Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
m j. ^ ** N em tudnám megállapítani, hogy kik vannak többen a profipárti vagy pedig a profizmus kiterjesztését ellenző futballdrukkerek, de hogy a labdarúgó-közvélemény korántsem egységes ebben a generális kérdésben az bizonyos. Jómagam az anyagi és erkölcsi érdekeltségen alapuló, önálló tevékenykedve gazdálkodás szisztémájára építeném a magyar labdarúgás jövőjét, erősítve a klubok önállóságát, játékosgazdálkodását, persze úgy, hogy minél kevesebb tehetséget veszítsünk el azon a címen, hogy dollárt kapunk a külföldi játékengedély megadásáért. A totális profizmusra voskolók szerint, ha kitárjuk a kapukat, a tehetséges magyar fiatalok a legkiválóbbak közé kerülve elsajátíthatják a foci tudományát, kulisszatitkait, a profilét számtalan, itthon nem hasznosítható fifikáját, játékszabályait. A mexikói világbajnokság után van is kikre hivatkozniuk azoknak, akik a vendégmunkások érdekében szinte valamennyi megkötöttség feloldását kérik, sőt követelik. Mert ugye, ha a dán válogatott példáját vesszük alapul, ott valóban alacsony a hazai bajnokság színvonala, a válogatott tagjai Európa legjobb klubcsapataiban játszanak, és ott tanultak meg annyira futballozni, hogy a válogatottat egyszerűen csak össze kellett állítani, néhány összeszoktató edzésen megismertetni őket egymással és máris kész a valóban ütőképes, nagyszerűen játszó, kellő harcszellemmel küzdő, és majdnem világbajnokságot nyerő dán csapat. A spanyolok példája szerint viszont éppen az biztosítja a bajnokság magas színvonalát, a klubcsapatok ragyogó nemzetközi sikereit, hogy a világ minden részéből adják-veszik a játékosokat, akiktől a hazai játékosok a legmagasabb szinten sajátíthatják el a profi foci minden mesterfogását. A spanyol bajnokság szintén annak köszönheti magas színvonalát, a spanyol válogatott pedig a szép mexikói szereplést, hogy minden szálával, részletében a profizmushoz kötődik. A két példa önmagáért beszél és adja a megoldást is a létezés gondjaival küzdő magyar labdarúgás számára — vallják sokan, még a hivatásos sportújságírók közül is. Pintér István, Pethes Sándor szerint oldjunk fel minden korlátot és akkor, azt adjuk el, amit és akit kérnek, mert így több fejpénzt fizetnek érte, jobban jár a focista is, a klub is, milliószám dől a Nemzeti Bankba a focistákért kapott dollár. Csakhogy a közönség, amelyik még egy ilyen súlyos helyzetben is kitart, nemhogy a foci, de még a kudarcot vallott játékosok és vezetők mellett is — nem a dollár elszámolására kíváncsi, hanem arra, hogy jó mérkőzéseket lásson, hogy tiszta, becsületes, küzdelmes, színvonalas legyen a bajnokság, és nemcsak az első, hanem a második légióban is, az alsóbb osztályokban is. Nem vagyok benne biztos, hogy a Honvéd, az ETO, a Videoton az őszi új felállásban meg tudja-e ismételni korábbi teljesítményét, bár Mexikó totális negatív hatása úgysem az idén, hanem egy-két év múlva jelenkezik igazán, akkor majd hiányozni kezdenek azok a fiatalok, akiknek most, a Mundialon való rossz szereplés miatt elment a kedvük a fooizástól. A nézőszám nem mindig mérvadó, de hosszú távon csak megérezzük majd a nézők közömbösségét, elfordulását. Talán még a Fradi-pályán is, pedig a zöld-fehéreké a legodaadóbb, leghűségesebb törzsgárda. Amikor Albert abbahagyta, a nézőszám is alaposan és tartósan lecsökkent. Nyilasi távozása után további ezrek tűntek el a lelátókról. Mi lenne, ha most valamiféle hirtelen nekibuzdulásból elkezdenénk a Mundial utáni kiárusítást és a dollárok bűvöletében ledöntenénk az akadályokat, oda szerződne mindenki, életkortól, eredménytől függetlenül, csupán csak a tehetség jogán, ahova hívják? Elvtelen népszerűségre pályázik az olyan újságíró, szakmai vezető, aki ma, akárcsak elvileg is, de az ilyesfajta megoldásról beszél vagy ír Most minden erőre itthon van szükség, és ezt minden érdek fölé kell helyezni. A jutalomjáték a záróaktusok közé tartozik. Détári- ra és a hozzá hasonló, kiemelkedő tehetségekre itthon van szükség és nemcsak a magyar labdarúgás fejlődése, felemelkedése végett, hanem saját, de jól felfogott, egyéni érdekeik céljából is. Ha a legjobbak is ilyen mély kútba tudnak esni tíz perc