Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-30 / 204. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 30., szombat Kereskedelmi ellenőrzés Szigorúbb intézkedések a csalók ellen Az emberek már-már megszokják, hogy a boltban — külö­nösen a hentesnél és a zöldségesnél — becsapják őket. Már mind kevesebben izgatják magukat ezen, s inkább nem is ellenőrzik a mérést, a számolást, semmint hogy reklamál­janak, vitatkozzanak, mérgelődjenek. Idegállapotukat olykor jobban kímélik, mint a pénztárcájukat. Ám beletörődni abba, ami a boltokban folyik — tisz­telet a kivételnek —, még­sem lehet. A budapesti és a megyei kereskedelmi fel­ügyelőségek évente több tíz­ezer vizsgálatot végeznek, hogy pénzbírsággal, szabály­sértési eljárással legalább megpróbálják kedvét szegni a csalóknak. Csupán próbálko­zás ez, hiszen a vétkesek vi­szonylag könnyűszerrel kifi­zetik a néhány ezer forintos bírságot: majd „behozzák” a vásárlókon. Kitiltották a szakmából A minap azonban, amikor az Országos Kereskedelmi Felügyelőség vezetője sajtó- tájékoztatót tartott tapaszta­lataikról és intézkedéseikről, arról hallottunk, hogy új esz­közöket is alkalmaznak. Ta­valy már több mint száz ke­reskedelmi, vendéglátóipari dolgozót tiltottak el foglal­kozásuktól, amiért két éven belül háromszor követtek el súlyosabb szabálysértést. Ez­zel már valóban megelőzték, hogy további károkat okoz­zanak a vásárlóknak. Sajnos azonban a — fino­man szólva — etikátlan je­lenségek nem szorítkoznak ilyen egyszerű csalásokra, mint a súlycsonkítás, a több­letszámolás. A jogtalan jöve­delemszerzésnek ennél csa­varosabb módjai is ismertek, még ha nehezen is leplez- hetők le, mint például a hiánycikkek pult alóli árusí­tása felárral, ami már a kor­rupció körébe tartozik. Ezt tulajdonképpen csak az áru­kínálat javulása szoríthatja vissza, ami néhány terüle­ten, például a ruházati ke­reskedelemben, az építőanya­gok forgalmazása terén nap­jainkban megfigyelhető. De amióta az építőanyagok több­sége gond nélkül megvásárol­ható, azóta sem mindig reá­lis áron jut hozzá a vevő. A hozzáértő kereskedelmi fel­ügyelők megfigyelték, hogy a különböző minőségű építő­anyagokat gyakran „egység­áron” forgalmazzák, azaz a másod- és harmadosztályú áruért is az első osztályúnak megfelelő árat számítják. Előfordulnak hasonló visz- szaélések más szakmákban is, így például a zöldség-gyü­mölcs kereskedelemben, sőt az iparcikkek árusításánál is. Nem mindig a kereskedők a vétkesek: gyakran már a ter­melők így küldik az árut; a hibásat is első osztályú mi­nősítéssel, annak megfelelő ár feltüntetésével. Amint az Országos Keres­kedelmi Felügyelőség vezető­je elmondta, az ilyen vissza­élések leleplezése, bebizonyí­tása gyakran sok munkát kí­ván és pénzkiadással is jár. Hiába, hogy a hiba néha szemmel is látható, vagy — mondjuk, a fagylalt esetében — kóstolással megállapítha­tó: az ellenőrnek bizonyíta­nia kell, s ehhez kénytelen segítségül hívni a minőség- vizsgáló intézetet. Egy-egy vegyvizsgálat vagy műszeres minőségvizsgálat több száz, esetenként több ezer forint­ba kerül. Milliós bírságok További gond, hogy nem lehet — nem lenne kifizető­dő — annyi felügyelőt, el­lenőrt foglalkoztatni, hogy az ország több mint 80 000 üz­letét, vendéglátóhelyét leg­alább évente egyszer felke­reshessék. Így egy-egy boltra viszonylag ritkán kerül sor, s ezt jól tudják az ott dol­gozók is. Ritkán, még akkor is, ha a felügyelők munká­jába bekapcsolódnak a szak- szervezeti társadalmi ellen­őrök és a vállalatok, szövet­kezetek belső ellenőrei is. Ráadásul a szakszervezeti társadalmi ellenőrök segítsé­gére a jövőben kevésbé szá­míthatnak: miután munka­időben ezután ők sem ellen­őrizhetik a boltokat, ezért a jövőben inkább csak az esti órákban kapcsolódhatnak be a próbavásárlásokba. Jól segíthetik viszont a fo­gyasztói érdekvédelmet a né­pi ellenőrzési bizottságok. Annál is inkább, mivel a ke­reskedelmi felügyelők jogo­sítványa nem terjed ki az iparra, holott a szálak — mint már utaltunk rá — gyakran a gyárakba vezet­nek. Ilyenkor a helyi népi ellenőrzési bizottságok, illet­ve a Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság folytathatja a vizsgálatot a termelőhelye, ken. Részben a népi ellenőrök­től várható: radikálisabban fellépnek amiatt, hogy szá­mos termékhez — például ruházati cikkhez — nem mel­lékelnek használati-kezelési útmutatót vagy ha igen, úgy annak szövege nem nyújt kellő eligazítást. A baj gyak­ran csak későn derül ki, ami­kor a vegytisztítást igénylő ruhát, kezelési útmutató hiá­nyában, kimossák. Persze, mód van a vásárló utólagos kártalanítására is, de min­denképp jobb lenne az ilyen bajokat megelőzni. A kereskedelmi felügyelő­ségek nemcsak a mérést, a számolást, az áruk árát és minőségét, a kiszolgálás kö­rülményeit ellenőrzik, hanem azt is, hogy a forgalmazó vállalatok, szövetkezetek be­tartják-e a rájuk vonatkozó jogszabályokat. Tavaly pél­dául igen nagy összeget, 2,2 millió forintot vonattak el a Skála—Lüschertől, amiért a játékautomatákat, a pénznye­lő automatákat a rendelke­zésekkel ellentétesen üzemel­tette. Hogy ez milyen nagy összeg, azt érzékelteti: a múlt évben az egész kereske­delemben összesen 4,9 millió forint jogtalan bevételt vo­nattak el a kereskedelmi fel­ügyelőségek. A „félkarú rablók” és az árukínálat Az automaták, vagyis a „félkarú rablók” üzemelteté­se mellett azért volt tetemes a jogtalan haszon, mert sok üzletben nem első osztályú árut első osztályúnak megfe­lelő áron adtak el. Ilyenkor a vásárlókat már bajos kárta­lanítani — nem tudni, ki. mit vitt haza indokolatlan magas áron — a jogtalanul szerzett bevétel azonban nem maradhat a forgalmazónál. Kétségtelen, hogy a keres­kedelemben tapasztalható visszaélések túlnyomórészt a viszonylagos áruhiányból táp­lálkoznak: ott és akkor le­het a vevőt becsapni, rossz minőségű árut drágán elad­ni, ahol és amikor a vásár­lónak nincs választási lehe­tősége, tehát mérlegelés nél­kül megveszi, amit kap. Ha az árukínálat lényegesen jobb és a választék lényege­sen gazdagabb lesz, ha a forgalmazásra nem az lesz a jellemző, hogy az emberek venni akarnak, hanem az, hogy a kereskedők el akar­nak adni — akkor aligha lesz szükség ennyi ellenőrre és ellenőrzésre. Akkor maga a vevő is meg tudja véde­ni a maga érdekét: csak ott vásárol, ahol tisztességesen, jól szolgálják ki, és csak azt veszi meg, ami megéri az árát. Addig azonban igencsak rászorulunk az ellenőrökre, a felügyelőkre, akik a társada­lom érdekeit intézményesen védik. Ahol sok kell: az intenzív osztály Tele a hűtő . . . (Fotó: Köhidi Imrei és a megyei tanács pénzfe­dezetet nyújt palackcentri­fuga. mérleg, sterilbox, il- letce mélyhűtő pultok vásár­lására, már megrendelték azokat, s amennyiben elhe­lyezésükhöz a kórházvezetés helyet biztosít, Hatvanban is megkezdhetik a vérkészít­mények előállítását. ★ A kórház intenzív osztálya nem gyenge idegzetű láto­gatóknak való. Mint ahogyan az itteni egészségügyi szol­gálat is teljes embert, ala­posan felkészült orvoscsapa­tot követel. Ennek egyik tagja — az ügyeletet épp el­látó dr. Horváth László — állt rendelkezésünkre, hogy az idekerülő betegek és a vérellátó szolgálat kapcsola­táról rövidre fogva tájékoz­tasson. Elmondotta: a vér. készítmények iránti igény nagyon változó, s összefügg az életveszélybe kerültek ba­jaival. Nemrég történt, hogy egy magasból lezuhant, sú­lyos koponyasérültet harminc palack vérrel tartottak egy hétig életben, s végül egy erős hasi vérzés követ­keztében hunyt el. Olykor viszont napok, hetek telnek el anélkül, hogy a véradó­állomáshoz kellene fordulni­uk. Általános tapasztalatuk mégis az, hogy nincs korsze­rű gyógyászat vérpótlás nél­kül, és