Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-28 / 202. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 28., csütörtök Parabola Parabola (Írod.): példázat, példabeszéd, erkölcsi célzatú, jelképes, tanító elbeszélés. (Idegen Szavak Szótára) Senki sem tudja megmondani, mióta létezik a Parabola. Árkus József sem. Pedig ő igazán mérvadó. Az „őskor” megsemmisült — mondja —, kiselejtezték. De van már vagy 18 éves. ö majdnem az elejétől dolgozik benne. — Kezdetben három szerzőpáros írta felváltva, az egyiknek én is tagja voltam. De a néző ezzel nem sokat törődött. A nézőnek a Parabola a Varga műsora volt, ő magyarázta el szövegeinket. öet dicsérték, ha tetszett, őt szidták, ha nem. Aztán Chrudinák Alajos 1975-ben megkérdezte: elvál- lalnám-e. hogy nemcsak írom, hanem el is mondom a szöveget. Felváltva, Kom- lós Jánossal. — Hízelgett a hiúságomnak — folytatja a visszaemlékezést. — De meg is ijedtem. Komlósnak nagy neve volt, ismert személyiség. Mellette én porszemnek éreztem magamat. Gondolkodási időt kértem, aztán igent mondtam; hogy Varga miért hagyta abba, azt ma sem tudom. A konkurenciától nem sokáig kellett félnem, Kom- lós nem akarta csinálni, én egyedül maradtam, annak minden előnyével és hátrányával. Hogy mi volt a hátrány? A nézők elemi erővel követelték vissza szegény Varga Jóskát. Hónapokig úgy éreztem: nem csinálom tovább. Aztán megszoktam, engem is megszoktak. Kérdésemre elmondja, hogy a 30 perces műsorhoz adóban vagyunk, valószínűleg kissé vehemens volt a harcunk. Úgy látszik, a nézők jobban elviselik a politikai, mint a vizuális pikantériát. — Mennyiben felel meg ön szerint a Parabola jelentésének? — A Parabola példázat, nem ún. direkt műsor. Mondán azt, hogy amit dicsér, annak régen rossz? Persze, ami a Parabolában elhangzik, azt nem kell szó szerint érteni. Amit szidunk, az valószínűleg jó. Érzékeltetni igyekszünk: ha valami nyugaton történt eseményt kipellengérezünk, attól esetleg mi sem vagyunk mentesek. Kicsit sanda szemszögből nézzük a dolgokat. Szerintem akkor jó a műsor, ha ez kiderű.1 belőle. — Árkus József meg van elégedve a Parabolával? — Én a legritkábban vagyok elégedett. Gyakran nézem házi archívumomban újra. mit lehetett volna jobban csinálni. — Hogyan képzeli a Parabola jövőjét? — Szeretném megtartani az arányt a hazai témák javára, minél frappánsabban. Megtalálni a mi valóságunkban a számunkra érdekeset. Ha sikerül elérni, hogy a néző mosolyog, hogy jobb a közérzete, mondjuk a Proto. koll-Parabola megtekintése után, akkor nem dolgoztunk hiába. E. M. Árkus József sónként 50—60 filmbejátszást használnak fel, és ezt irdatlan mennyiségű anyagból kell kiválasztani. Még szerencse, hogy a televízió archívumában mindig elegendő friss anyag található. A munka menete a következő: a külpolitikai főszerkesztőségben néhány „gagman” — köztük ő is — kitalálja, mi legyen a következő Parabola vezérfonala. A filmanyagot videokazettán nézik. Egy kazettán kb. 3 órányi anyag van. Két héten át, 2—2 napot töltenek válogatással, a kiválasztott anyagból készül a forgató- könyv. — Az eltelt évek során változott a Parabola? — Igen — hangzik a válasz. — Tiszta külpolitikai műsornak indult, főleg a Nyugattal foglalkozott, csipkelődve. Én belpolitikus vagyok, megpróbáltam hát ezen változtatni. Az volt a véleményem, és ezt a beérkező levelek megerősítették, hogy a Parabola egyoldalú, hiteltelen. Az arány ma már kb. 60—40 százalék a saját dolgaink javára. Sajáton nemcsak a magyar, hanem a szocialista országok életét érintő dolgokat értem. — Sokak véleménye szerint a Parabola egy kicsit — hogy is mondjam? — sikamlós. — Igen, szélmalomharcot kezdtünk a prüdéria ellen. Pillanatnyilag visszavonulóPénztörténeti kiállítás A „Pengőtől a forintig" címmel pénztörténeti kiállítás nyílt a Munkásmozgalmi Múzeumban. A tárlatot — amelyet a forint kibocsátásának 