Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-24 / 251. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. október 24., péntek 3 Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka A szünetben Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes Barta Alajos képviselővel váltott szót (Folytatás a 2. oldalról) kisebbek ellátásának, az érzelmi nevelésnek, a zavartalan társadalmi beilleszkedés biztosításának a fokozott igényére, a gondozó-betegellátó feladatok sokasodására a következő években is számítanunk kell. Őszintén és reálisan kell vizsgálnunk azt is, hogy a családok miként tudnak megfelelni a sokféle és egyre inkább bővülő igénynek. Ha nem csupán a bajba jutott, vagy a gondokkal küzdő családok helyzetét vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyaink között a mai családok nem tudnak, vagy csak részben képesek a hagyományos és az újonnan jelentkező feladataiknak egyszerre megfelelni. A családoknak általában, egyes családoknak pedig külön is segítségre van szükségük. A társadalom egészének és a kormányzatnak együttesen kell a családok segítségére sietni, olyan intézmény- rendszert létrehozva, olyan intézkedéseket elhatározva, amelyeknek célja nem a családok feladatának átvállalása (vagy csak kivételes esetben), hanem az, hogy támogassa, segítse őket sokirányú kötelezettségeik ellátásában. hogy megfelelő és ösztönző feltételeket teremtsen a családok hagyományos feladatainak megőrzéséhez és a társadalom fejlődéséből adódó új feladatok ellátásához. Éppen eddigi eredményeink és közös erőfeszítéseink talaján van esélyünk a józan számvetésre, a tennivalók nyílt és távlatos megfogalmazására. Mert törhetnénk-e a fejünket a részidejű. rugalmas munkavállalás feltételein, ha nem lenne mindenki és minden nő számára munka? Foglalkozhatnánk-e a családi pótlék, az ösztöndíj, az anyasági és a szociális juttatások reálértékének megőrzésével, ha ezek az ellátások a mai színvonalon nem léteznének ? Programba vehetnénk-e a társadalombiztosítási jogszabályoknak a család intézményét támogató módosítását, ha a nők többsége nem rendelkezne önálló keresettel? Beszélhetnénk-e a házasság előtti tanácsadás javításáról, szerepének növeléséről, há ezt a szolgálatot nem hívtuk volna életre? Reálisak lennének-e az iskolai nevelésre, a családi életre való jobb felkészítésre vonatkozó javaslataink — az iskolátozottság alacsonyabb szintjén? Foglalkoz- hatnánk-e a családpolitika preventív szempontjainak, elveinek érvényesítésével, ha nem állnának rendelkezésre nevelőotthonok, családgondozó szolgálatok, ifjúságvédelmi szervezetek? Minden bizonnyal nem. Természetesen az elmozdulás jeleit nem kívánjuk túlértékelni — mondotta a továbbiakban —, és egyáltalán nem számítunk arra, hogy a családpolitika elvei a jövőben majd automatikusan érvényesülnek, és nem lesz szükség időnkénti korrekciókra. Az elvek megvalósulásáért sok és következetes lépést kell tennünk. Külön-külön is sok a teendőnk — így együtt pedig megkülönböztetett a felelősségünk. Megítélésem szerint kívánatos lenne, hogy csökkenjen a nagyon fiatalon , kellő ismeret és önismeret hiányában kötött házasságok száma. Az általános iskolai képzés, a családi életre nevelés, a szexuális felvilágosítás színvonalának javításától, a harmOnikusdbb családi háttértől, a kortárs csoportok befolyásától, a jogi szabályozás módosításának együttes hatásától várható ebben a kérdésben hosszabb távon eredmény. Rendelkezésünkre állnak már azok a korszerű pszichológiai, pedagógiai, orvosi, szociológiai és tömegkommunikációs ismeretek, amelyeknek a tudatos felhasználásával a megelőzés, a felkészítés területén eredményeket érhetünk el. A fiatalok boldog családi életre vágynak. Meg kell hát teremtenünk annak a feltételét, hogy iskolát végzetten, biológiailag éretten, egészségesen. családi ismeretekben jártasán, megfontoltan válasszák meg a társukat. Ugyanezek a tényezők járulhatnak hozzá elsősorban ahhoz, hogy a fiatal párok a gyermeküket is felelősen, a családi élet