Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-15 / 269. szám

4 NÉPÚJSÁG, 1986. november 15., szombat Figyelőállásban a mongol fácán Fácánok — vadászok Rácz Mihály vadőr a terü­letre kitelepített mongol fá­cánkakas viselkedését figyeli Fácántyúk az itatónál (Fotó: Szabó Sándor) Szóróetetés a „fácánosában A város környéki, 6700 hektáros vadászte­rületen eredményesen gazdálkodik a hatva­ni Lenin Vadásztársaság. A negyedszázados fennállás óta — az idén engedték ki a leg­több előnevelt fácánt — csaknem tízezer da­rabot — szabadterületre. A csenderesek, a nádasok, zsombékok ideális helyei a vadak­nak. A társaság tagjai tervszerű vadvéde­lemmel, etetők, sózok feltöltésével, dúvadak apasztásával igyekeznek a fácánok „beillesz­kedését" segíteni. A nagyteritékű vadászat­ban — melyekre külföldi vadászokat: ola­szokat, nyugatnémeteket is várnak — hozzá­vetőlegesen hétezer fácánt lőnek ki. Fegyver és rablás Egy olyan súlyos bűncse­lekmény, mint ami a na­pokban történt Budapesten, a Népstadion úton, ahol fegyveres támadók kirabol­ták a benzinkutasokat, óha­tatlanul megrázza a közvé- ileményt. Ilyenkor a legkü­lönfélébb kérdések vetőd­nek fel. „Már itt tartunk?”, ,, Rettenetes. hogy elszapo­rodtak ezek a súlyos rab­lótámadások!’’, „Ezek után. hogy lehetünk biztonságban az utcán? ...” A tetteseket már elfogták, a nyomozás azonban még fo­lyik, kérdések adódnak, hon­nan származott a fegyver, valójában milyen az elköve­tők múltja ... Ám. anélkül, hogy erre feleletet tudnánk adni, érdemes szót ejteni a rablásról, mint az egyik legsúlyosabb bűncselek­ményről és a fegyveres rab­lásról, amely a legveszedel­mesebb. Hogy egy csöppet „bün­tető-jogászkod junk” is. ér­demes szemügyre venni, mit is kelt jogilag rablás alatt érteni? Ez o bűncselekmény egyfajta kényszerítés, vagy­is más embernek erőszak­kal való rábírása arra, hogy saját vagy a kezelésére bí­zott értékeit átadja. Az erő­szak —, a kényszerítés — történhet fizikai és pszi­chikai módon, a végkifej­let szempontjából ez telje­sen mindegy. Pszichikai kényszerítésnek tekinti a bűnüldöző hatóság, az igaz­ságszolgáltatás azt,' amikor valaki — mondjuk egy erős, szavainak fizikailag is nyo­matéket adni képes férfi egy elhagyatott utcában egy törékeny nő elé toppan, és azt követeli tőle, adja oda a pénzét, mert megöli. Igaz, hogy nincs a kezében fegy­ver, de a fellépése, az „erő­fölénye” alkalmas arra, hogy veszélyérzetet keltsen a megtámadottban. Fizikai kényszerítésnek számít, ha a rabló egy késsel, fejszé­vel vagy mondjuk egy hu­sánggal ad nyomatékot kö­vetelésének. Ide tartozik a lőfegyver is, mint a rablás szempontjából legveszélye­sebb kényszerítő fizikai esz­köz. Nézzük mindezt a számok tükrében: 1965-ben, húsz évvel ezelőtt Magyarorszá­gon 200 rablás történt. Et­től kezdve a rablások szá­ma egyre nőtt, s tavaly el­érte az 1600-at. Ha minden rablás lőfegyverrel történ­ne, az kétségkívül igencsak gyenge közbiztonságra utal­na. A valóság azonban en­nél lényegesen „lágyabb”. A rablások túlnyomó többsé­ge — minden évben, így ta­valy is — az úgynevezett pszichikai jellegű. Csupán néhány tucat esetben for­dult elő, hogy a rabló kést vagy valami egyéb szúró- vágó eszközt ragadott. s ezzel felemlítette meg áldo­zatát. A lőfegyverrel tör­tént rablások száma az el- ntúlt 20 évben egyszer sem haladta meg a fél tucatot, ami legalábbis arra utal, hogy hazánkban igen szigo­rúan ellenőrzött a lőfegy­verek tartása. Ez természetesen nem zár­ja ki, hogy bűnözők kezé­be fegyverek kerüljenek, amelyeket illegálisan hoz­tak be az országba. A nagy idegenforgalom sajnos, azt is lehetővé teszi, hogy egy- egy külföldi bűnöző — el­adás céljából — fegyvert csempésszen az országba. Emlékeztethetjük az olva­sót például a' Ferenc kör­úti postarabló, a csehszlo­vák Jan Stratilek esetére, aki a fegyvert az egyik pá­lyaudvaron, egy külföldi bű­nözőtől vásárolta. L adislau Ambroz, a csehszlovák rab­lógyilkos magával hozta a fegyvert. A Szépművészeti Múzeum olasz képtolvajai fegyverrel érkeztek Buda­pestre. A magyar bűnözők — igaz. nem gyakran — úgy jutnak hozzá fegyver­hez, hogy egyéb bűncselek­ményeik — rendszerint be­törések — elkövetésekor buk­kannak a pisztolyra, amit aztán szintén ellopnak. La kás betöréseknél többször előfordult már, hogy olyan valakinek a fegyverét vit­ték el. aki azt jogosan bir­tokolta. Így jutott fegyver­hez a szentendrei postarab­ló is, aki a bűnösen szer­zett pisztolyt újabb bűn- cselekmény elkövetéséhez használta fel. Térjünk vissza a fegyve­res rablásokhoz! Akárhogy forgatjuk a számokat, ezek olyan tényekről beszélnek, amelyek még ha külön-kü- lön veszedelmesek is. sta­tisztikai méretekben nem adnak okot a vészharang megkondítására. 1985-ben négy ollyan rablás történt, amelynél a kényszerítő esz­köz lőfegyver volt. Ha ezt összevetjük azzal, hogy ugyanebben az esztendőben a legnagyobb amerikai vá­rosban. New Yorkban 109 ezer fegyveres rablás tör­tént, jobban meg tudjuk ítélni helyzetünket. (New York — a maga 9 millió la­kosával — magyarországnyi nagyságrendű.) Okkal szólhat közbe most az olvasó, ne tovább, az az ő gondjuk, a mienk meg az. hogy egyre több az ut­ca rendjét, biztonságát za­varó bűncselekmény. S eb­ben tökéletesen igaza van. De az is igaz, hogy mind­ezek ellenére még ma is nyugodtan ki lehet menni az utcára, a nap bármelyik órájában. és nem kell at­tól tartani, hogy elénk top­pan egy rabló, oldalunkba nyomja a pisztolyt, és ér­tékeink átadását követeli. E megállapítás akkor is igaz, ha előfordul, hogy elénk toppan egy rabló. Nem akarom alábecsülni a rablások számának növe­kedésében rejlő veszélyeket. Szó sincs róla. Van tenni­való! Ügy vélem, .először Is a rendőri felderítő munkát kell erősíteni. Az igazság­szolgáltatás ma már igen­csak „osztogatja” a „jutal­makat”; a szentendrei pos- 'larablót például 12 évi fegy- házra ítélték. S akinek egy ilyen adagot „kiosztanak", az egyáltalán nem tartja ezt valami enyhe büntetés­nek. Az ilyen súlyos bűncse­lekmények tetteseit túlnyo­mó többségben kézre kerítik, Nyugtalanságra nincs okunk. Még akkor sem. ha az is­mert tény, vagyis, hogy egy bűnöző kezében fegyver van, nem kelt szívderítő gondolatokat. A rendőrség dolga a többi. A rablók ellen a lakos­ság nem nagyon tud véde­kezni. Nem is tanácsos az ellenállás. A TAGOK SZÁMA 1300 Tea — orosz módra A meghívás leadclutánra szól. A színhely a gyön­gyösi Bugát Pál kórház étterme. A „vendégek” le­ülnek az asztalhoz, amelyen szamovár zümmög. A tálakon illatozó pelmenyi vagy pirozski kínálja magát. A teremben hatvan-hetven személy foglal helyet. Ez a teadélután azonban tulajdonképpen a Magyar- Szovjet -Baráti Társaság ösz- széjövetele. Nem tévedés, valóban nem más. mint egy „hivatalos” ülés. Aki ezt a formát kiötlöt- te. dr. Pintér László kandi­dátus. a kórház szemész fő­orvosa. — Nemcsak meggyőződé­sem az. hogy a népeink kö­zötti barátságot ápolnunk kell, hanem én érzelmileg is kötő­döm a Szovjetunióhoz — je­lenti ki. — Ott szereztem tudományos minősítésemet, úgy érzem, valamit most már vissza is kell adnom abból a baráti gesztusból, amiben ott részem volt. Ez tehát a magyarázat, az indoklás. Hadd tegyem hoz­zá: szerintem — vallomás is. így jött el 1981, amikor lehetőség nyílott arra. hogy a kórház az MSZBT tagcso­portjai közé sorolhassa ma­gát. Hogy ki legyen az ügy­vezető elnök, egy pillanatig sem volt kétséges. A választás eredménye szerint dr. Pintér Lászlónak jutott ez a tisztség. A hét­tagú vezetőség összedugta a fejét és azt mondták: — Ha