40. évfordulója alkalmából rendeztek meg — a Munkásmozgalmi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum éremtára, valamint a Magyar Nemzeti Bank bankjegy- és éremgyűjteménye legérdekesebb darabjaiból állították öszsze. A történelem legnagyobb inflációját, s az 1946. augusztus 1-én bevezetett új értékálló pénz, a forint megszületését felidéző tárlaton a több száz, 1938 és 1946 között használt fizetőeszköz — fém- és papírpénz — mellett számos korabeli plakát, röpcédula, festmény, karikatúra és grafikon tükrözi e korszak mindennapjainak eseményeit. Képeink a kiállításon készültek. (Fotó — KS) Hagyománnyá vált — Október 2-án kezdődik — Téma: a békére nevelés — Vetítések, eszmecserék Nemzetközi oktatótelevíziós szeminárium Egerben Nemzetközi oktatótelevíziós szemináriumot rendeznek októberben Egerben. Az október 2-án kezdődő egyhetes tanácskozáson több mint 100 hazai és külföldi szakember, köztük nemzetközi televíziós szervezetek és külföldi televíziók munkatársai, pedagógusok, kutatók, szociológusok, pszichológusok és kritikusok vesznek részt, hogy kicseréljék gondolataikat a művelődést, az oktatást szolgáló műsorok készítéséről, az oktató- televízió legújabb elméleti és módszertani kérdései* röl. Immár másfél évtizede ad kétévenként otthont Eger e találkozónak. A mostani tanácskozás egyik központi kérdése, miként segítheti a televízió a békére nevelés ügyét. Elsősorban olyan, pedagógiai célzattal készült műsorokat mutatnak be, amelyek gyermekeknek és fiataloknak szólnak, s amelyek közvetve vagy közvetlenül szolgálhatják a népek közötti megértést, egymás értékeinek megismerését, s a nemzetek közötti együttműködést. A szeminárium másik két témájában azt vizsgálják, mit tehet a televízió az új kommunikációs és információs eszközök megismertetéséért, s hogyan szolgálhatja a televízió minél eredményesebben a felnőttoktatást. A plenáris üléseket követően — amelyeknek az egri oktatási igazgatóság ad otthont — a résztvevők filmvetítéseken tekinthetik meg a hazai és a külföldi televíziók egyes műsorait, és szekcióüléseken folytathatnak eszmecserét egy-egy speciális témáról. A találkozó nemcsak az új elméleti eredmények és módszerek megvitatására ad lehetőséget, hanem a már meglévő produkciók széles körű megismertetésére, cseréjére, átvételére is. TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: Joghurt és fekvőtámasz S zűcs mindig joghurttal kezdte a napot és a folytatás sem volt sokkal zsírosabb. Főzelék, saláta, gyümölcs, főtt tojás, és csak nagy ritkán egy kevés hús. Nem vastagabb a levélpapírnál. — Könnyű koszt a hosszú élet titka — mondogatta ismerőseinek — no és, természetesen sok mozgás. Nem szabad elrenyhülni. Ennek bizonyításául minden reggel ötven fekvőtámaszt csinált, esténként meg többször is körbeloholta a lakótelepet. — Látod, fiacskám ... — mondta Molnárné a férjének, amint hazafelé tartottak éppen, és ellihegett előttük Szűcs —, ezen az emberen nincs egy deka fölösleg, pedig egykorú lehet veled, de most is olyan, mint egy nyurga kamasz. Példát vehetnél róla. ■— Példát...? Én? — bámult az asszonyra Molnár, aki mintha csak Szűcs elde- formálódott, messzire rikító ellenpárja lett volna. Joghurtot legfeljebb a tévében látott, ha reklámozták, és mozgásban sem volt különösebben igényes. Beérte azzal, hogy járt. Nála a nap hat pár debrecenivel indult, és hasonlóan folytatódott. Leg. szívesebben csülköt evett volna csülökkel és az esti köröket csak söröskorsókban számolta. — Igen, te, példát... — vágott vissza élesen az asz- szony —, mert ha továbbra is annyit zabálsz és fekszel, ez a Szűcs évtizedekkel fog túlélni téged. Már most is csak csodálkozni tudok, hogy eddig még nem ütött meg a guta! Molnár elnézően legyintett, és ezzel a maga részéről befejezettnek tekintette az ügyet. De nem így az asz- szony. Másnap este, a nyolcadik