Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

8. NÉPÚJSÁG, 1986. október 11., szombat Az also gyöngyszem BOHHH BJAMBIN RINCSEN* Klastromváros A földrajzi 'távolság nem veti gátját annak, hogy két nép sorsa hasonlítson egy­máshoz. A XVII—XVIII. század Mongóliáját körülbe­lül ugyanolyan kapcsolatok fűzték Pskinghez, mint a korabeli Magyarországot Bécshez. Az önállóságát vesz­tett egykori világbirodalom népe kétségbeejtő nyomor­ban tengődött, nemesei vi­szont többnyire Pekingben lebzseltek. A kínai császár­ság, miközben teljesen ki­fosztotta az országot, nagy súlyt vetett arra, hogy a mongol előkelőket megnyer­je magának: kínai herceg­nők mongol főemberekhez mentek feleségül, s nem egy kínai udvaronc választott magának mongol feleséget. Pekingben lassan egész mongol kolóniák alakultak ki, miközben Karakórum (mai nevén: Harhorin), a Dzsingisz káini világbiroda­lom központja helyén nem maradt egyéb néhány düle- dező lámakolostornál, s pár száz jurtából állt a későbbi főváros, Urga is. Irodalomról — a szó mai értelmében — az akkori mongol viszonyok között nemigen lehetett beszélni, annál kevésbé, mert a kolos­torokban lakó mintegy fél- milliónyi buddhista szerze­teslámán és a kínai hivatal­nokokon kjvül mindenki írás- tudatlan volt az országban. A lámaista egyház féltéke­nyen őrizte kulturális mo­nopóliumát, s a betűvetés tudományába csak azokat avatta be, akik egyszer s mindenkorra eljegyezték magukat a szerzetesi élet­tel. A szerzetesek csak a buddhista tanokat hirdető tibeti vallásos irodalom ter­mékeit olvasgatták eredeti­ben, vagy fordították le a kolostorok mélyén a nép­nyelvtől elszakadt, ún. klasz- saikus mongol nyelvre. A pekingi nyomdák mongol E zerki lencszázhuszonegy július hatodikén reg­gel az ún. „megújított autonóm kormány” minisz­terei, rendkívüli ülésre gyűl­tek össze. A nemesurak és kísérőik lóháton érkeztek: kengyelcsörgés, lóverejték és lóhúgy csípős szaga töl­tötte be a minisztérium előt­ti teret. A bronz arcú ne­mesurak szertartásosan haj­longva üdvözölték egymást, ahogy beléptek a nagy hű­vös épületbe. A teremszol­gák teát és aszalt gyümölcs­csel, édes süteményekkel roskadásig rakott tálakat tettek eléjük. A nyugati me­gyékben tartózkodó minisz­terelnök helyettese, Düjnhar Mandzsir Cerendordzs főlá­ma, a bejárattal szemközti, szőnyeggel borított díszhely­re telepedve megnyitotta az ülést. Amikor beszélni kez­dett, arcát nyugtá’anság fel- hőzte, és a hangja reme­gett a felindultságtól. — Méltóságos kormányzó miniszter urak! Ebben a vészterhes árában szent val­lásunk és halandó híveink érdekében egy haladéktala­nul sürgős ügyről ke!l ta­nácskoznunk. Amint önök valamennyien tudják, az ál­lamunkat megújító hatalmas Báró, aki ezredei élén észak­ra vonult, vereséget szenve­dett az orosz Vörös Hadse­regtől, valamint Szühebátor és Csojbalszan mongol csa­pataitól. A Báró hadának mongol harcosai szétszéled­tek, és egyenként meg cso­portostul, kezükben fegyver­rel szállingóznak vissza Ur- gába1. Noha őszentsége, a nyelvű könyvei is kánon ikus művek. A világi irodalom­ból egyedül a népköltészet virágzott, a dalok, hőséne­kek jártak szájról szájra. Az énekmondók gyakran sok ezer soros verseket tudtak az ellenséggel vagy külön­féle szörnyekkel megvívó hősök tetteiről, az emberek sorsába únos-untalan beavat­kozó istenek viselt dolgai­ról. Ilyen ihősénekeket tar­talmazott a kétségkívül tibeti eredetű Geszer-monda- kör, amelynek számos vál­tozata és származéka él a mongol népek költészetében. A főhős Geszer kán, akit égi istenatyja a földi zűrzavar elcsitítására, emberevő ször­nyek, rontások „gyökerének kitépésére'’ küldött. Kaland­jaiban általában idegen ká­nokkal és szörnyetegekkel országért és asszonyért küzd vitézei, táltos lova. mennyei nővérei segítségével; égi kül­detése révén törvény felet­ti. E mondakör ma ismert leg­korábbi nyomtatott emléke az a ihellyel-iközzel verses prózaváltozat, amelyet 1716- ban adtak ki Pekingben. A Geszer kán, a tíz világtáj ura címet viselő mű tekint­hető a mongol regény első megjelenési formájának. Minden valószínűség szerint a belső-mongóliai Kukunór vidékén, a tibeti, mongol és kínai műveltség érintkezési területén keletkezett. Sajtó alá rendezője nyilván az énekmondóktól hallotta, de elmulasztotta lejegyezni, s később emlékezetből vetette papírra a tartalmát. Valószí­nűleg alaposan át is dolgoz­ta az eredeti históriát a lá­mák szája íze szerint; hősét megtette egy buddhista is­tenség fiává, s igyekezett ki- gyomlálgatni a történetből a pogány isteneket, ősi szokáso­kat, a buddhizmust-lámaiz- must megelőző korok hagyo­mányait. Szerencsére nem végzett eléggé alapos mun­Bogdo- megparancsolta, hogy tegyék le a fegyvert, és hagyják abba a harcot, hi­szen miután a Báró szét­zúzta a gemineket-1, Őszent­sége visszanyerte trónját és uralkodói jogait, az ún. Ide­iglenes Népi Kormány ezt a parancsot nem teljesítette, és Szühebátor serege az orosz Vörös Hadsereggel egyesülve most Urga felé vonul. Felderítőink jelentései szerint, tegnap este már ör- mögtejben voltak. Ungern báró helyettesének, a Való­ban Iparkodó Vezér Dzsam- balon hercegnek, minden kísérlete sikertelen maradt, hogy feltartóztassa őket. Má­ra virradóra a Valóban Ipar­kodó Vezér autón elmene­kült a városból, és magával vitte a főparancsnok! pecsé­tet és zászlót. Vele együtt a Fehér Sereg is elhagyta Ur- gát, és székvárosunk szent lámái, nemesurai és lakosai oltalom nélkül maradtak. Bölcs kormányzó miniszter urak! Fontolóra kell ven­nünk, mit tegyünk ebben a sorsdöntő órában. A hercegeknek és a mi­nisztereknek a beszéd halla­tán bíborszínűre vált az ar­cuk a megdöbbenéstől. — Mozgósítsuk az urgaia- kat és a Báró ezredéiből visszajött katonákat a fővá­ros védelmére — szólt Naj- dandzsav herceg, aki a Ret­tentő Hatalmat Árasztó Ve­zér címet viselte. — Most mór késő van olyan rettentő nagy hatal­mat árasztani — jegyezte kát, így a mongol folklór legszebb gyöngyszemei még­is áthagyományozódtak az utókorra. Használt ugyanak­kor az átdolgozás az; egész mű szerkezetének, mozgal­massá vált a cselekmény, s hősei sem olyan egysíkúak, mint az eposzoknál általá­ban. JeVemük van ezeknek az alakoknak, ember mód­jára gondolkodnak, cselek­szenek, ha útón-útfélen szem­ben is találják magukat a túlvilági hatalmak prakti­káival. Geszer kán, a főhős, affé­le mongol Toldi Miklós. Erős. éles eszű, bátor, igazságsze- rető, de vagyonából kisem­mizett, szegény nemesifjú, akinek végül is győzedel­meskednie kell az ártó ha­talmaik, a tizenkét fejű sár­kány, de különösen a go­noszságot megszemélyesítő nagybácsi, a gaz Csotong fe­lett. Közben persze, mérés­re tanítja a kánokat, ne­mesurakat, gazdag lámákat, hazug és kapzsi szerzetese­ket, s kaandjai során több szép feleséget is szerez ma­gának. Körülbelül úgy, ahogy a mindennapi életben ezer és ezer szegény fiatal mongol szerette volna saját sorsá­nak jobbrafordulását elkép­zelni. A tetteiről szóló tör­ténetek, (amelyeket a közép­kori Európa pikareszk regé­nyeiben fellelhető megoldás­hoz hasonlóan oíak laza szálak kapcsolnak egymás­hoz) kedves, üdítő olvasmá­nyok, s ugyanakkor bevezet­nek bennünket