Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-24 / 251. szám
4. 6 NÉPÚJSÁG, 1986. október 24., péntek HATVANBAN ÉL, LŐRINCIBEN TANÍT . Kodály szellemének szolgálatában A búcsúhangverseny lezajlott Lőrinciben, de ez nem jelenti azt, hogy Fekete Sándor megvált volna a nagyközség zeneiskolájától, amelynek 1976-tól igazgatója volt. Óraadóként máig besegít utódjának, Hajabács Ernőnek. de hetente kétszer találkozhatunk vele a hatvani zeneiskolában is. Jószerint negyvenhét esztendeje van már a pályán, amely annak idején — a Sopronban megszerzett képesítés nyomán — Sárszentmiklóson kezdődött, majd Kiskőrös érintésével vitt Hatvanba. — Hajdanvolt pedagógusom, dr. Gárdonyi* Zoltán oltotta belém igazán a zeneoktatás szeretetéi, illetve azt a hivatástudatot, amely a Kodály Zoltán-féle zene- oktatási koncepciót meggyökereztette bennem. Közben kezdeményezője voltam az ének-zenei általános iskolák megalapozásának. S voltam országos ének-szakfelügyelő, ugyancsak a kodályi szellemet szolgálva. És soha nem felejtem el, hogy az egy időben felszámolt gimnáziumi ének-zene oktatást nagy nehézségek árán tudtam megmenteni a jelennek, nem kisebb ember, mint Erdei Grúz Tibor miniszter „kegyeinek” jóvoltából. Növendékből tanártársak Ilyen fontos, országos igényű funkció után milyen indíték vette arra Fekete Sándort. hogy egy vidéki kisvárosban telepedjen le, illetve egy hétezres nagyközség zeneoktatását vegye a kezébe? Hamarosan erre is fény derült a nyughatatlan nyugdíjas szavai nyomán. Mint megtudtuk, Hatvantól nem messzire, Hollókőn született, erre a tájra kívánkozott visz- sza, s bár a népdallal együtt él e táj népe, a zenei írás- olvasás, a hangszeres zenélés elsajátításában nagy a Hangszerismereti találkozón lőrinci óvodások között . . . lemaradás. Lőrinciben kínálkozott erre leghamarabb lehetőség, s az akkori tanácselnök, Szentgyörgyi János segítette elő egy helyi zeneiskola alapjainak megteremtését. — Tíz éve ennek — emlékezik Fekete Sándor —, s az idők folyamán nemcsak az oktatás tárgyi feltételeit sikerült fejleszteni, hanem nagyon sok környékbeli gyermek is elsajátíthatta a különböző hangszeres muzsikálást. Sőt! Tari Aranka, Kelemen Attila személyében vannak a lőrinci zeneiskolának már olyan tanárai is, akik ott kezdték a zenetanulást. Közben persze kollégáimmal a zenei közízlés javítása végett nemcsak törzshelyünkön, hanem a környező településeken, is rendszeresen hangversenyeztünk, ezzel párhuzamosan pedig olyan előadásokat tartottunk, amelyek egy-egy mindany- nyiunk számára fontos zenetitán munkásságát népszerűsítették. Az idén például. a kettős Liszt-centenárium alkalmából Lőrinciben, Selypen, Petőfibányán, Vörösmajorban volt ilyen előadásunk. Ez utóbbit azért is tartom fontosnak, mert már folyamatos kapcsolatunk van: az ottani szakmunkás képzővel, és Tóth Mihály igazgató kedvező hozzáállása révén mind több „zenei ajándékkal" tudjuk meglepni a tartalmas muzsikától kicsit távol eső fiatalokat. felügyelője valamennyi hasonló Heves megyei intézetnek. Továbbá szakírónak sem akármilyen! Már megjelent „Baja és Kiskunhalas zeneiskoláinak története” című munkája, most pedig azon fáradozik, hogy ugyanezt a feladatot Heves megyei szinten oldja meg. > És díjat