feltételeit megteremtve vállalják. Ugyanakkor nekünk is mindent meg kell tennünk, hogy a családalapítás körülményei ne nehezedjenek. Érdemes elgondolkodnunk majd azon, feltételen szükség van-e munkaviszonyra a szülést megelőző időben az anyasági támogatások folyósításához, és milyen mértékben. Azon kell dolgoznunk — a kormány által tegnap elfogadott, a lakásellátás, -gazdálkodás társadalmi-gazdasági programja alapján —, hogy a • ma még gyermektelen, ám a gyermek vállalását tudatosan tervező fiatal házasok mielőbb önálló otthonban kezdhessék meg családi életüket. Legalább ilyen fontos, hogy megoldást találjunk az első gyermek megszületésével járó terhek, az anyagi gondok, de még inkább az egyenlőtlen anyai-női megterhelés csökkentésére. Az ugyanis a tapasztalat, hogy az első gyermek születése után jelentkező életmódváltozás riasztja vissza leginkább a házaspárokat a második gyermek vállalásától, de érzel mi-anyagi konfliktusok, sok esetben a válás kialakulásához is ez vezet. A lakás és az anyagi támogatás mellett természetesen igénybe vehető szolgáltatásokra, családi segítségre, rugalmas foglalkoztatásra, egészségügyi, jogi. pszichológiai tanácsadók kiépítésére van szükség a hasonló sorsú családok, közösségek szolidáris segítsége mellett. Foglalkoznunk kell azzal, miként lehetne megfelelő módon, társadalmilag hasznos tevékenységként elismerni a gyermeknevelést: legalább a nyugdíj szempontjából oly fontos szolgálati idő számításánál figyelembe venni az otthon töltött éveket. A következő években fokozatosan át kell tekinteni a társadalombiztosítási jogszabályokat, s azokat a családok érdekére tekintettel kell módosítani. Ennek során lehet a betegápolásra, az idős családtag gondozására fordított idő társadalmi hasznosságának elismeréséről is dönteni. A preventív családpolitikának a már említettekkel egyenrangú kérdésének tekintem. hogv a társadalmi szervezetek, a kisebb közösségek, a tanácsok, a lakó- közösségek. a munkahelyek, miként tanulnak meg családban is gondolkodni — a családért is tenni. — A törvény igazán csak abban az esetben fogja betölteni a rendeltetését, ha valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy szülőként, nagyszülőként, idősekről gondoskodó felnőttként, szomszédként és munkatársként, vezetőként és társadalmi munkásként is sok-sok feladatunk van. amelyek ellátása alól senki sem mentesíthet bennünket, de amelyeknek az elvégzése közös boldogulásunk, boldogságunk alapját teremti meg — mondotta végezetül Csehák JuditA Minisztertanács elnök- helyettese után mondták el véleményüket: Vörösné Csuka Mária (Komárom megye). Koltay Nándorné (Veszprém megye), dr. Papp Elemér (Zala megye), Berg Lászlómé (Hajdú-Bihar megye), majd újabb szünetet követően Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Bozsó Lajosné (Budapest), dr. Horváth Miklós (Fejér megye). Mayer Bertalan (Vas megye). Tóth Istvánná (Bács- Kiskun megye), dr. Németh Kálmán (Győr-Sopron megye), és Király Zoltán (Csongrád megye). Ezzel ért véget az őszi ülésszak első napja. Ma az Országgyűlés e téma vitájával folytatja munkáját, majd pedig a posta tevékenységéről hallgatnak meg tájékoztatót a képviselők. Kócza Imre és Kovács András [Nemes János cikksorozata A szocializmus megújulásának útja AZ ÚJ MECHANIZMUS (XVIII/17.) A z 1960-as évtized első f\ felében a gazdaság tartósan és egyenletesen fejlődött, a lakosság minden osztályának és rétegének életkörülményei számba vehetően javultak. A második ötéves terv céljai valóra váltak, öt év alatt az ipari termelés 47 százalékkal. a mezőgazdaságé 10 százalékkal növekedett. A nemzeti jövedelem növekedésének mértéke 25 százalékos volt. 1965 körül azonban mindinkább megmutatkozott, hogy a fejlődés adott, úgynevezett extenzív forrásai kimerülö- ben vannak. A munkaerő létszámának növelése az addigi ütemben nem volt lehetséges, és nem is volt kívánatos. hiszen ettől nem lehetett gazdaságos termelést várni. Az intenzív fejlesztés követelményei nyomultak előtérbe, azaz, hogy mindenekelőtt