Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-19 / 272. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. november 19., szerda 5. Helyszín a népkert Nem előre - utánam! A novemberi késő délutánba átnyúlt programot követően Juhász An- talné, a dobósok lelkes testnevelője a következőket mondta: — Ősszel indítottuk útjára futónapunkat, amikor az időjárás egyre hűvösebb lesz, de bízunk benne, hogy a télies idő ellenére is tovább emelkedik a résztvevők száma. Legyen bármilyen zord idő. a szombaton­ként! futódélelőtt soha nem marad el, ahová várjuk az érdeklődőket. Képösszeállításunk valóban Ma a holnapért jelszavát viseli, hiszen szülők gyermekeiket, nagypapák és nagymamák unokáikat hozták ma­gukkal, de többségében kisdobosok, úttörők és KISZ-esek vettek részt ezen a mini sportfesztiválon. Felvételeink szombaton délelőtt a Népkert­ben készültek. (Fotó: Perl Márton) A Szívtipró Budapesten (Fotó: Koncz Janos) Két koncertet adott az osztrák világsztár. Falco, annak a huszonnégyezer embernek, akiknek sikerült november 13- ra jegyet váltani a Budapest Sportcsarnokba. Az Indiana Jones és egy gigolo keverékéből megalkotott Falco-tazon elsősorban a női szíveket dobogtatta meg, az erős ritmus- alapra épülő zene viszont mindenkit megmozgatott. A cl gánykaraván—stüszivadász—new-wawe jelmezekben fellépő zenekart profi hangtechnika és nagy műgonddal kidolgozott világítási effektusok segítették a forró hangulat megterem­tésében Ötször hat II. forduló Gratulálunk az első forduló „akadályait” sikeresen vett csapatoknak. Ha valaki a továb­biakban kedvet érez, hogy barátaival, ismerőseivel bekapcsolódjon a játékba, a lehetősét adott. Ez esetben a megyei döntőbe jutás feltétele, hogy a következő fordulókban maximális pontszámot érjenek el. Semmi sem lehetetlen, semmi sem teljesíthetetlen: Várjuk játékos és vállalkozó kedvű csapatok további jelentkezését. A további fordulók feladataihoz szükséges a játékban pillanatnyilag részt vevő csapatok névsorának ismerete Ezek a következők; kiválasztás alapján: Ságvári Ifjúsági Klub, Aldebrő, besenyőtelki ifjúsági klub, egerfarmosi ifjúsági klub, gyöngyöshalászl ifjúsági klub, Lakszövadat-kluh. Gyöngyös, lőrinci nagyközségi KISZ-bizottság, ecsédi pedagógus KISZ-alapszervezet, 1219-es Horváth Mihály Úttörőcsapat Hatvan, MEV, Edison szocialista brigád, IC-üzem. MEV Széchenyi brigád. IC-szerelés. gyöngyöshalászi Frankel Leó KISZ-alapszervezet. A forduló feladatai KÖTELEZŐ FELADATOK : 1. A tét a nagy vendéglá­tások, ünnepek időszaka. Népszokásaink, hagyomá­nyaink tájegységenként változnak. Nem kivétel ez alól a gasztronómia sem. Első feladatunk ehhez kap­csolódik. Az előzőleg felso­rolt csapatok közül válasz­szaluk egy olyan közössé­get. amellyel a későbbi for­dulók során is szívesen dolgoznátok együtt. A kap­csolatfelvételt követően döntsetek arról, hogy ki kit lát vendégül, ugyanis a feladat az, hogy az, adott időszak és ünnep jellegzetes ételeivel vendégeljétek meg egymást. Lehetőség van több csapat vendégeskedésére is. Az alkalomhoz készüljön meghívó és róla fotó. hang­anyag. Jó étvágyat kívá­nunk! 2. „Népszokásainkban jól eligazodni nem jelent ke­vesebbet. mint népünk múltbeli kultúráját kitűnő­en ismerni.” (Sárosi Bálint) A második kötelező fel­adat során kutassatok és gyűjtsétek össze a téli idő­szak népszokásait (novem­bertől március 20-ig) A szokások felsorolásán kívül még néhány mondatos le­írást is kérünk. 