Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
8 NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 6., szombat Hódító napkeleti bölcsek Tisztelt Hadzsi Abdel Karim Germanusnak Hajnalcsillag járt felettünk, úgy jöttek el a mondák világába a szakállas, köpenyes, napkeleti királyok, hogy tisztelegjenek a jászolban született keresztény vallásalapító előtt. A bibliai történet az első „diplomáciai” látogatást örökítette meg. A találkozás történelmi volt, a pusztái sémita nyelvet beszélő arab törzs- főnökök és a szintén ősi arameus nyelven szóló Jézus között. De mind ez az idők legelején zajlott le. A kereszténység Európában terjedt el, s az arabok vallása, az iszlám rövidebb- hosszabb európai intermezzo után a Balkán és Ázsia uralkodó hite maradt. Ám, az egykori találkozás és a napkeleti bölcsek ajándéka máig megmaradt Európában. Mondhatjuk, hogy szinte azóta kölcsönös az érdeklődés egymás iránt. Igaz. mostohatestvérek módjára, gyakorta acsarkodva, verekedve élnek együtt arabok és európaiak. S a közös köldök- zsinór jóvoltából hatnak egymásra akaratlanul is. Formálódik kultúrájuk, művészetük, életmódjuk. A legősibb sémi tulajdonságokat megtartó arabot napjainkban anyanyelvként mintegy százmillióan beszélik. Sajátos, matematikai képletekre épülő nyelvtani szerkezete amilyen mértékben nehezíti a tanulást, oly mértékben kedvezett a költészetnek. A pogány kor és a korai iszlám első arab versei a sivatagi oázisok között ingázó karavánok tevéinek lépésritmusára íródtak. Az erőteljes rímes próza nyomait viseli magán a szent könyv, a Korán. S ezt a kifejezési formát használták a szakállas, turbános ramadáni mesemondók, regösök is. akiknek szájhagyomány útján terjedő történeteit ma papírra nyomtatva megtalálhatjuk a közel-keleti metropolisok könyvesboltjaiban és a mecsetek előtti könyvárusoknál egyaránt. A nomád életmód kifejezéseiben gazdag arab nyelv aztán évszázadokig nem fejlődött. A sivatagi vándorok vallása, az iszlám nemzetközi lett. S az azonos pusztai s sztyeppéi társadalmak, amelyeknek a termelési és társadalmi viszonyai is hasonlóak voltak, fél évezredre leigázták az arabokat. Az „íjpendítő” népek Muhammad vallásával. ideológiájával meghódították az iszlám szülöttjeit. Mongolok, cserkeszek, törökök, perzsák kerültek hatalomra, ök építették a palotákat, szerájo- kat az Ommajádok és Ab- baszidák ősi városaiban. A hatalom nyelve a rabszolgákból lett fejedelmi uralkodók mamelukkipcsak dialektusa lett. Virágzott törökül, perzsául a lantos költészet, míg az arab megmaradt a hit és az utca, valamint a vándorló beduinok érintkezési formájának. A múlté lettek, az árnyas kertekben káprázatos Altiamra termeiben, az élveteg életörömöket átélő, s leíró mór költők alkotásai is. Műveletlenek és analfabéták durva népnyelvévé korcsosodott a veretes arab. Bár, az oszmán szultánok udvarában művelték, csiszolták a nagy szakállú jog- és vallástudósok, de igazából csak a hatalom nyelve, az oszmán- török fejlődött azzal is, hogy magába olvasztotta az arabok és perzsák szókincsét. Ez az állapot tartott gyakorlatilag a múlt század második jeléig, illetve az első világháborúig. A felszabadult területek arab hazafiainak első célja volt a nyelvújítás. Ez a mozgalom tart mind a mai napig. Két évezred arab irodalmát egy összeállítás keretében bemutatni lehetetlen, sőt tiszteletlenség is lenne. Nem véletlen, az elkülönítés sem. Klasszikus és modern arab irodalomra. Mi most az utóbbi válogatásából legfrissebb költeményeiből, novelláiból nyújtunk át egy csokorra valót. Tudnunk kell azt viszont, hogy az olyan irodalmi műfajok, mint a novella, regény, irodalmi kritika századunk első évtizedében látták meg a napvilágot az ősi keleti romok és falvak között. Fejlődőben, átalakulóban van ez a mű. faj tehát. De mindez nem jelenti azt, hogy egyes írók, költők alkotásai nem gazdagítják a világirodalom kincsesházát. A „két mostoha” tehát Európa kényelmes szobáiban nevelkedett, fiúja és a vad harcias beduinok gyermeke most ismét egymásra talált. S így van ez rendjén. Jól ismertek a történelmi, napi politikai változások is, amelyek hol komor, hol vidámabb színeivel tarkítják a mai irodalom palettáját. Az északafrikai Magreb országaiban