Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. október 11., szombat

9

DENDEVIN PÜREVDORDZS*

Dzsingisz

(Részlet)

Temüdzsin nem felajzott íjhúrból röppent.

Temüdzsin nem élezett nyílhegyből pattant: Temüdzsint a szegény Höelün anyó seülte? Temüdzsint vezérül a történelem küldte.

A szerteszét kóborló pásztorokat egybegyűjtve,

A széles pusztákon vándorló nomádokat összefogva Kőszikla-alapra helyezte új rendjét:

Közös tűzhely köré ültette nemzetét.

Dzsingisz nem felajeott íjhúrból röppent,

Dzsingisz nem élezett nyílhegyből pattant:

Dzsingiszt a szegény Höelün anyó szülte,.

Dzsingisz kánt maga a történelem küldte.

(Zahemszky László fordítása)

* 1933-ban született Dél-Hangaj megyében, pásetor- családból. 1964-ben végeett a moszkvai Gorkij Irodalmi Főiskolán. Még 1953-ban, az ulánbátori színház munkatársaként kezdett írni dalokat, verseket, később elbeszélő költeményeket. Hazafias lírája és szerelmi költészete megérdemelt sikert aratott. — Temüdzsin: Dzsingisz eredeti neve.

BJAMBIN RINCSEN

A Hősök terén

Vén sámánok mesélték régen azt, hogy Vérszín égen a szellemek ha szálltak.

Suhintottak csak és tízezer mérföld Zuhant mögöttük. Szellem nem vagyok,

S egy nap alatt tízezer kilométer Hegy, völgy suhant el a lábaim alatt.

Hajam még mongol puszták szagát őrzi,

Ha nap tüzel, az én arany napom —

S itt a Hősök terén, a Duna mentén,

Mit bronzba öntve Árpáddal a hét Vezér díszít: nékem itt Európában E tér, a hét lovas idézi Ázsiám.

(Jobbágy Károly fordításai)

CENDIN DAMDINSZÜREN*

Álom

Találkára mikor kedvesedhez mégy,

Tavaszi virág vagy, szépen viruló,

Búcsút venned mikor eljön az idő,

Bús őszi levél vagy, hervadt, sárguló.

Baj egyse! Hadd hulljon a száraz levél,

Bont még ez a fa majd újabb rügyeket,

Á szív mélyén őrzött igaz szerelmet A hosszú elválás nem ijeszti meg.

Lelkünk — mint mindig — közel van egymáshoz. Legyen bár közöttünk messzi végtelen.

Mit számít akkor a tér, a távolság,

Mikor a szerelem örömöt terem?

Elhagytam házam ... Es a szülőföld kék Ege betakar, mint egy selyempalást. Egymagámban járok, de bárhol vagyok,

Együtt jársz velem. Csak te — senki más.

Sorjáznak a napok, s a viszontlátás Sóváran várt perce egyre közelebb.

Verset írok most... S tavaszi hajnalnak Vélem a szomorú őszi esteket.

Talán nem ez az igazi boldogság —

Tudni, hogy az álom majd beteljesül?

A remény győzelmeként, s díjul azért,

Amit szívünk mélyén megóvtunk szentül.

(Zahemszky László fordítása)

* A mongol irodalomtörténet az új mongol irodalom egyik megteremtőjeként tartja számon.- 1908-ban született módos pásztorcsaládból. Ulánbátorban tagja volt az első irodalmi körnek, tanult a leningrádi Keleti Intézetben, később az Unen (Igazság) c. napilap munkatársaként dolgozott. Első jelentős alkotása a A megvetett lány c. elbeszélés (1929). amelyből film is készült. Több elbeszélés- és verskötet szerzője. Kiemelkedő műve az ősz anyácskám c. elbeszélő költemény. Szerkesztett régi mongol irodalmi antológiát, irt mongol irodalomtörténetet, s ő fordította le mai mongol nyelvre a XII. századi Mongolok Titkos Történetét is. A mongol akadémia tagjaként hunyt el 1986. május 27-én.

’ara

nyék arcán, mint e fényes nyári reggel napsugarai, az emberek szemében felcsillanó remény és büszkeség a szabadságot hozó katonák fegyelmezett sorai láttán — mindez szavak nélkül is elárulta, mi játszódik le a megfélemlítettek, megalá- zottak, megnyomorítottak szívében . . .