gyártás- és gyártmányfejlesztés kotszerüsité. se révén lényegesen növeljék a jó minűségü, exportképes termékek gyártását, a munka termelékenységét. Csak ilyen módon lehetett megakadályozni a gazdasági növekedés ütemének érzékelhető lassúbbodását, és lendületet adni az ipari és mező- gazdasági fejlődésnek. Emellett már ekkor felismerhető volt a gazdaságnak az a krónikussá vált baja is, hogy a fogyasztás és felhalmozás együttes értéke meghaladta a nemzeti jövedelmet, ami különösen külkereskedelmi mérlegünkben egyensúlyzavarokhoz vezetett. A népgazdaság intenzív fejlesztésének követelményei sürgetően előírták a gazdaságirányítás felülvizsgálatát és tökéletesítését. A gazdaságirányítási rendszer 1957 és 1958, tehát az országos pártértekezlet és a VIII. kongresszus óta — amikor is lényeges újításokat vezettek be — sok új elemmel gazdagodott. De ezek az újítások végül is csak az aplott gazdasági irányítási rendszeren belül változtattak, javítottak, de nem érintették a bizony nemegyszer sok évtizedes — megváltoztathatatlannak. szigorú törvényszerűségnek hitt — alapelveket. Egyébként is érvényesült egy olyan konzervatív felfogás, hogy az a társadalom, amely létrejött, már-már maga a tökély, nem pedig csak olyan alap, amelynek szüntelenül tovább kell fejlődnie, és mindig a bizonyos fokú változás állapotában kell lennie. A gazdasági és társadalmi reform, mint a szocialista társadalom fejlesztésének eszköze' akkoriban még nem volt általánosan elfogadott kategóriája az elméleti munkának és a propagandának sem, sőt nemegyszer elhajlónak minősítették azokat, akik ilyen nézeteket képviseltek. Ilyen háttérrel még inkább nagyra értékelhetjük, hogy az MSZMP sokoldalú kritikai elemzésekre támaszkodva — tudományos megközelítéssel és a szakemberek igen széles körének bevonásával végzett vizsgálatok alapján — kidolgozta a gazdaságirányítási rendszer átfogó reformját. Ez a Központi Bizottságnak 1966. májusi ülésén kapta meg formáját, majd a konkrét intézkedési tervek kidolgozása után Í968. január 1-vel került bevezetésre a népgazdaságban. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése, az ellenforradalom leverése, és a hatalom visszaállítása, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése mellett, a harmadik korszakalkotó tette a népi rendszer fejlődésének, erős pillére a szocialista társadalmi berendezkedésnek. A reform célja az volt, hogy az anyagi és emberi erőforrásokat jobban hasznosítani lehessen, a gazdálkodó kollektívák kezdeményezőkészsége erőteljesen növekedjen, meggyorsuljon a fejlődés üteme, és erőteljesebben javuljanak a lakosság életkörülményei. A reform azt is célozta, hogy a döntési jogköröket a minisztériumi hatáskörből vállalati, tanácsi hatáskörbe adják, és az állami vezető szervek a népgazdaság fő irányainak tudományosabb alakítására, a hosszú távú tervek kidolgozására fordítsák figyelmüket. Ennek érdekében azonban az irányítás elvein és módszerein lényegesen változtatni kellett. A régi mechanizmus, a marxista közgazdaságtudomány régebbi felfogása szerint, tervutasításos módszerrel irányította a vállalatokat, előírta a termelés meny- nyiségét, sőt a kibocsátott termékek fajtáit, és még számos más mutatót is. Ezzel szemben új, és csak fokozatosan teret nyert felismerés volt az, hogy a népgazdaságot nem lehet egyetlen vállalatként irányítani, a tervgazdálkodás nem egyenlő a tervutasítással, hogy a szocialista gazdaságban, amely tudvalévőén árut termelő, nemcsak megtűrt, hanem döntő szerepet kell biztosítani az áru- és pénzviszonyoknak. A központi tervezés nem függetlenítheti magát az értéktörvénytől, hanem munkáját csak annak tudatos felismerésére és alkalmazására alapozhatja. A gazdasági irányításban már nem a közvetlen irányítási és elosztási módszerek, utasítások dominálnak, hanem a közvetett szabályozók, a gazdasági eszközök, a hitelpolitika stb. És fontos szerephez jut a piaci mechanizmus is: a piacon méretnek meg a vállalatok termékei, vagyis a piaci mechanizmustól lehet elvárni, hogy az egyes termékek termelése, kínálata rugalmasabban alkalmazkodjék a kereslethez, a vállalatok pedig — mert ebben kell őket érdekeltté tenni — minderre igyekezzenek a leg. célszerűbben felhasználni gazdasági erőforrásaikat. Már az' új mechanizmus bevezetésekor és azóta — ha magasabb fokon is — a piac helye és szerepe a szocialista gazdaságban a legvitatottabb téma. Ez annál is Inkább így alakult, mivel a fogyasztó valóban a piacon érzékeli leginkább az áremelkedéseknek számára kedvezőtlen hatását. S ilyenkor nemcsak régimódi közgazdászok, hanem egyszerű fogyasztók is előszeretettel emlegetik érvként, hogy a tervutasításos mechanizmusban az árak szabályozottak és főleg stabilak voltak. Ez persze nem igaz, a termelési költségek növekedésével, a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket kivéve, a termékek ára, ha olykor burkoltan is. régebben is nőtt. De különben is a piaci mechanizmus és a központi tervezés nem ellentétes dolog: a kettő egységesen, egymásra hatva működik. együttesen szabályozzák a népgazdasági fő folyamatokat. Az viszont igaz, hogy a vállalatok számára az állam nem ír elő kötelező tervmutatókat, hanem a közvetett szabályozás eszkö. zével készteti, ösztönzi a társadalom céljainak szolgálatára őket. Hiszen a cél a szükségletek kielégítése. A vállalati gazdálkodás akkor szolgálja jól ezt a célt. ha a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt elérve elégíti ki a keresletet, vagyis azt termel, amire a társadalomnak szüksége, fizetőképes kereslete van. Erre a vállalati nyereség a jó szabályozó eszköz. Húsz év telt el az MSZMP Központi Bizottságának az új mechanizmus alapvető elveit elfogadó határozata. 18 annak gyakorlati bevezetése óta. Megvalósulása nyomán a gazdasági élet, a vállalatok tevékenysége, a termelők és a fogyasztók gondolkodása teljesen megváltozott. Sok mindenről kiderült ugyan, hogy nem az elképzeléseknek megfelelően alakult, hibák és tévedések is övezik azt az utat, amit azóta a magyar népgazdaság megtett. A nemzetközi környezet sem mindig a reményeink szerint befolyásolta eredményeinket. De egészében a gazdasági irányítási rendszer reformjának legfőbb elvei, törekvései. az egész változtatás módszertana, szelleme bevált. Túlzás nélkül állítható, hogy e reform nélkül nem tudtunk volna elindulni a korszerű szocialista gazdálkodás, és a fejlettebb szocialista társadalmi viszonyok létrehozásának göröngyös útján. Nem szabad ugyanis egy pillanatra sem szem elöl téveszteni, hogy a gazdasági mechanizmus megformálását politikai okok is indokolták. Nevezetesen a szocialista demokratizmus erősítése, mindenekelőtt persze az emberi tevékenység fö területén, a termelésben. Hiszen mivel a döntési hatásköröket lejjebb vitték, közvetlenül vagy legalábbis közvetlenebbül érvényesülhet a demokratikus ellenőrzés. A közvetlen demokrácia formái, az önigazgató megoldások. amelyek fejlődését napjainkban valósítjuk meg, végső fokon csakúgy a gazdasági mechanizmusból fakadtak, mint akár az Ország- gyűlésnek és tanácsi testületeknek például a kettős jelölés révén is erősödő közéleti szerepe. És e vonatkozásban is még mennyi lehetőség és tartalék rejlik az 1966-ban meghirdetett reformban ! Kádár János még az új mechanizmus beindulása előtt, 1967 májusában így jellemezte a reformot: „A gazdaságirányítási rendszer reformjának alapjai jól kidolgozottak, a reform előre fog lendíteni bennünket, s ha jól felkészülünk teljes terjedelemben való bevezetésére, az néhány év múlva mindenféle tekintetben éreztetni fogja jó hatását. A gazdaságvezetési reformnak az a célja. hogy erősítsük vele mindazt, ami a mi társadalmunkban a szocializmust jelenti. Tehát: erősítsük politikai rendszerünket, rendszerűn 1: demokratikus vonásait, erő. sítsük a szocializmus termelőerőit, a termelési eszközök szocialista tulajdonát, a szocialista termelési viszonyokat. Legyen még erősebb igazság az, hogy a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével." (Következik. Néhány tanulság)