már szovjet baráti társaság h miénk, rendez­zünk teadélutánokaf orosz módra. Ez a keret hangula­tos is. Ide nagyszerű alkal­mat nyújt a beszélgetések­hez is. Természetesen mindig akad valamiféle „magvas” dolog is a párolgó tea mellé. Egy rövid előadásféle a Szovjet­unióról, az ottani emberek­ről, és az ott járt kórházi dolgozók élményeinek fel­idézése is ehhez a sorhoz tartozik. — Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés a rendezvé­nyeink iránt — említette az ügyvezető elnök. Már sorolja is: fordítási vetélkedőn tizennégyen vet­tek részt. Dr. Hőnis Iván volt az egyik „szaklektor”. Ö otthoni környezetéből hoz­ta magával az orosz tudá­sát. Vagy: összeállítás orosz költők verseiből. Az előadók: a KISZ-esék. Olykor az eredeti orosz szöveget is felolvasták. A Távoli váro­sok — közeli barátok cím­mel megtartott vetélkedőn 15 csapat indult.-A Kell a jó könyv elnevezésű országos erőfelmérés regionális ren­dezvényén a negyedik helyen végeztek. A Baráti Szövet­ségben című hasonló ren­dezvényen már az országos elődöntőig jutottak el, ahol a második helyet szerezték meg. Gondjuk volt arra is. hogy a Heves Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a Gagarin Hőerőmű Válla­lat tagcsoportjával felvegyék a kapcsolatot. Meghívták őket a saját rendezvényeik­re. illetve elmentek maguk is küldöttségük révén a má­sik kettő összejöveteleire. Ebből rendszeres gyakorlat alakult ki. Ma már igaz, jó barátként köszöntik egymást. Az együttműködéssel a tag­csoportok tevékenysége gaz­dagodott, színesedett. A kórház főbejárata mel­letti falon ott látható az MSZBT-Híradó. amelyen képek és szöveges anyagok láthatók és olvashatók, min­dig valami érdekes, vonzó témaköriből. Amikor dr. Szél Máriától, a pártalapszervezet titkárá­tól érdeklődtem, mi a véle­ménye a tagcsoport tevé­kenységéről. summásan így fogalmazott: — Csak elismeréssel lehet szólni a munkájukról. Az éves beszámoló-taggyűlésün­kön is mindig felemlítjük, hogy mit végeztek az élteit időszakban. Nemcsak figye­lemmel kísérjük a működé­süket. hanem támogatjuk is őket. Ide illik: a tagcsoport ta­valy november 7. alkalmá­ból megkapta az MSZBT Országos Elnökségétől az Aranykoszorús Emlékplaket­tet, amelyet Apró Antal adott át a Barátság Házában az ügyvezető elnöknek. A gyöngyösi „házi ünnepségen” Bódi Béla, a Gagarin Hő­erőmű Vállalat vezérigazga­tója, az MSZBT Országos Elnökségének a tagja nyúj­totta át a csoportnak a ki­tüntetést. Felemelő percek voltak ezek. Hogy mennyire fokoz­ta a tagcsoport lelkesedését, tenniakarását. nem nehéz eldönteni. Arra a kérdésünkre, hon­nan kapnak támogatást a tevékenységükhöz, a ren­dezvényeik megtartásához, a következő választ kaptuk: — A városi és a megyei pártbizottság politikailag se­gít bennünket. A kórház ve­zetése pedig anyagi támoga­tást nyújt. Van egy szerény pénzösszeg, amit erre a cél­ra határozott meg a kórház igazgatósága és ebből tud­juk finanszírozni az elke­rülhetetlen ikiadásainkat a teadélutánokra, vagy a vetél­kedőkön kiosztandó jutalom - könyvek megvásárlásához. Ennyit vázlatosan az el­telt időkről. A jövőről pe­dig: Legfontosabbnak azt tartjuk — hallottuk dr. Pintér László ügyvezető el­nöktől —, hogy a Szovjetunió mai valóságos életét, törek­véseit, eredményeit és céljait ismertessük a tagcsoportunk­kal. Miután a kórház min­den dolgozójához nem tu­dunk eljutni hely hiányában sem, azt szeretnénk, ha mi­nél több fiatalt tudnánk megnyerni a rendezvényein­ken való részvételre. Hiszen ok a holnap ígéretei, ők tud­ják tovább folytatni azt, amit mi szerény képességeink sze­rint elkezdtünk. Ez tehát a programjuk? Igen. annak a legfőbb lé­nyege. Figyelemre méltó el­határozás és törekvés. G. Molnár Ferenc SZABÓ LÁSZLÓ ROVATA

Next

/
Thumbnails
Contents