jobbára francia nyelvű, ám arab tartalmú irodalom virágzik. Líbiában a sivatagi élet varázsát éneklik meg a költők, s az egykori legendákból sarjadnak az elbeszélő próza virágai. A kozmopolita Libanon, annak is „márványból való nárciusza” Bejrút, pezsgő irodalmi életet élt a hetvenes évek elejéig. Számos kitűnő nyomda, folyóirat, szerkesztői gárda várja az új arab alkotókat. Most, napjainkban a mecénás szerepét a gazdag öbölmenti államok és Szaúd- Arábia vette át. Viszont az igazi irodalmi élet központja ma is Kairó és Damaszkusz. A Sinai-félszigeten látta meg a napvilágot a városok modern Szindbádja, Ibrahim Sukrullah. Mindennapos átalakulásról így ír egy helyütt: „ősi pillérek épülnek be az új mecsetekbe. Friss gallyak kerülnek az ősi füzekre. Épületeket rombolnak le, hogy új otthonok épülhessenek. S a sü- völvény házak büszkén magasodnak, miközben egymás vállához simulnak el-elfin- toródnak fokhagyma szagú leheletüktől.” A legősibb arab műfaj, a költészet napjainkban Irakban él igen erőteljes életet. Ám Szíriában, Libanonban és a palesztin földön is jelentős költőket találunk. A palesztinok ősi földjének mai érzéseit összeállításunkban Mahmud Dervis verse mutatja be. A szíriai Nizár Kabbáni ma talán a legismertebb, legolvasottabb arab költő: mégpedig szerelmi lírája okán. Ezek többnyire hosszadalmas, gyakran szabad szájú szerelmes versek, a giccsszerű érzelgősség határán mozognak. A kenyér, hasis, holdfény című politikai verse megjelenésekor nagy vihart kavart. E műve alapján, mely nyomasztó társadalmi gondokat boncol, s eleven életképet fest az üzleteiket egyszerre bezáró és táskarádióval a hegytetőre vonuló kisemberekről. Nizár Kabbánit besorolhatjuk azoknak a költőknek a csoportjába is, akiket az újabb arab költészeti kritika „szocialista realistáknak’ nevez. Jelentős irodalmi munkásságot mondhat magáénak Názik Al-Maláika iraki költőnő és Nábil Jászin honfitársa is, aki jelenleg Budapesten aspiráns. A prózairodalom három legjelentősebb alkotója közül kettő egyiptomi, egy pedig szíriai. Zakaria Tamer: Tigrisek a tizedik napon című novel láskötete angolra fordítva meghódította a szigetország olvasóit is. Elbeszéléseiben a folyók bánatukat. a csöippnyi madaraknak suttogják el. amelyek távoli földrészekről érkezve legendákat mesélnek a kardkovácsoló emberekről, az asz- szonyokról, akik kúpos agyagkunyhókban megcsonkított ágyékukkal nem tudnak boldogságot adni. uralkodókról regélnek, akik számára elérhetetlen a szerelem. Tamer ábrázolta világ bizony nem Seherezádé mesés világa, sem pedig az Ab- baszidák kincsesháza. Erőteljes prózája a ma emberéről szól, de mondanivalói a Közel-Kelet mesevilágában gyökereznek, amelyeket politikai és társadalmi eseményekkel markánsít. Jómaga Damaszkusz egyik munkás- negyedében született és nevelődött. Irodalmi pályakezdéséről így szól: „A keleten járó gyakran látja, hogy idős emberek a földről még az eltépett újságpapírokat is összeszedik. Teszik ezt azért, mert hátha azon a koszos papíron, amelyet mindenkinek a keze összefogdos, a Korán verssorai vannak. Ez az ősi hit plántálta tisztelet hajtott engem is a könyvtárakba. irodalmi előadásokra. Sókáig munka nélküli voltaim és a damaszkuszi központi könyvtár olvasótermében két vékonyabb kötetet is kiolvastam naponta. Ez volt az én felkészítő műhelyem, hogy aztán a hatvanas évek elejétől megjelenjenek saját novelláim is.” Az író műveiről nagy elismeréssel szól a Londonban megjelenő közel-keleti eseményeket és ideológiai áramlatokat feldolgozó AFKAR. A mai arab kultúra kétarcúságát és annak okait elemzi esszéiben, novelláiban a nálurtk is jól ismert Juszuf ldrisz. A rangos szaklapnak számító THE MIDDLE EAST-nek adott nyilatkozatában így beszél: „Féltem az arab intellektuelek jövőjét. Pláne azokét. akik azt hiszik, hogy túlléphetik saját árnyékukat azzal, hogy kölcsönzött európai ideológiákban hisznek, és azt részesítik előnyben a sajátjukkal szemben. Az arab világ legértékesebb kincse az ékesszólás volt. Mindez a klasz- szikus korban megnyilvánult írásban, gondolkodásban és költészetben. Most jó néhány írótársam összetöri ezt az ábrándot, kulturális űrt teremt, amelybe szabadon behatol az elkorcsosodott igazi mivoltjából kivetkőzött iszlám fundamentalizmus. Jó néhányan gondolkodnak úgy. hogy nemsokára lesőp- rik a szellemi élet térképéről az arab világot azért, mert az gazdasági, politikai, nemzetiségi bajokkal küzd. Ezeknek a számára nem marad más. mint Khomeini fanatizmusa és a vallásmagyarázó sejkek kenetteljes szava. Nasszer korában nagy lépésekkel haladt előre az egyiptomi irodalom, tudniillik szabadabban lehetett kritizálni akkor. Most. a kritikus gondolatok, problémák eltűnnek a hatalom fizetett cenzorainak tolihúzása nyomán. Juszuf ldrisz 1973 óta a félhivatalos AL-AHRAM napilap irodalmi rovatvezetője. Több nagy sikerű regény és novella írója, de már jobbára csak tanulmányokat, kritikákat ír. Vár a szabadabb „hold felkeltére”. Utoljára hagytuk a legnagyobb hatású írót, az arab novellisztika és regényírás nagy sejkjét, Nadzsib Mah- fuzt. A kairói író életét szétzilálta a napi politikai élet, s figyelmét a kispolgárság lesüllyedésére terelte. Egyiptomban a függetlenségi harcok mozgatói bankárok és kereskedők voltak, ideológusai pedig a kispolgárságból jött értelmiségiek. Ilyen volt Szadat is. Széthulló családok. társadalmi hajótörések, partra vetettjei a hősei Mah- fuz regényeinek is. Csodavárók, akik karrierről ábrándoznak, társadalmi sikerről, előnyös házasságról, váratlan (meggazdagodásról. Fuldoklásuk háttere nem az utazási prospektusokból isimért Kairó, nem a luxusvillák, nem is légkondicionált szállodák, hanem sikátorok, szegénynegyedek, lerobbant házak, hámló falú panziók. Mahfuz szerint a kispolgárságból jött értelmiség eljátszotta a maga szerepét. A hajdan volt „júliusi forradalmárok” kiábrándult öregekként passzív szerepre kárhoztatva szemlélik a körülöttük zajló életet: elárult szerelmeket, megtagadott eszméket, pusztítást és önpusztítóit. összeállításunkban szereplő legfrissebb novelláját a MADZSALLA nevű arab nyelvű társadalmi, politikai. irodalmi hetilapból vettük. Ebben az írásában is a talajt vesztett értelmiség bukdácsoló sorsát, máról holnapra való élését ábrázolja. Egy régi arab közmondás szerint: „Allah kincseit a királyok trónusa alá rejtette, amelyekhez a kulcs a költők ékesszólása.” így legyen ez még jó ideig! NADZSIB MAHFUZ: Elvetélt álmok Kollégák voltunk a Művelődésügyi Minisztérium titkárságán. Korábban együtt dolgoztunk a jogi fakultáson is. Akkor még Muhammad Alablavi a vezír személyi titkára volt. Aztán családi kapcsolatai, no meg a gyakori találkozások magas rangú Látogatókkal, nem maradtak eredmény nélkül; sikerült felkapaszkodnia a társadalmi ranglétra legfelső fokaira. Jómagam akkoriban már elég ismert írónak, újságírónak számítottam. Hallom ám egy napon, hogy barátom — miután szavát vette az igazságügyi miniszterhelyettes nagybátyjának, arról, hogy ő lép örökébe — indulni fog a következő választásokon! Nem tartottam valami sikeres elképzelésnek ezt. Meglehetősen ritka ugyanis, hogy sikerül elnyerni a miniszteri bársonyszéket még ilyen támogató mellett is, a legelső alkalommal, amikor csak úgy eszünkbe jut! Ám kettőnk kapcsolatát ezek után sem homályosította el semmi. Sőt, a reá jellemző derék, férfias bátorsággal továbbra is ragaszkodott hozzám épp úgy, mint a testvéreihez. Egy alkalommal így szóltam hozzá: — Hovatovább te miniszterhelyettes leszel, majd vezír. De ígérd meg nekem, hogy eszedbe jutok akkor is. Mosolyra húzódott a szája, s arckifejezése nemcsak markáns egyéniségét, előkelő származását árulta el, hanem azt is, hogy fiatalkora ellenére, mennyire megfontolt, tapintatos. — Ha szükséges, ünnepélyesen megígérem, hogy nem feledkezem meg az együtt töltött időkről soha ... — felelte. Igen, csak a sors másképp akarta. Nem lett szerencséje a választásokkal, s ebből adódóan nem jutott be a miniszteri karba sem. A „júliusi forradalom" kisiklatta boldogulásának útját. Az első napokban fel-fel- tűnt nagy óvakodva, meglepetten tudakolta tőlem: — Hallottál valamit..., hogy állnak, a dolgok? No. persze én nyugodtan válaszoltam: — A közismert ellenzék inog a király és a hadsereg között, bár úgy tűnik, a végső döntés a katonáké lesz ... — Eh... — jegyezte meg kissé ingerülten — .a helyzet sokkal vészesebb, mint gondolnád ... Barátom felmondott, s önként távozott a hivatalból.