nyert ugyanakkor egy olyasféle dolgozatával, amely azt világítja meg, hogy az óvodai zenei nevelés miként segítheti elő az általános iskolák énektanítását. Akiket versenyre készít Muzsikus bizalmi Hadd jegyezzük le Fekete Sándor munkássága kapcsán azt is, hogy több gyermek apja, akik közül kettőt — testvére és annak felesége korai halála miatt — ő nevelt emberré. És hogy nem esik messze az alma a fájától; az egyik szintén zenepedagógus lett, egy másik, aki ugyan orvosnak készül, kitűnő gordonkás és magánéneket tanul. A szegedi iskolában, ahol végez, úgy is nyilatkozott szaktanára, hogy ilyen képességgel a művészi pályát kellett volna választania. Arról sem érdektelen szólni továbbá, hogy Fekete Sándor közművelői vénája az idén nem apadt ki egy-két Liszt-előadás megtartásával. Ahogy mondja, a nagyközségben most éppen egy olyan buszos utazást próbálnak szervezni, amelynek során szülők és gyermekek együtt rándulnának fel Pestre, ahol nemcsak a Liszt-múzeumot tekintenék meg, hanem Liszthangversenyt is hallgatnának „élőben”. De a hatvanon felül járó, havasfehérbe fordult hajú férfi ugyanekkor egészen prózai gondokkal is terhelt. Szakszervezeti bizalmi-, ja a zeneiskola tanári karának, továbbá munkavédelmi — Ha lehet, összegzés helyett egy felismeréssel szeretnék pontot tenni beszélgetésünkre — jegyezte meg találkozásunk alkalmával Hámán Kató utcai otthonában Fekete Sándor. — Feleségem gyógypedagógusként a helyi kisegítő iskolában dolgozott, ahol annak idején nekem is módom nyílt megismerni ezeket a szerencsétlen sorsú gyermekeket. Nos! Ott és akkor döbbentem rá, hogy ezek a kicsinyek elesettségük ellenére általában kitűnő zenei hallásúak, s ragaszkodnak a muzsikához, a dalhoz. Némelyik még lakásunkon is megkeresett, hogy foglalkozzak véle, készítsem fel egy- egy ilyen tárgyú megyei versenyre. És nem kis megelégedésemre szolgált, hogy díjak dolgában nem üres kézzel tértek vissza Hatvanba. Egy zenepedagógusnak, úgy hiszem, ennél nagyobb öröme talán nem is lehet. Amellett persze, hogy élete során száz és ezer fiatalban ülteti el a zene szépsége, megbecsülése iránti vonzalmat. És hasonlóként minősíthető, amikor 1962-ben, még kiskőrösi tanárként, a Petőfi Énekkarral országos elsők lettünk Budapesten . . . Moldvay Győző Nehéz kérdés Ügy kezdődött, hogy odajött hozzám a gyerek; meséljem el neki, hogyan született. Éppen barkácsoltam valamit az udvaron, meg különben sem akarok beleavatkozni az oktatási reformba ... Elküldtem hát az anyjához, mesélje el ő. Végtére is ő jár szülői értékez- letre, sőt, tagja is a szülői munkaközösségnek. A múltkor is a nejem gyűjtötte össze a pénzt az osztálykirándulásra. Még szabadságot is vett ki, hogy elkísérje a gyereket társadalmi munkában. Miit tudom én, mi van az új tantervűén .. . Ezalatt kolléganői 563 forintot keresték a géemkában. No, de nem panaszkodom, mert még azt hihetik, hogy anyagias vagyok. Pedig hát azért a piros pontért nem • sokat adnak a közértben. A mi családunkban demokrácia van. joga van hozzá, tegye... Amint így morfondíroztam magamban, egyszer csak jött ám az asszony felháborodva, miért uszítom rá a gyereket ilyen hülye kérdések-' kel? Egy ideig gondolkoztam. fölkapjam-e a vizet, vagy se, végül úgy döntöttem, politikusabb, ha nem strapálom magam. Majd holnap a gyárban letolok valakit. Csak ennyit válaszoltam : — Te. voltál ott, édesem, neked illik tudni .. . — Jó. jó — mondta ő —, de hát azt úgyse értené meg a gyerek. — Nekem azt mondta a nagyanyám harminc évvel ezelőtt, hogy a gólya dobott be a kémény lyukon. — Hihihi... — fakadt hangos mosolyra életem párja. — Berci, te hülyébb vagy, mint amilyennek látszol! Hol találsz itt a lakótelepen csak egyetlen kéményt is?! Gólya? Legföljebb ha képeskönyvben láthat olyat, de azt is libának rajzolják. A nagymamák meg százötven kilométerre laknak ... Csak nem mondhatom azt, hogy a távfűtő művek ajándéka!?... — Nono! — emeltem föl feddőleg a hangom. — A múltkor is nagyon megnézett az a pofa, aki hőmérőzni jött. .. — Hát akkor magyarázd meg neki te! — toppantott a nejem, és a fejemhez vágta a partvist. Vacsora után odaültettem magam mellé a gyereket, és elkezdtem nevelni. — Tudod, édes fiam, az úgy volt, hogy édesanyáddal elhatároztuk . . . — Most jön a szex? — csillant föl a gyerek szeme. — Mondom: elhatároztuk, hogy lesz egy gyerekünk. Semmi szex! Leültünk. és megbeszéltünk mindent. Demokratikus alapon, ö is elmondta, mit szeretne, én is. Hónapokig tervezgettünk, beszélgettünk aztán ... — Aztán jött a szex. Ezt meséld el, apu! — Mondtam már, hogy hagyj békén azzal a szexszel! Anyád is mindig ezzel ölii az életemet. Mi tisztességes, dolgozó emberek vagyunk, nincs időnk pornó- filmeket nézni. — De hát akkor hogyan lettem én ? — pityeredéit ’ el gyermekem. — Hát nem azt magyarázom? A demokrácia nagyon fontos. Talán ez a legfontosabb az életben. Ott van például a m; gyárunk. A múltkor munkásgyűlést hívtunk össze, és meghallgattuk az emberek véleményét. Megmondtuk nekik. mindenki elmondhatja, mit tart a legfontosabbnak, úgy sincs pénz a megvalósítására. Ebből lett az ötéves terv. — És engem hány évre terveztétek, apu? — Butaságokat kérdezek fiam ... — Hát jó, látom, ma nagyon fáradt, meg ideges vagy. Tudod mit? A srácok majd elmondják, hogyan születik a gyerek. Ok ehhez jobban értenek. Ti már öregek vagytok a szexhez. Mondd el inkább azt. mi áz a demokrácia! Megvallom, kissé váratlanul ért a kérdés. Akárhogy törtem a fejem, semmi nem jutott eszembe. — Tudod mit? — mondtam. — Beszéljünk inkább a szexről! T. Ágoston László Jancsó pillanatai Jancsó Miklós neve ott szerepel a világ legnagyobb filmalkotói között. A Sze- génylegények és jó néhány más műve már a mozgókép klasszikus alkotásai közé tartozik, filmfőiskolák kötelező tananyaga. * Emlékeket idézve olvassuk impozáns filmográfiáját: eddigi alkotásainak felsorolását. Örömmel és némi búval, hiszen alkotói életrajzában akadnak több évig tartó „lyukak" is. Amikor az irigység, az értetlenség és a mindinkább beszűkülő anyagi lehetőségek miatt nem állhatott a felvevőgép mellé. Vagy tucatnyi ígéretes filmterve a rajta kívül álló, objektív és legalább any- nyira szubjektív körülmények miatt nem valósulhatott meg, így befejézetlen maradt három részesre tervezett Bajcsy-Zsilinszky életrajzfilmje is. Most ismét forgat. Készülő munkájának címe: Szörnyek évadja. Forgatókönyvét — mint már évtizedek óta mindig — Hernádi Gyula írta. A sikerekben gazdag együttműködésről a minap így nyilatkozott: — Eddig, ha jól számolom, tizennyolc játékfilmet készítettünk együtt, nem beszélve közös kecskeméti évünkről, az ottani Katona József Színházban és más, egymást inspiráló tevékenységünkről. Meglehetősen ritka az ilyen hosszú ideig tartó alkotói és baráti kapcsolat. Itthon és külföldön szinte nem is tudok hasonló esetről. Miről szól a Szörnyek évadja? A cselekmény színhelye egy vidéki tuszkulá- num, napjainkban, valahol Magyarországon. Tartalma — mint a legtöbb Jancsó—Hernádi filmé — néhány mondatban aligha mondható el anélkül, hogy ne követnénk el előzetes indiszkréciót. Kiváltképp ezúttal, hiszen ez a történet — melynek kerete egy vidáman induló születésnapi ünnepség — a krimi eszközeivel igyekszik elmondani fontos dolgokat az emberiségről, mai, kissé bolond világunkról. Főszerepeit Jancsó kedvelt színészei: Cserhalmi György, Madaras József, Kozák András és Balá- zsovits Lajos mellett Kállai Ferenc alakítja. Jancsó Miklósnak — mint minden öntörvényű alkotónak — egyaránt akadnak rajongói és ellendrukkerei. Sőt. nyílt-titkolt ellenségei is. — Valószínűleg azért — vélekedik erről Jancsó Miklós —, meri kilógunk a sorból. Másmilyenek vagyunk. mint pályatársaink többsége Nem tartozunk egyetlen klikkhez, illetve — finomabban fogalmazva — érdek- csoporthoz sem. Ezt a másmilyenséget jó néhány • évvel ezelőtt még inkább elfogadták, mint napjainkban, a megnehezült munkakörülmények következtében. Ez nem zavar, inkább bosszant. Mert annak az embernek, aki ezen a pályán tevékenykedik, a dicséretet is, a bírálatot is, a jogosat, nemkülönben a megalapozatlant, sőt az esetleges rosszindulatot is tudomásul kell vennie, el kell viselnie.' Tegyük hozzá: szinte csak kizárólag „hazai pályán". S, hogy ez így igaz. arról e sorok írójának személyes élményei vannak. Azokról a rangos nemzetközi filmfesztiválokról. ahol alkalmunk volt együtt lenni vele. és tapasztalni: milyen őszinte lelkesedéssel vették körül alkotótársai a világ minden részéből, miként méltatták érdemeit a legszigorúbb — sőt hazánk iránt nem éppen elfogulatlan —• kritikusok is. Ha megjelent a sajtófogadásokon vagy a nyilvánosság előtt, úgy sereglettek köré a fotóriporterek, tv-s stábok, mint méhek a mézre, a legfelkapottabb filmsztároknak kijáró érdeklődéssel. Amikor arról faggattuk legutóbb, mit vár a jövőtől, elkomorult mindig vidám tekintete, és rövid gondolkodás után így válaszolt: — Magamra nézve már nem sokat. Hiszen talán csak pillanataim vannak hátra. Úgy értem: alkotói „pillanataim”. Általánosságban: bízom abban, hogy az emberek előbb-utóbb rádöbbennek arra, hogy mit kellett volna, mit kellene másképpen csinálni. Amikor a közelmúltban meggyilkolt svéd miniszterelnök. Ólof Palme Hirosimában járt, megmutatták neki egy ember atombombával falra égett „maradékát", az árnyékát. Ekkor jegyezte meg: „Az emberiség még mindig nem akarja megérteni, felfogni, hogy egy legközelebbi háború után még ez az árnyék sem marad meg . ..” 65. születésnapja alkalmából mi mást kívánhatnánk Jancsó Miklósnak. mint egészséget, töretlen alkotói kedvet, és az ehhez szükséges lehetőségeket. Magunknak pedig még sok nagyszerű, felejthetetlen élményt nyújtó Jancsó-filmet. Sok-sok millió „pillanatot”. Garai Tamás