A Dzün Hüré kolostor előtti tágas téren megállt a sereg — a lovasság, a gép- puskások és a tüzérek. Szühebátor és az Ideiglenes Népi Kormány tagjai a Bogdo Tola-parti Zöld Palotájához lovagoltak.

A palotában óriási zűrzavar. sürgés-forgás támadt. A Bogda testőrségének tagjai, az ajtónállók izgatottan futkostak össze-vissza. őszentsége a palota nagytermében, gyöngyházborítású trónszékén ülve fogadta Szühebátort és kíséretét. Mellette hájasra hízott hitvese, az Állam Istenanyja terpeszkedett karosszékében. Nagy fekete pápaszem takarta a vak Bogdo világtalan szemét; az uralkodó nyakát nyújtogatva fülelt a léptek zajára, ahogy a vakok szokták.

Szühebátor a szokásokat követve Őszentsége elé járult, és fogadta áldását. Aztán a Bogdo, anélkül, hogy a fejét egy cseppet is mozdította volna;' rekedt hangon megkérdezte:

— Jó volt-e a Főparancsnok útja ?

— Igen, mert a nép ügyében jártam — mondta Szühebátor, és döbbenten nézte a lottyadt testű öreg dorbézolástól butává tompult arcát, lefittyedő tokáját.

Az audencia ezzel véget is ért. Szühebátor a szertartásoknak megfelelően megivott egy csésze tejben főzött erős tibeti teát. aztán a Népi Kormány tagjaival együtt elhagyta a termet. Csak az Állam Istenanyjának „újjászületést adományozó" kíváncsi tekintete kísérte őket.

Mihelyt a „megújított autonóm kormány" miniszterei tudomást szereztek Szühebátor seregének bevonulásáról. nagysietve összegyűltek a hadügyminisztériumban, és azon vitatkoztak, kit küldjenek az üdvözlésére. Mindegyikük azon volt. hogy elhárítsa magától ezt a megtiszteltetést. Életükért remegve valamennyien úgy érezték magukat, mintha izzó parázson ülnének. Az a hír, hogy Szühebátor az uralkodó Zöld Palotájába ment. valamelyest megnyugtatta őket. ^

— Ez talán azt jelenti, hogy a Főparancsnok elismeri őszentségét az egyház és az állam fejének? Vagy börtönbe akarja vettetni, mint a gemingek? A telefon a vörösök kezében van, nem tanácsos a palotába telefonálnunk. Mi lesz velünk? Méltóztassék tanácsot adni, ezernyi lámának bölcs tanítója! — fordult Mandzsir főlámához a tompa orrú Luvszancevén pénzügyminiszter. — Talán tényleg az lenne a legjobb, ha követet küldenének Szühebátorhoz.

A miniszterelnök-helyettes sokáig hallgatott, idegesen morzsolgatta az illatos szantálfából készült golyócskákat az olvasóján, aztán félhangosan megkérdezte:

— Kit ajánl, tiszteletre méltó miniszter úr?

— Puncagdordzs nagylámát. Neki már volt dolga Szühebátorral; ó adta át neki azt a levelet, amelyet a Bogdo az orosz kormánynak küldött. Olyan ember, akinek érdemei vannak a Népi Párt előtt. És menjen vele Bölcs Magszardzsav herceg is. Az ő fia, Du- gardzsav Szühebátor seregében szolgál, így hát a herceget már csaknem vörösnek lehet számítani.

Bölcs Magszardzsav, a törvények és szokások tudója. A Bogdo Parancsával Szentesített Mongol Állami Törvénytár egyik szerzője, egy bronzbarna arcú, bozontos szemöldökű öregember, életét Mandzsir főláma imáiba ajánlva, Puncagdordzs nagylámával elindult Szühebátorhoz.

— Herceg —, mondta útközben fojtott hangon a nagyláma —, én csak egyszerű szerzetes vagyok, imádkozáson kívül máshoz nem értek, ön az ékesszólás messze földön híres mestere, a szokások, szertartások kiváló ismerője, ön köszöntse hát a Főparancsnokot.

Amikor a Zöld Palotából visszatérő Szühebátor elé értek, leugrottak a lóról, és közemberek módjára térdet hajtottak a Főparancsnok előtt. SzühebátOi felismerte őket, s éles hangon csak eny- nyit kérdezett:

— Hol vannak az önök miniszterei?

— A hadügyminisztériumban — válaszolta sietősen a nagyláma, és alázatos tisztelettel nézett föl a Népi Sereg főparancsnokának szél- cserzett arcára.

Szühebátor elindította a lovát. Az autonóm kormány küldötteinek nem adatott meg, hogy elmondják cir- kalmas üdvözlésüket; csalódottan, engedelmesen in- - dúltak utána, ahogy a kutyák a karaván után.

A főlámák, hercegek és miniszterek türelmetlenül

várták követeik . visszatérését. Amikor helyettük a Fő- parancsnokot és az Ideiglenes Népi Kormány tagjait pillantották meg — teljes fegyverzetben, gránátokkal az övükön —, minden méltóságukról megfeledkeztek. Volt, aki moccanni sem tudott, mások felugráltak és némán meresztették szemüket a jövevényekre. Szühebátor kivárta, míg csillapodott riadalmuk, aztán kezdett csak beszélni:

— Mi, a nép képviselői, a Bogdo parancsára és az önök megbízásából segítséget hoztunk az orosz néptől, megsemmisítettük a geming hódítókat és visszaszereztük országunk függetlenségét. Amíg Ungern báró ez alatt az önkormányzat visszaállításának ürügyén kifosztotta országunkat, mi a nép jogainak és szabadságának védelmére megalakítottuk az Ideiglenes Népi Kormányt. Életünket, erőnket nem kímélve harcoltunk azért, hogy népünket kiszabadítsuk a kegyetlen külső és belső elnyomók karmaiból. És most eljöttünk ide, hogy megváltoztassuk az állam rendjét. Urgában forradalmi módon is felléphettünk volna, de mivel önök, lámák, hercegek, ez alkalommal nem tanúsítottak ellenállást. engedékenyek leszünk, és olyan népi hatalmat hozunk létre, amelynek korlátozott jogkörű fejévé államunk jelenlegi körülményeinek megfelelően

Őszentségét nyilvánítjuk Ezért önöknek a régi kormány pecsétjeit, a hivatalokat és az ügyiratokat rendben át kell adniuk.

Hosszú percekig halálos csönd nehezedett a teremre. Végül Mandzsir főláma szólalt meg: — Igenis. — Többet azonban nem sikerült kipréselnie magából.

t

Szühebátor egyenként szemügyre vette a minisztereket. Arcukra képmutató szolgai mosoly merevedett. Luvszancevén pénzügyminiszter kopasz homlokán kövér verejtékcseppek gyöngyöztek. A főherceg hű kutya módjára szolgálta a Bárót; buzgalmáért a Bogdo kegyelme a Sziklaszilárd Hadvezér címmel jutalmazta. Szühebátor önkénteseit nem is olyan régen, mielőtt még szemtől szembe találkozott volna velük, néppárti csavargóknak csúfolta, és Szühebátort is mindennek elmondta, most azonban, hogy magán érezte a Főparancsnok nyugodt, hideg tekintetét, arca hamuszürkére vált.

— Rosszul van? — kérdezte csodálkozva Szühebátor.

— Igen — mormogta zavartan Luvszancevén, és törölgetni kezdte a homlokát.

— A pecsétek, iratok átadásának napját majd külön kijelöljük. Addig készítsenek elő mindent — fejezte be Szühebátor, és a kijáratfelé indult.

A nagyméltóságú hercegek, lámák, akik eddig érkezéskor és távozáskor a rangokra, címekre kínosan ügyelve meghatározott sorrendben követték egymást, most felrúgták a kölcsönös szívélyesség és a kifinomult magatartás minden szertartását; valamennyien ott tolongtak, lökdösődtek az ajtóban, csakhogy minél gyorsabban az utcára juthassanak, és elkísérhessék a Népi Sereg Főparancsnokát és az Ideiglenes Népi Kormány tagjait.

(Zahemszky László fordítása)

U. Jadamszüren: öreg énekmondó