géza és Somlyt György regényrészlete. Poszter György esszéjének befejező része, továbbá Czine Mi. hály. P. Müller Péter. Ne mes István és Pomogáts fíe la kritikája.

Marton László szohrászi pályája