3. Ez az évszak bővelke­dik olyan eseményekben, amelyeket a szeretet, az ajándékozás ünnepélyes hangulata hat át. Kérjük a versenyző csapatok tagjait, hogy készítsenek a gyerekek részére (óvoda, iskola, csa­pattag gyermekei) olyan gyermekműsort, játékfog­lalkozást, gyermekprogra­mot, amelyben a gyerme­kek számára oly kedves évszak valamennyi érdekes­sége megjelenik. A rendez­vény szabadtéren és terem­ben is jellegétől függően egyaránt megvalósítható. A programból készült forgató- könyv egyik példányát né­hány fotóval kérjük bekül­deni. AJÁNLOTT FELADATOK: 1. Szervezzetek téti tú rát! A helyet és időpontú! ti választjátok meg. Fontos hogy november 21. és de­cember 31. között hajtsá­tok végre. A feladat függ az időjárástól, hiszen ha­vas sportok, hószobrászai a feladat. Ha nem lesz hó. akkor a túrát egyéni ötle­tekkel megtűzdelve kérjük lebonyolítani. Kérünk ben­neteket, hogy a 30-as szám valamilyen módon kapcso­lódjon a túrához. Ez már a ti ötleteteken múlik. Ké­rünk benneteket, hogy a túra előtt küldjétek meghí­vót. valamint egy fényké­pet, amely a túra olyan állomásain készült. mely az útleírásban is szerepel. Legyen a fényképen egy hó­szobrászati mű, illetve a túra napjának dátumával ellátott újság. Jó túrázást! 2. Oldjátok meg a követ­kező fejtörőt! Vízszintes: 1. A filmké­szítésnél fontos szerepe van. 12. Olasz folyó. 14. Tűnés, futás! l.i. Kbut-u sokszor nagy érték lapui. 16. Drog kezdete. 17. Elju­tott. 19. Molnár Zsolt. 21. Hozzárak. 22. Tejjel is fi­nom. 24. Sporttrikója. 26. Erőmű városa. 27. Kamion­márka. 28. Frissre. 30. El­mert páratlanjai. 31. Apró kavics- (két szó). 32. Mint a róka. 34. Itt pereg le a csendes eső. 36 Majdnem letüdöz! 37. Becézett női név. 38. A vízsz. 1-nek itt is sok a dolga. 41. Jósor­sának kétszer! — fordított­ja! 43. Muzsika, ah! 44. Körsiló páros betűi. 46. Kur­jant. 47. Férfinév. 48. A sze­relem ez is. 50 összeguban­colt háló! 51. Fél takaró! 52 ........kegyelem! 54. Nincs h aja. J55. Ilyen előfordul (kel s/.o) ■>-,. Taxi rendszám eleje. 58. Matériáét 59. Női név. 61. Kiütéses győzelem 62. Minden moziban van ilyen. Függőleges: 1. Manapság sajnos kissé a háttérbe szorul. 2. Leomlik a kazal népiesen. 3. Üres váz! 4 Tollmárka fonetikusan. 5. Budapesti mulató. 6 Régi magyar városlakó (ék.). 7. Francia cigarettamárka. 8. A vendéglőben erre teszik a füstölt tarját és a főtt to­jást. 9. Irománya. 10. LATZ. 11. A csodák csodáját! 12. Becézett péksütemény. 13. Qmszk folyója. 18. Minden ebből tevődik össze. 20. Cséplésre előkészített he­lyeinek. 22 Lökdösött. 23. Itt sokat lehet szórakozni. tanulni. 25. Várnak 27 Küldetés. 29. Két csapadék­féle. 31. Ilyen ez a zsemle 33. Középen lezár. 35. Ide­gen piros. 39. Lengyel vá­ros. 40. Az ablakot kopog­tatja.. 41. Mögüle néző. 42 Legelöl menő lovas. 45 Kellemetlen illat. 48. Fém­pénzt. 49. Maró folyadék. 52. Izgága népiesen. 53. Ép­pen hogy csak nem tirátok! 55. Kevert római üdvözlés. 56. Juh hímje. 58. Fél akta! 60. Üres láz! 3. December a vidámság, a jókedv és a szeretet hó­napja. Néphagyományaink, népszokásaink színes skálá­ját eleveníthetjük fel eb­ben áz időszakban. Ilyen a vidám óévbúcsúztató, amelynek formája, tartal­ma tájegységenként válto­zik. Jellemzője a vidámság, az óév. közös búcsúztatása, és az újév köszöntése jókí­vánságokkal. Feladat a fentiek jegyében közös szil­veszteri mulatság szervezé­se. A csapatok a kialakí­tott kapcsolataikat tovább mélyíthetik. Az erről ké­szült fotó és hanganyag maradandóvá teszi az együtt töltött kellemes órákat, és mivel vetélkedőnk az ér­tékeléshez is nélkülözhetet­len. kérjük, hogy juttassa­tok el címünkre a doku­mentumokból. Ezek után nincs más, mint BUÉK '87 minden kedves versenyző- társunknak! A feladatok dokumeniu mait a KISZ Heves Megyei Bizottságának címére küld­jétek be (Eger, Széchenyi u. 18.) 1987. január 4-ig! A borítékra írjátok rá: Ötször hat. Jó szórakozást kíván a szervezőbizottság.

Next

/
Thumbnails
Contents