Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-16 / 244. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 244. szám 1986. október 16., csütörtök ARA: 1,88 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Alkatrészek Azt mondják, akik tud­ják —, de hogy honnan vannak ilyen ismereteik, el sem tudom képzelni —. hogy nálunk évente több százmillió értékű autóalkat­részt dobnak ki a szemét­be a különböző szervizek, illetve javítóműhelyek. Ügy kell ezt elképzelni, hogy adva van, mondjuk egy önindító. Egyszer csak abbahagyja a működését. A szervizben kijelentik, hogy ki kell cserélni. Tel­jesen tönkrement talán'? Nem, de a hibás szerken­tyűből egy fia sincs a rak­táron, viszont komplett ön­indítót tudnak adni. Mindezt a példa kedvé­ért hoztam elő, de úgy, hogy az eset „konvertálha­tó". Át lehet tenni bármi­féle javításra, bármiféle gépre — nálunk. Elismerem, egyszerűbb egy teljes egységet kicse­rélni, mint szétszedni, a darabjait átvizsgálni és egy kis mütyürkét kicserélni benne, netán — fantaszti­kus ötlet — megcsiszolni, beigazítani, megolajozni és az egészet aprólékos mun­kával ismét összerakni. Nem beszélve arról, mennyivel haladósabb te­vékenység a csere. Jobb üzlet — kivéve a megren­delőt. Valakinek az a bi­zarr ötlete is támadt, hogy ma már a friss képesítésű szakmunkások el sem tud­nának végezni egy „igazi" javítást, mert nem szoktak hozzá az efféle munkához. Amit pedig annak idején megtanultak ezzel kapcso­latban. már rég elfelejtet­ték. így kerülnek a szemét­be, jobbik esetben a MÉH- be olyan alkatrészek, szer­kezeti elemek, amelyek még nem értek meg a be­olvasztásra. Miért van mindez így? Azért, mert így lehet. Nem követeli meg a közvéle­mény, hogy másként le­gyen. Ügy pazarolunk, mint egy . . . majdnem azt mond­tam: mint egy gazdag úr. De ez nem lenne igaz, mert járva azokon a tájakon is, arnelyeken a gazdagokból fölös számban akad, nem a pazarlást találtam jel­lemzőnek. Kénytelen va­gyok tehát azt mondani: pazarlunk úgy, mintha nem a miénkről lenne szó. Nem a mi vagyoniunkról. Bár abban sem vagyok biztos, hogy más tulajdonával le­het nemtörődöm módon gazdálkodni. Valahogy ez így alakult ki nálunk az elmúlt évti­zedek során. Mondtuk, hogy a „miénk" és egyáltalán nem úgy kezeltük ezt a „miénket", mintha minden forintot el kellene számol­nunk. Ezért szoktam én moso­lyogni, amikor azt hallom, hogy filléres dolgokkal akarjuk a takarékossági követelményeket letudni. Erre sem kell és szabad legyinteni, de mégis előbb a milliókkal, a százmilliók­kal kellene kezdeni. Azzal, amit úgy emlegetünk, hogy a „miénk". Látnunk kelle­ne, hogy a „miénk", az „enyém" is. Márpedig, ha az enyém is... no, ugye...!? G. Molnár Ferenc Hazánkban tárgyal Irán miniszterelnöke Mir Hoszein Muszavi, az Iráni Iszlám Köztársaság mi­niszterelnöke Lázár György­nek, a Minisztertanács elnö­kének meghívására szerdán hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezett. A magas rangú vendéget és kíséretét Lázár György. Marjai József miniszterelnök- helyettes, és a kormány több más tagja fogadta az iráni és a magyar nemzeti lobogókkal díszített Ferihe­gyi repülőtéren, ahol csapat- zászlóval felsorakozott a Ma­gyar Néphadsereg díszszázada Az ünnepélyes fogadtatásom jelen volt Kázmér Zsigmond hazánk teheráni és Ali Ak- bar Faraz\ Irán magyaror­szági nagykövete. Délután az iráni kormány­fő megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén, majd Mir Hoszein Mu­szavi és Lázár György veze­tésével plenáris tanácskozás kezdődött a Parlamentben Az iráni küldöttség részéről Ali Reza Moajeri miniszter­elnök-helyettes, Abbasz Ali Zali mezőgazdasági minisz­ter, az iráni—magyar gazda­sági együttműködési vegyes­bizottság társelnöke, Golam Reza Safei ipari miniszter. Ahmad Azizi, a Nemzetgyű­lés Külügyi Bizottságának elnöke. Ali Mohammed Bes- rati, a külügyminiszter első helyettese és Ali Akbar Fa- razi ült tárgyalóasztalhoz. A magyar tárgyalócsoport tag­jai: Marjai József. Hetényi István pénzügyminiszter, a magyar—iráni gazdasági együttműködési vegyesbizott­ság társelnöke, Kapolyi László ipari miniszter. Nagy Gábor külügyminiszter-he­lyettes, Melega Tibor külke­reskedelmi miniszterhelyettes és Kázmér Zsigmond. A plenáris tanácskozások után Lázár György ás Mir Hoszein Muszavi szűk körű Hazánkba érkezett az iráni miniszterelnök. A képen: Mir Hoszein Muszavi és vendéglátója. Lázár György a repülő­téren (MTI-fotó. Weber Lajos felv. — Népújság-teleimé — KS) megbeszélést tartott, ame­lyen részt vett Ali Reza Moayeri, Abbasz Ali Zali. Ali Mohammed Besrati vala­mint Ali Akbar Farazi. Ma­gyar részről jelen volt Mar­jai József, Hetényi István, Nagy Gábor, Melega Tibor Kázmér Zsigmond. A nyílt és szívélyes lég­körű tárgyalásokon a két kormányfő egyetértőleg meg­állapította, hogy a két or­szág kapcsolatai az elmúlt években politikai és gazda­sági téren számottevően fej­lődtek. További lehetőség kí­nálkozik — a kölcsönös elő­nyök alapján — az együtt­működés bővítésére. Első­sorban a gazdasági és a ke­reskedelmi, valamint a mű­szaki-tudományos együttmű­ködés területén van lehető­ség az előrelépésre. A mi­niszterelnökök kifejezték készségüket ezek konkrét megvizsgálására A nemzetközi helyzet főbb kérdéseinek áttekintése so­rán Lázár György és Mir Hoszein Muszavi kölcsönö­sen kiemelték országaik ér­dekeltségét a világbéke meg­őrzésében, a fegyverkezési hajsza megszüntetésében, a népek önrendelkezési jogá­nak tiszteletben tartásában, a faji megkülönböztetés min­den formájának felszámolá­sában. A tárgyalások után Mir Hoszein Muszavi a Magyar Tudományos Akadémiára lá­togatott. A vendéget Láng István, az MTA főtitkára köszöntötte, majd tájékozta­tást adott az intézmény te­vékenységéről. tudományos életünkben betöltött szere­péről. Lázár György este dísz­vacsorát adott Mir Hoszein Muszavi tiszteletére a Par­lament Vadásztermében. A vacsorán a két kormányfő pohárköszöntőt mondott Dr. Richard von Weizsäcker szerdai programja Találkozó a baranyai német ajkúak képviselőivel A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó dr. Richard von Weizsäcker, a Német Szövetségi Köztársa­ság szövetségi elnöke szer­dán Baranya megyébe, ha­zánknak arra a vidékére látogatott, ahoi Magyaror­szág német ajkú lakosságá­nak csaknem negyven száza­léka él. A pályaudvari fogadtatás után a vendégek a történel­mi belvárosba hajtattak, s a megyei tanács barokk ülés­termében tájékoztatót hall­gattak meg Baranya megye és Pécs város történeti múlt­járól, jelenlegi helyzetéről, a lakosság nemzetiségi össze­tételéről és az ország nem­zetiségi politikájának helyi érvényesüléséről. Az esemény záróaktusaként aláírták Pécs és az NSZK-beli Fellbach testvérvárosi szerződését. Er­ie az alkalomra ötventagú küldöttség érkezett a Baden —Württemberg tartományban lévő városból Pécsre. A meg­állapodást rögzítő dokumen­tumot Friedrich-Wilhelm Kiel fellbachi főpolgármester és Piti Zoltán pécsi tanács­elnök írta alá. Az NSZK államfője meleg szavakkal gratulált a két testvérváros vezetőinek. Dr. Richard von Weizsäcker és kísérete ezután a házigaz­dák társaságában rövid sé­tát tett a pécsi óvárosban. Az NSZK szövetségi el­nökének és kíséretének útja Pécsről a megye legnépe­sebb német nemzetiségű te­lepülésére, Boly (nemzetisé­gi nevén Bohl) községbe ve­zetett. A mezőgazdasági kombi­nát székháza előtt a népvi­seletbe öltözött babarci né­met gyermekzenekar vidám muzsikával köszöntötte dr Richard von Weizsäckert és a kíséretében lévő vendége­ket. A nagyközség lakossá­gának nevében Bősz József tanácselnök mondott magyar és német nyelvű köszöntőt, majd német nyelven ismer­tette Boly történetét, beszélt lakóinak életéről és munká­járól. a nemzetiségpolitika helyi eredményeiről és to­vábbi tennivalóiról. Bólyi látogatása során dr Richard von Weizsäcker ta­lálkozott az általános iskola tanáraival és tanulóival. Az NSZK államfője és fe­lesége délután Pécsett ud­variassági látogatást tett dr Cserháti József pécsi ms- gyéspüspöknél. a Magyar Katolikus Püspöki Kar tit­káránál. Este Baranya megye taná­csának vezetői vacsorát ad­tak a vendégek tiszteletére Siklóson, a középkori vár­ban. Horváth Lajos megyei tanácselnök és dr. Richard von Weizsäcker szövetségi elnök mondott pohárköszön­tőt. A magas rangú vendég köszönetét fejezte ki a ba­ranyaiaknak a szíves fogad­tatásért. Kádár János interjúja Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára szerdán interjút adott az amerikai NBC televíziós társaság­nak. MŰSZAKI-KÖZGAZDASÁGI HETEK '86 Külkereskedelmünk eredményei, gondjai Tájértekezlet Egerben A műszaki-közgazdasági hetek újabb, kiemelt rendez­vényét tartották szerdán dél­előtt Egerben, a Mészöv székházának nagytermében. Ez alkalomból külkereske­delem-politikánk időszerű kérdéseiről, eredményeiről, gondjairól hangzott el elő­adás. A táj értekezleten 36 külkereskedelmi vállalat kép­viselői, továbbá termelő- vállalatok illetékesei vettek részt. A konferencia jó le­hetőséget kínált az együtt­működés elmélyítésére. A tájértekezlet munkájában részt vett Kürtösi Károly, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának osztályveze­tője, valamint dr. Domán László, a MTESZ Heves Megyei Szervezetének titká­ra is. Bágyi Imre Heves Megye Tanácsának elnökhelyette­se megnyitójában arra em­lékeztetett, mennyire fontos a termelők és a külkereske- (Folytatás a 2. oldalon) MAGYAR-NDK BARÁTSÁGI NAPOK fl budapesti nagykövet és kísérete Gyöngyösön A magyar—NDK barátsági napok rendezvényére tegnap Gyöngyösre látogatott Karl- Heinz Lugenheim, az NDK budapesti nagykövete Georg Volk nagykövetségi első taná­csos és Werner Warnecke, az NDK Kulturális és Tájékoz­tató Központ igazgatója kí­séretében. A vendégeket a gyöngyösi városi pártbizott­ságon Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Kó­nya Lajos, a városi pártbi­zottság első titkára fogadta. Először tájékoztató hang­zott el Gyöngyös gazdasági, politikai és kulturális életé­ről. amelynek során szó esett az NDK-val kialakult külön­böző kapcsolatokról: főként a gazdasági együttműködés­ről. Az NDK budapesti nagy­követe vendéglátóival dél­előtt Visontára a Thorez bányaüzembe látogatott. Da- kó György. a Mátraalji Szén­bányák termelési vezérigaz­gató-helyettese ismertette a bányaüzem helyzetét, szólt arról többek között, hogy a Gagarin Hőerőmű rekonst­rukciójával egyidőbén ők is megkezdték a gépek és a be­rendezések felújítását. ami. azért is kerülhetett most szóba, mert ehhez a munká­hoz a legfontosabb partne­rük az NDK-beli bányagép- gyár. A visóntai külfejtés­nél a nagykövetet és kísére­tét köszöntötte még Hatvani Ferenc, a vállalati pártbizott­ság titkára is. A tájékoztató után felkeresték a Keleti li­es bányamezőt, majd a re­kultivációs munkákkal is­merkedtek. Nagy érdeklődés­sel hallgatták, hogy milyen módon teszik ismét termővé azt a nyers talajt, amelyet a külfejtés során emelnek le a lignittelepekről. Ebéd után Gyöng'yöspata- ra, a Mátrai Egyesült Mező­gazdasági Termelőszövetkezet központjába látogattak a vendégek, ahol dr. Németh András tsz-elnök fogadta őket Kovács János párttitkár kíséretében: ők mondtak tá­jékoztatást a közös gazdaság munkájáról. Ezután még a távcsöves banyai riogatáson az NDK nagykövete (Fotó: Szántó György) szüretet is megnézték az NDK-beli vendégek, akiket nemcsak szíves szóval fogad­tak. hanem zamatos szőlő­vel is megkínálták vala- mennviüket. A gyöngyöspa­tai látogatás a szőlőfeldolgo­zó és palackozóüzem megte­kintésével fejeződött be Werner Warnecke az előző programtól eltérően a Gyöngyszöv Áfész Pattinka üzemével ismerkedett, majd felkereste a Mátrafüredi Er­dészeti Szakközép és Szak­munkásképző Intézetet, ezt követően ifjúsági gyűlésen vett részt Gyöngyösön. a Mátra Művelődési Központ­ban. ahol beszédet mondott. A nagygyűlést követően a Tritónus együttes adott mű­sort az egybegyűlteknek Hevesi Mozaik ’86 Iparcikkek, divatcikkek Sokféle termékkel jelent­kezett a Hevesi Mozaik '86 kiállítás alkalmából a Heves Megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat. A bemutató jó alkalmat kínál üzleti kap­csolataik gyarapítására, a vásárlói igények eredménye­sebb közvetítésére. Haász Tamásné igazgató érdeklődé­sünkre elmondta, hogy a vál­lalat üzletpolitikai céljai kö­zött kiemelt helyen szerepel a fogyasztási cikkeket ter­melő iparvállalatokkal, üze­mekkel való együttműködés, az úgynevezett termeltetői tevékenység fejlesztése. Az elmúlt hetekben igye­keztek partnereiktől mind­azokat a cikkeket beszerez­ni. amelyekre a termelés fo­lyamatosságából következően lehetőségük volt. Arra tö­rekednek, hogy a Hevesi Mo­zaik '86 kiállítás ideje alatt kiemelten ráirányítsák ezek­re a vásárlók figyelmét. En­nek megfelelően az egri Ju­ventus Áruházban a kicsik­től a nagyokig, divatos fei­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents