Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-06 / 184. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 6., szerda 5. Hatvanban építőtáboroznak Bírják szuflával... Ecetszag csiklandozza az orrunkat. Az üzemcsarnok emeletére lépdelünk. A fordulóban két tizenéves lány ücsörög. — Agyat ne hozzak? — veti oda a fogai között kísérőnk, Johancsik Miklós művezető. Te jó ég, hát ez rosszul kezdődik, állapítom meg magamban. Építő táborozók- ról szeretnék írni itt a Hatvani Konzervgyárban és tessék: lustálkodnak a diákok. Ezután érthető, hogy teljesen meglep, amikor megállva a gépek között Johancsik Miklós dicsérni kezdi a gyerekeket. — Ezek a fiatalok 20—30 százalékkal többet termelnek egy műszakban, mint a felnőttek — mondja. —Igaz, csak két hétig dolgozik itt egy-egy turnus, de ezalatt nagyon lelkesek. Végig bírják szuflával. A feldolgozó vonalakon literes üvegek sorjáznak. Bennük ecetes uborka, amely nemsokára a csomagolóba kerül. — Ez a termék tőkés, az ötliteres uborka pedig szovjet exportra megy — magyarázza a nagy zajban a házigazda. — Ezekből a cikkekből a belkereskedelem számára igényelt mennyiséget már előállítottuk. — Nem túl nagy kockázat, hogy a gyermekekre bízzák az exportra kerülő termékek konzerválását, csomagolását? — szakítjuk meg. — A legfontosabb helyeken szakmunkások ülnek — szól a meggyőző válasz. — így például a zárógépkezelő, s a minőségi ellenőr is az. A nyersanyagmeós pedig technikus. Ez pedig garancia a jó minőségre. Egyébként szükséges a külső segítség, hiszen saját létszámmal legfeljeb ötvenszázalékos teljesítményre lennénk képesek. Ezért még ősszel is igénybe vesszük a középiskolások segítségét. A környező városokból jönnek, tapasztalataink szerint nem ilyen szorgosak, mint az építősök. Az építőtábor vezetői közül keresünk valakit. Kísérőnk messziről rámutat egy lányra, hogy ő például vezetőségi tag. Aligha gondoltuk volna, hiszen ugyanolyan fiatalnak, 11—18 évesnek nézzük, mint a többieket. Végül is nem nagyot csalódunk, hiszen Keinauf Mónika még nem tanár, hanem III. éves főiskolai hallgató a Szombathelyi Tanárképző Főiskola népművelés —történelem szakán. Ami még meglepő: ő is dolgozik. Pedig nem kellene, hiszen nevelőként ez nem lenne tiszte. — A mostani csapat valamennyi tagja Vas megyei ifjúgárdista — mondja. — S azzal. hogy mindannyian gárdisták vagyunk fel lehet lelkesíteni a társaságot, őszintén szólva a kívülállók az utóbbi időben nem sokra értékelnek bennünket. Ezért is szeretnénk bizonyítani, ezért hajtunk, s érünk el nemegyszer 140 százalékos teljesítményt. Nekem, Lányok a futószalag mellett (Fotó: Perl Márton) mint leendő pedagógusnak jó gyakorlóterep ez a mostani. Nagyon sokféle emberrel kell bánnom. Faragó Anikó, a Vasvári Postaforgalmi Szakközépiskola negyedikese a többiekhez hasonlóan buzgón gyömöszöli az uborkákat. Neki is az a feladata, hogy az automata gépekkel töltött üvegekben úgy igazítsa el a belevalót, hogy azután akadálytalanul rápréselhessék a fedelét. — Nem túl unalmas és monoton ez a munka? — Már az első nap kétféle feladatot is megtanultunk. Ha az egyikből már elegünk lett, végezzük a másikat. De egyik sem valami hű de nehéz. Jó a társaság. Egyébként a közösség miatt jöttem. Remek dolog, hogy fiatalok között lehetek két hétig. Dolgozni, pénzt keresni otthon, Celldömöl- kön is lehetne. — Mennyi lesz a fizetségetek? — Tavaly 630 forintot vittek haza. Feltehetően most is ennyit kapunk. De a pénz különösképpen nem érdekel. Igaz, jól jön, mert augusztus közepén megyek a Balatonhoz és emellett szeretnék új ruhát is venni magamnak. — Nem lehet valami kényelmes — mutatok a gumicsizmájára. — Nagyon meleg így nyáridőben. — A magassarkú cipőnél azért kényelmesebb — jegyzi meg tréfásan. — Legalábbis nekem. Egyetlen fiút nem látunk a hatalmas teremben. Aztán megtudjuk, hogy az erősebb nem képviselőit másutt foglalkoztatják. Ott, ahol komolyabb a fizikai igénybevétel. Természetesen megkeressük őket is. A konzervgyár osztályozójában segédkeznek. Kerekekre szerelt,- mázsás ládákat tologatnak. Az egyiknek ketten is nekirugaszkodnak, hisz nem akar meglódulni. — A tábor fele fiú — nyugtat meg kételyeimben Faragó Anikó: Dolgozni otthon is lehetne Nagy Béla: Jöttek a barátaim is Nagy Béla a szentgotthárdi szakmunkásképző harmadikos géplakatosa. — A hatvani szakmunkásképző kollégiumában szállásoltak el bennünket. Esténként jó programokat szervezünk. Egymást érik a vetélkedők, a diszkók, a kulturális műsorok, járt itt Muzsay András countryzenész, jön a Victor Jara együttes. Egyszóval remek a hangulat. — Ügy tudom, hogy neked, mint szakmunkástanulónak öthetes szakmai gyakorlaton kellett részt venned e nyáron. Ezután miért nem a pihenést választottad? — Mert jöttek a barátaim is. Közöttük nagyon jól érzem magam. Ez a feladat pedig nem olyan megterhelő, mint a gyári volt. Jövőre befejezem az iskolát, azután elhelyezkedem. Ez az utolsó nyaram, megpróbálom hasznosan kitölteni. Ez az építőtábor mindenképpen emlékezetes marad. Az ajtón kifelé újra ücsörgőkkel találkozunk. Kiderül, ők már befejezték a műszakot, s elfáradtak. Hat órát dolgoztak. Déltől a csoport másik fele lépett a helyükbe. Homa János Az úttörőhagyományok újragondolója Turgonyi Júlia Az MSZMP Társadalom- tudományi Intézetének tudományos főmunkatársával narancslevet bontunk. Amint beszélni kezd, a parányi iroda megtelik vibrálással: — A megújulás titka — vág a dolgok közepébe Turgonyi Júlia szociológus —: le kell küzdeni a fáradtságot! Nagyon sok tevékeny pedagógus szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, de vannak fáradtak is. És ez érthető. Az úttörőmozgalom reáépült az iskolákra, s a pedagógus feladata az irányítás. A tanárok és tanítók — felelősségteljes oktató-nevelő munkájukon tűi — még nagyon sok más társadalmi elvárásnak is eleget tesznek. Számoljunk azzal is, hogy erősen elnőiesedett a pálya, s mindany- nyian tudjuk, hogy pedagógushiány van. A gyermekek pedig, mint a szivacs, szívják magukba az újabb és újabb ismereteket, s nemcsak az iskolában. Egyenlőtlen versenyfutás ez. Nézze például a számítógépeket. Megjelentek a gyermekek életében. Mégis nagyon kevés az olyan műszaki vagy más értelmiségi, aki a pedagógusok mellett vagy helyett felvállalná a gyermek és a gép kapcsolatának formálását. A fáradság jele az is; hogy az úttörővezetők közül sokan nem tudnak szót érteni a szülőkkel. Pedig az édesanyák és édesapák már a mozgalomból jöttek. Azok az úttörővezetők pedig, akik egyéniségüknél fogva alkalmasak arra, hogy példát mutassanak — jó néhányan vannak olyanok, akiknek szívük is van a munkához — nem szerepelnek eleget az országos nyilvánosság előtt. Gondot jelent az is, hogy az iskola hozza a kisdobost és az úttörőt. Pedig meggyőződésem, hogy ma már a feltételek jobbak, s nem lehet és nem is szabad a gyermekeket futószalagon a közéletbe vezetni. — Merre kell tehát az utat építeni, hogy a mozgalom megújuljon? — Az úttörőmozgalomnak — mint már mondtam — nem szabad kizárólagosan az iskolára épülni. Nem minden első osztályos gyermeknek kell kisdobosnak lenni, s ha mégis, nem okvetlenül hétévesen. Legyen a mozgalom olyan vonzó, hogy a gyermek akarjon úttörő lenni és ő választhassa meg belépése idejét. — A kisdobos korúnknak tehát valamiféle más közösséget is el tud képzelni? — Feltétlen! Ezek közül az egyik a lakóhelyi közösség. Egyszer egy tanácskozáson azt mondtam a Hazafias Népfront képviselőjének: szeressék jobban az úttörő- mozgalmat és minden gyermeket. Vállalják a lakótelepen, a falu vagy város egy- egy szegletében összeverődő, különböző korú gyerekeket. Segítsék felfedezni a lakóházakat, a környéket, a fákat, a bogarakat, a gyíkokat. Tanulják meg a gyerekek meglátni és észrevenni az életet és természetesen védeni is. Vezetői legyenek olyan munkások, mezőgazdasági dolgozók, művészek, akik nem sajnálják az időt és a fáradságot, akik felismerik, hogy a gyermekektől csak kapni lehet. — Elképzelhetőnek tartja, hogy legyenek gyermeklakóbizottságok is? — Miért ne? Megkérhetnénk az országgyűlési képviselőket, a tanácstagokat, hogy tartsanak fogadóórát a gyermekeknek is. — Tudja, nagy emberi butaságok között élünk. Az az idős ember, aki szótlanul elviseli a teherautó dübörgését, az elzavarja a játszó gyerekeket az ablaka alól. Dühös vagyok a sajtóra, ha csak a magányos, „kulcsos” gyerekekről beszél és nem arról, hogy miért nem nyitnak ajtót az idős szomszédokra, s miért tiltják meg a szülők, hogy a gyerek elfogadja az emberséges be- bocsájtást. Az úttörőket arra kell nevelni, hogy kipróbálják erejüket. Hol tehetnék ezt másutt, mint odahaza, társaik között. Az legyen a célunk, hogy ne mi válasszuk a gyerekeket, hanem ők válasszanak bennünket, a mozgalmat, s annak életét. R, L. Egy KISZ-szervezet a gyermekekért Mosolyt varázsoltak. (Tudósítónktól:) Az úttörők, gyerekek körében végzett széles körű patronálási tevékenység elismeréseként vehették át a Gagarin Hőerőmű Vállalat KISZ-szervezetének fiataljai a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnökségének „Gyermekekért” járó kitüntetését a közelmúltban. Az sem véletlen, hogy éppen a Gyöngyösi Kisegítő Iskola úttörő- és kisdobosavatási ünnepségén adták át az elismerést. Törődnek a gyerekekkel — A mozgalmi munka egyik nagyon fontos területének tartjuk az úttörők, kisdobosok segítését — magyarázza Tresó László, a GHV KISZ-bizottságának titkára. — Ez a munka a KISZ-szervezeteknél sok esetben nehezen megy. A nyolcvanas évek elején merült fel a bizottsági szintű patronálás gondolata. Azt vallom, a testület együtt többet tud tenni, mint esetleg egy-egy alapszervezet, örömest vállaltuk a kisegítő iskolások felkarolását. Vonzó volt számunkra, mert az egyik legcsekélyebb technikai feltételek közepette működő intézményről volt szó. S az ott tanuló hátrányos helyzetű gyerekek fokozottabban igénylik a törődést! Ebbe az izgalmas feladatba bevontuk ifjúsági brigádjainkat. Közülük a Kékes nevet viselő csoport lelkes munkáját ki is kell emelnem. Az sem elhanyagolható, hogy vállalatunk vezetése a tanintézmény jobb feltételeinek megteremtése érdekében minden lehető támogatást megad . . . Áldozatva Htiló pedagógusok — Mit jelent számotokra ez a feladat? — Az a legjobb érzés, hogy a kicsinyek számítanak ránk — mondja. — Az elmúlt tanévben több érdekes rendezvényt szerveztünk nekik. Volt tréfás gyermek- műsor, akadályverseny Sástón. Ezen is igazán remekül érezték magukat a pajtások. Több alkalommal anyagi támogatással igyekeztünk segíteni. Az a tapasztalat, fiataljaink szívesen végzik ezt a munkát. Nem lehet kérdés érdemes-e csinálni. Nálunk ez belülről jön ... Lényegesnek tartom, el kell, hogy mondjam, nagyon jó a kapcsolatunk a nevelőkkel. A pedagógusok részéről igazán megvan az áldozatvállalás! Ez ami még csodálatos ... — Kik azok a fiatalok, akik a legtöbbet tették le az asztalra, s mik a további terveitek? — Nyugodt szívvel mondhatom: minden aktivistánk kötelességének érzi ezt a munkát. Nehéz bárkit is kiemelni. De azért Ivony Im- réné és Papp Rudolf nevét feltétlenül meg kell említenem. Olyan terv van tarsolyukban, hogy a szakszervezettel közösen színes tévét veszünk a gyerekeknek. A kisegítő iskolások közül sokan még nem is láttak ilyet. Elképzelésünk még az, hogy a moziüzemi vállalattal közösen havonta rendszeres filmvetítéseket szervezünk. — Hogyan vélekedik a gagarinos fiatalok lelkes támogatásáról Orbán István Csabáné, a Gyöngyösi Kisegítő Iskola igazgatója? — Megélni azt, hogy egy gyermek fogyatékos, rendkívül fájdalmas dolog. Ez a fájdalom az évek múlásával csak nő, hiszen az értelmi fogyatékosságnak korlátái vannak — mondja az igazgatónő. — S ha ezeket a korlátokat még növeljük meg nem értéssel, olykor gúnyolódással, elviselhetetlen lesz az életük. Ezért van szüksége a kisegítő iskolának minél több külső kapcsolatra, hogy gyermekeinket megismerjék, elfogadják, megszeressék! Ebben járnak elöl nagyszerű példával a Gagarin Hőerőmű Vállalat KISZ-fiataljai. Csodálatos napokat, perceket szereztek, sok-sok boldog mosolyt varázsoltak gyermekeink arcára. Segítségükkel olyan helyekre jutnak el, olyan élményeket gyűjthetnek, amelyre az iskola szerény kereteiből nem telne. Korcsog Béla Klubpályázat A Heves Megyei Ifjúsági Klubtanács, a Megyei Tanács VB művelődési osztálya, a Heves Megyei Tanács ifjúsági titkára, az Express Ifjúsági- és Diák Utazási Iroda támogatásával a Megyei Művelődési Központ szervezésében indított, ifjúsági klubok közötti játékos verseny záró eredménye a következő: 1. Barátsági Ifjúsági Klub, Gyöngyöshalász 582 pont, 2. H. 8—10-ig Ifjúsági Klub, Eger 570, 3. Ifjúsági Klub, Nagytálya 529, 4. Pedagógus Ifjúsági Klub, Eger 522, 5. Ifjúsági Klub, Egerfarmos 500, 6. Ifjúsági Klub, Aldeb- rő 472 ponttal. A felsorolt hat csapat 1986. augusztus 30-án méri össze tudását, 15 órakor, az MMK-ban, egy közös vetélkedőn, amelyre minden versenyző klubot szeretettel várunk. A pályázatot, a támogató intézmények segítségét köszönjük. Megyei Klubtanács CSEPEL AUTÓGYÁR 3-sz. Gyára EGER Kistdtyal u.2. FELVÉTELRE KERES: vagyonőrt, folytonos munkarendben, férfiöltözőőrt, anyagmozgatókat. Jelentkezni lehet a gyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál. EGER, Kistályai út 2. Keinauf Mónika: Valamennyien Ifjú Gárdisták vagyunk