rántott szeletnél, amit Molnár a tányérjába kotort, újra kezdte Szűcsöt, meg a hosszú életet. — Legalább ne a vacsoránál — méltatlankodott Molnár —. így teljesen elmegy az étvágyam ... — Csak menjen — mondta az asszony —, te már eddig is annyit faltál össze, hogy ha életed végéig koplalnál, meg sem éreznéd. Egyik este, amikor rengeteg kilóit hazafelé cipelve szuszogott Molnár, kishíján összeütközött Szűccsel, aki a szokásos köreit rótta. — Nem tud vigyázni ? Vagy alszik is ilyenkor? — Elnézést... — torpant meg Szűcs, megigazítva a szemüvegét —, valóban figyelmetlen voltam. De, tudja, uram, rajongok a versekért és ilyenkor memorizálom a kedvenceimet. Most éppen Petrarca szonettjeit... Bocsánat, igazán nagyon sajnálom ... Molnár röhögve mesélte el otthon az asszonynak, hogy ez a Szűcs egy emeletes barom. Futkározás közben verseket szaval. — Finom lélekre vall... — mondta az asszony. — Te is inkább verseket olvasnál vacsora helyett, de én már abban is kételkedem, hogy egyáltalán tudsz még olvasni. Látod, ez a Szűcs ... — Elég! — mordult rá Molnár. — Torkig vagyok azzal az alakkal. Ha még egyszer kiejted a nevét, esküszöm, agyoncsaplak! — Irigy vagy rá — kiáltotta diadalmasan Molnárné —. mert érzed, hogy túl fog élni! Te már -régen a föld alatt leszel, amikor ő még délcegen futja a köröket. És ötven fekvőtámaszt csinál majd akkor is! — Ezt meg honnan tudod — nézett rá Molnár —, tán ott strázsálsz, amikor csinálja? — Azt nem, de az egész lakótelep tudja, hogy Szűcs minden reggel ötven fekvőtámaszt csinál. Ez igen! Látod, ez egy férfi! Fogalmam sincs, miért nem nősült meg. Bezzeg az ő feleségének nem kellene félnapokat a konyhában büdösödnie. Ha téged megüt a guta. ki fogok vele kezdeni. Molnár aznap nehezen aludt el. Gyűlölte Szűcsöt, az asszonyt, az egész világot. Nem értette, miért kell amiatt szégyenkeznie, hogy szereti a hasát. Elvégre az ő hasa, nem a másé. Másnap egész nap rosszkedvű volt és este, a vendéglőben, legalább hat korsó sörrel többet ivott a szokásos adagjánál. Nehézkesen fújtatott hazafelé, és már messziről észrevette Szűcsöt, aki kocogva közeledett. Megállt, bevárta, és amikor el akart iramodni mellette, megfogta a karját. — Mondja csak, igaz, hogy maga ötven fekvőtámasz, csinál reggelenként? — Igaz... — mondta Szűcs, és közben helybenfu- tást végzett, hogy a társalgás alatt se essen ki a ritmusból ! — Ezt én nem hiszem — mondta Molnár —, ilyet nekem ne akarjon bemesélni... Már maga sem mai gyerek ... — De kérem... — mondta sértődötten Szűcs —, én nem szolgáltam arra rá, hogy meghazudtoljon. Ha akarja tudni, ötven fekvőtámasz csak a napi adagom, sokszor megcsináltam már a dupláját is. — Hiszem, ha látom... — mondta Molnár. Szűcs úgy állt ott, mint akit igazságtalanul felképeitek. Először szó nélkül tovább akart futni, de aztán meggondolta magát és levette a melegítőfelsőt. — Jó ... Akkor hát figyeljen ... És számoljon ... Fekvőállásba helyezkedett és elkezdte a gyakorlatot. És, mert nem bízott túlságosan Molnárban, attól tartva, hogy megpróbál csalni, hangosan számolta is a fekvőtámaszokat. Molnár ott tornyosult felette és meredten bámulta. „Bezzeg a Szűcs...” — jutottak eszébe az asszony szavai, és egyre inkább elhatalmasodott rajta a düh. Valami iszonytató igazságtalanságot látott abban a lehetőségben, hogy ez az egy szál bé- lű, nyiszlett kis fráter, csak úgy, egyszerűen, túlélhesse őt. — Így könnyű ... — mondta rekedten, majd szép lassan, ahogy otthon a kanapéra, rátelepedett Szűcs nyakára, a száznegyven kilójával. — Na, most folytassa, ha tudja ... Talán negyedóráig üldögélhetett ott, elszívott két cigarettát, kicsit szunyókált is, majd szokatlanul frissen, elégedetten tápászkodott fel. — És még ez akart engem túlélni... — nézett visz- sza —, ez a joghurtot szűr-, csölő, keszeg kis könyvku- fcac ... Na, jól néztem volna ki!