alatt, mint a mostani magyar válogatott, akkor mi a biztosíték arra, hogy húsz-huszonkét éves, tapasztalatlan fiatalemberek egyma- gukban, nyelvtudás nélkül, patrónusok hiányában, gyakran rideg, sőt ellenséges közegben, törés nélkül igazi profivá tudnak válni, helyt tudnak állni? A sokszor hangoztatott „majd hazajönnek és hozzák a rengeteg jó tapasztalatot” — eddig alig-alig vált be. Egyrészt, amíg húzni tudják az időt, nem jönnek (lásd Fa. zekas) vagy ha visszatérnek is, nem tudnak gyorsan beilleszkedni a hazai sportvilágba (Bálint, Göröcs). Különben a külföldiek érdeklődése sem nagy, és ezt nem csak a korral lehet magyarázni. Védőjátékosból, kapusegyéniségekből nyugaton is túltermelés van, jó csatár itthon is hiánycikk, talán-talán a középpályások közül tudnánk nélkülözni bizonyos számú játékost, de ezeket a posztokat inkább beérett spillerek foglalják le. És az összeszokottság ellene szól egy-egy új, külföldről jött kezdő játékos beépítésének. Ráadásul most óhatatlanul a külföldiek kerültek előtérbe a játékosbörzén, aztán Marokkó, Algír, a színes bőrű játékosok beépülése nagy klubcsapatokba, általános tendencia világszerte. Amikor arról értesültem, hogy az MLSZ első, Mexikó utáni ülésének napirendjét tíz játékos külföldi játékengedélyének megadása, vagyis „eladása” szerepelt, nagyon megijedtem. Hát ez most a legfontosabb, hát a mexikói kudarc csak ennyit jelent a magyar labdarúgás vezérkarának? Aztán azzal vigasztalódtam, hogy az érintett profiügy a játékosok sürgetésére került napirendre, hogy az átigazolások időszaka a nyári holtszezon, most kell tehát dönteni, hogy kinek adnak külföldi munkavállalási engedélyt. Ez így valóban elfogadható, de az is, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkig sincs maisok idő hátra. Nehéz elképzelni, hogy a mexikói csapattal eredményesen ki lehessen állni a ránk szabott nehéz csoport bármelyik válogatottja ellen. Kapitány is kellene, egységet kellene teremteni az MLSZ felső vezetésében is. Szerintem ezek most fontosabbak minden átigazolási reformnál. És hát, továbbra is várjuk a mexikói tanulságok levonását, az őszinte, nyílt állásfoglalást. A Mexikót járt újságírók most úgy hallgatnak, mintha a világ jövőjét eldöntő szuper hadititkokat őriznék. Négyszemközt sem hajlandók egyetlen értelmes érvet, felismerést kifejteni a Mundialon tapasztaltakból. Hallgatnak, szinte bujkálnak a játékosok, edzők, de maga a szövetségi kapitány is. Tudom, majd a jövő heti. MLSZ-elnökségi ülés, és majd akkor mindenre fény derül, de én már sajnos alig- alig bízom ebben. Biztosan elhangzik majd egy korrekt beszámoló, talán vita is indul felette, de hogy az immár krónikussá vált „szájzár” feloldódjon, abban, bár reménykedem, de sajnos nem hiszek. C sehszlovákiában jártam tizenkét évvel ezelőtt Sebes Gusztávval, aki a Pajtás-kupa-toizottság elnökeként, igen aktívan és nagy szeretettel foglalkozott a tizenéves futballreménységekkel. Az előadások és az elmaradhatatlan filmvetítés (6—3, London) után fehér asztalnál beszélgettünk a komáromi sportvezetőkkel Sok minden mellett szóba került az akkor kibontakozó hivatásos (profi) rendszer bevezetésének szerteágazó problémaköre. Sosem felejtem el az öreg mester szavait: „A klubok nem istállók, nem az a dolguk, hogy profi focistákat tenyésszenek és adjanak- vegyenek”. Az élet, a gyakorlat túlhaladta Sebes Gusztáv véleményét. Sajnos ma már nagyban folyik az adás-vétel, üzemel a fo- cista-emberpiac, de mégis, legalább a mértékre vigyázzunk, ne dobjuk a gyeplőt a lovak közé. Maga Mezei mondta, hogy ez a csapat még viselkedni sem tud úgy, ahogyan egy profi környezet elvárja a menőktől. Már csak ezért se árusítsuk ki fiatal kincseinket időnap előtt. Vasvári Ferenc A profizmus színe és visszája _ B B Hmm I I «V I I : Händel szülőháza ma is áll az NDK gazdaságilag legfontosabb megyéjének székhelyén, szépen helyreállították a négvlornyú do o mot, és a polgárok emelte ötödik tornyot is. Emellett százezer lakosú új — Halle épült, és a sétálóutcát, kellemes vendéglőket tartalmazó óváros is folyamatosan szépül. Az idén 1025 éves. a tömény sóoldatot felszínre hozó forrás közé települt város fiatalabb, mint valaha. (Fotó: Köhicli Imre)