minden tiszteletet megérdemelnek azon dolgo­zók százai, ezrei, akik támo­gatják az ügyet. M. Gy. Az életmentő vér útja Donortól az intenzív osztályig A felszabadulást követő évekbe nyúlik vissza a Vö­röskereszt azon szervező, mozgósító munkája, amely az önkéntes véradással, an­nak életmentő funkciójával függ ősze. Hatvanban és körzetében — ahogyan Ju­hász Gábor titkártól megtud­tuk — jelenleg csaknem négyezer ilyen áldozatra kész donort — nőt és férfit — tartanak számon, akik iránt általában szeretet, megbecsü­lés nyilvánul meg mind a társadalom, mind a munka­helyi vezetők részéről. Két név is szóba került közöt­tünk: Kis Jánosé és Sán­dor Istváné, akik száznál többször vettek részt vér­adáson. A mozgalommal kap­csolatban megjegyezte továb­bá a városi titkár, hogy >a kitüntetések mellé — a mun­kahelyi kollektív szerződések alapján — egyre többfelé anyagi elismerés, máshol szabadnap jár. E rövid tájékoztatást kö­vetően ezúttal nem a vér­adók nyomába eredtünk, ha­nem a „leszedett” vér útjára voltunk kíváncsiak. Ezért a hatvani kórházban lévő vér- adóállomást kerestük fel ahol dr. Sommer Veronika főorvos, továbbá Sandoly Ernőné vezető asszisztens szolgált sokoldalú, szíves fel­világosítással. Ami önmagá­tól szembeötlött: a szűkös­ség. Dehát erről pillanatnyi­lag senki sem tehet. A he­lyiségek adottak, mint aho­gyan adott az itt dolgozók feltételrendszere, az állomás pillanatnyi technikai ellá­tottsága. Ez utóbbi hiányos­ságai miatt nem tudnak egyébként Hatvanban vérké­szítményt előállítani, emiatt kell a különböző helyekről begyűjtött vért Gödöllőre szállítani, ahol plazmát, il­letve vörösvérsejt-masszát készítenek. Ebből aztán a gyógyító intézet különböző részlegeit — baleseti sebé­szet, intenzív, és belosztá- lyok — szükségszerűen lát­ják el. A főorvosnő arról is beszélt, hogy az Országbs Vérelfátó Szolgálat köteléké­ben, igen gyümölcsöző a kü­lönböző települések egészség- ügyi intézményei, véradóál­lomásai közötti együttműkö­dés. Adott esetben rendre kisegítik egymást. Kórházon belül milyen az igény? Illetve mire van Dr. Sommer Veronika: véradó A hatvani állomás előbbre­léphet! szükségük a különböző osz­tályoknak? A „szétszívás” útján előállított masszából a baleseti sebészet május­ban például három, az inten­zív osztály két liternyit hasz­nált fel, a teljes vért tekint­ve pedig kilenc és hét liter közöttük az arányszám. El­mondotta dr. Sommer Vero­nika azt is, hogy a donorok vérét vétel után megszűrik, tehát az kivizsgált állapot­ban kerül feldolgozásra, fel- használásra. Ez a vizsgáló­dási kör szeptembertől to­vább bővül, éspedig az AIDS-betegség terjedésének megelőzése végett. Hogy milyenek az állomás fejlő­désének lehetőségei? A kö­zeljövőt illetően helyiség és felszereltség dolgában egy­aránt biztosítottak a felté­telek. A hatvani véradóál­lomás előbbre léphet! Az Országos Vérellátó Szolgálat Kulcsra kész lakások Négy évvel ezelőtt, amikor eldördült a startpisztoly, megmozdult a lakásépítési piac. Űj rendelkezés született, ami ma is érvényben van: az építőipari vállalatok szabad áron értékesíthetik az általuk épített lakások egy részét. Az egy részét megfogalmazás — vagy inkább megszorí­tás — azt jelenti, hogy a megyei építőipari vállalatok — amiként több évtizede szokás — továbbra is csak kö­tött, vagyis maximált áron számolhatják el az általuk épített új otthonok nagyobb hányadát. De, ha azon túl maradt még fölös kapacitásuk, jogot nyertek, lehetőséget kaptak arra, hogy igényesebb — és persze, drágább — lakásokat is építhessenek, ha volt, van kereslet erre a megye területén. Senki sem tagadhatja, hogy ma is nagy a lakáshiány, elég csak a várakozók országszerte hosszú listájára te­kinteni. Más kérdés azonban, hogy ki, milyen otthonhoz szeretne jutni, és főleg: hogyan? A leendő vásárlóknak a piachoz viszonyított helyzetében ugyanis nemcsak a rá­szorultság társadalmi jellegű motivációja fontos, hanem a gazdasági szempont „is”. A válasz egyik fele a szociálpolitikára tartozik, a má­sik fele viszont már az építőkre vonatkozik. A lakásra váró vagy lakásépítésre készülő emberek anyagi helyze­te és igénye ugyanis igencsak eltérő. Vannak, akik álla­mi bérlakásba szeretnének költözni; vannak, akik átme­netileg a komfort nélkülit is megfelelőnek tartanák; van­nak, akik garzonházban akarnak egy kis ideig élni, hogy pénzt gyűjthessenek az önálló otthon vásárlásához; mások „kiizzadják” vagy könnyen megfizetik az öröklakásokat a lakótelepeken. Nos, az utóbbiak közül kerülnek ki a megyei építőipari vállalatok új partnerei. Ezért — a maximált áras köte­lezettség teljesítésén túlmenően — egyre többen vállal­koznak, hogy magasabb színvonalon és drágábban épít­senek, közvetlenül a vásárlók igénye szerint. Ez úgy le­hetséges, *hogy a leendő lakókkal az építkezés teljes ideje alatt szoros kapcsolatban állnak, kívánságuk szerint „öl­töztetik fel" a lakásokat. Ezt a vállalkozási formát nevezik közvetlen piaci ér- tékesítésű lakásépítésnek, és a négyéves tapasztalatok az építtetők piaci pozícióit erősítik. Pedig a kezdet nem volt egyszerű. Ezt bizonyíthatja a Hajdú Megyei Állami Építő­ipari Vállalat esete: néhány lakóval a bíróság előtt kel­lett megegyeznie. Nem a másén, hanem a saját kárukon tanulhatták meg, hogy a több bevételért, amit vállalko­zásukért kapnak, jóval többet is kell nyújtaniuk. Mert ennek, a vállalat és a leendő lakó közti szerző­désnek az a lényege, hogy az építők kulcsra készen (vagy kívánság szerint szerkezet-, tehát félkészen) adják át a lakásokat, a burkolást a lakó által kiválasztott anyagok­kal végzik el, és a terület-előkészítéstől a tervezésen át, a postaláda felszereléséig, mindent magukra vállalnak. Ki­kapcsolják tehát a beruházások hagyományos bonyolítóit, és azok feladatát is magukra vállalva, egy személyben irányítják a munkát. Tehát nemcsak a kifogástalan minőségű építésért vál­lalnak kötelezettséget és garanciát, hanem a kötbérrel megerősített^ pontos átadási határidőért is. Eközben pe­dig több, korábban számukra ismeretlen szakmát is meg kell tanulniuk: tervezni, kereskedni, beruházni; s az új tevékenységeket egységes szervezetbe rendezni. A gyakorlatban biztatóan indult ez a vállalkozási for­ma. A legtöbb tanács készségesen sietett az építők segít­ségére a telekkijelöléssel, és örültek a lakók is, mert végre nem kaptak zsákbamacskát. Am az első, minden vállalkozással természetesen vele járó kudarcokból kide­rült, hogy megoldhatatlan akadály az, hogy kevés és egy­re kevesebb az országban az építésre alkalmas, közmű­vesített telek, márpedig, amit még közművesíteni is kell. annak költségei már eladhatatlanná teszik a piacon a lakásokat. Sorozatban születtek azok a pénzügyi rendel­kezések, amelyek átmenetileg segítették forgótőkéhez jut­ni a vállalkozókat, hogy a kezdeti nehézségek ne ítéljék végleges kudarcra ezt az egyébként életképes vállalkozási formát. Ma már az is világosan látható, hogy amelyik építőipari vállalatnak nincsen elegendő szakiparosa, annak kocká­zatos idegen alvállalkozókkal ilyen nagy fába vágni a fejszéjét, de sikerre számíthat, ha csak szerkezetkészen árulja a lakásokat. Ahol megtalálták stabil helyüket a piacon az építők, nem kockázatos vállalkozás lakást építeni ebben a formá­ban — bizonyítják a jó példák, Debrecentől Zalaegerszegig. Különösen a házgyáras vállalatok igyekeznek megkapasz­kodni ebben a lehetőségben, azért, hogy paneljüket ne csak gyártási áron, hanem teljes feldolgozottsággal tudják érté­kesíteni Rajtuk kívül az építőipari szövetkezetek, amelyek egyébként is a legalkalmasabbak az egyedi igények jó kielégítésére. Sz. K. G. Zs.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents