Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. október 4., szombat

Egy életmű - két élet árán

Berze-Nagy János müvei íróasztalfiókokban és könyvtárakban

Hinnénk, szerencsés. aki atyjától értékes, kiadatlan tudományos hagyatékot kap örökül. Csupán kötetekké kell rendeznie, s a jogdíjakból máris dől a pénz a házhoz

A legnagyobb magyar mesetudós fiával beszélgettünk, s kiderült, feltételezésünkkel alaposan melléfogtunk.

A jogi doktor, az ifjabb Berze-Nagy János Pécsett él. Messze van a Mecsek „fővárosa". Nehéz kiszámítani. mikorra ér központjába, aki Egerből indul. Másfél órát késtünk. Már le is mondtunk arról, hogy a megbeszélt helyen rátalálunk riportunk főszereplőjére, de kellemesen csalódtunk. Rezzenéstelen arccal ült a Nádor Szálló presszójának bejárattal szemközti asztalánál, árgus szemekkel figyelt, nehogy elkerüljön bennünket. A hosszúra nyúlt várakozásért szemrehányást sem tett — ellenkezőleg. Megköszönte, hogy felkerestük öt, s mentegetőzni kezdett. amiért nem otthonábarv fogad: „Sajnos nincs dolgozószobám”. Egy iskcla irodája lett beszélgetésünk színhelye. Átsétáltunk oda, mert nem akart autóba ülni.

— Bírom én a gyaloglást! Nem öregedhetek meg, mert sok dolgom még elvégezet- len — mondta.

Hetvenkilenc éves.

Kolozsvárott született. Gyermekkora a véget nem érő vándorlások időszaka volt. Tanfelügyelő édesapjával a Közoktatási Minisztérium rendelkezett, kénye- kedve szerint dobálta az országban. Egész Erdélyt bebarangolták: Lugos. Nagy- enyed, Csíkszereda, Pancso- va egyaránt otthonuk volt. A fiú nem tudott gyökeret ereszteni. Amikorra az iskolákban jó pajtásokra talált.

mihelyt édesanyja otthonossá tette lakásukat, máris jött az áthelyezési ..parancs", menni kellett

— Ennek a cigányéletnek előnyei is voltak. Édesapám, a népiajztudós sok fcrtást ismert így meg. képessé vált összehasonlításokra is. Ugyanakkor a megkezdett gyűjtéseket folyton abba kellett hagynia, s újabb munkába kezdeni. Emlékszem, a költözködések során nemegyszer egész kötegnvi kézirat semmisült meg. Ez szörnyű tragédia volt. Több eszten- dőnyi küzdés eredménye szállt a semmibe. Apámnak ilyen dolgok miatt maradtak évtizedekre félbe a munkái. Sajnos, a legjelentősebbek kiadását meg sem élhette. Neki csak a megszállottság, a robot jutott osztályrészül, a köszönet, az elismerés, a világhír már holtan találta. Pedig fantasztikus szorgalom fűtötte. Sosem hagyott magának „üresjáratot". Emlékszem a legszebb ajándékra, amit tőle kaptam. Egy ezüst Omega óra volt. Kis cédulát mellékelt hozzá, rajta az állt: „íme az óra, az időosztó, ha nem bánsz az idővel, se pénz. se posztó!"

— Nagyon szigorú ember volt, főleg önmagától, de tőlünk is megkövetelte a pontosságot. Ahogyan visszagondolok rá. mindig az íróasztal mögött látom, céduláit rendezgeti, feljegyzéseket készít. Kevés ideje jutott a családra, munkája elrabolta közülünk. Hivatalában napi nyolc-tíz órát töltött. Kevés lelkesedéssel, de lelkiismeretesen végezte a tanfelügyelői feladatait. Amikor hazajött, megvacsorázott és azonnal elkezdte a „második műszakot". Mi csak azt tudtuk, mikor ül neki, de hegy mikor fejezi be, csak sejtettük: késő éjszáka vagv inkább

hajnal felé. Soha nem beszélt arról, hogy éppen min dolgozik. Fogalmunk sem volt a tartalmi részletekről. Nem is kíváncsiskodtunk. Tiszteletben tartottuk elhivatottságát, s hittük, hogy nagy dolgokat művel.

Apám hatalmas szerencséje volt, hogy olyan asszonyra talált, mint az édesanyám. Losonczy Emma, a betűszedő lánya. Ö teremtette meg számára azt a nyugalmat, ami keveseknek adataik meg: kiszolgálta, erőt adott neki. és csendet teremtett a kibontakozásához. Csupán pénzt nem nyújthatott, mert szegényen jött a házasságba Ha gazdag lett volna, mint Sándor Emma, Kodály felesége, apám élete is máshogy alakul. Fürdőzhetett volna a dicsőségben, de nem volt menedzsere, így a könyvkiadás költségei megfizethetetlenek maradtak számára.

— Felnőtt fejjel sokszor tettem fel magamnak a kérdést: ugyan honnan szedte apám azt a fantasztikus erőt. ami mindvégig a néprajz felé hajtotta. E tudománnyal foglalkozni akkor nem volt divatos, sem kifizetődő. Talán a gyerekkorában kell azt a gyökeret keresni, amiből belső kényszere táplálkozott. A Heves megyei Besenyőtelken született, paraszti családban. Nagyapám pásztorember volt, abból a csendes, nyugodalmas fajtából, aki minden egyszerű ételt el tud készíteni, minden tárgyat díszesre farag, s akinek jutott ideje az álmodozásra is. Életét kitöltötte a népművészet. Apám bátyja, aki nála huszonegy esztendővel volt idősebb, tani tóskodott. A szülőfaluból Tiszasülyre. Kötelekre, majd Nagykörűre került. Nem véletlen. hogy gyönyörűen beszélte a nép nyelvét. Rigmusokat gyűjtött, s fabrikált maga is. Édesapám sokszor nyaralt náluk. Az ott töltött hetek emléke bizonyára lényegesen alakította szemléletét. Na de hány meg hány parasztgyerek élt, akinek hasonlóan gazdag indíttatás jutott . . . ! Ök miért nem lettek folkloristák!?

Berze-Nagy János 1946- ban hajt meg. Két évvel azelőtt fejezte be átfogó művét, a Magyar népmesetípusokat. Halálakor ennek 3778 oldalas kézirata sok más értékes művel együtt fiókjában lapult. Senki nem ismerte még azokat. A Berze család sem tudta, hogy milyen nagy kincs birtokosa, ennek ellenére kötelességüknek tartották megjelentetését. Amikor említett munkája napvilágot látott, a szakmabeliek a legfelsőbb fokon méltatták. Nemcsak hazánkban, hanem Szovjetunióban. Finnországban, Franciaországban és német nyelv- területen is egyaránt ünnepelték a szerzőt. Erre viszont csak 1957-ben került sor.

Miért kellett tizenegy esztendőnek eltelnie a kiadásig? M'ért járt a Berze család ezalatt olyan „kálváriát", amely minden idejét, s energiáját fe'emésztette? Ezekre a kérdésekre nehéz választ adni. Hazánkban akkor a tudományos életnek túl sok felelőse volt. Mivel mindenki beleszólhatott, senki sem lehetett igazi gazdája. E tizenegy esztendőről regényt lehetne* írni. Találó címet adhatnánk neki: A tehetetlenség története.

A néprajztudós fia végigvitte akaratát, s ezzel páratlan értéket mentett meg. Nehéz dolga volt. Ha kevésbé kitartó. ha hiányzik belőle az a „ravaszság", amivel győzött, ha nem olyan

ember, akit ha „kidobnak az ajtón, bemászik az ablakon", tudományos életünk jó néhány gyöngyszemmel lenne szegényebb De erről beszéljen ő.

— Apám haláláról méltóan megemlékeztek: 1946. október 18-án. a Nemzeti Múzeum tanácstermében emlékülést rendeztek tiszteletére. Dr. Ortutay Gyula elnökölt. Dr. Bánó István méltatta apám életét, munkásságát. Csikós Tóth András népköltészeti gyűjtéseiből adott elő. dr. Kovács Ágnes pedig a magyar prózai folklórkincs rendszerezéséről beszélt. Akkor úgy éreztük, a hagyaték sorsa rendben van, jó gazdái lesznek, s önmagától futja be karrierjét. Az anyagot átadtuk a Magyar Tudományos Akadémiának, és vártuk a folytatást. Hiába Évekig tartó csend következett. Azt sem tudtuk, hova kerültek a kéziratok. 1950 nyarán meghalt édesanyám, s én akkor fogadalmat tettem, hogy végigviszem az ügyet. Kiderült, azon túl, hogy védetté nyilvánították az anyagot, semmi sem történt. Mit lehet ilyenkor tenni? Jogász ismerősök egész sorát kerestem meg, de ők sem tudtak eligazítani. 2956. január lkán betelt a pohár. Felültem a hajnali vonatra, és irány Budapest. Elhatároztam, addig nem jövök haza. amíg kezembe nem kapom a hagyatékot. Csoda történt. A Magyar Néprajzi Múzeumban kopogtatás nélkül, találomra nyitottam be egy ajtón. Legnagyobb meglepetésemre abban a szobában egy nagy asztalon apám kézirataira bukkantam. Hogy milyen okból pakolták szét. máig sem tudom, de egészen bizonyos, hogy a hölgy, aki éppen rendszerezte, nem a kiadást készítette elő. Elmentem az igazgatóhoz, s követeltem, hogy nekem, mint jogutódnak azonnal adják át, s hiánytalanul. Majdnem kidobtak, persze kéziratok nélkül! Ekkor támadt egy ötletem, s „hazudni" kezdtem. Közöltem, hogy egv magas beosztású barátom a minisztériumban türelmetlenül várja a mai nap fejleményeit, s nekem csupán egy telefonomba kerül, hogy elindítsak egy lai'inát, mely őket „temeti el”. Nem hitték el. bár látszott, hogy félnek Odamentem a telefonhoz, s felemeltem a kagylót. Végignézték, ahogyan tárcsázok Szerencsére tudtam a minisztérium számát. Amikor kicsengett a hívásom, zavarba jöttem, mit mondjak, meri senki ismerősöm nem volt ott. Szerencsére az igazgató az utolsó másodpercben megszakította a vonalat, s udvariasan közölte: átadjuk a kéziratot! Január 18-át azóta minden esztendőben megiin neplem

Egy évre a történtek után jelent meg a Magyar népmesetípusok. 1958-ban kiad”- ták az Égig érő fát, 1960-ban a Régi magyar népmesék Berze-Nagy János hagyatékából című munkát, maja sorra a többit.

Sajnos, máig sem teljesen feltárt az életmű. Több ta nulmány ismeretlen helyen lapul.

Dr. Berze-Nagy János emlékét ma már számos utca őrzi. A szülőföld — Heve«, megye — egyik legrangosabb gimnáziuma, a gyöngyösi is az ő nevét vette fel A kutató fia, akj életét áldozta a hagyaték gondozására, továbbra is fáradha tatlanul keresgél.

— Csak akkor halok meg nyugodtan. ha ráakadok apám összes munkájára Minden fehér foltot el akarok tüntetni! A jogdijak már régen nem érdekelnek, akár le is mondok róluk azok javára, akik segítenek nekem. I't a néprajztudomány érdekeiről van szó — mondja.

„Dr. Berze-Nagy János munkássága alapján Magyar- országot lehet nevezni a népmesekutatás vezető hatalmának az egész világon." Hogy e sorokat dr. Misa Roumaa. a finn Virittaja című folyóiratban leírhatta, az az ifjabb Berzének is kö7 szönhető. Ö mégsem elégedett, Szerencsénkre.

Szabó Péter

nBnmnHBHBBBBBBBB

É

szak-Európa népei az altájiak és a szamojédek úgy is képzelték, hogy az égbolt egy „szeggel", a Sarkcsillaggal van megerősítve, meg úgy is. hogy az ég egy tartós, erős oszlop vagy tengely csúcsán forog. Olyasfélét gondoltak, mint amilyen a vásári szórakoztatók körhintája.

A lappoknál a Sarkcsillagnak oszlop vagy a világ oszlopa volt a neve, a törököknél s a mongoloknál pedig arany- vagv vasoszlop.

A világ oszlopát az északi népek el is készítették. A normannoknál a főnök vagy a gazdag parasztok lakásában a „főszék oszlopai voltak legszentebb tárgyak, amelyekbe isten szegei voltak beverve.” Más közlés szerint az óskandinávok háza tetejét belülről szintén oszlopok tartották, s egv-két oszlopon az istenek képe is be volt vésve, mint az osztyákok és a dolgán- tatárok oszlopain. A „világ cszlopá"-t a régi Németországban is ismerték (universalis columa, quasi sustinens omnia) (egyetemes oszlop, mintha mindent tartana) Ez volt az irminsül. amely fából faragott s szabad ég alatt felállított oszlop volt. valószínűleg rá volt vésve az isten képe s a nép főistene volt. A leghíresebb ilyen oszlop Westfáliában. a mai Marsberg mellett állott, amelyet Nagy Károly 772-ben a szászokon aratott győzeme alkalmával lerombolt. Egy XVIII. század eleji tudósítás szerint a lappok a „világ istené'-nek tiszteletére villás végű faoszlopot (a mai népi építkezésünknél az ágasfa. amelyet a ház két végén állítanak fel, s két ága közé helyezik az ún. szelemenfát) állítottak, amely az eget hordozza, s állatot áldoztak, amalynék vérével a földbe állított, négyszögletű gerendával ábrázolt, vastövissel ellátott, s a Sarkcsillagot jelképező „világ oszlopá'-t bekenték, hogy az isten az eget leesni ne engedje. Egy lapp hittérítő 1767-ben közli, hogy egy lapp áldozóhelyen gerendabálványt látott, amelynek tetejébe vasszeg volt beverve. A lapp bálványok a skandinávok belső tetőtartó oszlopaira emlékeztetnek. Sétáld E. igen értékes finn adattal ismertet, meg bennünket. Közép-Svédor- szágba több mint háromszáz évvel ezelőtt kivándorolt finnek között egy hetvenéves asszony a következőket közölte: A

sammas (Sarr.po) az égboltozatot tartó oszlop. Ezen áll a világ. Az oszlopnak rézlába van. tetején az aranygomb, az északi csillag, az ég köldöke, a sammas szege és csapja, amely körül az égbolt kering. Ez a sammas kilenc öl mélyen nyúlik a Föld belsejébe, s ott rézhegyre támaszkodik. Ezek az oszlopok a Sarkcsillagnak: a „világ oszlopáénak jelképei, s ígv a finnek

a Sarkcsillagot, a világ hordozó oszlopát nevezték Samponak. amitől függ a szántás. vetés és a termés.

Az égtartó oszlopot a mongolok, burjátok. kalmükök és tunguzrocsonok „arany. oszlop"-nak. a kirgizek, baskírok és nyugatszibériai tatártörzsek, „vasoszlopénak. a teleutek „magányos cölöp"-nek nevezték. A jakut mondák úgy fogják fel. hogy a világ a kicsinyből lett naggyá. Ezekben a világ oszlopát jelképező „vasfa'' azt mondja magáról, hogy ő az éggel s Földdel együtt növekedett. A vogulek Mot_us-falvi istenének hősi énekében a világ oszlopának jelentős szerepe van. Az Ob partján, a háromölnyi erdei bálvány városában ugyanis a legfelső várcsgerendák Nom- Torém-hoz (a legfelső égbe) érnek fel. a legalsó városgerendák Jal-Torém-hoz (az alsó égbe) támaszkodnak, vagyis nemcsak a felső, hanem az alsó eget is tartják. Pá- pay József az osztyákoknál látta, hegy a jurtában nyolc oszlop tartotta a fedelet, s ezeken az oszlopokon is az isten képe volt bevésve.

Ázsia nomád népei azt a jelenséget, hogy az egyes csillagok a világ oszlopát jelentő Sarkcsillagtól mindig ugyanazon távolságra vannak, úgy magyarázzák, hegy azok kötéllel vannak odakötve. Egy jakut monda szerint á „hét tarka rénállat (csillagoki az éggel s Földdel együtt felnövekedett „vasoszlop”-hoz * vannak kötve, hogy szét ne szaladjanak, a burjátok az ég csillagaiban ménest látnak, amelyet lóháton ülő csikósok őriznek. Ezért képzelik gvakran az ázsiai török törzsű népek a „világ oszlopá"-t hatalmas lókarónak, s nevezik a jakutok „lóoszlcp jir”-nak. A közép-ázsiai nomádok lakása élött most is állnak oszlopok — ezeket a tatár, mongol, burját népköltés „aranyoszlop”-oknak („a világ oszlopáénak) nevezi, amelyekhez maguk vagy érkező vendégeik lovaikat kötik. Ismerik a lókarót a cseremiszek is. s ősi lótenyésztő hagyományaik alapján áll ez a magyar pásztorok cserényeinek udvarán, népün-k azonban kozmogóniai vonatkozásairól már nem tud. Ezeknek megfelelően a jakutok. burjátok. szibériai tatárok, s más közép-ázsiai törzsek úgy vélik, hogy a „világ oszlopa’’ az égi isten sátra, lakása előtt áll. hogy az isten ahhoz kösse a lovát. A tatárokkal érintkező- ugor népek is beszélnek az égi lókaróról s állatkötő oszlopokról. A vogu- lok elképzelésében az égi isten aranyháza előtt áll egv oszlop, a házigazda vagy barátai hátaslovainak megkötésére. Más vo- gul hagyomány szól az „égi isten lakása előtt álló. tarka csípőjű, szent állat megkötésére felállított, istentől megszentelt vas- oszlcpról ", a „hétrovátkájú tiszta ezüstszent oszlopéról és ..égfényességű vasoszlop "- ról, amelyhez az isten fia hátaslevát köti. amikor atyját meglátogatja. A szintén tatár hatás alatt kialakult vasjugáni osztyák népmesék a „világ oszlopáét a „napos oldalra helyezett vasoszlop, kőoszlop” néven emlegetik, amelyhez a rénszarvast kötik A „világ oszlopá”-t ábrázolja a vasjugáni osztyákok „hétáldozatos áldozati oszlopa ' is. amelytől hétfelé ágazik el az út, s ezek egyikén találni azt a nyílást, amelyen át a „földöreganya" hajlékába lehet jutni. Némely helyen, mint a török—tatár kultúrával érintkező ugorságnál a legutóbbi időkben is találtak ilyen oszlopokat. Ezeket az osztyákok a „várososzop'-nak vagy a „városközép hatalmas oszlopáénak nevezték. s állati áldozatot hoztak neki.

Ezeket az oszlopokat a földbe ássák. Az osztyák Tsingala falu oszlopa kb. két öl magas, négvszögeltűre faragott gerenda Hasonló kultikus szokás tárgyául szolgáló oszlopot Karjalainen szerint ma már csak néhány Irtys és Konda menti faluban találni. A tsingalai „várososzlopéban, melyet „vasoszlop ember ének, „városközépi hatalmas oszlopénak és „istentől földbe ültetett fá”-nak js neveznek, Karjalainen csupán az áldozati állat megkötésére szolgáló oszlopot-lát. Patkanov a szellem lakóhelyének vagy alakjának véli. Harva abból a tényből, hogy a tsingalaiak ezt az oszlopot imáikban „emberének és „atyá"- nak is nevezik, azt látja, hogy isteni lényként tisztelik. A falu adófizetés véget! összesereglett lakói a közösen vásárolt s az oszlophoz kötött tehenet vagy ökröt ez alatt az oszlop alatt áldozták fel. hogy foglalkozásuk nyereséges s családjuk szapora legyen Betegség vagy más szerencsétlenség esetén is a „vasoszlop ember"- nek áldoznak, hogy a „betegség száját'' megfékezzék, vagv hogy az illető szellemet kiengeszteljék, avagy más szellem se. gítségét nyerjék meg. A leánvkérőbe vagy hadba induló vcgul és osztyák elmenetele előtt az „isten képét hordozó szent fa' alatt mutatja be „egy kötélre' fűzött 5 az oszlophoz kötött, hét rénszarvasból álló áldozatát, s még mielőtt „magát vasinggel vagv más védőeszközzel ellátva" útra kelne, az „istenábrázatú szent oszlop ", az „ístenképet hordozó szent fa lábánál hé jó főhajtást” kell tennie. Az osztyák ima szerint az oszlopon a „vasoszlop ember" trónol, s az ima figyelmezteti a hőst, hogy erőt kérni az oszlophoz menjen A Lózva forrásvidékén lévő áldozóhelyen Sorokin

III. A vil.

közlése szerint a balványisten képe ele ál. lított karó volt használatban, amelyhez az áldozati állatot kötötték.

Azokon a „várososzlop '-okon. amelyeket' Patkanov a Konda folyó mellett még Iá tett. felül volt egv tetőszerű védő, amelyre egy nagyjából kifaragott madáralak volt feltéve. Ezeket Patkanov azokkal az altáji népeknél előforduló bálvánvképekkel ha. sonlítja össze, amelyek szintén karóból az ennek tetejére erősített fából kifaiagol madárból állnak. Ilyen madáralakkal ellátott oszlopok vannak a szamojédoknál, jeniszeji osztyákoknál. s a Chalange-folyó menti dolgán-tatároknál is. Lehtisalonak aki egy kihalt szamojéd törzs lakóhelyén hét bevágású hosszú póznán bádogból ké szült madáralakot látott, vezetője úgy magyarázta. hogy az az „égi madár", a „madár úr ". A dolgánok a „madár úr”-at kétfejű sassal ábrázolják, amelyet a „világ oszlopa" tetejére tesznek. Ez a madár amelyet az osztyákok numsives-nek ( égi sasnak) neveznek, s a jakutok is ismernek, azzal a mitikus madárral azonos, ameh mint madár- vagy oroszlánfejű kétfejű sas a régi mezopotámiai művészetben címer ként. az asszíroknál az istenség jelképe ként szerepelt a kétháknál már Krisztus előtt háromezer évvel vallásos embléma volt. s a voguloknál. mint egy-, két. és háromfejü sasféle madár, amelynek melle táján emberarc van (Simurg), a bálvány öntvény között ma is a vallásos tisztelet tárgya. A dolgánok ezt a négyszögletűre faragott oszlopot, amelyre az égi hatalom képviselőjét ábrázoló kétfejű madár van feltéve, a „soha el nem dűlő oszlop' -nak nevezik, s úgy képzelik, hogy annak párja a főisten lakása előtt áll. A dolgánok oszlopán a madáralak alatt van egy négyszögletű tető. s ennek minden szeglete alatt, minden égtáj irányában egy-egy. a középsőnél vékonyabb oszlop Harva erről az oszlopról két képet is bemutat. Az egyik képen a négy mellékoszlopon 3—3, a középsőn négy bevágás, ezek közé arcok van