egy távol élő, velünk baráti nép múltjá­ba, hiedelemvilágába, ezer­színű álmaiba. A Geszer-regényt az Eu­rópa Könyvkiadó tette hoz­záférhetővé a magyar olva­sónak a tudós mongolista és kitűnő stiliszta, Lörincz L. Lászlónak, ,az eredeti szö­veg minden keleti báját meg­őrző' remek fordításában. Zahemszky László meg gúnyosan Dordzsceren herceg, a hadügyminiszter — Szökött katonák és a vá­ros lakosai állítanák meg azt a sereget, amely meg­verte a dicsősége csúcsán álló Bárót?! Mesebeszéd. És abban sem lehetünk bizto­sak, hogy Urga lakói szem­befordulnak Szühebátorral! — A nyílt ellenszegülés' csak fizikai megsemmisülé­sünkhöz vezethet — vette át a szót Gürszorondzongombo, iigazságügymini szter-h elyet- tes. — A győztesek nem so­kat fognak válogatni, melyik a drágakő, melyik a ka­vics, hanem ízzé-porrá zúz­nak mindent. Jobb lesz, ha lefegyverezzük a Báró ka­tonáit, és megtiltjuk nekik az ellenállást. Talán így könnyebben meg tudunk majd egyezni a Népi Párttal. Mandzsir főláma félig le­hunyt szemmel hallgatta a miniszterek és a hercegek indítványait. Aztán lassan kinyitotta szemét és anél­kül, hogy fejét megmozdí­totta volna, ikörüljártatta te­kintetét a gyülekezeten. — Méltóságos kormányzó miniszter urak! Füleim be­itták az önök bölcs taná­csait, amelyek szent vallá­sunk és halandó híveink ja­vát kívánják szolgálni. Az alázatosság a gyengék egyet­len fegyvere. A szél a hatal­mas fákat gyökerestül kité­pi, de nem tesz kárt a fű­szálban, amely engedelme­sen meghajlik előtte. Megpa­rancsolom hát a belügymi­niszternek és a hadügymi­niszternek, hozzák a lakos­ság tudomására, hogy ne áll­janak ellen az egyesült nagy seregnek. Őszentsége elé pe­dig ama legalázatosabb ké­résünket terjesztem, hogy parancsolja meg a Gandan kolostor és a Dasszamdanling szerzetesiskola lámáinak, kö­nyörögjenek vallásunk és székvárosunlk védőszentjei­hez az Urga felé vonuló se­reg szörnyű haragjának csil­lapításáért, és mutassanak be áldozatokat a rettenetes Geszer kánnak, a tíz világ- itáj urának, aki az egész föl­dön gyökerestül irtja ki a gonoszságot. Kolostorom papjaival együtt imagam is imádkozni fogok, hogy a kormányzó hercegeket és minisztereket minden baj és vész élkerülje ebben a ne­héz órában. Az uralkodó parancsára Urga minden kolostorában még aznap megkezdődtek az engesztelő istentiszteletek A vak Bogdo, aki hitt a sza­vak mágikus erejében, az átakvető áldozatokban és rá­olvasásokban, 'tanítványainak és növendékeinek meghagy­ta, hogy a közelgő sereg ka­tonáit jámbor szamarakként emlegessék; úgy hitte, ez­zel megzabolázza erejüket és kioltja szívükben a haragot. Éjjel-nappal lámák ezrei miséztek, őszentsége Tola- parti Zöld Palotája és a ko­lostorok között lovas futár­papok nyargalásztak egyre újabb és újabb parancsok­kal, hogy hol ennek, hol amannak az istenségnek mutassanak be áldozatot. Ál­matlanságtól kivörösödött szemű lámák és papinasok vég nélkül gyúrták a vajjal dagasztott árpatiszt tésztából a titokzatos szertartásokhoz szükséges számtalan figu­rát. . . Július nyolcadikén a felszabadító Népi Sereg Ur- gához érkezett. A városban futótűzként terjedt el a hír. hogy megjöttek Szühebátor önkéntesei. Lovasok és gya­logosok, férfiak és nők egy­más sarkát taposva özön­löttek a Gandantegcsinling kolostor felé, hogy fogadják a sereget. A városba vezető út két oldalán temérdek ember szo­rongott. ötszínű, tarka kön­tösbe öltözött urgai asszo­nyok, hajuk szarv alakú fo­natba fűzve, vörös selyem- szalagokkal felpántlikázott csúcsos süvegű és kerek bársonysapkás leányok, öreg emberek és öreg asszonyok, vásári zenészek és ének­mondók, sárga-vörös orná- tust öltött'lámák, fekete ru­hájukban hangyához hasonló kínai selyemkereskedők, ír­nokok, boltosok kísérték a sereget a város központja felé. A vásározni .feljött vi­dékiek, ősi szokás szerint bőrtömlőkből tejet és tej­port hintettek az útra Szü­hebátor és katonái elé. A tengernyi ember izga­tottan zsibongott. Kisvártat­va innen is, onnan is üdvöz­lő kiáltások hallatszottak. Az emberek .lábai között mezítlábas, fürge gyerekek furakodtak előre, és kíván­csian bámulták a katonákat Sok arcon örömkönnyek folytak. A meleg fogadtatás láttán még a szabályos rendben lovagló, sok vihart látott őszi partizánok is meghatottan törölgették ru­haujjukkal a szemüket. A Népi Sereg főparancs­noka, Szühebátor, fehér se- lyemköntösben, övében mau- zerral. oldalán karddal a menet élén haladt. Két ol­dalán a Népi Párt Közpon­ti Bizottságának tagjai vi­lágoskék, kék, vörös és zöld selyemköntösben, mellükön ötágú vörös csillag. A zász­lóvivők büszkén emelték a magasba a piros szalagcso­korral és az aranysárga szojombo jelvénnyel, a mongol nép szabadságának és függetlenségének ősi szim­bólumává díszített vörös fő­vezéri selyemlobogót. Nyo­mukban rendezett sorokban, szakasz szakasz után, vonul­tak a katonák . . Ezer és ezer szempár sze- gezödött a legendás hadve­zérre. Szühebátor nyílt, fér­fias arcán mosoly ragyogott Első látásra úgy tűnt, hogy Urgában semmi sem válto­zott azóta, hogy egy eszten­deje elhagyta, és északra ment.. . Csupán a megszálló geming sereg pimasz kato­nái és tisztjei tűntek el. ám külsőleg minden olyan volt, mint régen — a ten­gersok templom, az imaosz­lopok a Gandan kolostor körül, a magas karósövény- nyel bekerített udvarok, a palánkon a színes zászlófü­zérekkel; melyeknek varázs­igéi a nemesura'k és lámák lakóhelyét védték a gonosz szellemek rontásától; min­denütt temérdek láma, ke­reskedő, boltos; a nemes­urak és hivatalnokok arany- sárkányokkal kivarrott ru­háinak cifrálkodó pompája és áz ínséges koldusok sza­kadozott gúnyája; a félmez­telen szuftos gyerekek, a gazdag nemesurak, kapzsi kupecek kéjsóvár szenvedé­lyétől idő előtt elfonnyadt fiatalasszonyok, lányok; a nyomortól, betegségtől elgyö­tört arcok és az élet minden örömében dúskáló jóllakott, kövér ábrázatok... Hanem a félelem és a rosszul lep­lezett gyűlölet, a süvegüket rubin- és korallgombokkal. pávatollal felékesítve hival­kodó lovas nemesurak sze­mében, meg az öröm, amely a ráncokat kisimítva, a be­horpadt melleket és a meg­görbült hátakat kiegyenesít­ve, úgy ragyogott a szegé­'Ulánbátor régi neve-A mongol buddhista egyház feje, az ország teokratikus uralkodója 3A2 országot megszállva tartó kínai militaristák neve (a Kuomin- iag szó elferdített változata). • Bjambin Kincsen (1905—1978); mongol költő, prózaíró, irodalom­tudós. 1921-ben az Ideiglenes Kormány hadügyminisztere mellett írnokoskodott, később a fővárosban a Forradalmi Ifjúsági Szövet­ség című folyóirat munkatársa, tagja az első irodalmi körnek. Ta­nulmányait Leningrádban végezte. 1943 óta az ulánbátori egyetem filológus tanára, néprajztudós, akadémikus. Az első mongol játék­film forgatókönyvének és az első modern mongol történelmi re­génynek a szerzője. (A közölt írás ennek a Hajnalfény című tri­lógiának az egyik részlete.) Többször járt Magyarországon. Mon­golra fordította Petőfi és Vörösmarty költeményeit. Sz. Damdindzsav: Apu sáp. kaja C. Mindzsür: Nomád szállá3 B. Gomboszüren: Az új rend születése D. Amga reggelt, i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents