Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-15 / 243. szám
RlBflujjaq 1986. október 15., szerda Százöt éve született Pellharn Grenville Wodehouse Amerikában élt angol regényíró, a modern angol humoros regény- és novellaírás megteremtője. tÉrede_ tileg banktisztviselő volt, de rövidesen búcsút mondott a hivatalnoki pályának, és — a Globe és a Punch című élclap állandó munkatársaként — csak az írásaiból élt. Élete javát az Egyesült Államokban töltötte; 1955-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Első írásai ifjúsági történetek, amelyekben először jelenik meg a későbbi művei : nyomán híressé vált komikus alak, Psmith. Szerzőjük teremtette meg a modern angol humoros regény technikáját. Első nagy sikerét még az 1918-ban publikált Picadilly Jim című müvével aratta. Rövidesen közkedveltté vált új komikus figurája is, Jeeves, Tóbiás, az urasági inas, aki minden helyzetben feltalálja magát. Világhírét és rendkívüli népszerűségét sebes sodrású, helyzet- komikumokban bővelkedő, a valós és a mesebeli elemeket ügyesen elegyítő humoros történeteinek köszönheti. Több mint 60 regényét bővérű, sokszor már vaskos humor jellemzi. 1957-ben Hetvenen felül címmel megjelentette humoros önéletrajzát. Müvei nálunk is ismertek. A Nap kél: 6.02 órakor, nyugszik: 16.59 órakor. A Hold kél: 16.15 órakor, nyugszik: 3.03 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TERÉZ nevű kedves olvasóinkat! A „tharasia” spanyol szóból ..bátor", görögből származtatva ,,vadászni)” a jelentése. Várható időjárás az ország területén ma estig: az ország nagy részén továbbra is többnyire derült, száraz idő várható, elsősorban délnyugaton átmeneti felhősödés várható. A déli, délnyugati szél napközben főként a Dunántúlon néhol megélénkül. A legmágasabb nappali hőmérséklet ma 15 és 20 fok között várható. Az első ,,pengeház" Tokióban felépült a világ első, úgynevezett „pengeháza”, A felhőkarcoló mindössze 1,4 méter széles. Elképzelem a keskeny szobákat. Ebben egy megtermett embernek még borotválkoznia is művészet lesz ... (homa) — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Kócza Imre országgyűlési képviselő csütörtökön 13.30 és 15 óra között fogadónapot tart. Ez alatt az idő alatt választói a felsőtárká- nyi községi tanácson kereshetik fel. — ISKOLAGALERI A. Sza. bolcska Éva főiskolai hallgató munkáiból nyílik kiállítás ma délután 14 órától az Egri 6-os Számú Általános Iskolában. Az érdeklődők az intézmény galériájában tekinthetik meg az alkotásokat. — A KÜLKERESKEDELEMRŐL. A műszaKí-közgazdasá- gi hetek újabb, kiemelt rendezvényére kerül sor ma délelőtt 10 órakor Egerben. A Mészöv székházának nagytermében a külkereskedelmünk időszerű kérdéseiről hangzik el előadás. — KIÁLLÍTÁS a varban. A magyar népviseletek és hímzések című kiállítás megnyitóját ma délután 3 órakor tartják az egri várban. Az érdeklődök a gótikus palotában tekinthetik meg ezt a reprezentatív tárlatot, amely előreláthatólag jövő év közepéig tart nyitva. — TAPASZTALATCSERE. Jan Geraunak, a Szlovák Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa elnökhelyettesének vezetésével kedden Egerbe is ellátogatott a külföldi szövetség hazánkban tartózkodó delegációja. A vendégeket a EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELVE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet' Bejárat a patakparti portán. Telefon: il-OOO. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben Kiszöv székházában dr. Holló Béla elnök fogadta, tájékoztatta, majd a látogatókat a házigazdák a Hevesi Mozaik ’86 kiállításra kísérték. A külföldiek ezt követően az Universal Kisszövetkezetben, végül pedig az Okisz noszva- ji üdülőjében vettek részt tapasztalatcserén. — EGÉSZSÉGÜGYÜNK FELADATAIRÓL. Kedden délután az MSZMP Heves Megyei Bizottságán megyei értekezletet rendeztek az egészségügyi intézmények párttitkárai számára. Először dr. Vidovszky Kálmán, az MSZMP KB alosztály- vezetője tájékoztatót tartott a KB 1986. május 6-i határozatáról, majd dr. Illés Béla, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője a kormányhatározattal kapcsolatos teendőkről beszélt. Végül Haffnerné dr. Miskolczi Margit, a megyei pártbizottság osztályvezetője szólt megyénk egészségügyének időszerű kérdéseiről. — NYELVTANFOLYAMOK GYEREKEKNEK A TIT Eger Városi Szervezete a jövő héten nyelvtanfolyamokat indít általános iskolások számára. Német és angol nyelvből kezdő és haladó csoportokat szerveznek. A foglalkozásokat az 1-es és a 2-es Számú Általános Iskolákban tartják, jelentkezni október 20-ig lehet a városi TIT-nél, Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 árától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: lg-040. HEVESEN: éjszakai sürgőssé?! ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Csuvas küldöttség a megyei pártbizottságon A Heves megyében tartózkodó Csuvas Fogyasztási Szövetkezetek küldöttségének tegnapi programja Eger-, ben folytatódott. A délelőtti órákban T. I. Mihajlova, a Csuvas Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége elnökének vezetésével a megyei pártbizottságra látogatott. A delegációt fogadta Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára, aki tájékoztatta a vendégeket a megye gazdasági helyzetéről. A tájékoztató után T I. Mihajlova elismeréssel beszélt arról a baráti szeretet- ről. amellyel megyénkben fogadták és útjuk során tapasztalták. Külön kiemelte azt a fejlődést, amit a szövetkezetek az elmúlt tíz év alatt —, amikor először járt Heves megyében — elértek mind a kereskedelem fejlesztésében, mind pedig az ipari tevékenységben. A megyei pártbizottságon szűkebb hazánk életéről Kiss Sándor megyei titkár tájékoztatta a csuvas vendégeket (Fotó: Köhidi Imre) Ezek után a küldöttség a Mészöv székhazába látogatott, ahol Z achar Gábor Meszöv-elnök adott tájékoztatót, majd megtekintették az Egri Áfész ipari üzemeit. illetve a szövetkezet áruházait. A délutáni órákban a csuvas küldöttség a Mozaik 86 kiállításra látogatott. Tizennégy ország szakemberei Egerben Konferencia a motorolajokról Tájértekezlet Szolnokon Az élelmiszer- termelés • •• rr r • jovo évi szabályozóiról , A mezőgazdaság és az élelmiszeripar jövő évi ár- és pénzügyi szabályozóiról, a változásokról tartott Szolnok, Heves, és Nógrái megyék üzemi vezetőinek részvételével tájértekezletet kedden délelőtt Szolnokon, a Megyei Művelődési Központban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Szőkébb hazánkból jelen voltak az állami gazdaságok, a társulások és az élelmiszeripari vállalatok igazgatói, a termelőszövetkezetek elnökei. Részt vett a táj- értekezleten Kormos Zoltán, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának munkatársa, Jurányi János, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, valamint Sramkó László, a Teszöv titkára is. Váncsa Jenő, mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter adott tájékoztatást azokról a már bevezetett, vagy tervezett szabályozó- rendszerbeli változásokról, amelyekkel növelni kívánják az élelmiszer-termelést, illetrve ezzel összefüggésben az exportot. Tegnap megkezdte munkáját Egerben, a Technika Házában a „Motorhatóanya- gok, tüzelök és fűtőanyagok, valamint a speciális kőolajipari termékek adalékairól” címmel rendezett konferencia. A háromnapos találkozót a Magyar Szénhidrogénipari Kutató, Fejlesztő Intézet egyik csoportja ás a Magyar Kémikusok Egyesületének két szakosztálya szervezte. Az előadók közt A Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa és a Népszava Latp- és Könyvkiadó Vállalat országos nyugdíjastalálkozót szervez Egerben októb'er 18-án. A hazánk különböző részeiről ideérkező idős emberek a Dobó téren találkoznak. Az ünnepség 10 órakor kezdődik, s ezt követően városnézés szerepel a programban. Tizenkét órakor koszorúzási ünnepséget rendeznek a várban. Fél pedig a hazai szakemberek mellett szót kapnak többek között az Egyesült Királyságból, Indiából, Olaszországból, Izraelből, Líbiából, az NSZK-ból és az Egyesült Államokból, valamint az európai szocialista országokból érkezett tudósok is. A résztvevők két szekcióban hallgatnak meg beszámolókat. Az új kutatási-fejlesztési eredmények és e szakterület problémái kerülnek terítékre. háromtól fél ötig kulturális műsor lesz a Szépasszony- völgyben, amelyen többek között fellép a mezötárká- nyi népdalkórus és citeraze- nekar, a felsötárkányi, valamint mikófalvi néptáncegyüttes és az ostorosi népdalkórus. Az esemény befejezéseként 17 órától úgynevezett Népszava-bátt rendeznek a Ködmön-csárdá- ban. Országos nyugdíjastalálkozó A TÁRGYALÓTEREMBŐL Engedélyadással üzletelt Ha nem is a mindenhatónak, de legalább sok titok tudójának tekinthette magát a 39 éves egri Szabó Sándor. Már csak azért is, mivel felelősségteljes beosztásban dolgozott, először az Egri Já- 'rási Hivatal alkalmazásában, majd — a közigazgatási át-, szervezést követően — az Egri Városi Tanács, műszaki osztályának főelőadójaként. Ilyen minőségében munkaköréhez tartozott a lakhatási és építési engedélyek kiadása is. Kétségtelenül bebizonyosodott: visszaélt beosztásával. Az Egri Városi Bíróság Büntető Tanácsa előtt öt, egyértelműen bizonyított esetért kellett felelnie. Még 1984-ben Egerszalókon az egyik italbolt vezetője tekepályát kíyánt kialakíttatni vendéglátó helye udvarán. Óvatos lévén, előbb több hivatalos helyen érdeklődött, van-e akadálya terve megvalósításának. Mindenütt azt a választ kapta, kezdje meg nyugodtan az építést. Ezzel szemben április 27-én a vádlott helyszíni szemléje során közölte a vendéglátóssal: ha üzemeltetni meri a pályát, tízezer forint bírságot ró ki rá. Másnap újból megszemlélte a terepet, s rövidesen a határozat is megérkezett. A fellebbezés után a megyei tanács illetékes osztálya semmisítette meg a nyilvánvalóan szabálytalan döntést. Egy Makiári úti lakóépület-bővi- tésnél viszont Szabó a jogerős építési engedélyt vonta vissza ’jogszabálysértően. További esetben Egerszalókon azért kérte egy építtetőtői a négyezer forint többlet megfizetését, mert a tervkészítőjének állítólag nem volt engedélye. Később kiderült, a tervező ugyanazon az osztályon dolgozik a tanácsnál, mint ö .. . A leginkább jellemző történet az volt. ami kor 1984ben Szabó egy kerecsendi lakásépítésnél dolgozott ki költségvetési tervet ellenszolgáltatásért. Közben külön ezer forintot is követelt. Néhány hónap múlva viszont, amikor már égett lába alatt a talaj, a vádlott felkereste az építtetőt, s kérte, ne beszéljen a susmuisról. Ha mégis mégtenné, azt letagadja. A bíróság Szabó Sándort két rendbeli hivatali visszaélés, három rendbeli1 vesztegetés bűntettében, valamint hamis tanúzásra felhívás vétségében találta bűnösnek. Ezért 8 hónap szabadságvesztéssel sújtottal, ennek letöltését kétévi próbaidőre felfüggesztette. Mellékbüntetésül tízezer forint pénzbüntetés, továbbá tízezer forint elkobzáspótló egyenérték megfizetésére kötelezte. Az ítélet jogerős. (sz. z.) A hevesi Agroplánnál Mar a jovo évre készülnek Mivel szezonális feladataik vannak, érthetően többé- kevésbé már lezárták az esztendőt a hevesi 'Agroplánnál. Készülnek az összegzések az idén végzettekről, s megkezdték a tervezést a következő esztendőre. A gyors számítások szerint sikerült az elmúlt hónapokban ismét továbblépniük a növényvédelem területén, megdöntve a tavalyi rekordesztendö eredményeit is. A 120 százalékos tervteljesítés nemcsak azért sikerülhetett, mert sajnos, a tavasz kedvezett a kártevők — elsősorban a gabonában — szaporodásának, hanem azért is. mert az Agroplán dolgozói precíz, igen .hatékony munkájukkal egyre többeket győznek meg arról, érdemes többször i.» igénybe venni szolgáltatásaikat. Eddig 40 ezer hektárt permeteztek le, ám elképzelhető, hogy ez a mennyiség növekszik még az év végéig Egy csapadékos időszak ugyanis ismét kedvezne a gabonacsócsárlók elterjedésének. és szükség lehet a repülők bevetésére. A télen egyébként a tervezés mellett a gépek karbantartása folyik majd. Jó hír. hogy — ha tehetik — jövőre egy új helikoptert vásárolnak. vVMerkúrtól , jelentjük A MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat október 15. és 31 között típusmódosítást fogad ei közületi és magánmegrendelői- tól a Dacia 1310 TLX típusú személygépkocsira, a negyedik negyedévtől kezdődő szállítással. A gépkocsi motorja 1400 köbcentiméteres sebességváltója ötsebességes A Dacia 1310 TLX gépkocs: fogyasztói ára 155 ezer forint. Levélben kérhetik a módosítást azok a közületi megrendelők, akik érvényes Lada-, Polski Fiat 1500- és Volga-előjegyzéssel rendelkeznek. A számlavezető OTP- vagy takarékszövetkezeti fiókoknál kérhetnek típusmódosítást azok a magánvásárlók, akik 1986-os átvételre jelzett Lada 1500-as, Polski Fiat 1500-as személygépkocsi-sorszámmal rendelkeznek. A sorszámok felső határa: Lada 1500 Budapest — 17 329, Debrecen— 13 821. Győr — 5593: Polski Fial 1500—6461. Trabant Lim. Hyc. Bp. 913 Trabant Hyc. Combi Bp. 243 Trabant Limousin Bp. 5 017 Trabant Limousin Db. 4 252 Trabant Combi Bp. 498 Trabant Combi Db. 364 Wartburg Standard Bp. 480 Wartburg Standard Db. 286 Wartburg Speciál Bp. 80* Wartburg Speciál Db. 553 Wartburg Speciál tolótetös Bp. 6 939 Wartburg Tourist Bp. 694 Wartburg Tourist Db. 537 Skoda 105 S Bp. 10 708 Skoda 105 S Db. 8 563 Skoda 120 L Bp. 21341 Skoda 120 L Db. 12 128 Skoda 120 GLS Bp. 1 468 Lada 1200 Bp. 45 270 Lada 1200 Db. 31 117 Lada 1300 S Bp. 18 741 Lada 1300 S Db. 13 891 Lada 1500 Bp. 15 067 Lada 1500 Db. 10 997 Lada Combi Bp. 8 787 Lada Combi Db. 4 393 Moszkvics Bp. 14 363 Polski Fiat 126 P Bp. 30 168 FSO (Polski Fiat) 1500 5 767 Dacia Limousin Bp. 43 170 Dacia Limousin Db. 609 Dacia Combi Bp. 559 Dacia Combi Db. 367 Zastava Bp. 13 78» NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja- a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.