Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-25 / 252. szám

”* gy ideig az ABC-busz járt erre a

i városrészre. mert a régi boltosok helyett senki nem akarta elvállalni ebben a kis üzletben a munkát. Egy darabig eljártak az emberek a buszba, ahol csak annyi volt a hely. hogy libasorban haladjanak egymás után. aztán, ha valamit nem vettek észre időben, hogy melyik polcon található, könyöröghettek a hátuljöI vöknek, adják már előre nekik. A kifizetett árut sem volt más hely a táskába be- ; rakni, mint elöl leszállva, a busz lépcsőjén Jó, átmenetileg megfelelt, de aztán egyre 1 sűrűbben kérdezgették, mikor nyit megint | a kis bolt, amely eddig kiszolgálta az itte- | nieket. ahogyan korlátozott körülményeitől j telt

— Nem tudom — mondta a kereskedő, : aki a busszal járt —, úgy hírlik, senki nem akarja itt elvállalni ezért a fizetésért. Hümmögtek az emberek, és keservesen J nézegettek a lelakatolt boltajtóra. mert azért ez mégsem járja, hogy egy ekkora városrészt teljesen üzlet nélkül hagyjanak.

Ősz volt, egyre hűvösebbre fordult az idő. akik a buszt lekéstek, begyalogoltak két kilométernyire a város szivében üzemelő boltokba. Ott a választék is nagyobb volt, mint itt kint, a kicsiben, de azért megfontolandó, hogy az ember naponta mennyi időt tölt el a bevásárlással. Mindenkinek sok a dolga, nem mehet ez így örökké.

Nógatták a régi boltosékat, — akiknek Itt volt kínt házuk, és míg mást nem gondolnak, kivették régen elmaradt, esedékes szabadságukat —, hogy vállalják el megint a boltot, mint annyi éven át, de ők. egy szelíd, kedves házaspár, csak a fejüket rázták, hogy nekik elég volt. Mi a valóságos sérelmük, amiért nem akarták itt folytatni, azt csak ök tudták igazán. Abba végül is senki nem szólhatott bele.

S egyszer, egyik hideg őszi napon, mégis csak lekerült a fekete lakat a boltajtóról Egymásnak újságolták a hírt az emberek, hogy kinyitott megint a kicsi bolt.

— Na és kik? Mégis vállalta itt valaki? — Hát senki nem ismerte őket. Valami fiatal nöszemélyek dolgoznak most itt. nem is idevalósiak. Mert hiába csatolták ezt a falut már régen a városhoz, hiába épült fel a külső peremén egy egészen új lakótelep, ez a környék azért csak megőrizte sok tekintetben a régi jellegét. Még mindig „a városba" mentek, ha a centrum felé vették az irányt, és az „idevalósi" a helybeli lakosságot és annak leszármazottak jelentette.

Kiváncsi volt hát mindenki, milyen most a bolt. Reggelenként mentek is arrafelé minden irányból bevásárlószatyrokka 1. és köszöntgették egymást.

Tulajdonképpen — akár elismerték, akár nem — mindjárt elsőre jó benyomást keltett az üzlet, amióta újra kinyitották. Meleg volt bent és tisztaság, és a polcokon olyan áruk is megjelentek, amelyek itt soha nem voltak azelőtt. Péksütemények széles választéka, és olyan áruféleségek, melyek azelőtt csak a „városi" boltokban voltak láthatók. Csinos, fiatal nők mosolyogtak a vevőkre, és ment a kiszolgálás, mint a karikacsapás.

Azt kellene hinni, hogy mindenki meg volt elégedve ezután. Nem kellett többet a buszban szorongani, a rassz hírek ellenére mégis csak jöttek, akik elvállalták itt a munkát, éspedig nem is kényszeredetten, rosszkedvűen hanem teljes bevetéssel, igyekezvén kiszolgálni mindenkit kedve szerint.

De hát itt nem olyanok az emberek, hogy azt higgyék el, amit látnak és tapasztalnak, hanem sokkal inkább hajlamosak abban hinni, ami a lelkűkből, szívükből sugárzik, és ez elsősorban a hitetlenség és a gyanakvás.

Híre kezdett járni, hogy „ezek", vagyis hát az újak, becsaptak valakit hét forinttal. Illetve tegyük fel, hogy véletlenül hét forinttal többet számoltak, amit utóbb meg is térítettek, de ezt nem tudták megbocsátani. Eleve gyanús volt mindenkinek, miért is vállalták el ezek a fiatalok az üzletet. ha egyszer a régiek is itthagyták? Talán azt hiszik, hogy becsaphatják a népet, aztán majd így megéri nekik ebben a íkis boltban dolgozni. Forrongtak a bolttal szomszédos kocsmában, és az egyik szombaton, amikor tíz óra körül elfogyott a kenyér, két asszony mások buzdítására hétfőn elment a tanácsra panaszt tenni az új boltosok ellen. Közben arról nem értesültek, hdgy fél óra múlva új szállítmány friss kenyér érkezett a kérdéses napon az üzletbe.

S hogy régen is előfordult hét végeken ilyesmi, az nem érdekelte őket. Üj szokást kezdtek felvenni, a boltból elhozott blokkal becsengettek a régi boltosék házába, és ott kipakolva a napi vásárolt árukat, megkérték őket, számoljanak utána, nincs-e valami becsapás a dologban?

A barátságra való tekintettel eleinte meg is tették nekik de aztán szégyellték az egészet, és egyik napról a másikra süketnek tettették magukat. Hiába csengettek be hozzájuk ilyen kéréssel, nem nyitották ki a kaput. Pedig az emberek bizalmát és hűségét bizonyította, de hát úgy látszik, ez mégsem volt elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjig ebben a boltban tartsa őket.

Vagy, hogy ismerték az itteni lakosság másik oldalát is, azért nem dőltek be ennek a nagy bizalomnak, ki tudja? Tény. hogy a blokkok felülvizsgálása megszűnt, ráadásul egyre többen vették védelmükbe az idegeneket, akiket napról napra látva, mégiscsak kezdtek megszeretni.

Hogy hogyan élték át ezt az egészet a legjobban érintettek? Nyílván nem esett jól nekik. Kezdeti lelkesedésüket most már bizony, nagy erőfeszítéssel tudták csak ébren tartani, mert ennyi bizalmatlanság, rosszindulat azért minden emberismeretük mellett is meghökkentette őket.

— Hát milyen emberek élnek itt? — kérdezgették egymástól elcsüggedve. — Érdemes egyáltalán igyekezni, és a kedvüket keresni, ha ennyire tele vannak előítéletekkel és rosszindulattal?

Voltak bizony rossz napjaik, amikor erősen arra gondoltak, hogy nem csinálják tovább. Nincs értelme, mert ezeknek az embereknek nem lehet megnyerni a szívét soha. Megszokták a régi boltosékat, és képesek még akkor is elüldözni innen mindenki mást. ha azok soha többet nem vállalják itt a munkát, mint ahogyan tényleg nem is. Hát mit akarnak az emberek?

S aztán azért, ahogyan ez lenni szokott, mégis csak akadtak emberek, a'kik vigasztalni kezdték őket.

— Nem kell elcsüggedni — mondták —, mindenki tudja, hogy jó ez a bolt. Csak nehezen fogadják be az újakat. Ilyen nehéz természetűek, de nem gonoszok azért Majd változik a hangulatuk, aztán hozzájuk fognak úgy ragaszkodni, mint a régiekhez korábban. Csak ki kell várni az idejét.

S ők csinálták tovább, változó hittel,- voltak rosszabb és voltak jobb napjaik. Munkába jövet elnézegették a kertes házakat, a dombkaréjt, mely a települési körülvette. és megpróbálták elképzelni, hogyan élnek itt az emberek. Ősszel jöttek ide. és nem tudták, milyen más nyáron ez a táj. a sok zölddel a házak előtt nyíló virágokkal, a viruló dombokkal.

Nem tudták, hogy az emberek lelke sem olyan zord, mint amilyennek most a táj látszik, és amilyennek ök is látszanak eleinte. Nehezen bíztak meg abban, aki nem ismeri névről őket és a gyerekeiket, unokáikat. De hát csak idő kérdése az egész.

Újabban nem viszik el a blokkot az emberek, minden biztatás ellenére benne hagyják a kosárban. Egy-két ember tartja csak még magát, teszem azt, haragot tart azért, mert amikor „öreg cukrot" kért. nem értették meg. hogy egy zsák cukorra gondelt.

Hogy egy boltos még ennyit se tudjon, mit jelent az „öreg cukor"! De valahogyan nincsen már hallgatósága, mint az elején, ha az új boltosokat szidja. Minden csoda három napig tart, és az élet olyan, hogy utána más csodák következnek, amiken rágódni lehet.

S a messziről munkába idejáró boltosok kedve is felderül megint. Talán mégis jó, hogy nem szöktek meg mindjárt az első héten. Igaz. a körülmények nem túl ideálisak. a fizetés sem magasabb, de azért az is valami: egy ilyen környéken meghódítani az emberek szivét, bizalmát. Ha pénzben nem is mérhető, mégis csak szakmai és erkölcsi siker.

A boltvezető, korán özvegyen maradt, csinos, kék szemű fiatalasszony, aki a kislányát neveli egyedül, egyik napról a másikra azt tapasztalja, hogy udvarias mosolyára meleg, baráti mosolyt kap válaszul, és napról napra jobban megismeri itt az embereket, sokakat már név szerint is.

S a környék éli a maga megszokott, zárkózott életét, itt minden ház egy külön vár a maga szokásaival és népével, nehezen barátkozó, de alapjában véve nem rossz emberek.

él eleje van. és a bolt nyitásakor még sokszor sötét. A megrögzött korán vásárlók elindulnak ilyenkor a domb felé, melyen a bolt és a kocsma áll. Köszöntik egymást, mint mindig, és a télről beszélnek, fűtésről, családi bajokról. A dombok felől feltámad a szél, fázósan húzzák be a nyakukat, míg feltopognak a bolt lépcsőin és fellélegeznek a fénybe és a melegbe belépve.

Tavasszal biztosan hoz majd valaki pái szál virágot a kertjéből, és ott virítanak majd kicsi vázában a pénztár mellett, mint régen