Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
Évszázadok óta ugyanaz: aggódást, veríte- kes munkát követő ünnep, maga is munka, ám jókedv, tréfálkozás, magasra csapó hangulat övezi. Csak a résztvevők változnak, új lányok lépnek a valamikoriak helyére, mint Kőhidi Imre képriportjában az Egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai. 3-4 ■ L ukács György vázlatosan maradt önéletrajzának, az Átélt gondolkodásnak utolsó soraiban megdöbbentő gondolatok szerepelnek: Lukács a legpozitívabb emberi tulajdonságnak a kíváncsiságot tartja, a legnegatívabbnak pedig a hiúságot, melyből szerinte minden rossz emberi megközelítés ered. Vajon jogosult-e emberi jellemvonásokat, karakterjegyeket erkölcsileg-társadalmilag megítélni? Ezzel már régóta kísérletezik a filozófia. Arisztotelész például a közép fogalmát tartotta minden helyes magatartás kiindulópontjának. Így bizonyított: a vakmerőség és a gyávaság között a bátorság a középfogalom. tehát a bátorság erény, a két szélsőséges pedig annak az ellenkezője. S a filozófiai története folyamán -r- hogy még egy példát említsünk — felfedezték az enthusiasmus, vagyis a lelkesedés pozitív erkölcsi szerepét is. Velük szemben mindig gyanúperrel éltem. Nagyon vulgárisán megfogalmazható okból. Mert például a lustaság mindenképpen negatív karaktervonás a társadalom egésze szempontjából, ha a lustaságot önmagában veszem. Hasonlóképpen a szorgalom önmagában feltétlenül pozitív tulajdonság és társadalmilag hasznos. Csakhogy nem lehet önmagában venni és ömagában tekinteni sem a lustaságot, sem a szorgalmat. Mert ha például így kérdezek: mi a társadalmilag hasznosabb, a lusta tolvaj avagy a szorgalmas, pontosan fordítva fogok válaszolni, mint az előbb (amennyiben itt társadalmi „hasznosságról beszélhetünk)- Ügyhogv mindez azt mutatja, nem a tulajdonságjelzőkön múlik a dolog, hanem azon. hogy a tulajdonságok mihez kapcsolódnak. Így adott esetben a vakmerőség nagyon hasznos lehet, sőt csak az lehet hasznos még a bátorsággal szemben is. Még az is előfordulhat, hogy a gyávaság konkrét haszonnal jár. nemcsak önmagunk, haA kiváló filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, kulturális közéletünk kiemelkedő egyénisége a napokban hunyt el. Írásait több esetben közöltük lapunkban. nem a társadalom szempontjából is. Emlékezzünk csak a Ballada a katonáról megrázó képsoraira, amikor a kiskatona rettenetes félelmében, kifejezetten gyáván hajtotta végre hőstettét, úgy vélem, reális azt mondani: az erkölcsöt nem helyes sem szélsőséges, sem középfogalom jellegű tulajdonságokhoz kötni. S ezek után térhetünk vissza a kíváncsisághoz. melyről a közhit úgy véli: valamiféle rossz tulajdonság. A gyereket már egészen kiskorban azzal intik le. hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik. Ha a kíváncsiságot dicsérni kezdjük, a közhittel szemben kell fellépnünk ugyan, de nem a filozófiai hagyománnyal szemben. Már Platónnál szerepelt az a gondolat, hogy minden tudás alapja az. ha képesek vagyunk elcsodálkozni. Rácsodálkozni a dolgokra persze lehet nagyon naivan is, nagyon felületesen is. és az az amerikai középosztályra jellemző magatartás, mely mindent hangos oh! — felkiáltással kísér, bizony nagyon messze van a Platon-féle csodálkozástól. Még messzebb a kíváncsiságtól. Mert valóban csodálkozni csak az tud, aki tényleg kíváncsi. Csodálkozni ugyanis lehet nagyon felszínesen, tehát anélkül, hogy tudnánk, voltaképpen min is csodálkozunk. Menynyire más csodálkozás azonban az. amikor például a természettudományban jártas ember számára egy furcsa természeti jelenség adódik, amely valóban szokatlan, s éppen ezért csodálkozik el. mivel nagyon jól tudja, hogy átlagos természeti feltételek közepette nem szokott létrejönni az adott jelenség. Tehát nagy különbség van aközött hogy- kíváncsisággal csodálkozunk-e. vagy pusztán kíváncsiságból. A kíváncsiságból való csodálkozás igényét elégítik ki a különféle katasztrófafilmek, lásd a Földrengést, vagy jó néhány sci-fit. Az áltudomány egésze is erre az igényre épít. De milyen más csodálkozás még Kolumbusz csodálkozása is azon. hogy az általa Indiának hitt földrészen nem azt találta, amit várt Mert Kolumbusz kíváncsi emberként valóban kíváncsisággal csodálkozott, és kíváncsisága megmaradt a csodálkozás után is. A kíváncsiság tehát a megismerés hajtó, ereje, az objektív valóság megismerésének alapvető motívuma. S az az igazság, hogy aki kíváncsi, bizonyos értelemben mindig fiatalos marad. Sőt egyenesen azt mondhatnánk, hogy az élet azzal ér véget, amikor az ember már nem kíváncsi. A teremtő, a gondolkodó ember mindig kíváncsi, mert érdekli az. hogy hogyan változnak az emberek, a társadalom, mi történik a „világban”. Ezért a kíváncsiság nem más, mint az állandó és totális újra törés, vagyis az új megismerni akarásának tulajdonságbeli kifejeződése. Emberek, akiket betegség vagy más súlyos csapás ér. meg tudnak újulni, azért, mert érdeklődnek, mert még el tudnak csodálkozni dolgokon, mert nem hajlandóak kívül maradni a világon. Ha az ember elveszíti érdeklődését kíváncsiságát, az nem más, mint a halál szellemi előkészítése. De vajon a hiúság szembeállítható-e a kíváncsisággal? A hiúságot a köznapi értelemben bocsánatos bűnnek tartjuk, sőt mi több. az elhanyagolt emberekkel kapcsolatban még azt is szoktuk mondani: nem ártana, ha lenne bennük valami hiúság. Nem köznapi értelemben azonban a hiúság már veszélyes tulajdonság. Ténylegesen a kíváncsiság ellentéte. A kíváncsi ember mindig valami vagy valaki másra kíváncsi. Ha megtanult vagy felismert valamit, akkor nem annak örül a hiú ember, hogy c azt a dolgot már ismeri, hanem annak, hogy ő az. aki ismeri az adott dolgot. A hiú ember elsősorban önmagára kíváncsi. Ha más iránt érdeklődik, akkor számára nem az a fontos, hogy a másik emberen segítsen, hanem az, hogy mindenki lássa: ő segít a másikon. A kíváncsi ember azt kérdezi: hogyan állok én hozzá a valósághoz, a hiú pedig így kérdez: hogyan áll nekem a valóság, vagyis hogyan dekorál engem a valóság egésze. Szükségszerű azután, hogy láncreakció módján következményei is legyenek a hiúságnak. A hiúság vezeti el az embereket oda. amit ma divatos szóval presztizsfo- gyasztásnak nevezünk: mert hiszen a hiú. ság ilyenkor úgy jelenik meg: nekem van — másnak nincs. Nem tudom, hogy erre az ellentmondásra, melyet oly szellemesen hangsúlyoz Lukács. vagyis a kíváncsiság és hiúság ellentmondására mennyire lehet általános etikát építeni. Az azonban bizonyos, hogy a kíváncsiság etikailag materialista tartalmú, mivel az objektiv dolog iránti érdeklődés, az objektív viszonyokon történő elcsodálko- zás. a más emberek helyzete iránti rotkon- szenv és megismerésvágy irányítja. Ugyanígy bizonyos, hogy a hiúság etikai szempontból feltétlenül szubjektív idealizmus, mert nemcsak önmagát méri önmagával, hanem az egész világ mértékévé az az ember válik, aki a hiúságtól eltöltötten néz szembe a valósággal. Azt sem tudom bizonyosán. hogy ha erre a hiúság-kíváncsiság ellentmondásra építenének egy gyakorlati pszichológiát, vajon az mennyire lenne eredményes. De az már vitathatatlar). hogy az emberek valósághoz való fordulásának, valósághoz, társadalomhoz való viszonyának minden bizonnyal egyik mértéke abban van. hogy minden egyes ember miképpen tudja megoldani a benne lévő hiúság leküzdését, és a benne lévő kíváncsiság megerősödését, és objektív tényezővé válását. E llentmondásban élünk. Minden bizonyai önmagukban is. De az ellentmondások feloldása határozza meg azt, hogy mennyire tartalmasán élhetjük a társadalmi létet. Hermann István A kíváncsisál ás a hiúság etikája
